Aurora Hazai Almanach Alapítá Kisfaludy Károly

Total Page:16

File Type:pdf, Size:1020Kb

Aurora Hazai Almanach Alapítá Kisfaludy Károly AURORA HAZAI ALMANACH ALAPÍTÁ KISFALUDY KÁROLY. _________________ FOLYTATJA BAJZA. 1835. _____________ PESTEN, IFJABB KILIAN GYÖRGY’ 1 KÖLTSÉGÉN. 1 Kilián György (1754–1819), könyvkeresked ő, könyvkiadó, halálától 1840-ig özvegye veszi át az üzletét. MÉLTÓSÁGOS SZÉKI GRÓF TELEKI LÁSZLÓ’ 2 CS. KIR. KAMARÁS’ 3, T. N. 4 SOMOGY VÁRMEGYE’ F ŐISPÁNI HELYTARTÓJA’, A’ N. M. 5 HÉTSZEMÉLY Ű TÖRVÉNYSZÉK’ BIRÁJA’, A’ HELVET. 6 VALLÁST KÖVET Ő DUNAMELLÉKI KERÜLET’ EGYHÁZI FŐ CURATORA’ 7, ’S A’ MARCZIBÁNYI JUTALOMINTÉZET’ 8 ELNÖKE’ ÖZVEGYÉNEK , SZÜLETETT SZOBOSZLAI BÁRÓ MÉSZÁROS JOHANNA 9 ASSZONYNAK, A’ FENNSÉGES NÁDORNÉ 10 Ő HERCZEGSÉGE’ UDVARI DÁMÁJÁNAK, Ő NAGYSÁGÁNAK MÉLY TISZTELETTEL. 2 (1764–1821), f őispán, költ ő, nyelvész, cssázári és királyi kamarás. 3 császári királyi udvari személynök. 4 tekintetes nemes. 5 nemes magyar. 6 helvét (református). 7 főgondnoka. 8 Marczibányi István (1752–1810) alispán és titkos tanácsos ötvenezer forint támogatással létrehozott, a magyar tudományos és szépirodalmi m űvek jutalmazására hivatott alapítványa. 9 (1784–1844), nagyhatású karitatív tevékenységet fejtett ki az általa alapított Pesti Jótékonysági N őegylet élén. 10 Mária Dorottya (1797–1855) f őhercegn ő, József nádor harmadik felesége. AURORA. _____________ XIV. ÉV VAGY ÚJ FOLYAMAT’ IV. ÉVE. ACZÉLMETSZETEK. ____________ [Az els ő prózáig az anyag háromféle el őfordulásban: DEENK, MTAK, Bécsi Kaiserbibliothek] AZ ÖZVEGY. A’ háború elemésztette javait. A’ tetemes adó kölcsön-vételre kényszeríté; fiának munkás keze karddal cserélte-fel a’ kapát ’s nem hagyott egyebet hátra mint egy kisded unokát, édes terh űl a’ szerencsétlen nagy anyának. Hiában ölsz te ajtód’ küszöbén, szegény árva fiú! várakozólag harczból visszajövend ő apád után; elesett ő. De lesz id ő mid őn estének ör űlni fogsz majd és benne büszkélkedni, mert utána a’ hon ’s a’ szabadság’ ellensége futott ’s apád nem volt hasztalan áldozat. ’S te nagy érzés ű anya, bár pórkunyhóban születél, éltél és sanyarogtál. A’ te füleidet érintette már a’ sok h ősöket elsodró ütközet’ szele; de te megadád magadat, megnyúgodva 11 az úr’ végzésében. A’ ház, mellyben ülsz, holnap már nem leszen tiéd, gyermeked, ki a’ csata’ els ő rendében elesett, nem fog megtérni többé; ám te nyúgalomban várod a’ jövend őt, a’ szent könyvben keresve és lelve vigasztalást, hol az úrnak igéi vannak följegyezve. _____________ A’ SZERELEM’ BOKRÉTÁJA. ,, Zeng a’ lant, oh nyíljatok-meg, Nyiljatok-meg ablakok, Intsetek tetszést dalomra Égi szemcsillagzatok!” ’S ím megnyíl a’ titkos ablak, Kis kezecske nyúl-ki rajt, ’S egy virágfüzetke száll-le ’S kedves szó, melly így sohajt: „„Vedd e’ könynevelte rózsát, Véle tiszta szívemet, Érted lángol, érted ég az, Míg a’ sír el nem temet.”” ______________ 11 megnyúgova A’ REGÉL Ő NAGYANYA. Összegy űlt az egész háznép; a’ nagy anya öt unokájával: három fiú és két leánnyal; eljött öregebbik fia is, ki szinte 12 férj és atya már. Vasárnap délután volt; munkaszünet és ünnepélyes csend. ’S míg künn zúzos es ő húllott és éjszaki szél üvöltött a’ ház megetti erd őcske’ fái közt, kör űl ülék az öreget ’s az regéle nekik a’ hajdan id ő’ történeteib ől érdekes és álmélatra méltó kalandokat. _____________ A’ KÉT POLITIKUS. ELS Ő. Ötödször: ő volt, a’ ki lábait Kirakta a’ gyülésnek asztalán, Mintegy jelentve, hogy