Zalai élmények két keréken Kerékpáros túraajánlatok

www.zalabringa.hu 2

Tisztelt Kerékpározók! Kedves Vendégeink! Zala megye természeti adottságai ideális terepet kínálnak ahhoz, hogy két keréken fedezzük fel eldugott falvait, erdők között megbújó tavacskáit vagy egyszerűen csak gyönyörködjünk a táj szépségében és élvezzük a kerékpározást a napsütötte vidéken.

Kívánom, hogy kirándulásaik tervezésekor, illetve a túrák során haszonnal forgassák ezt a kis kiadványt, amely számos ötletet ad az útvonalak kiválasztásához és az így elérhető látnivalókról.

Járják be megyénket két keréken és tapasztalják meg az itt élők vendégszeretetét, útjuk során kóstolják meg hagyományos ételeinket, helyi termékeinket, s érezzék magukat nagyon jól nálunk!

Szeretettel látjuk Önöket Zalában! Dr. Pál Attila a Zala Megyei Közgyűlés elnöke

Projekt bemutatkozó A „Zala két keréken” programot az a felismerés hívta életre, hogy Zala megye természeti adottságai kedveznek az aktív turizmusnak, különösen az egyre népszerűbb kerékpározásnak.

A LEADER térségek közötti együttműködés keretében megvalósult projekt 5 Helyi Akciócsoport területét érintette, így a megye jelentős részének látnivalóit, turisztikai attrakcióit, helyi termékeit bemutató programsorozat valósulhatott meg, amelynek keretében a terület élmény-kerékpározási útvonalai kerültek feltérképezésre. A „Cseszt Regélő” Térségfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és partnerei olyan túrakerékpáros hálózat kialakítását indították el, amely a későbbiekben Zala megye minden vidéki települését közvetlenül vagy közvetve érinti. A projektben a megyét bebarangoló négy rövidebb és négy hosszabb túrakerékpáros útvonal került kijelölésre, melyeket egy- és többnapos körtúrák során népszerűsítettek a projektpartnerek.

Az együttműködés résztvevői: „Cseszt Regélő” Nonprofit Kft. (, , ) A nonprofit kft. 2001-es megalakulása óta számos vidékfejlesztéshez köthető projektbe kapcsolódott be. A szervezet küldetése Zala megye aprófalvas területeinek felzárkóztatásához szükséges programok előkészítése és bonyolítása az élhető falu megteremtése érdekében. A kft. képzési-foglalkoztatási, területfejlesztési, turisztikai, helyitermék-fejlesztési és nemzetközi együttműködésre alapozott projekteket indít, illetve azokban működik közre.

A kerékpáros turizmus az egyik kitörési lehetőség a vidéki idegenforgalom fejlesztésébe, ezért vállalt szerepet a cég menedzsmenti és szakértői kapacitásával ebben a programban. 3

KÖZÉP-ZALA GYÖNGYSZEMEI Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület (Felsőrajk) Az egyesület 2012 szeptemberétől működik LEADER szervezetként. A 32 település vidékfejlesztéséért felelős szervezet célja a közép-zalai települések fejlesztése, a helyi közösségek formálása és a térségi identitástudat erősítése. Kiemelt tevékenységi területük a helyi termék népszerűsítése, ennek érdekében havi rendszerességgel termelői vásárt szerveznek Felsőrajkon.

A LEADER helyi akciócsoport területe kiválóan alkalmas kerékpározásra, így e projekt keretében remek lehetőséget láttak térségük további népszerűsítésére.

Zalakarosi Turisztikai Egyesület () Az Egyesület 2008-ban alakult, azzal a céllal, hogy a zalakarosi idegenforgalommal és ahhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó természetes és jogi személyek tevékenységeit összehangolja, koordinálja. Kiemelt céljai között szerepel a város és környéke idegenforgalmi érdekeinek bemutatása vásárokon, kiállításokon, kiadványokban, digitális úton és a sajtóban egyaránt. A szervezet lehetőségeihez mérten hozzájárul a település és térsége turizmusának hosszútávon fenntartható, kiegyensúlyozott fejlesztéséhez, melynek egyik alappillére a kerékpáros turizmus fejlesztése.

Termál Út Kis-Balaton Kerékpáros Egyesület (Hévíz) A szervezet 2008-ban azért alakult, hogy Zala megyében a kerékpáros közlekedés fejlesztését, kiemelten a dinamikusan fejlődő kerékpáros turizmus fejlesztését, hatékonyan képviselje.

A fő céljuk egy olyan kerékpáros hálózat kialakítása, ami a helyben élőket és turistákat egyaránt kiszolgálja. Az egyesület szakmai irányításával az elmúlt 6 évben kerékpáros központokat alakítottak ki Hévízen és Zalakaroson; gyalogos és kerékpáros útvonalak kerültek kitáblázásra Zalakaros, Hévíz és környékén.

A szervezetben a szakmai munka mellett természetesen a „tekerésé” a főszerep: szinte minden héten szerveznek közös túrákat, amit előtte az egyesület Facebook oldalán hirdetnek meg: https://www.facebook.com/kanizsakerekpar?fref=ts

„Gyógyhelyünk Lenti” Egészségturisztikai Közalapítvány (Lenti) Lenti Város Önkormányzata 2003-ban hozta létre a közalapítványt. Legfontosabb feladata a Lentibe látogató bel- és külföldi turisták tájékoztatása a térség turisztikai kínálatáról. Ennek érdekében a szervezet részt vállal a gyógyvízre alapuló turizmus és a járulékos szolgáltatásokat bemutató többnyelvű katalógusok elkészítésében is. Bekapcsolódtak a település aktív turizmusának szervezésébe; nemzetközi kapcsolataik és civil szervezeti együttműködés segítségével kerékpáros rendezvényeket szerveznek Lenti térségében. 4 Zalakaros

GPS adatok navigációhoz Tourinform szélesség: 46° 33’ 024” É hosszúság: 17° 07’ 361” K

Zalakaros A 750 éves múlttal rendelkező Zalakaros Magyarország egyik legismertebb fürdő- városa, és Európában is híres termálvizéről, gyógyfürdőjéről. Csodálatos természeti környezetben, a Kis-Balaton közelében, a Balatontól légvonalban mindössze 20 km-re található. A fővárostól autópályán mindössze 2 óra; a messzebbről érkezők pedig a közeli Sármellék repülőteret vehetik igénybe.

Ha először van Zalakaroson, merítsen erőt a természet csodáiból, … … mert a fürdő már 50 éve szolgálja ki vendégeit széleskörű gyógy- és wellness- szolgáltatásokkal; a több generáció igényeit biztosító komplexumban a gyerekeket a Vízipók Csodapók Gyermekvilág fedett élményrésze várja; a rekreációs, wellness- és szaunarészleg a szülőknek, míg a nagyszülőknek a nemzetközi termelői piaca minden nap várja a helyi szinten elismert, a gyógyvízre épülő kezelések termékek iránt érdeklődőket; széles palettáját felsorakoztató gyógyászati központ nyújt magas szintű szolgáltatást; … mert több mint 10 szállodából és több száz apartmanból választhat; … mert Magyarország tiszta levegőjű, virágos városa, és egy olyan egyedülálló természeti érték szomszédságában fekszik, mint a Kis-Balaton;

… mert itt választanak Kannavirág Királynőt, Város Borát, és több mint 1300-an kerékpároznak a Tour de Zalakaroson;

… mert egész éven át tartalmas, aktív kikapcsolódási lehetőség az egész család számára; a színes nyári rendezvénykínálat garantálja szórakozását;

… mert Zalakarost jó megismerni és még jobb visszatérni!

Zalakaros 6 Ez a túra mutatja be legjobban Zalakarost és Kis-Balaton környékét a mesés Kis-Balatonnal. Az érintetlen túra természeti környezet, a hagyományait Az 55 km-es túra útvonala: őrző falvak, a szőlőhegyek régi pincéi, a víg Zalakaros, Kerékpáros Centrum– kedélyű vendéglátó borászok mind-mind igazi Zalakomár–Zalakomár- kerékpáros élményt nyújtanak. Kápolnapuszta–Balatonmagyaród– Zalakomár-Kápolnapuszta Kányavári-sziget–Balatonhídvég– bivalyrezervátum Zala töltés––Öreg-hegy– –Szelemi-hegy–– Közép-hegy–Zalakaros, Kerékpáros Centrum

Zalakarost elhagyva, Zalakomárt érintve a kápolnapusztai bivalyrezervátum mellett vezet a túraútvonal, ahol mindenképp érdemes megnézni a hazánkban őshonosnak számító bivalyokat. A fogadóépületben a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítás, bivalytörténeti bemutató került kialakításra; a sétaút pihenőhelyein és kilátópontjain távcsőből kémlelheti a látogató a dagonyában elheverő csordát. A rezervátum belépődíj ellenében látogatható. A területen áthaladva, elérhető a balatoni kerékpárút.

