Fejezetek Csesztreg Történetéből (Zalai Kismonográfiák 2
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
ZALAI KISMONOGRÁFIÁK 2. Címlapon: Részlet Tomasich János Zala megye térképéről 1792. FEJEZETEK CSESZTREG TÖRTENETÉBŐL Zalaegerszeg 1996. ZALAI KISMONOGRAFIAK 2. A Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Zala Megyei Levéltár sorozata Szerkesztő: Vándor László Technikai szerkesztő: Frankovics Tibor Szedés, tördelés: Vucskó János Felelős kiadó: Bagó József Vándor László Kiadja a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Zala Megyei Levéltár ISSN 1219-6169 ISBN 963 7205 07 1 Készült Csesztreg Község Önkormányzata anyagi támogatásával a honfoglalás 1100. esztendejének tiszteletére. Tartalomj egyzék Bagó József: Beköszöntő 5 Bánffy Eszter: Csesztreg és környéke őskora 7 Szőke Béla Miklós: A Kerka völgye a Krisztus utáni első évezredben (Csesztreg és környékének településtörténeti kérdései a római megszállástól a magyar államalapításig) 21 Vándor László: Csesztreg és környékének középkori történeti topográfiája (A Felső-Kerka-völgy zalai szakasza) 33 Bilkei Irén: Adatok Csesztreg történetéhez a 13-16. században 56 Kvassay Judit: 15-16. századi ház a középkori Mihon falu területén 69 Kostyál László: „Stephan Dorffineister pinxit 1803" (Ifjabb Dorfffneister István zalai tevékenységéről, különös tekintettel csesztregi freskóira) 96 3 Beköszöntő Örökös benne a szolid szépség, a vendégmarasztaló ember ség, a legnehezebb korban is küzdeni, dolgozni tudó szorgalmas polgárok. A figyelmes vendég felfedezheti 1100 éves múltunk kincseit, amelyet csak egy kis falu tud megőrizni az ország ezen ősi szeg letében, a sajátos nyelvet, a népművészetet és a gazdag szokás világot. Európai helyünket, lakóhelyünket, jellemző vonásainkat, szokásainkat közel egy évezred formálta. Községünk polgáraiban mindig is erős történelmi érzék és kifejezett érdeklődés élt a múltja és az öröksége -jussa - iránt. Hosszú évtizedek óta szellemi hiánycikk volt a község törté netét, a történelem ezer éves színeit a maguk eredeti szépségében tudományos hűséggel feltáró, restauráló munka. Forrás lehet a nemzeti alaptanterv bevezetéséhez tanárnak és diáknak, helytörténetünk iránt érdeklődő minden polgárnak. Re ményeink szerint ez az anyag - gazdag forrásmegjelölésével - ki egészül további tanulmányokkal. Erre szeretnénk kérni közsé günk polgárait, a községből elszármazottakat, az itt dolgozó tu dományos kutatókat. Jelentős segítség lehet a megindult régé szeti kutatás, amely választ adhat a ma még ismeretlen, vagy ke vésbé ismert helytörténeti kérdésekre. Külön öröm, hogy néhány csesztregi diák diploma munkájában is a közelmúlt és napjaink történetén dolgozik. A szerzőknek, a község képviselő-testületének köszönete met fejezem ki, hogy lehetővé tették a kötet megjelenését. 5 Kodály Zoltántól kölcsönzött idézettel ajánlom minden csesztregi és elszármazott polgártársunknak e kötetet: „Nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zengett várban és kunyhóban. Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a magyar dalhoz... A kunyhó hű maradt... A falu megmentette a tradíció folytonosságát, a mi dolgunk to vább ápolni. A tűznek nem szabad kialudnia... " Megjelent a millecentenárium évében, 1996. július 06-án. polgármester 6 Bánffy Eszter: Csesztreg és környéke őskora A nyugat-magyarországi peremvidék, ezen belül a Lenti-medence és környéke - nyugodtan mondhatjuk - az ország egyik legváltozato sabb tája. A Zalai-dombságra jellemző észak-déli, folyóvölgyekkel ta golt vonulatoknak itt vége szakad: a szemlélő előtt vízjárta síkság terül el. Ugyanakkor a környező lapos dombhátakat borító erdőség hangu latában már az Alpokat idézi, s ez nem véletlen, hiszen mind földtani- lag, mind a növényzetet tekintve a Keleti-Alpok lábához értünk. Első pillantásra is megállapítható, hogy mind a Kerka völgye számos kisebb patakjával, mind a környező lágy dombság jó feltételeket kínált az itt megtelepedni vágyó őskori ember számára is. De vajon sok évezreddel ezelőtt is hasonló éghajlatú, a maihoz hasonlóan termékeny volt ez a vidék, vagy pedig hűvösebb, csapadékosabb, esetenként meleg és aszályos periódusokkal kellett az őskor emberének megküzdenie? Ha csupán néhány évszázadot szeretnénk megtenni az időben, vannak régi földrajzi neveink, elpusztult falvakról, temetőkről és várak ról szóló népi emlékezet, amelynek nyomán megkezdhetjük a kutatást. Ha néhány évezredet kell azonban utaznunk, olyan népcsoportok idejé be, amelyeknek sem nevét, sem nyelvét nem ismerjük, más segítő ada tokhoz folyamodhatunk. Ezek a maguk módján ugyanúgy sok minden ről árulkodnak a szakértő számára. A táj felszíne az utolsó jégkor után már véglegesen kialakult, s nagyjából a maihoz hasonló képet mutatott. Az Alpokból lefutó folyók kavics- és kőzettörmeléket terítettek szét a síkságon, ezekből a kövekből válogatott azután az újkőkori