lábával is Tud annyit, mint a’ többiek fejökkel. MÁSODIK . Csak azt szeretném tudni… E. Negyedszer: ő volt, a’ ki vítatá, hogy… M. Nem foghatom meg… E. Ő volt, ki bölcsen megmutatta, hogy Nem minden ember, ember. M. Csak azt kivánnám tudni, valljon én is Ollyan nem emberféle vagyok e? Mert már, ha nem vagyunk mind emberek, Alig hiszem, hogy én is az vagyok. E. Oh ő nagy ember! M. Ember is nagy is! De légyen úgy, én inkább nem leszek Ember, csak ő olly szörnyü nagy legyen. ’S mig így beszéltek a’ nyilt ablakon Látatlan kézb ől mint egy egy terít ő Olly óriás újságok hulltanak. Elállt a’ szó a’ két bölcs’ ajakán. ’S az ösztövérebb 13 már nyele mohón A’ csalfa hírek’ zagyvalékait. Tapasztalt szemmel mind a’ f őbbeket ’S az érdekesbet válogatva ki. De a’ pohos 14 mint g őböly 15 a’ mez őn, Legelve mászott a’ nehéz bet űkön, ’S nem válogatva jót és érdekest, 12 szintén. 13 soványabb, vékonyabb. 14 kövér, hasas. 15 bögöly. Mi csak szemével össze találkozék, Tücsköt bogárt mind össze olvasott, Míg végre buzgósága elnyomá ’S daczára Pedro ’s Miguel’ hadának 16 , Kik egymást még javában öldösék, ’S daczára minden Jackson 17 ’s Ibrahímnak 18 Hallatta vastag horkantásait, Egyszersmind megmutatva, hogy halál ’S álom között, bár testvér gyermekek, Csak fül szerint is szörnyü a’ különség. _____________ A’ KESERG Ő LEÁNY. Csak nékem hullnak, fátyolos asszonya A’ csendes éjnek, gyöngyeid hasztalan; Csak nékem: ah mert j őni álmot Harmatozó szemeimre tiltasz! De nem sokára bús alakú szelid Testvéred, immajd a’ tehet ősb halál Int, és puhább álomra mindent Átölel ő kebelébe hajlok. ______________ 16 utalás az 1810 és 1820 között lezajló mexikói függetlenségi háború szemben álló feleire. 17 Andrew Jackson (1767–1845), az Amerikai Egyesült Államok hetedik elnöke. 18 a két jelent ősebb közéleti alak a korszakban: Ibrahim pasa (1789–1848), egyiptomi tábornok, illetve Hilmi Ibrahim pasa (1800k.–1820), Bosznia és Kréta kormányzója. K É P T Á R KISFALUDY KÁROLY’ TRENCSÉNI CSÁK MÁTÉJÁHOZ. _____________ I . CSÁK ÉS BARÁTI. ____ C S Á K . Zoránd! Tűzd e’ fehér zászlót a’ hegy fölé. Hadd lássa messzir ől minden magyar Szepl őtelen szabadságunk’ jelét, ’S ha lelke ép, alája tér. ____ II. ORSZÁGGYÜLÉS. ____ T A M Á S . Dics ő egek! mit nem mer a’ balul Vezérlett ifjuság! D O M O S . Ha napjaim’ Számát csekélyled, kardomat vetem Hozzá, így majd elégled, úgy hiszem. _____ T Ö B B E N . Pártüt ő! Halált a’ sért őnek! MAR G IT . Megálljatok! – Csak keblemen kereszt űl Juthattok életéhez! ____ III. HEDVIG AZ ERKÉLYEN. ____ (Éj.) H E D V I G . Hallám szavát; oh mért nem volt maga? Megmondtam volna mennyit szenvedek! De rettegvén az idegen tanúktól, Kilépni nem merék, ’s ő – távozott! Óh mért olly rejtez ő a’ szerelem, Mid őn könyét titkolni nem lehet! Mi szépen álmodám, míg h ű szerelmünk, Mint rózsa még saját kelyhébe zárva, Ki nem sohajtozék világ’ terére! Most t őle tílt atyám’ kemény parancsa. ’S bút lel szemem, bár merre fordulok. – ____ IV. TÉR, BUDÁN. ____ (Éj.) H E D V I G . Kegyelmet, Nádor, kegyelmet! O M O D E . Nem, egy világ’ kérése sem engesztel-meg. _____ V. ERZSÉBET ÉS ÍDA. ____ ERZSÉBET . ’S itt állok most mint eltévedt hajós, Ki honja’ partján még honát siratja. Í D A . A’ felleg oszlik, látköröd der űl. ____ MENNYI HÁZ ANNYI SZOKÁS. _____________ Csűrben vala már a’ természet’ minden áldása, ’s földben ismét a’ jövend ő remény; ráért hát henyélni a’ cseléd ’s vigadni az uraság. Még is, hiszi nem hiszi