Balatonmagyaród – Kányavári-sziget A túra következő állomása a népszerű kirándulóközpont: a Kányavári-sziget. Érdemes átsétálni a különleges fahídon, ahol a kilátókból megfigyelhető a különleges vízi élővilág. A hídon való átkeléshez a vállunkra kell venni pár lépcsőfok erejéig a biciklit, de fáradozásunknak meglesz a jutalma. A Búbos vöcsök tanösvény végig vezet a sziget területén, ahol részletes információkat kaphatunk tájékoztató táblák segítségével a Kis-Balaton élővilágáról.

Kis-Balaton túra 7

Kis-Balaton zalakaros

Balatonhídvéget elhagyva, a Kis-Balaton Ha már Zalakaroson vagyunk és időnk engedi, egyedülálló madárvilágának életébe is érdemes felkeresni a termálfürdőt, ahova bepillantást nyerhetünk, hiszen az útvonal a Petőfi utca nyugati oldalán haladó kerékpárút a Zala folyó töltésén kiépített kerékpárúton vezet. Zalakarost a központba visszatérve, a halad; közben kilátó, madármegfigyelő csábítja kelet felé induló Zrínyi Miklós utcán hagyjuk megállásra a kirándulót. el. A Jegenye sorhoz érve az onnan érkező Zalaszabar kerékpárútra térünk, amely az út déli oldalán, hangulatos erdőszélen halad, majd az erdő végéhez közeledve áttér a műút északi oldalára. Ezen továbbhaladva, elhagyjuk Újmajor épületeit. Nem sokkal ezután véget ér a kerékpárút és a műúton folytatjuk a tekerést. Hamarosan elhagyjuk a sportrepülőteret, majd egy erdős részt követően, úttörésben egy műút csatlakozik hozzánk délnyugatról. Az elágazásban kis kápolna található előtte Zalaszabaron álljunk meg egy pillanatra a kereszttel. Innen már egyenes út visz tovább. központban, és nézzük meg Szent István Elhagyunk egy kis erdőfoltot, egy GSM tornyot államalapító királyunk szobrát és Puskás az út bal oldalán, majd a Galamboki vízfolyást Ferenc, a legendás Aranycsapat játékosának keresztezzük. Nemsokára beérünk Zalakomárra mellszobrát! (buszmegálló). Nagyrada, Garabonc

Nagyradán, Garaboncon áthaladva szép falusi házakat, haranglábakat, templomokat figyelhetünk meg. A falvak között elterülő szőlőhegyekről gyönyörű panoráma nyílik a Balatonra és a Kis-Balatonra. Ha tehetjük, kóstoljunk meg egy pohárkával a helyi borokból. A túráról visszaérkezve, élményekkel feltöltődve, megmártózhatunk a híres zalakarosi gyógyvízben.

Kis-Balaton túra 8 lenti

GPS adatok navigációhoz Fürdő, Tourinform szélesség: 46° 37’ 10.90” É hosszúság: 16° 31’ 57.60” K Lenti Lenti és a Kerka völgye Magyarország délnyugati csücskében, a szlovén, a horvát és az osztrák határ közelében található. A térség három néprajzi tájegység (Őrség, Göcsej, Hetés) találkozási pontjában helyezkedik el. A terület központja a közel 800 éves múlttal rendelkező, 8 000 lakosú Lenti.

A Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark

8 ha zöld területen 5 szabadtéri és 5 fedett A térségen halad át a Rockenbauer Pál Kéktúra medencével köztük úszó-, gyógy-, élmény-, tan- útvonal egy szakasza is. és gyermekmedencékkel, pezsgőfürdővel várja a látogatókat.

A fürdő vize 40 000 éves nátrium-hidrogén- karbonátos gyógyvíz, amely mozgásszervi problémák, ízületi gyulladásos és kopásos megbetegedések kezelésére alkalmas. E különleges gyógyvíz hatását a Szent György Energiapark jótékony földsugárzásai egészítik ki.

A város legrégibb műemléke a XIII. században Lentiből indul Magyarország leghosszabb emelt Szent Mihály római katolikus templom, (103 km) erdei kisvasútja, amely a város és amelyet az Eszterházy-család építtetett át a mai Kistolmács között közlekedik. A Lentiben formájában is meghatározó barokk stílusúvá a lévő állomásépületben Erdészeti-, Faipari- és XVII. sz. végén. A templom freskóit Dorffmeister Vasúttörténeti Múzeum enged bepillantást a István és fia készítették. látogatónak a göcseji erdők színes világába, az A kerékpárosokat és természetjárókat 36 km erdészek munkájába, a közel évszázados erdei kiépített kerékpárút, valamint további 80 vasút történetébe, a világhírű gímszarvas- km kerékpározható útvonal, erdei és mezei gazdálkodás eredményeibe, valamint a gyalogutak, lovaglási lehetőségek várják. fűrészipar emlékeibe.

Lenti 10 Lenti környéki túra

Az 50 km-es túra útvonala: Magyarország leghosszabb (103 km) erdei Lenti–Lenti-Mumor–Lenti- kisvasútjának kiinduló állomása is. Lentiszombathely–Iklódbördőce– A Lenti vár mellett elhaladva érkezünk Lenti Csömödér–Páka–Kányavár– Mumor városrészébe. Lispeszentadorján–– Tormafölde–Szécsisziget– A vár első említése 1278-ból származik. A török Kerkateskánd–Lenti-Máhomfa–Lenti hódoltság alatt, Kanizsa eleste után, fontos végvári szerepet töltöttbe. Formája azonban Túránkat Lentiből kezdjük, a termálfürdőtől, csak részben emlékeztet erődítményre, mivel a ahol szabadtéri és fedett úszó-, gyógy-, 18. században magtárépületté alakították át. gyermek- és élménymedencék, óriáscsúszda, Mumor, Lentiszombathely városrészek, majd 40 000 éves gyógyvíz, változatos szaunavilág, Iklódbördőce érintésével érjük el Csömödért. szépségfarm és az Európában egyedülálló Szent György Energiapark kínál pihenést és felüdülést az idelátogatóknak. A fürdőtől alig 100 m-re található az Erdészeti-, Faipari- és Vasúttörténeti Múzeum, amely egyben

Lenti környéki túra 11 csömödér A település után forduljunk jobbra, Tormafölde irányába! Tormafölde A falu határában fekvő vétyemi ősbükkös a magyar erdőrezervátum-hálózat része. A több mint 180 éves bükkös lenyűgöző látványt nyújt; a szürke fatörzsek magassága eléri a 40 métert. A kidőlt faóriások milliónyi rovarnak adnak élőhelyet; a harkályok által vájt odúkba olyan ritka madarak költöznek, mint a kék galamb vagy A település ma a Lenti–Kistolmács közti erdei a macskabagoly. kisvasút egyik fontos állomása. A kisvasút A településen forduljunk jobbra, Szécsisziget érdekessége, hogy teljes hosszának mindössze felé! a harmadán van személyszállítás; a forgalom nagy részét még ma is a fát szállító tehervonatok Szécsisziget jelentik. A kisvonaton kerékpárszállításra is van A település a Kerka folyó partján helyezkedik el. lehetőség pótdíj ellenében. Az úton balra tartva Központjában az Andrássy–Szapáry-kastélyt a érkezünk meg Pákára. Szapáry-család építtette a 18. században barokk Páka stílusban. A kastély közelében áll az ugyancsak 18. században emelt, egyhajós Szent Kereszt A település szülötte Öveges József, akinek templom, melynek faragott faoltára körbejárható. szülőházában kiállítással emlékeznek a híres A sekrestye feletti oratóriumban egyháztörténeti fizikusra (Öveges professzor). Különlegesség kiállítás várja a látogatót. még a falu határában húzódó magyar Maginot- vonalnak nevezett erődrendszer még épen A Kerka holtága mellett álló barokk vízimalom maradt része (bunkerek), mely ma is látogatható. is a Szapáry-uradalom részeként épült; ma A település dömeföldi részén 150 éves, múzeumként funkcionál, ahol a malom zsúpfedeles, boronafalú parasztház várja a szerkezetén kívül a molnárok eszközei, néprajzi látogatókat. A tájház csoportosan és egyénileg is gyűjtemény és az egykori zalai vízimalmok fotói látogatható előzetes bejelentkezés alapján. is megtekinthetők. A település érdekessége még a bivalyrezervátum, melyet 1999-ben hozták létre. Kányavár és Lispeszentadorján érin- tésével haladjunk Kiscsehi irányába. A túrát itt folytathatjuk Csömödér felé, vagy Lispeszentadorjánban A REJTEK turisztikai és Kerkateskánd érintésével juthatunk vissza kerékpáros centrum fogadja a kirándulókat. Lenti-Máhomfa városrész érintésével Lentibe.

Kiscsehi Kiscsehihez érkezvén, ha balra fordulunk (nem része az útvonalnak) elérjük a budafai arborétumot, mely Kárpát-medence gazdag növényvilágát mutatja be. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fa található. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló rododendronok.