parasztem ber őrlőkőnek valót. Az egykori növénytakaróról, amelynek jellege a mindenkori éghajlat függvénye, elsősorban a palinológus szakember tud értékes adatokat szerezni, mégpedig a különböző magasságú és nedvességű helyeken vett talajmintákban lelt egykori virágpollenek alapján. Őskori rétegekben előkerült növényi maradványok, szenült gabonamagvak és gyümölcsmagvak vizsgálata alapján azután az archaeobotanikus egészíti ki a természetes vegetációról alkotott képet a termesztett növények meghatározásával. Ugyanígy az archaeozoológus az egyes lelőhelyeken előkerült állatcsontok elemzése alapján mutatja 7 ki, hogy az adott közösségben milyen vadászott állatokat fogyasztottak, és milyen állatfajtákat tartottak már háziasított formában. Mindezek, és még sokfajta más természettudományos segítség nélkül ma már elkép zelhetetlen lenne az őskori régész munkája. Régészeti leleteit ugyanis ma már szinte belehelyezheti egyfajta rekonstruált természeti környe zetbe, s így azok többet árulnak el magukról puszta formájuknál vagy díszítésüknél. Jobban meghatározható, hogyan használták tárgyaikat, s tágabb értelemben, hogyan éltek. A sokféle úton nyert adatok végül egyre inkább segítenek abban, hogy képet alkothassunk távoli elődeink életmódjáról, kultúrájáról, s más népcsoportokkal folytatott kapcsola tairól. A Csesztreg környéki táj múltjának rendszeres feltárásáról egyelő re azonban aligha beszélhetünk. Igaz, hogy százharminc évvel ezelőtt már akadt egy tudós tanár és helytörténész, Gózon Imre, aki a határ széli dombok felszínén talált „festett cserepeket és kőbaltákat" küldött fel Pestre a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, ahol ma is őrzik ezeket a tárgyakat. Ezután azonban alig gyarapodhattak ismereteink. A második világháború után pedig évtizedeken át szinte lehetetlen volt még csak megközelíteni is e vidéket, rendszeres kutatásokról, ásatásról pedig szó sem eshetett. így történt, hogy a legutóbbi időkig az említett tanár úr gyűjtőmunkáján kívül csupán szórványos, a felszínen heverő, és általában pontosabban nem is keltezhető leletekről szerezhetett tu domást a régészeti kutatás. 1960-ban Korek József, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa néhány oldalas kis cikkben összegezte mindazt, amit egész Zala megye szórványos leletekből ismert lelőhelyeiről akkor tudni lehetett.1 Később Müller Róbert,2 majd legújabban a zalaegersze gi Göcseji Múzeum őskoros kutatója, H.Simon Katalin közölte a mú zeum gyűjtőterületéről származó, kibővült adatokat.3 Mindezek alapján már felsejlik, hogy a csesztregi síkság és a körülötte lévő dombok nem egyszerűen régészeti leletekben gazdag vidék, hanem itt, a különböző tájegységiek találkozásánál minden bizonnyal évezredes kereskedelmi útvonalak is kereszteződtek, s a környék őskori lakói különböző kultu rális hatásokkal találkoztak, majd azok közvetítői lettek. Ezek az új ta lálmányok, mint pl. az agyagedények készítése, az állatok háziasítása, később pedig a fémmegmunkálás ismeretei általában délkeletről, a Bal kán felől érkeztek, és a zalai észak-déli folyóvölgyeken át jutottak a 8 Dunáig, onnan pedig tovább északnyugat, Közép-Európa belseje felé. Ennyi már eddigi, kis-balatoni és hahót-medencei őskori kutatásaink alapján is többé-kevésbé bizonyossá vált. E hatások közvetítésének egyik kulcsterülete azonban éppen Csesztreg körzetében kell legyen. Új, 1995-ben kezdődött és remélhetőleg egyre nagyobb szabású kutatása inknak nagyrészt éppen ezért lett ez a vidék a központja. Már az első évben, a szántóföldeket járva, helyi segítőkész lako sokkal beszélgetve is kilenc új lelőhellyel bővült az eddig ismert telep- nyomok száma, és ezek nagyobb része őskori. A terepbejárások alkal mával nemcsak a talált cserepek, edénytöredékek és kőeszközök korát igyekszünk minél pontosabban meghatározni, hanem a ház- és gödör foltokból felmérjük a település hozzávetőleges nagyságát is. Eddigi, valamint a várható eredményeinket az alábbiakban lehet összefoglalni. Ős- és középső kőkor (Kr. e. 6000-ig) Mai ismereteink szerint valószínű, hogy a kisebb, vadászó és gyűjtögető embercsoportok ideiglenes szállást vertek síkvidéken is, nyomaikat azonban mégis könnyebb a védett barlangokban megtalálni. A Dunántúlon olyan igen apró pattintott kova kőeszközökből (mikroli- tokból) álló felszíni leletegyütteseket szokás középső kőkorinak, mezo- lithikusnak tartani, amelyek meljől hiányzik a kerámia. Az ilyesfajta meghatározások bizonytalanságától eltekintve, ilyen leletek egyelőre nem ismeretesek területünkről. Újkőkor (Kr. e. 6000-4300) Az emberiség történetében talán az eddigi legnagyobb változást az jelentette, amikor felhagyott a bizonytalannal, a természet kínálta éle lem összegyűjtésével és sorsának irányítását mintegy azzal is saját ke zébe vette, hogy céltudatosan vetett a földbe növényi magvakat, majd a termést learatta. Ez a hatalmas változás szükségszerűen