valaki, napestig munkában izzadt az, ’s kedvét nem lelheté semmiben ez. Hallatlan, de úgy van, ’s „hát mért van úgy?” kérdi olvasóm. ’S én, bár illy korán számolni állításáról egy irónak sem kötelessége, bár az olvasó’ kiváncsiságának illy egyszerre hódolni nem szokás, én, mondom, minden önkény ’s szokás’ daczára is, a’ nélkül, hogy e’ lapok’ végeig mindig függ ő várakozással valami különös titkot sejtetve, kínoznám az olvasót, ím tüstént megfejtem a’ csomót, ’s az el őbbi kérdésre alázatos készséggel felelem: „Azért, mert…” de hiszen már úgy is tudnivaló, ’s én szinte szégyenlek illy nagy hüvelyben illy mindennapi kis dolgot rejteni, melly csak úgy inog- binog benne, mint Jancsi béres’ tág saruszárában a’ sovány lábszár. – Mondom, szinte szégyenlem, ha már minden tudja, hogy t. i. fölebb azért mertem olly hallatlant állítani, mert P e t e r d i n é asszonyom volt ám a’ gazda, ’s A n d o r , a’ nagy bekecs ű19 nőtelen Andor, az ifjú úr! – De bezzeg azt már csakugyan senki sem tudja, míg el nem mondom, ki volt hát az a’ Peterdiné asszonyom, ’s ki az a’ nagy bekecs ű kis úr? Ezt már igazán csak magam tudom; de elmondom, ha unalmas szavaimra türelmet ígér valaki ásítás nélk ű l ; mert ha ezt látok, én azonnal még nagyobbat ásítok, ’s megszakad a’ történet’ fonala, pedig, dicsekedés nélkül szólva, kár lenne érte. Ám halljuk hát! De el őbb még hadd vegyek egy nagy lélekzetet, mert ennek hosszú históriája leszen! – Peterdiné asszonyom tehát, mint neve is mutatja, volt egy asszony, az alföldön, még pedig ha nem gyémántos, nem aranyos is, de jó földes asszony. Lakhelyét több pusztáknak vélhetné az ember távolról, azonban huszonöt-harmincz ház egy egész falut teve, csakhogy rendetlen távolban állának egymáshoz. Áldottabb szomszédságot már gondolni sem lehet, mint e’ faluban volt. Itt kerítésen át össze nem pörölhettek a’ szomszédok, két okból: el őször, mert kerítések még divatba nem jövén, azokat csak névr ől ösmerék, ’s útjában látá egykét fentebb tökély ű lakos, kik pesti vásárkor élelem-keresés végett a’ nagy útra elszánák magokat; másodszor, mert egyik szomszédnak a’ másikát elég volt látni, ’s ide is éles szem kivántaték, a’ nyelv’ legtüzesbb hatalmát is elvevé Peterdiné’ fájdalmára az iszonyú távol. Ne is menjünk hát t őle a’ szomszédba, mert így magát, a’ ki pedig feje a’ krónikának, soká láthatnánk-meg. Az ő úri lakát – némellyek ezt háznak is nevezik – irígyen rejti-el az útas’ szeme el ől egy gazos domb, mit udvarnak hitt a’ cselédség; nem azért pedig, mintha a’ világszerte híres magyar vendégszeretetet akarná hazudtolni e’ háztáj, mintegy elbúva látogatók el ől: hanem csak mivel szépapja is ott lakott, ’s a’ kéjelmesebb, derültebb dombra szállítását a’ már lerozzanó félben álló háznak, tiltá a’ magyar ősi eredetiség’ gondos őrzése a’ hív unokáknál; ’s én is azt mondom, hogy a’ hol az öreg apja ellakhatott, mért ne lakhatnék ott el épen Peterdiné asszonyom?! Aztán hogy a’ csínos fekvés ű dombot tüskékt ől, bogácstól megtisztítva, legalább tiszta zöld pázsittá nem formálák, ne gondolja áln olvasóm, hogy henyeségb ől, szorgalmatlanságból történt volna; ezt gazdasági kinézések okozák, mert hol is díszlhetett volna nagyobb kényére az apró baromfiak’ köztársasága? ’S épen e’ czélból terült- el a’ lápban, mindjárt az ablak alatt, egy mocsár is.
Recommended publications
  • Shakespeare's Coriolanus As an Epitome of A