Lenti környéki túra 12 hévíz

GPS adatok navigációhoz Hévíz Kerékpáros Központ, Tourinform szélesség: 46° 79’ 04.81” É hosszúság: 17° 18’ 87.51” K Hévíz 13 Hévíz, az élet forrása! Hévíz régóta ismert és elismert gyógyhely, hiszen itt található a Hévízi-tó, a világ legnagyobb természetes, fürdésre is alkalmas gyógytava, mely egy 60 hektáros, sajátos hangulatot árasztó mocsári ciprusokkal tarkított természetvédelmi területen fekszik. A tavat körülölelő véderdő szubmediterrán mikroklímát biztosít, a tó és környezete gyakorta párába burkolódzik, A hagyományos kezelések mellett megtaláljuk ősszel valóságos párasapka borul rá, melyet a a legmodernebb medical wellness és selfness magasabban fekvő területekről csodálhatunk irányzatokat is meg. A víz folyamatos párolgása tisztítja a Legyen a séta a Zalai-dombság lankáin vagy levegőt, ezáltal a fürdőzők számára por- és természetjárás a Keszthelyi-hegység erdeiben, allergénszegény környezetet biztosít; hőfoka Hévíz környéke szinte kínálja magát egy kiadós télen sem csökken 24°C alá, nyáron pedig akár túrára. Számos kerékpárút indul a városból a 37°C-ot is elérheti, így egész évben várja a a zalai dombok, a Keszthelyi-hegység, a Kis gyógyulni és pihenni vágyókat. Balaton irányába, így két keréken is élvezhetjük Mintegy 200 éves múltra visszatekintő a táj nyújtotta értékeket, valamint könnyen gyógyászat és speciális kezelések várják és biztonságosan érhetjük el a Balatoni a gyógyulni vágyókat, mint a súlyfürdő Bringakörutat is. A térségben számos minőségi vagy az iszappakolás. A kezelések reumás kerékpárkölcsönző és szervizpont nyújt szükség és mozgásszervi betegek gyógyításában esetén segítséget. utánozhatatlanok; a Hévízi-tó különleges egészségmegőrző ereje azonban a gazdag ásványianyag-tartalomnak köszönhetően más betegségek gyógyításához is hozzájárul. A hévízi kúra nemcsak gyógyításra, hanem megelőzésre, pihenésre, és kikapcsolódásra is kiválóan alkalmas. A személyre szabott kezelések összeállításánál mindig az egyén áll a központban, és a prevenció meghatározó jellegű. Központi eleme a stresszoldás, valamint a harmonikus, egészségtudatos életvitel kialakítása.

Hévíz 14 Zalaszentgrót – Kehidakustányi körTúra A 31 km-es túra útvonala: Zalaszentgrót–Zalaudvarnok– Zalaszentlászló–Zalaköveskút– Kehidakustány–Kallósd -Zalakoppány–Zalaszentgrót

zalaszentgrót

A településen nem érdemes kihagyni az egykori várra épült Batthyány-kastélyt és hazánk egyik legrégibb kőhídját. A város központjától néhány kilométerre található a Szent Grót Termálfürdő, amely parkos környezete és családias hangulata sokak számára vonzó megálló lehet. A település részét képező Zalaudvarnokon Vadász György „Isten kemencéje” néven elhíresült kápolnája tekinthető meg. zalaszentlászló A település területén kora római kori leleteket is találtak, és sokáig várral is büszkélkedhetett. Napjainkban szép látnivalója a Makovecz Imre által tervezett faluház, amelyben egy turistaszál- ló is működik. Kehidakustány

A Zala folyó két partján elterülő település valaha Deák Ferenc otthona volt. Ma leginkább a méltán híres Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdője miatt keresik fel a vendégek, de továbbra sem ér- demes elmenni az egykori Deák-kúria, valamint a Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom mellett.

Zalaszentgrót-Kehidakustány körtúra 15 kallósd Alsópáhok A túra során érdemes megtenni a Kallósdra A Zala folyó töltésén vezet vissza az utunk Hévíz vezető párkilométeres kitérőt. A zsákfalu egy irányába. Szentgyörgyvárnál felkapaszkodunk csendes völgyében, a temetőben áll az Árpád- az Alsópáhok feletti szőlőhegyre, ahonnan a már kori kerektemplomok egyik jellegzetes példája a ismert útvonalon érkezünk vissza a városba. Szent Anna templom. Alsópáhokon mintegy 4 km hosszúságban húzódnak a szőlők, pincék. E dombvonulatról csodálatos panoráma nyílik a keszthelyi öbölre és Hévízre, és egyben remek lehetőség kínálkozik túrázáshoz, kirándulásokhoz. Hévíz–Zalaköveskút Zalakoppány A napjainkban már Zalaszentgrót részét képező, körtúra korábban önálló település, Koppány vezér birto- A 23 km-es túra útvonala: Hévíz– kai közé tartozott. Barokk stílusú római katoli- Nemesbük–Zalaköveskút–– kus temploma látogatható. Hévíz-Egregy–Hévíz Nemesbük Hévíz–Zalavár Hévíz szomszédságában elterülő kis községet jó körtúra minőségű bekötőúton érhetjük el. A nemesbüki A 37 km-es túra útvonala: Hévíz– dombtetőről érdemes visszanézni, hiszen a Alsópáhok–Nemesboldogasszonyfa– nyugat-balatoni panoráma önmagáért beszél. Sármellék–Zalavár–Zala töltés– Szentgyörgyvár–Alsópáhok–Hévíz Zalaköveskút A község egyik legmagasabb pontján került Hévíz felépítésre a Teréz anya kilátó, ahonnan tiszta A város legfőbb vonzerejét a világon egyedül- időben látható a környék összes települése álló, természetes tőzegmedrű gyógytó jelenti. A (Hévíz, Keszthely, Zalaszentgrót), Sümeg hegyei, kisváros egyedi arculatához tartozik a tófürdő a Kovácsi-hegy vonulatai, Tátika, vára is. épületegyüttese, a páratlan atmoszférájú véd- erdő valamint a sétány. Ha itt jár, a télen-nyáron Hévíz-Egregy meleg vízű gyógytóban való fürdőzést semmi esetre se hagyja ki. Sármellék A település a Kis-Balaton kapujában található. Jelenleg fontos közlekedési központja a térség- nek, hiszen itt található a Hévíz-Balaton Airport. A magyar falusi román kistemplomok egyik szép példájaként áll Hévíz határában az egregyi Zalavár és a Kis-Balaton templom. Az épület művészileg legszebb része Túránk fő célpontja a Zalavár romjai mellett a torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett lévő Cirill és Metód-emlékmű, a Makovecz Imre „csürlős sisak’’ fed le. Az épületet az 1964–65- által megálmodott millenniumi emlékmű és a ös renoválást követően korhű berendezési Kis-Balaton Ház, ahol megismerhetjük a helyi tárgyakkal látták el, s ezáltal ma eredeti növény-, állat- és madárvilágot. hangulatában tekinthetik meg a látogatók.

Hévíz-Zalavár és Hévíz-Zalaköveskút körtúra 16 közép-zala

GPS adatok navigációhoz Felsőrajk várudvar szélesség: 46° 40’ 51.59” É hosszúság: 16° 59’ 09.09” K

Közép-Zala 17 Közép-Zala két keréken – Kalandra hív Közép-Zala Zala megye középső része kiválóan alkalmas a bakancsos és a kerékpáros túrákhoz. Dombvonulatainak legmagasabb pontjai: Pogányvár 287 m és Vergyálomtető 331 m magasak. A falvak képe változatos, a természetes növénytakaróban számos érdekes és védett növény él, mint a kockás liliom, a téltemető virág. Az erdőkben meghatározó a kocsányos tölgy, de találunk itt szelídgesztenyefákat és sokféle gombafajtát is. A terület vadban és halban Miért Közép-Zala? gazdag. A mikrorégió egyedülálló adottsága a • Mert a természeti környezet élményekben tucatnyi tó, amely különleges zsákmányt kínál a gazdag kirándulást biztosít a még kezdő kerék- horgászok számára. páros túrázónak is. A dombtetőkön meszelt A turisztikai kínálatban egyre nagyobb szerepet falú öreg présházak hívogatnak, a völgyekben töltenek be a helyi adottságokra épülő tematikus csillogó horgásztavak, vízfolyások különleges fesztiválok. Érdemes ellátogatni a pogányvári világa csábít. borversenyre, a bezerédi rétesfesztiválra, a • Mert a településeket alacsony forgalmú misefai parasztolimpiára vagy a felsőrajki összekötő útjai biztonságos kirándulást termelői vásárra. Ez utóbbit minden hónap nyújtanak egy családi kiruccanásra. utolsó szombatján rendezik a helyi termékek fogyasztásának népszerűsítése érdekében. • Mert az útvonal mentén fekvő falvak hagyományai, tradicionális rendezvényei betekintést nyújtanak a vidék népszokásaiba, gasztronómiai élményt kínálva kikapcsolódást nyújtanak a látogatóknak. • Mert a hétköznapokból kiszakadva, a természetben gyönyörködve, az erdők-mezők illatával feltöltődve, testben és lélekben megújulva térhet vissza otthonába.

Közép-Zalában található Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb búcsújáró helye, Búcsúszentlászló, ahol két jelentős búcsút rendeznek minden év szeptemberében: a Mária- napi búcsút és a Fogolykiváltó Boldogasszony búcsúját. Szívesen látjuk Zala megye középső részén, a Szévíz és Principális völgyében megbúvó falucskákban, hogy megismerkedjen e táj rejtett értékeivel, falusias bájával, a lankák és vizek színes kavalkádjával. Közép-Zala 18 Túránk kiinduló pontja a nagykapornaki római Közép-Zala túra katolikus plébániatemplom. Ez az épület elhe- Az 52 km-es túra útvonala: lyezkedésében és történetében is nagyon hason- –Nemesrádó– lít a tihanyi bencés apátságra, ezért is nevezik Szentpéterúr––Felsőrajk– a tihanyi „szárazföldi” másának. A Szentséges Pötréte–Zalaszentmihály–Pölöske– Üdvözítő titulusát viselő templom monumen- Búcsúszentlászló–Nemessándorháza– tális méretei lenyűgözőek, pedig az eredetileg Misefa–Nagykapornak háromhajós bazilikának csak a főhajóját állítot- ták helyre a török pusztítás után, 1736 és 1779 között, barokk stílusban. Az egykori bencés monostor maradványait az idő foga már meg- rágta, de a templom a völgy fölé magasodó két tornyával ma is messzire eljuttatja építőinek üzenetét. Induljunk keresztül a településen Misefa irányába (földút)!

misefa

Nagykapornak a „szárazföldi Tihany” A Nagykapornakkal teljesen egybeépült Misefán érdemes sétálni a kastély mellett elhelyezkedő 4 hektáros arborétumban és a kastélyt körülvevő kétszáz éves ősparkban. A kastély a 19. század- ban épült klasszicista stílusban. Az épület egyetlen része, amely nem igényelt teljes rekonstrukciót, a csehsüveg boltozatú hajdani borospince ma csoportok fogadására alkal- mas étterem látványkonyhával, régi magyar és nemzetközi ételkülönlegességekkel, vadspeci- alitásokkal, az ország legjobb boraival. Folytassuk utunk Nemesrádó felé (balra)!

Közép-Zala túra 19 A két település között gyönyörű kilátás nyílik Nemesrádó a tavakra. A Szévíz völgyében elhelyezkedő 97 hektáros zalaszentmihályi horgásztó kedvelt kirándulóhely. A vízben nem ritkák a 20–25 kg- os pontyok. A tó nyugati oldala csak csónakkal közelíthető meg, ahol jól kialakított stégeken van horgászati lehetőség. A keleti partja a falu belterületi részén található, ahol kiváló A község szülötte Gönczi Ferenc néprajzkutató, szálláslehetőségek és vendéglátóhelyek várják a Göcsej kiváló ismerője. Emlékét a templom- látogatókat. kertben emléktábla őrzi. Érdemes megállni búcsúszentlászló a kézművesháznál, valamint a polgármesteri A település egyik nevezetessége a templom. A hivatalban berendezett Szentháromság-kiállí- hagyomány úgy tartja, hogy maga Szent László tásnál. Utunk hullámzó domboldalakon vezet király rendelte el egy kis kápolna építését ezen Szentpéterúrra, majd Pacsára, Zala megye leg- a helyen a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére. kisebb városi rangú településére. A 17. században már közismert zarándokhely, s Felsőrajk napjainkig az egyik legismertebb búcsújáró hely. Legnagyobb búcsúját szeptember utolsó vasár- napján tartják, Fogolykiváltó Boldogasszony- napján. A kápolnához 1714-ben kezdik a templomot építeni a ferences szerzetesek. A magyarorszá- gi barokk művészet kiemelkedő alkotása az épület, különösképpen a színek és formák szemet gyönyörködtető összhangja miatt. A főoltár közepén lévő festményen a templom A falu érdekessége a központjában felépített pa- védőszentjének, Szent László királynak alakját lánkvár, mely törökkori védőmű rekonstrukció- láthatjuk. A templom melletti kálváriadomb ja. A vár udvarán havi rendszerességgel vásárt előtt találjuk a Szent László-forrást. tartanak, melyen különleges helyi termékek- A falu szülötte Bödöcs Tibor humorista. kel is találkozhatunk. A vártól nyugati irány- A túrát folytassuk Nemessándorháza felé, majd ba haladva érjük el a térség egyik természeti térjünk le Nemesrádó előtt északi irányba! Mise- érdekességét: a tőzegtavakat. fa érintésével jutunk vissza Nagykapornakra. pötréte - zalaszentmihály

Közép-Zala túra 20 7 napos zalai nagy túra (261,2 km) 1. napi túra útvonala (25,5 km) Zalakaros–Garabonc–Nagyrada–Zalaszabar––Kilimán– Gelse

fekszik; nyáron több mint 5000 m2 vízfelület áll zalakaros a vendégek rendelkezésére, melyből 1500 m2 A túra kiinduló pontja a zalakarosi kerékpáros fedett, vagyis az év minden napján látogatható. centrum. Gyógy,- termál,- élmény,- hullám,- gyermek- és Látnivaló – Gránit Gyógy-, Élmény- és sportmedencék, csúszdák színesítik az önfeledt Strandfürdő szórakozást minden korosztály számára.

Garabonc Garabonc Zalakarostól északra, a Kis-Balaton partján fekszik. Látnivaló – 7 Vezér Történelmi Kalandpark

A fürdő kényeztető szolgáltatásainak (szépészeti, wellness, medical wellness és gyógykezelések) széles palettája télen-nyáron várja a család minden tagját. A fürdő több mint 10 hektáros parkos területen

7 napos túra 21 A park 7 jurtája honfoglaláskori történelmi területen már az 1700-as évektől foglalkoznak kiállítással, valamint íjász- és gokartpálya a szőlő művelésével és borkészítéssel. A 298 várja a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat. A méter magasságban fekvő hegyről gyönyörű kalandpark központja Hanna hercegnő téglavára kilátás tárul elénk a Kis-Balatonra és a környező négy őrtoronnyal, színpaddal, küzdőtérrel, településekre, mint például Kerecseny vagy kerengővel, árkáddal, melyben a magyar királyok Dióskál. arcképcsarnoka is megtekinthető. A látogatók Látnivalók – Thury-kopjafa éhségüket is csillapíthatják helyben, mivel Thury György, kanizsai várkapitány, 1571-ben a kisfeldolgozó üzem mellett látványkonyha esett el Alsó-Orosztony területén. A dűlőt, ahol kínálja az itt termelt alapanyagokból különböző a török rajtaütés történt, Táltostemetőnek ételeit. hívják. A kopjafa a csata helyén, az Őröm- nagyrada hegyi túraútvonal mentén található, így kedvelt A Kis-Balaton melletti szőlőültetvények állomása a bakancsos természetjáróknak. központja a település. Itt található a Cezar Thury György halálának évfordulóján, minden Pincészet, amelynek borai, pezsgői egyre év áprilisában, a Thury Baranta Közösség népszerűbbek a Dunántúlon. úgynevezett „Thury Portyát” szervez, amely Nagykanizsától Orosztonyig vezet, és a zalaszabar résztvevők hagyományőrző viseletbe öltözve, A kis-balatoni halászléfesztiválnak otthont adó gyalog teszik meg az utat. település festői fekvésével hívja fel a figyelmet Orosztony után két kistelepülésen halad át az magára. útvonal. Kerecseny és Kilimán községekben is Látnivaló – Zobori KalandoZOO találhatók helyi termelők, amelyre táblák hívják fel az utazó figyelmét.

gelse A térség dinamikusan fejlődő települése szállás- hellyel és étteremmel is várja az ide látogatókat. Látnivaló – Sarlós Boldogasszony-templom A római katolikus templom 1786-ban épült, késő barokk stílusban. A szentély mennyezetén Az élmény- és kalandpark több kikapcsolódási lévő, Mária koronázását megörökítő freskó lehetőséget nyújt. A kisebbek számára van Dorffmeister István tanítványának műve. játszótér hintával, csúszdával és homokozóval. Gelsén és Gelseszigeten áthaladva ér az útvonal A nagyobbaknak izgalmas időtöltést nyújt a Újudvarra. lézerharc- és kötélpályája. A labdajátékokat kedvelő látogatók számára rendelkezésére áll röplabda- és focipálya. Lehetőség van a kalandpark területén állatsimogatásra, futószáras lovaglásra, pingpongra, íjászatra és gokartra is. A komplexumot fedett csúszdapark teszi teljessé. orosztony Orosztony határában található a Pogányvár- szőlőhegy, amely híres bortermő vidék. Ezen a 7 napos túra 22 2. napi túra útvonala (48,4 km) Gelse––Újudvar– (Palin)–Sormás–– Semjénháza–Molnári–Tótszerdahely–Tótszentmárton–