    Conference of the International Journal of Arts and Sciences 2(1): 41-45 (2009) CD-ROM. ISSN: 1943-6114 © InternationalJournal.org Shakespeare’s Coriolanus as an Epitome of a Dysfunctional Family Buket Dogan, Middle East Technical University, Turkey Coriolanus has not been studied as extensively as Shakespeare’s other tragedies. Yet, with the change in sense of style with the turn of the twentieth-century Coriolanus is on stage more often and receives critical attention. Coriolanus seems rather a modern play in not evocating sympathy for any of the characters with whom the reader can identify himself with. Coriolanus has many distancing and disagreeable characteristics that may generate dislike for the protagonist, yet the skillfully adorned rhetoric and speech prove Coriolanus to be one of Shakespeare’s greatest tragedies, as T.S. Eliot puts it Coriolanus is “Shakespeare’s most assures artistic success” (in Brockman 50). Shakespeare for some time was engaged “writing plays about the destructive effects of excessive emotional attachments between children and parents”, for instance, in Hamlet or King Lear (King 14). The outcome of the parental repression is likely to produce the worst repercussions on Coriolanus, who is torn between his own identity and the identity that his mother trying to exert on him. Coriolanus has been dominated by his mother ever since his early childhood. At the outset of the play, the main motive for Coriolanus’ services for Rome is mainly to please his mother rather than to ensure Rome’s well-being. The First Citizen asserts that: “though soft-conscienced men can be content to say it was for his country, he did it to please his mother” (1.1.37-9).
    [Show full text]
  • Map 44 Latium-Campania Compiled by N
    Map 44 Latium-Campania Compiled by N. Purcell, 1997 Introduction The landscape of central Italy has not been intrinsically stable. The steep slopes of the mountains have been deforested–several times in many cases–with consequent erosion; frane or avalanches remove large tracts of regolith, and doubly obliterate the archaeological record. In the valley-bottoms active streams have deposited and eroded successive layers of fill, sealing and destroying the evidence of settlement in many relatively favored niches. The more extensive lowlands have also seen substantial depositions of alluvial and colluvial material; the coasts have been exposed to erosion, aggradation and occasional tectonic deformation, or–spectacularly in the Bay of Naples– alternating collapse and re-elevation (“bradyseism”) at a staggeringly rapid pace. Earthquakes everywhere have accelerated the rate of change; vulcanicity in Campania has several times transformed substantial tracts of landscape beyond recognition–and reconstruction (thus no attempt is made here to re-create the contours of any of the sometimes very different forerunners of today’s Mt. Vesuvius). To this instability must be added the effect of intensive and continuous intervention by humanity. Episodes of depopulation in the Italian peninsula have arguably been neither prolonged nor pronounced within the timespan of the map and beyond. Even so, over the centuries the settlement pattern has been more than usually mutable, which has tended to obscure or damage the archaeological record. More archaeological evidence has emerged as modern urbanization spreads; but even more has been destroyed. What is available to the historical cartographer varies in quality from area to area in surprising ways.