újudvar tv-torony haladja meg. A torony közelében Látnivaló – TV-torony található két érdekes természeti látnivaló is. A Az újudvari tv-torony látványa uralja a Csibiti-völgyet a hozzátartozó Csibiti-tóval a Principális-völgyet, mely a 308 m magas kék + jelzésen lehet elérni. A vadregényes erdei Tukora-tetőn áll. Maga az építmény 206 m-es séta során számos védett növényt láthatunk. magasságát Magyarországon csak a pécsi A kősziklaszurdokot pedig a tv-torony előtti

7 napos túra 23 kereszttől a kék sáv és kék háromszög jelzésen becsehely érjük el. Ha esős nap után érkezünk a szurdokba, a könnyező falak látványa különösen csodálatra Tótszentmárton érintésével érünk Becsehelyre, méltó. A szurdok talaja még nyári szárazság amelynek polai településrészén (a 7-es út idején is nedves, ezért fokozott körültekintést mentén) található egy kis Árpád-kori templom. igényel a haladás. Nagykanizsán az útvonalat A közelmúltban renovált román stílusú épület érdemes Kiskanizsa felé folytatni, mert ezen déli falán kicsiny lőréses ablakok, bejáratánál a részen kétsávos kerékpárutat építettek ki. szép bélletes kapuboltozat láthatóak. Sormás érintésével jutunk Szepetnekre. letenye Szepetnek Legismertebb határátkelőhely Horvátország felé a Mura partján elhelyezkedő Letenye. A településen négy nemzetiség – a magyar A város életét meghatározza a közúti mellett német, horvát és roma – él már közlekedésben betöltött szerepe, a Mura folyó évszázadok óta. Híres szülötte Királyi Pál, közelsége és a településen működő szabadtéri Pest város főjegyzője és a dualizmus korának termálfürdő. A Szapáry-kastély ősparkja mellett meghatározó zalai politikusa. kialakított létesítményben nagy ülő-, tan- és Látnivalók - Szepetneki víztározó gyermekmedence várja a fürdőzni vágyókat. A (Kisperházi-tó) szórakozást sportpályák teszik teljessé. A 23 hektáros tó kedvelt kirándulóhely. Kiépített Látnivalók – Andrássy-Szapáry-kastély és tűzrakóhelyek, esőbeállók és kerékpárút parkja található a környékén. A halastavat több kisebb befolyás és egy fő ág táplálja; ez nagyjából 10 km- re ered. A halastóban szibériai tok, ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, kárász, több keszegféle, pisztrángsügér él. Szepetnekről Semjénházán és Molnárin keresztül ér a túra Tótszerdahelyre. tótszerdahely A falutól 1 km-re folyik a Mura folyó, amely egyben határvonal Magyarország és Horvátország között. Lakosainak többsége horvát anyanyelvű. A város szívében található barokk-klasszicista A községben áll a Fedák-kúria. Az épületet és a épületben csak ritkán tartózkodott a grófi család. hozzá tartozó birtokot Fedák Sári, budapesti Az épületet övező park változatos fajösszetétele primadonna, 1904-ben vásárolta meg, hogy a miatt (mintegy 100 fa- és cserjeféle) jelentős színházi évadok után itt pihenjen. Az épületben értéket képvisel, bár eredeti méretéből már csak kisrégiós forrásközpont és szálláshely működik. 5,6 hektár maradt érintetlen. Kiemelkedő kincse a város jelképévé vált: 615 cm körméretű, 20 méter magas platán, melynek a koronaátmérője meghaladja a 36 métert. Egyes becslések szerint kora 250 év felett lehet. 2010-ben elnyerte az Év fája címet.

7 napos túra 24 3. napi túra útvonala (32,4 km) Letenye–Murarátka–Csörnyeföld–Dobri–Tornyiszentmiklós–Lovászi–Lenti

murarátka csörnyeföld Letenyéről Murarátkán keresztül folytatódik A falu a szlovén és a horvát határ közvetlen a kirándulás. Itt a Mura és holtágai megőrizték közelében, a szelíd déli fekvésű lankák lábainál eredeti állapotukat, így rendkívüli élményben helyezkedik el. A községet körülölelő dombok, részesítik az idelátogatót. A falu fölé magasodó a klimatikus adottságok kiválóan alkalmasak szőlőhegyen, festői környezetben található kápolna szőlőtermesztésre. A terület borászait „rizling mellől csodálatos kilátás nyílik a folyó völgyére. doktorok”-nak hívják, mivel ebből a fajta

7 napos túra 25 szőlőből készítenek kiváló minőségű borokat. pihenésre, hazánk leghosszabb erdei kisvasútja, Dobri érintésével folytatódik a túra Tornyi- a környék gyönyörű bükkösei, turistaútjai szentmiklós felé. és horgásztavai kirándulásra csábítják az idelátogatókat. Tornyiszentmiklós Látnivalók - Szent Mihály-plébániatemplom A falu legmagasabb pontján áll a Szent Miklós nevére szentelt, egyhajós barokk templom, melyet az Esterházy család építtetett az 1770-es években. A templom freskóit Johann Ignaz Cimbal festette. Érdemes megállni, és a templomdombról gyönyörködni a tájban. A település egyben Szlovénia felé közúti határátkelőhely is.

A főtér közepén álló épület Lenti fontos műemléke. A törökök kiűzése után indult a templom építése. 1692-ből származó adat arról értesít, hogy megépült a Szent Mihály- templom. Az építkezés a 18. században tovább folytatódott. Ebben az időben készültek el a mennyezeti freskók, melyek id. Dorffmeister István alkotásai: a szentély mennyezetfreskója a Szentháromsághoz kapcsolódik, az első hajó lovászi mennyezete az utolsó ítéletről szól. Erdei kisvasút A magyar kőolajipar egyik meghatározó A zalai tájat közel 103 km-en keresztül települése volt a 20. század közepén. Utcanevei hálózzák be az erdei kisvasutak sínjei. A és iparterületei még emlékeztetnek e múltra. Lenti–Csömödér–Kistolmács közötti 32 Elhelyezkedése miatt fontos szerepet játszott km-es vonalon, a Zajdai-erdőben közlekedő a hidegháborús években: itt épült ki a magyar szerelvények elsősorban fát szállítanak, de több Maginot-vonal egy szakasza. kirándulóhelyet, turistaútvonalat is érintenek.

Látnivalók – Bunkerek A keskenynyomtávú vasút lenti végállomásának A magyar Maginot-vonalnak nevezett erőd- épülete egyben a „Göcsej kincsei, az erdő és rendszer egy majd 630 km-es védvonal volt a fa” címet viselő erdészet-, fűrészipar- és az ország déli határvidékén. Ebben kiemelt vasúttörténeti kiállításnak is helyet ad. fontosságú volt a Nagykanizsa–Lenti szakaszon a dél-zalai szénhidrogénmezők védelme. A Lovásziban megmaradt építmények – köztük egy légópince – 10 km-es túra során járhatják körbe az érdeklődők. lenti A Kerka völgyében megbújó kisváros elsősorban természeti kincsei révén vonzó úti cél. Termálfürdője és energiaparkja gyógyulásra,

7 napos túra 26 4. napi túra útvonala (25,9 km) Lenti–Mumor–Lentiszombathely–Iklódbördőce–Csömödér–Páka–Ortaháza– Gutorfölde–Rádiháza

Iklódbördőce csömödér Lentin és a hozzá tartozó településrészeken A falu ma elsősorban az erdei kisvasútról áthaladva (Mumor, Lentiszombathely) ismert, melynek egyik fontos megállóhelye és folytatódik az út Iklódbördőcére. A község névadója (hivatalos neve: Csömödéri Állami központjában található szabadidőparkban tó, Erdei Vasút). A keskeny nyomtávú vasútvonalat közösségi tér és szálláshely várja a látogatókat. szívesen használják csoportos túrázásra, Látnivalók –Mároki-kápolna osztálykirándulásra, mivel az igényeknek A falu határában, a Kerkától keletre, az megfelelően külön vonatot is indítanak a erdőkkel övezett szőlőhegyen áll gondozott táji menetrend szerinti járatok mellett. környezetével a 13. századi műemlék, a Mároki- kápolna. Homlokzatán résablak, a torony oldalain rézsűablakok helyezkednek el. Az épület mellett temető, melybe 1945-ben temettek utoljára.

Az erdei kisvasút útvonala érinti a göcseji fenyőrégiót, a Kerka völgyét, illetve a göcseji bükktájat. A vonatos kirándulás alkalmával gyakran látható szarvas, őz, vaddisznó, egerészölyv. A településen turistaszálló várja a hosszabb időre érkező látogatókat.

7 napos túra 27 Gutorföldi horgásztó páka

A festői környezetben fekvő falut délről a Dél- A település szélén kicsiny horgásztó várja Zalai-dombság karéja öleli. Ennek legmagasabb a pecázás szerelmeseit. Június közepe és pontja (317 m) a falu felett magasodik. A Zalai- augusztus vége között az éjszakai horgászat is dombság lankáitól a települést északon a Cserta- engedélyezett. Napijegyet a Kossuth utcában patak széles, mocsaras völgye választja el. A lévő presszóban lehet megváltani. település látnivalója Öveges József szülőháza, Rádiházi Kabala ménes amely ma kiállítótér; a dömeföldi tájház; a község határában húzódó bunkerrendszer, vagy a Szent Péter- és Szent Pál-templom, ahol eredeti Cimbal freskók láthatók. Pákáról Ortaháza érintésével folytatódik az útvonal Gutorföldére.

Gutorfölde

A településről az első írásos emlékek a 13. századból származnak. A községhez tartozik Náprádfa és Rádiháza is. Rádiháza-puszta a környék egyik leggazdagabb nemesi családjának Rádiházát a magyar lótenyésztés egyik a Bartha családnak volt a birtoka, akik fellegváraként tartják számon. A ménest Bartha növénytermesztéssel és versenylótenyésztéssel László alapította 1912-ben. Névadója az 1960- foglakoztak. Ők teremtették meg a ma is híres ban Rádiházán született fekete, ügető mén, ménes alapját. Kabala, aki korának kimagasló eredményességű Látnivalók - Szent István király templom versenylova volt: 58 alkalommal állt starthoz, A község régi templomát Szent Miklósnak ebből 30-szor győzött, 20 alkalommal ért el szentelték, és 1334-ben már állt, viszont helyezést. később a törökök a faluval együtt lerombolták. A Kabala ménes számos szolgáltatással várja Gutorfölde mai templomát 1720-ban építették az érdeklődőket. Lehetőség van lovas oktatásra a falu közepén lévő dombhajlatra. 1860-ban egy és tereplovaglásra. Tanítási szünetekben új toronnyal bővítették, majd 1921-ben a teljes lovas táborokat is szerveznek. Legnagyobb épületet bővítették, renoválták. Az oltárkép I. rendezvényük a pünkösdi díjugrató verseny. Istvánt ábrázolja, ahogy felajánlja az országot A teljes kényelemről a Kabala Lovaspanzió Szűz Máriának. gondoskodik.

7 napos túra 28 5. napi túra útvonala (59,7 km) Gutorfölde (Rádiháza)–Tófej–Söjtör–Bak–Sárhida–Bocfölde–– Zalaszentiván–Kemendollár–Pókaszepetk––Zalabér–Zalaszentgrót

7 napos túra 29 Az útvonal Sárhida és Bocfölde érintésével söjtör halad Zalaegerszegre. A városon keresztül a Rádiházáról indulva, Tófejen áthaladva visz kaszaházi, a nekeresdi és a pózvai városrészen át a túra Söjtörre. Söjtör 1500 lelkes község, ér Zalaszentivánba. elsősorban Deák Ferenc szülőhelyeként ismert. A településen a Deák-ház mellett található még kemendollár a Festetics család 1820 körül épült kastélya; ma A település a Zala folyó partján fekvő aprófalu, általános iskola működik itt. amely Kemend és Ollár nevű falvak egyesítésével Látnivalók – Deák-ház jött létre a 19. század végén. Deák Ferenc szülőháza a falu központjában, Látnivalók – Kemend vára (várrom) annak főutcáján áll. A kúriát egykor a megye A kemendi településrész veszi körül azt a kezdte építtetni katonai szállásháznak. 1768- mintegy 250 méter magas dombot, amelyen ban vásárolta meg Deák Gábor, Deák Ferenc egykor a vár állt. Kemend várát az oklevelek 1370- nagyapja. A nemesi kúriává alakított épületet ben említették először Castrum Kemend néven, falfestmények, tájképek díszítik. A látogatóknak de pontos alapításáról nem maradt fenn oklevél. kiállítások mutatják be a korabeli köznemesi A kisméretű erődítmény betagolódott az egyre életmódot. A parkot pihenőhellyé alakították. nagyobb területeket uralmuk alá hajtó oszmánok ellen kialakított királyi végvárrendszerbe. A Bécsi Haditanács megbízásából 1569-ben Turco itáliai hadmérnök járt falai között, innen ismerjük a végház alaprajzát. A rajz szerint a vár közepén álló kerek öregtornyot, a körülötte levő, különböző rendeltetésű lakóépületeket a hosszúkás dombhoz alkalmazkodó szabálytalan alaprajzú várfal fogta közre. A török hódoltság után hadi jelentősége megszűnt, majd a 18. Deák-kút században falait építőanyagként használták Az egykori Deák-szőlőbirtokon található a fel uradalmi épületek és kápolna építéséhez. kút. A birtokon gyakran tett nagy sétákat Deák Napjainkban már csak az erősség helye Ferenc, s üldögélt a kút közelében. A falusi tekinthető meg. legendáriumban maradt fenn az a történet, hogy a kút mellett üldögélve találkozott Deák pókaszepetk egy anyafarkassal; nem volt nála fegyver, csak Pókaszepetk Zala megye északi részén, a a sétabotja. Így csak ült, és a tüzes nézésével Zala folyó festői völgyében fekvő község, kergette el a farkast. körjegyzőségi székhely. Bak Látnivalók A község a 74-es és 75-ös főút találkozásának Fájdalmas Szűz-temetőkápolna közelében, a Válicka völgyében található. A műemlék jellegű kápolna a falu temetőjében A település egyik nevezetessége a magyar áll. A Fájdalmas Szűz tiszteletére emelték organikus építészet képviselője, Makovecz Imre 1756-ban egy korábbi középkori templom által tervezett faluház a község központjában. felhasználásával, de tornyát csak 1893-ban Az épület alaprajzában és deszka tetőzetével kapta a nyugati homlokzata elé. madárra emlékeztet.

7 napos túra 30

Szent Péter és Pál-templom zalaszentgrót 1788-tól működik a freskókkal díszített templom, A gazdag történelmi múltra visszatekintő amelyben még múlt századi padokat találunk. kisváros a Zala folyó partján az évszázadok során fontos folyami átkelőhely volt. Várát pakod Az Árpád-kori település nevezetessége az már 1299-ben említik. A török uralom alatt – 1717-ben épült római katolikus templom, Kanizsa 1600-as eleste után – Szent-Grótot melynek főoltárát neobarokk, szószékét 18. végvárrá alakították át, ahol a Hagymásyak századi parasztbarokk fafaragás díszíti. A voltak a várparancsnokok. A kuruc korban ismét pakodi szőlőhegyek nemcsak a bor kedvelőinek fellángoltak a harcok a vár körül. Az erődítmény jelentenek vonzó úticélt. A pincék többsége is a fosztogatások során végül annyira tönkrement, őrzi a régi hagyományos építészet elemeit, nem hogy köveit fokozatosan elbontották, melynek ritka a 200 éves boltozat, vagy a még idősebb helyén később kastély épült. faajtók. A pakodi szőlőhegy pincéi a Zalai Borút Látnivalók – Szent Gróth Termálfürdő és állomáshelyei közé tartoznak. Szabadidőközpont

A termálfürdő és szabadidőközpont 2001 óta várja a felüdülni vágyókat Zalaszentgrót Tüskeszentpéter városrészétől északra, a zalabér városon kívül, a Zala völgyében. A komplexum A község érdekessége, hogy a 2. világháború 2003-ban egy fedett fürdővel is bővült, így 4 alatt lengyel tiszteknek nyújtottak menedéket a szabadtéri és 4 zárt medence várja a fürdőzőket. Guttmann-kastélyban. Az épület sajnos leégett, Batthyány-kastély de a tábor emlékét 2010 óta emlékmű őrzi a A Batthyány-kastély az egykori vár helyén településen. A templom mellett különleges az áll. A terület 1663-ban került a Batthyány 1889-ben épült Szent Antal szobrával díszített családhoz. A copf stílusú, U alakú kastélyépület uradalmi épület, amely napjainkban étteremként főhomlokzata a Zala folyóval párhuzamosan fut; és panzióként működik. A létesítményhez a szárnyak végén egy-egy félkör alakú torony áll. kerthelyiség és bormúzeum is tartozik. Jelenleg értelmi fogyatékos gyerekek számára létrehozott általános iskola, óvoda és diákotthon működik az épületben. Kőhíd Magyarország egyik legrégibb kőhídját 1854- ben építették a XVII. századi fahíd helyén. A hortobágyi hídhoz hasonlatos, a megmaradt 3 középpillérre támaszkodó építmény négynyílásos, téglaboltozatos, hossza 43 méter, szélessége 6,5 méter.