    [Show full text]
  • Coriolanus and Fortuna Muliebris Roger D. Woodard
    Coriolanus and Fortuna Muliebris Roger D. Woodard Know, Rome, that all alone Marcius did fight Within Corioli gates: where he hath won, With fame, a name to Caius Marcius; these In honour follows Coriolanus. William Shakespeare, Coriolanus Act 2 1. Introduction In recent work, I have argued for a primitive Indo-European mythic tradition of what I have called the dysfunctional warrior – a warrior who, subsequent to combat, is rendered unable to function in the role of protector within his own society.1 The warrior’s dysfunctionality takes two forms: either he is unable after combat to relinquish his warrior rage and turns that rage against his own people; or the warrior isolates himself from society, removing himself to some distant place. In some descendent instantiations of the tradition the warrior shows both responses. The myth is characterized by a structural matrix which consists of the following six elements: (1) initial presentation of the crisis of the warrior; (2) movement across space to a distant locale; (3) confrontation between the warrior and an erotic feminine, typically a body of women who display themselves lewdly or offer themselves sexually to the warrior (figures of fecundity); (4) clairvoyant feminine who facilitates or mediates in this confrontation; (5) application of waters to the warrior; and (6) consequent establishment of societal order coupled often with an inaugural event. These structural features survive intact in most of the attested forms of the tradition, across the Indo-European cultures that provide us with the evidence, though with some structural adjustment at times. I have proposed that the surviving myths reflect a ritual structure of Proto-Indo-European date and that descendent ritual practices can also be identified.
    [Show full text]
  • Online Library of Liberty: Shakespeare's Plutarch, Vol. 2
    The Online Library of Liberty A Project Of Liberty Fund, Inc. Plutarch, Shakespeare’s Plutarch, Vol. 2 (containing the main sources of Anthony and Cleopatra and of Coriolanus) [1579] The Online Library Of Liberty This E-Book (PDF format) is published by Liberty Fund, Inc., a private, non-profit, educational foundation established in 1960 to encourage study of the ideal of a society of free and responsible individuals. 2010 was the 50th anniversary year of the founding of Liberty Fund. It is part of the Online Library of Liberty web site http://oll.libertyfund.org, which was established in 2004 in order to further the educational goals of Liberty Fund, Inc. To find out more about the author or title, to use the site's powerful search engine, to see other titles in other formats (HTML, facsimile PDF), or to make use of the hundreds of essays, educational aids, and study guides, please visit the OLL web site. This title is also part of the Portable Library of Liberty DVD which contains over 1,000 books and quotes about liberty and power, and is available free of charge upon request. The cuneiform inscription that appears in the logo and serves as a design element in all Liberty Fund books and web sites is the earliest-known written appearance of the word “freedom” (amagi), or “liberty.” It is taken from a clay document written about 2300 B.C. in the Sumerian city-state of Lagash, in present day Iraq. To find out more about Liberty Fund, Inc., or the Online Library of Liberty Project, please contact the Director at [email protected].
    [Show full text]
  • By DECEMBER 2015
    A Thesis entitled Blood and Milk: The Masculinity of Motherhood in Shakespeare's Tragedies by Savannah Xaver as partial fulfillment of the requirements for the Bachelor of Arts Degree with Honors in English Thesis Dire Dr. Andrew Mattison Honors Advisor Dr. Melissa Valiska Gregory The University of Toledo DECEMBER 2015 Abstract Motherhood in Shakespeare's late tragedies consists of an unbalance between feminine and masculine forces. Lady Macbeth and Volumnia from Coriolanus strike readers and critics as intricate and aberrant characters. They stand out as women characters in their respective plays because they embrace masculinity rather than femininity. I argue that Shakespeare purposefully crafted Lady Macbeth and Volumnia to create conflict with the tragic heroes through their speeches and dialogue. Within the masculine filled, war- fueled worlds of Macbeth and Coriolanus, a woman must support her male relatives involved in war activities. Not only that, but it becomes a rite of passage for men to dominate women in order to succeed in life and perhaps become more masculine. Lady Macbeth and Volunmnia, however, utilize their strong wills to control and even overpower the men around them. By alluding to their feminine physicality, such as the act of breastfeeding, and combining it with masculine imagery of blood, Lady Macbeth and Volumnia establish dominance and attempt to mute gender. I claim Shakespeare composed the dialogues for each woman to focus on their physical attributes as a tactic to showcase personality and how it relates to gender. The challenging of gender within these tragedies appears dangerous for the men; however, critics argue that Lady Macbeth and Volumnia act out of love or, perhaps, an overindulgence of it.
    [Show full text]
  • Rome in Shakespeare's Tragedies
    Chronotopos A Journal of Translation History Angela Tiziana Tarantini & Christian Griffiths Introduction to by De Lorenzo. How Shakespearean Material was appropriated by Translators and Scholars during Romethe Fascist in Shakespeare’s Period. Tragedies 2/2019 Abstract DOI: 10.25365/cts-2019-1-2-8 Herausgegeben am / Éditée au / What follows is a prefatory commentary and an English Edited at the: Zentrum für translation of the critical introduction to the text Roma Translationswissenschaft der nelle tragedie di Shakespear Universität Wien Tragedies) published in Italy in 1924. The book contains the translations of Julius Caesare (Rome and inCoriolanus Shakespeare’s, both ISSN: 2617-3441 carried out by Ada Salvatore, and an introductory essay written by Giuseppe De Lorenzo. Our aim in translating the introductory essay by De Lorenzo is to raise awareness among non-Italian speaking scholars of how Shakespearian material was appropriated through translation by translators and intellectuals during the Fascist era. Keywords: translation, Shakespeare, fascism, Italy Zum Zitieren des Artikels Tarantini, Angela Tiziana & Griffiths, Christian (2019): Introduction to by De Lorenzo. How Shakespearean/ Pour Material citer l’article was appropriate / To cite thed by article: Translators and Scholars during the Fascist Period, Chronotopos 2 (1), 144-177. DOI: 10.25365/cts-2019-1-2-8 Rome in Shakespeare’s Tragedies Angela Tiziani Tarantini & Christian Griffiths: Introduction to Rome in Shakespeare’s Tragedies by DeLorenzo. Angela Tiziana Tarantini & Christian Griffiths Introduction to Rome in Shakespeare’s Tragedies by De Lorenzo. How Shakespearean Material was appropriated by Translators and Scholars during the Fascist Period Abstract What follows is a prefatory commentary and an English translation of the critical introduction to the text Roma nelle tragedie di Shakespeare (Rome in Shakespeare’s Tragedies) published in Italy in 1924.
    [Show full text]
  • The Overbearing in Coriolanus and Psycho
    The Corinthian Volume 17 Article 2 2016 Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho Mikaela LaFave Georgia College and State University Follow this and additional works at: https://kb.gcsu.edu/thecorinthian Part of the English Language and Literature Commons Recommended Citation LaFave, Mikaela (2016) "Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho," The Corinthian: Vol. 17 , Article 2. Available at: https://kb.gcsu.edu/thecorinthian/vol17/iss1/2 This Article is brought to you for free and open access by the Undergraduate Research at Knowledge Box. It has been accepted for inclusion in The Corinthian by an authorized editor of Knowledge Box. The Corinthian: The Journal of Student Research at Georgia College Volume 17 • Spring 2016 Mother Knows Best: The Overbearing in Coriolanus and Psycho ercises enough influence over Martius to drive him toward self-de- Mikaela LaFave structive pride. The First Citizen establishes that Martius’ pride originates from his sense of obligation towards Volumnia: “Though Dr. Jenny Flaherty soft-conscienced men can be content to say it was for his country, Faculty Mentor [Martius] did it to please his mother and to be partly proud, which he is, even to the altitude of his virtue” (1.1.36-40). Shakespeare establishes that Martius’ pride possesses an indelible link to Volum- nia; rather than feeling pride for himself, or seeking out pride for Psychoanalytic critics have focused on the mother-son himself, he does so for his mother, framing their relationship as one relationship throughout its criticism, stemming from Freud’s rein- of fear and domination rather than love.
    [Show full text]
  • Clarissimi Viri Joshua Roberts
    Clarissimi Viri Joshua Roberts Livy’s histories of Horatius Cocles and Gnaeus Marcius Coriolanus The University of Georgia Department of Classics Summer Institute June, 2015 Forsan et haec olim meminisse iuvabit. 1 Tibi, Domine, qui me potentem facit. Maximas gratias fidelissimae uxori carissimisque liberis, qui semper efficiunt me laetum domum redire. Thank you to my Latin teachers: Mrs. Counts, Mr. Spearman, and Ms. Brown for introducing me to Latin. Mr. Philip W. Rohleder, who was the very embodiment of what my career has become. Uncle Phil, I cannot thank you enough for your friendship and your excellent example. I am still trying to be like you. Dr. Evelyn Tharpe, Dr. Ron Bohrer, and Dr. Josh Davies at the University of Tenneessee at Chattanooga. Dr. Bohrer, you showed me how to be merciful as a teacher. My professors in the University of Georgia Summer Institute faculty: Dr. Christine Albright, Dr. Naomi Norman, Dr. Robert Harris, Dr. John Nicholson, and Dr. Charles Platter. I am a better teacher because of you. Special thanks to Dr. Platter and Dr. Nicholson for serving as the committee for my final teaching project. JLSR MMXV 2 Contents Care Lector, .................................................................................................................................................. 4 Livy’s Preface to Ab urbe condita ................................................................................................................ 8 Horatius at the Bridge, II.10 ......................................................................................................................
    [Show full text]
  • SYNOPSIS Coriolanus Is a Tragedy Set in Ancient Rome, Where a Struggle
    SYNOPSIS Coriolanus is a tragedy set in ancient Rome, where a struggle for power is being waged between plebeians and patricians. The citizens, suffering from shortage of food, rebel against Caius Marcius, a brilliant general and a rigorous upholderof the virtues and values of his class. Marcius, filled by hs mother Volumnia with such pride that he cannot compromise hs aristrocatic principals, hates the common people, and they inturn hate him. Despite his opposition to the plebeians' demands, the senate allows five tribunes to represent them, including Junius Brutus and Sicinius Velutus, demagogues who despise Marcius. His fiiend Menenius Agrippa, who is popular with the plebeians, tries to mdate between him and the people, but his efforts are cut short by news of impending war: the Volscians, neighboring people led by Tullus Aufidius, plan to march on Rome. Marcius and the other generals go to stop the Volscians. At the Battle of Corioli, Marcius' bravery inspires his troops, and they defeat the enemy. Disdaining both praise and spoils, he is given the honoured title "Coriolanus." On his return to Rome, the senate nominates him as a candidate for consul. To win this ofice, Coriolanus reluctantly follows the custom that the candidate must display his wounds and gain the crowd's support in a public ceremony, and he wins scattered approval. Later, however, Sicinius and Brutus, representing the common people, refuse to endorse his appointment and persuade the mob not to vote for hlm. His friends persuade him that he should try to mollify the citizens, but goaded by the tribunes, he loses hs temper, publicly denounces the people, and is banished.
    [Show full text]
  • L'immagine Degli Equi Nelle Fonti Letterarie
    L’IMMAGINE DEGLI EQUI NELLE FONTI LETTERARIE Premessa «I resti materiali e la tradizione scritta costituiscono i fondamenti su cui si ri- costruisce la storia del passato. Senza le parole della tradizione, la storia è come un paesaggio muto. Ma senza i resti materiali essa è come un’eco di cose raccontate e riportate, non viste, per le quali manca il sapore della esperienza diretta. Le me- morie si trasmettono di bocca in bocca, di libro in libro, attraverso le generazioni, soggette a tutte le usure del tempo, a tutte le alterazioni dei narratori; appaiono deformate dalle dimenticanze, dagli errori, dalle aggiunte di fantasia, dalle inter- pretazioni soggettive dei contemporanei e dei posteri. Viceversa l’oggetto antico - se giunge fino a noi e per quanto esso è conservato - costituisce una verità certa, intatta: una testimonianza allo stato puro. In questo senso l’archeologia offre un punto di vantaggio sulla letteratura storica» (Μ. Pallottino, Che cos'è l’archeologia, Firenze 1963, p. 15). Queste parole di Massimo Pallottino ben servono ad introdurre il valore ed i limiti di un lavoro di raccolta ed interpretazione delle fonti letterarie sugli Equi, un popolo che nelle narrazioni della storiografia antica sembra confondersi con le numerose genti di stirpe italica con le quali i Romani dovettero confrontarsi per alcuni secoli prima di imporre il proprio dominio sulla nostra penisola. Sono infatti le importanti scoperte archeologiche succedutesi negli ultimi ven- t’anni nel territorio attribuito dalla tradizione agli Equi (in primo luogo le necro- poli di Riofreddo, Scurcola Marsicana, Borgorose e Cartore), ad avere posto in particolare evidenza la necessità di ricercare nelle fonti letterarie un ausilio per l’interpretazione dei dati materiali emersi dagli scavi.
    [Show full text]
  • Aristotle and the Failure of Autarky in Shakespeare's Coriolanus
    Vassar College Digital Window @ Vassar Senior Capstone Projects 2020 "O'me alone?": Aristotle and the failure of autarky in Shakespeare's Coriolanus Sarah Marshall Vassar College Follow this and additional works at: https://digitalwindow.vassar.edu/senior_capstone Part of the Classical Literature and Philology Commons, Comparative Literature Commons, Dramatic Literature, Criticism and Theory Commons, Ethics and Political Philosophy Commons, Literature in English, British Isles Commons, Medieval Studies Commons, and the Renaissance Studies Commons Recommended Citation Marshall, Sarah, ""O'me alone?": Aristotle and the failure of autarky in Shakespeare's Coriolanus" (2020). Senior Capstone Projects. 970. https://digitalwindow.vassar.edu/senior_capstone/970 This Open Access is brought to you for free and open access by Digital Window @ Vassar. It has been accepted for inclusion in Senior Capstone Projects by an authorized administrator of Digital Window @ Vassar. For more information, please contact [email protected]. Marshall 1 “O’me alone?”: Aristotle and the Failure of Autarky in Shakespeare’s Coriolanus Sarah Marshall Professor Curtis Dozier and Professor Zoltán Márkus May 05 2020 Marshall 2 Table of Contents Introduction………………………………………………………………………………………. 3 Chapter 1: Coriolanus and the megalopsuchos…………………………………………………... 7 Chapter 2: The Disordered Family……………………………………………………………… 13 Chapter 3: Food and the Body Politic…………………………………………………………… 24 Chapter 4: Animalism and Apotheosis………………………………………………………….. 35 Conclusion……………………………………………………………………………………….
    [Show full text]
  • Appropriated Shakespeare: Sensation, Politicization, and De(Con)Struction David George, Urbana College
    Appropriated Shakespeare: Sensation, Politicization, and De(con)struction David George, Urbana College ow do you disappoint me, Shakespeare? Let me count the ways: long-winded, out of date, given to obsolete H words, no clear message. So let us cut, adapt, sensationalize, politicize, deconstruct – but always make relevant, because Shakespeare’s texts are for the most part just too much products of their time. Probably the play which has undergone the most surgery is Coriolanus, second in length after Hamlet and 45 lines longer than Cymbeline. Cutting is understandable but adaptation is odd because, as T. S. Eliot noted in 1919, it “may not be as ‘interesting’ as Hamlet, but it is, with Antony and Cleopatra, Shakespeare’s most assured artistic success.”1 Still, the play’s first recorded performance is an adaptation, and the roster of adapters is long indeed. Over a span of more than 300 years, Nahum Tate, John Dennis, Thomas Sheridan, John Philip Kemble, René- Louis Piachaud, Bertolt Brecht and Robert Lepage adapted it, and in the last fifteen years certain critics have interpreted it in a bizarre manner.2 At the root of this impulse is the feeling that actors cannot do justice to the Shakespearean concept, or that Shakespeare had no concept, or that audiences cannot connect with his play, and therefore must have something from the immediate world outside the theater to connect it with. No adapter seems to have realized that the contemporary world he was adapting the play to must itself rapidly become irrelevant. The first adapter, Nahum Tate, retitled Coriolanus as The Ingratitude of a Commonwealth, which was acted in London in 1681 or 1682.
    [Show full text]