7 napos túra 31 6. napi túra útvonala (30,3 km) Zalaszentgrót–Kisgörbő–Vindornyaszőlős––Karmacs–Hévíz Látnivalók – Bezerédi-kúria A felújított épület Kisgörbő ismert és szép látnivalója, azonban nem látogatható. A 18. század második felében épült, műemléki védelem alatt álló kúria szabadon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, csonkakontyolt nyeregtetős. A védett kastélyparkban ősplatánfa áll.

vindornyaszőlős A település természeti határait a Kovács-hegy és a vindornyai tőzegláp jelöli ki. Környezete a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Környezetében számos természeti ritkaságot csodálhatunk meg. A közeli szőlőhegyen régi és új pinceszerek híres vörös borukkal várják a településen áthaladó kirándulókat. Látnivalók – Buruczki Ferenc tanösvény (Bazalt utca) A Kovácsi-hegyre vezető útvonalat a környék természetvédő meteorológusáról nevezték el. A tanösvényt két körséta alkotja: egy 8 illetve egy 4 kilométeres, a leglátványosabb része a 200 m hosszú bazaltutca. A páratlan földtani képződményt Zala megye 7 természeti csodája közt tartják számon. A bazalt utcából számos barlangszerű üreg nyílik, köztük legkisebb a Vadlány-barlang, amelyet a helyiek csak Vadlán- likként emlegetnek. Érdekessége, hogy van benne kőtűzhely, kőágy, kőasztal is. A néphit szerint egy szerencsétlen, elbujdosott leány tengette itt életét. kisgörbő Zalaszentgrót és Sümeg között található települést kellemes zalai táj övezi: hegyek, dombok, rétek és erdők váltakoznak. A szőlőhegy felől tiszta időben a sümegi vár Vidra tanösvény és a Somló-hegy is látható. A csendes kis A Vidra tanösvény kiindulópontja az falu ismert gyümölcsfeldolgozásáról: a helyi ökológiai játszótér a település központjában, a termelők által előállított gyümölcslevekről és sportpályánál került kialakításra. Az útvonal gyümölcslekvárokról. A faluban több mint száz a Vindornya-csatorna vonalát követve vezet éve működik pálinkafőzde. Vindornyfok felé.

7 napos túra 32

karmacs 7. napi túra útvonala A község a Gyöngyös-patak völgyének oldalában, (39 km) a Karmacs-patak illetve több vízfolyás mentén Hévíz–Alsópáhok–Szentgyörgyvár– fekszik. 13 hídjával a második legtöbb ilyen Sármellék–Zalavár–Balatonmagyaród– építménnyel rendelkező magyar település. Zalakomár–Zalakaros Kedvező természeti adottságai, a változatos táj, a környező dombok, hajdani szőlőhegyek látványa szemet és lelket gyönyörködtető. Érdekesség, hogy a telkeken helyenként több ház is épült, melyek a mai napig is közöket alkotnak. hévíz A városkában található a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, melynek köszönhetően hazánk egyik legismertebb termálfürdője, gyógyhelye. Látnivalók – Hévízi-tó és azt körülölelő természetvédelmi terület

A tó gyógyító hatása már a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a környékén talált oltárkő. Az első tanulmány a 1769-ben jelent meg a tóról. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet. A tavat tápláló víz hőmérséklete 35–36 °C, a források a tavi fürdőháztól északra, egy 36,5 m mélységű tölcsér oldalán, 20–25 m mélységben, egy forrásbarlangban fakadnak. A tó fenekét 1–3 m vastagságban növényi és ásványi eredetű, gyógyhatású iszap borítja, melyet a gyógyítás folyamatában fel is használnak. A víz mozgásszervi betegségeknél fejti ki jótékony hatását, de ivókúra formájában is hasznosítható, javítja az emésztést. alsópáhok A tó egzotikus növénye a tündérrózsa vagy más Hévíz közelségének köszönhetően Alsópáhok néven a tavirózsa. Meghonosítása 1898-ban is jelentős turisztikai forgalmat bonyolít le. A kezdődött. Trópusi vidékről, Kelet-Indiából község mellett húzódó dombvonulat remek származik, s a meleg vizű tóban jó életfeltételeket lehetőséget biztosít a túrázásra. A szőlőhegyen vezető utak alkalmasak kerékpározásra és talált, s mára a település szimbólumává vált. nordic walking túrákra is. 7 napos túra 33 Látnivalók – Szent Kereszt felmagasztalása balatonmagyaród templom A Kis-Balaton keleti oldalán elhelyezkedő A község műemléke XVIII. századi barokk stílusú települést egykor a Balaton vette körül, és a tó templom. A Szent Kereszt felmagasztalása titu- nyugati végéhez kapcsolódó öböl miatt csak észa- lusú templom 1777–78 között épült Koller vesz- ki irányból lehetett megközelíteni. Ma leginkább prémi püspök megbízásából. Belsejében barokk lekvár- és savanyúságkészítő asszonyairól és a főoltár két angyallal és a négy evangélista szob- Kányavári-szigetről nevezetes. rával ékesített barokk szószék látható. Látnivalók – Kányavári-sziget A község északi határában található a Kis-Ba- Szentgyörgyvár laton fokozottan védett területének, a Kánya- A falu a Zala folyó partján álló várról kapta a vári-szigetnek a bejárata. A szigethez vezető nevét, amely alatt eredetileg feküdt. A „Békavár” kikövezett út végén parkoló fogadja az ide védelmi szerepe a 16. században a törökök por- érkezőket. A parkolótól néhány lépésre külön- tyázásaival növekedett meg. Az erősség soha nem legesen szép, íveltfa-szerkezetű híd áll, amelyen került török kézre, bár 1573-ban nagyszámú török végigsétálva érkezünk el a csendes kis szigetre. indult ostromlására. A török hódoltság után az A pihenőpontokon és padokon hosszan elüldö- építmény pusztulásnak indult, mára csak sánc- gélhetünk, a tűzrakóhelyeken szalonnát süthe- maradványai állnak. tünk, vagy családi bográcsozást szervezhetünk. Látnivalók – Széchenyi Pince A pecabottal érkezők is elfoglalhatják a szigeten található horgászhelyeket a parkolóban vásárolt napijegy ellenében. Akik a látványon túl részlete- sebb ismeretekre vágynak, a 2 kilométer hosszú Búbos vöcsök tanösvényt végigjárva, tanulmá- nyozhatják az itteni élővilágot.

Zalakomár A település fontos szerepet töltött be a megye tör- A Kossuth Lajos utcában található 300 éves pince ténetében. A mai falutól északra települt elődje nevét a falut és a pincét 250 éven át birtokló várispánsági központ, Zala megye első székhelye Széchenyi családról kapta. A történelmi hangu- volt. A mai nagyközség 1969-ben Kiskomárom és latú pincében, az igényesen berendezett boro- Komárváros egyesülésével jött létre. zóban (télen cserépkályha mellett) szerezhet a Látnivalók – Kápolnapusztai bivalyrezervátum látogató visszatérésre késztető élményt a borok és ételek harmóniájáról, az összetéveszthetetlen Balatonmagyaród és Zalakomár között a közútról zalai népi kultúráról. lekanyarodva, érkezünk el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik látogatóközpontjához, a kápol- Az útvonal Sármelléken keresztül halad a Kis- napusztai bivalyrezervátumhoz. A bivaly nagyon Balaton irányába. elterjedt háziállat volt Magyarországon, de a 20. Zalavár század közepére szinte teljesen eltűnt. Kápolna- pusztán él a legnagyobb magyarországi bivalypopu- A megye névadó települését keleti szélén érinti a láció 250-300 példánnyal. A bivalycsorda vonulása kerékpáros útvonal. A község külterületének nagy izgalmas látvány, a borjúk szőrös bundájukban és része víz alatt van vagy mocsaras, a Balaton-fel- szétálló fülükkel követik a robusztus teheneket. A vidéki Nemzeti Park része. Látnivalói a Kis-Ba- rezervátum bivalytörténeti bemutatója és a Kis-Ba- laton felőli oldalon, a Várszigeten (az útvonalon laton élővilágát szemléltető kiállítás segít abban, kívül) a Kis-Balaton Ház és a Zalavári Történelmi hogy jobban megismerjük az állatok szokásait. Emlékpark. 7 napos túra Szolgáltatói címlista

Koordináták Szolgáltató neve és címe Elérhetősége

+36 30 287 02 49 +36 20 998 07 70 Fenyvespusztai Állatsimogató +36 30 340 18 21 46°36’52.78”É 17°10’44.13”K Balatonmagyaród - Fenyvespuszta E-mail: [email protected] www.fenyvespuszta.hu +36 30 377 6536 46°38’27.8” É 17°6’43.9” K Zobori KalandoZoo [email protected] Zalaszabar, Hrsz. 1565 http://zoborikalandozoo.hu +36 30 914 1082 46°37’5.20”É 17° 6’40.89”K Kis-Balaton Panzió és Kemping [email protected] Nagyrada, Dózsa György u. 4. http://www.zimmerinfo.hu/nagyrada/kis- balaton/hu.htm +36 30 335 0597 46°33'2.81"É 17° 7'25.25"K Zalakarosi Kerékpáros Centrum és Tourinform Iroda [email protected] Zalakaros, Gyógyfürdő tér 10. http://www.zalakaros.hu/szabadido/ kerekparos-centrum/ +36 70 774 8559 +36 30 855 9864 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kápolnapusztai [email protected] 46°34'54.30"É 17°12'9.99"K Bivalyrezervátum https://www.bfnp.hu/magyar/oldalak/ Balatonmagyaród - Kápolnapuszta kis_balaton_bivalyrezervatum/1/1 +36 30 551 1979 Hétvezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás [email protected] 46°35'5.67"É 17° 7'11.42"K Farm https://www.facebook.com/tortenelmi. Garabonc, hrsz.069. kalandpark http://www.garabonciaskalandpark.hu/ +36 93 542-550 **** superior 46°32'42.97"É 17° 7'24.43"K Hotel Karos Spa [email protected] Zalakaros, Alma utca 1. http://www.karos-spa.hu/szolgaltatasok/ permalink:sport-szolgaltatasok +36 30 383 5969 Hotel Aphrodité [email protected] 46° 32' 52.43" É 17° 7' 24.78" K Zalakaros, Sport utca 10. http://www.wellnesshotelaphrodite.hu/ http:// www.biketour-hungary.com/yankos-bike- team/infrastruktura/ +36 30 383 5969 Hotel Venus [email protected] 46°33'2.20"É 17° 7'23.48"K Zalakaros, Sport utca 10. http://www.hotelvenus.hu/ http://www. biketour-hungary.com/yankos-bike-team/ infrastruktura/ +36 30 993-2471 Fodros Vizitúra 46°32'52.12"É 17° 7'7.67"K Zalakaros, Zalagyöngye utca 48/A. [email protected] http://www.fodrosvizitura.hu/ CASTRUM Kemping - Wellness Panzió és +36 93 358 610 46°31'54.05"É 7° 7'27.83"K Termálfürdő - Zalakaros [email protected] 8754 , Ady E. u. 113. http://www.castrum.eu/zalakaros + 36 30 517 3811 Cézár Pincészet 46°36'29.49"É 17° 6'20.08"K Nagyrada Szelemi hegy 020/10 hrsz. [email protected] http://www.cezarpinceszet.hu/ Salanell Bt. Kerékpárszervíz 46°56'38.09"É 17° 5'1.80"K Zalaszentgrót, Május 1. utca 15. +36 30 292 72 94 Jim Bike Kerékpárbolt és szerviz 46°56'16.10"É 17° 5'0.36"K Zalaszentgrót, Zrínyi utca +36 30 399 8231 TCS Műszaki Kereskedőház 46°56'40.40"É 17° 4'34.47"K Zalaszentgrót, Eötvös K. u. 10. +36 30 356 9038 Zalaszentlászló Faluház és Turistaszálló 46°52'33.77"É 17° 6'43.86"K Zalaszentlászló, Kossuth u. 19. +36 30 474 8789 +36 83 534 500 Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő és szálláshelyek 46°49'58.92"É 17° 6'26.41"K Kehidakustány, Kossuth u. 62. [email protected] http://kehidatermal.hu/gyogy-es-elmenyfurdo +36 30 971 3200 Veress Pincészet 46°55'43.72"É 17° 3'16.66"K Csáford, Alsóhegy 2638 hrsz. [email protected] www.vinumveress.hu +36 83 540-131 Hévízi Tourinform Iroda és Kerékpáros Centrum 46° 47' 25.85" É, 17° 11' 19.38" K Hévíz, Rákóczi u. 2. E-mail: [email protected] http://www.heviz.hu/heviz-info/tourinform "Polgármesteri Hivatal, Kossuth Lajos utca 1.: 46°47'26.36""É HeBi - Hévíz Bike - hévízi közösségi kerékpárrendszer 17°11'5.64""K Nagyparkoló tér: 46°47'26.55""É Dokkoló állomások: +36 83 540 131 +36 30 791 1232 17°11'29.48""K Polgármesteri Hivatal, Kossuth Lajos utca 1. [email protected] Festetics Fürdőház, Ady Nagyparkoló tér http://hevizbike.hu/ Endre utca: 46°47'7.12""É Festetics Fürdőház, http://www.heviz.hu/heviz-info/tourinform 17°11'34.98""K Ady Endre utca Egregyi utca 14.: 46°48'9.92""É 17°11'18.86""K" Egregyi utca 14. Koordináták Szolgáltató neve és címe Elérhetősége

+36 83 342-865 +36 83 341-048 Zalathermal Utazási Iroda 46°47'24.28"É 17°11'20.01"K Hévíz, Rákóczi u. 8. [email protected] [email protected]

46°47'23.27"É 17°10'51.04"K Thermál Bike Kerékpárszaküzlet +36 30 276 2605 Hévíz, Széchenyi u. 41. [email protected] +36 83 501 100 46°47'29.86"É 17°11'24.08"K Hotel EuropaFit****superior [email protected] Hévíz, Jókai utca 3. http://www.europafit.hu/ http://www.biketour- hungary.com/kerekparkolcsonzes-arak/ +36 83 500 500 Lotus Therme Hotel & Spa ***** [email protected] 46°46'49.88"É 17°11'22.22"K Hévíz, Lótuszvirág u. 1. http://lotustherme.net/ http://www.biketour- hungary.com/ kerekparkolcsonzes-arak/ +36 30 553 2121 R Szerviz (Tóth Zoltán) 46°37'22.70"É 16°32'43.41"K Lenti, Petőfi u. 7. [email protected] tzolszerviz.ingyenweb.hu

Mol-Ker Vill szaküzlet +36 92 352 485 46°37'21.46"É 16°31'57.30"K Lenti Kossuth L. U. 29. [email protected]

+36 30 210 3063 +36 30 665 9361 46°37'3.19"É 16°31'28.56"K Konkoly Lovarda és Szabadidőpark [email protected] Lenti, Lovarda u. 1. http://www.konkolylovarda.x3.hu/ http://www.mocorgok.hu/hirek +36 92 701 353 +36 92 701 356 46°35'14.59"É 16°31'38.25"K Gyöngye Wellness Hotel [email protected] Gosztola, Fő út 16. http://www.wellnesshotel-gosztola.hu/

+36 92 351 368 Castrum Termálkemping**** és Panzió*** 46°37'6.20"É 16°31'50.84"K Lenti, Táncsis M. u. 18-20. [email protected]; [email protected] http://www.lentikemping.hu/ www.lentifurdo.hu +36 30 474 2146 +36 30 474 2079 Erdei Kisvasút 46°36'20.65"É 16°38'28.28"K Kistolmács-Bázakerettye-Páka-Csömödér-Lenti [email protected] http://www.zalaerdo.hu/hu_menetrend.php

+36 30 600 7006 Éden Étterem Panzió 46°35'34.29"É 16°38'47.92"K Páka, Béke út 2. [email protected] http://edenpanzio.uw.hu/ +36 30 7793 107 +36 30 7793 123 46°32'12.98"É 16°42'8.51"K Rejtek Turistaszálló Lispeszentadorján, Kossuth Lajos utca 42-44. [email protected] +36 30-979-0342 Andrássy-Szapáry Kastélyszálló 46°34'30.25"É 16°35'40.65"K Szécsisziget, Kossuth L. u. 27. [email protected] www.szecsisziget.hu +36 70 373 3041 46°34'28.32"É 16°35'39.10"K Kikötő eszpresszó - Kerka Sziget Bt. [email protected] www.szecsisziget.hu

+36 30 994 1653 Hubertus Fogadó 46°36'13.17"É 16°32'24.74"K [email protected] Lenti Harangláb út 30. - Lentihegy www.hubertusfogado.hu

Diesel kerékpár szaküzlet és szerviz 46°26'5.62"É 16°43'52.59"K +36 30 238 7753 Letenye, Bajcsi Zs. u. 41.

+36 30 3691 894 Fortuna Vendéglő és Vendégház 46°29'37.01"É 16°44'36.04"K [email protected] Kistolmács, Petőfi S. u. 43 http://www.kistolmacs-fortuna.hu/ + 36 30 320 3803 Azalea apartmanház és Budafaluus Programiroda 46°31'6.05"É 16°43'40.13"K Bázakerettye, Fő út 40. [email protected] www.azaleavendeghaz.hu +36 70 377 0885 +36 70 377 088 Bonne Chance Restaurant and Hotel 46°30'56.50"É 16°43'38.68"K [email protected] Bázakerettye, Fő u. 72. http://www.bonnechance.hu/

+36 30 508 9881 MenDan**** superior Magic Spa and Wellness Hotel 46°33'4.00"É 17° 7'29.41"K [email protected] Zalakaros, Gyógyfürdő tér 8. http://wellnesshotelmendan.hu/ Kiadja a Zalakarosi Turisztikai Egyesület. Készült a „Zala két keréken” LEADER térségek közötti együttműködés keretében 2014-ben. Szerkesztette: Kovácsné Kocsi Zsuzsanna Szerkesztés, nyomás: www.rgbgrafik.hu

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa