Átadták a Pécsváradi Tanuszodát

Átadták a Pécsváradi Tanuszodát

III. évfolyam 9. szám - 2006. szeptember - ingyenes A PÉCSVÁRADI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS INFORMÁCIÓS LAPJA ÁTADTÁK A PÉCSVÁRADI TANUSZODÁT Szeptember 1-én ünnepélyes keretek között adták át a pécsváradi tanuszodát. Köszöntőt mondott Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke és Zsáli János, Pécsvárad város polgármestere. A létesítményt, a kivitelező ZÁÉV zRt. képviselőjétől Tóth Györgyi, a Kodolányi János Általános Iskola igazgatója vette át. A rendezvényen közre­ működtek az iskola diákjai és a helyi óvodások. Az ünnepségen Zsáli János elismerő oklevelet nyújtott át azoknak a személyeknek, akik valamilyen formában hozzájárultak a beruházás megvalósulásához. Folytatása 15. oldalon KÖSZÖNET ÖNKORMÁNYZATI Az önkormányzati szférában eltelt 4 éves ciklus végén köszönet illeti VÁLASZTÁS azokat a döntéshozókat, akik kistérségünk településein végezték 2006. október 1. közösségi munkájukat, illetve - lapunk alapító szervezetében - a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulásban dolgoztak közösen Külön rovatban, a 21-22. oldalon hívjuk térségünk fejlődése érdekében. fel a figyelmet a 2006. október 1-i Mint szerkesztő és mint állampolgár is megköszönöm a önkormányzati választásokra, polgármesterek és képviselők munkáját, köszönjük, hogy és közöljük kistérségünk lelkiismeretesen, szabadidejüket feláldozva segítették a 19 településének polgármester­ Zengővidéken élő közösségek mindennapjait. Külön köszönet a illetve képviselőjelöltjeit. Társulási Tanács tagjainak, hogy döntésükkel lehetővé tették lapunk rendszeres megjelenését, elősegítve ezzel a településeken belüli és települések közötti kommunikációt. Éljünk állampolgári jogainkkal, Köszönet azoknak, akik döntéshozó szinten már nem kívánnak részt és október 1-én szavazzunk arról, venni a közéletben és bíztatás azoknak, akik folytatni kívánják hogy kik legyenek a döntéshozók munkájukat! lakóhelyünkön és térségünkben, valamint a megyei közgyűlésben! Kárpáti A rpádszerkesztő 2. 2006. szeptember A TÁRSULÁS HÍREI A Pécsváradi Többcélú ami a pénzügyi munkatársak hanem a forrás, a hitelkeret szavazással határozott arról, Kistérségi Társulás 2006. szerint önkormányzati biztosítását. A hitelt csak hogy a Társulási Tanács szeptember 06-án munkában jobban használható. akkor veszi fel a Kistérség, ha ülésére szóló meghívóhoz rendkívüli ülést tartott. Beszámolt arról, hogy a a számlát nyújt be és azokat a tartozó előterjesztések a szerződés módosítása bank megfelelőnek találja. kistérség honlapján Napirendi pontok előtt az folyamatban van a Minderre azután kerülhet ( www.zengoalja.hu ) is alábbi témákról esett szó. gazdálkodási rendszer váltása sor, amikor a Társulás előtt olvashatóak lesznek. Dr. Wekler Ferenc, a miatt, és folyik az oktatások tisztázódnak az Határozott a Társulási Tanács Társulási Tanács elnöke szervezése is. üzemeltetővel kapcsolatos, bizottságainak működéséről, tájékoztatta a Tanácsot még folyamatban lévő feladatköréről, tagjairól is. arról, hogy a Pécsvárad- A Tanács bizottságai: Bátaszék kerékpárút - Pénzügyi Bizottság, pályázat kapcsán -Közbeszerzési hiánypótlásra hívták fel a Bizottság, Társulást. Javasolták, - Közoktatási Bizottság, hogy a kért támogatást -Idegenforgalmi arányosítsák, mivel a Bizottság, projekt érint olyan - Partnerkapcsolati területeket is, amelyek Bizottság, n e m esnek a - Szociális Bizottság, kedvezményezettek - Ifjúsági Bizottság. közé, illetve a projekt által nem érintett A Pécsváradi Többcélú települések támogató Kistérségi Társulás nyilatkozatát is kérték 2006. évi költség- csatolni. A pályázatot vetésének módosítása kiíró Duna-Mecsek Terület- Ezután bemutatkozott a kérdések. is napirendre került. fejlesztési Alapítvány azt közelmúltban megalakult Bittér Éva, a Társulás ajánlotta, hogy a Társulás Pécsváradi Kistérségi Ezt követően tájékoztató könyvelője elmondta, hogy a vállalja a projekt Ifj úsági Fórum, melynek hangzott el a Sió Völgye költségvetés módosítására a összköltségvetésének 20%- tisztségviselőit szeptember 1- hulladékkezelési programról, hitel felvétele miatt van át önerőként, amely 3,6 M én választották meg a térségben a Konzorcium munkájáról. szükség. A módosítást a Ft-ot jelent. (A pályázati élő fiatalok. Az elnök pénzügyi bizottság program bruttó költsége Ruppertné Amrein Ágnes A következő napirendi pont megtárgyalta és javaslata 18 M Ft, az igényelt (Mecseknádasd), az alelnök tárgya a Pécsváradi Többcélú alapján a Tanács is elfogadta. pályázati támogatás bruttó Farkas Anita (Berkesd), a titkár Kistérségi Társulás és a 14,4 M Ft). A Tanács Böröcz Lívia (Pécsvárad). Zengővidék Kht. közti Ezt követően a Pécsváradi egyhangúan elfogadta a kölcsönszerződés Többcélú Kistérségi Társulás 20%-os önerő biztosítását. Ezt követően került sor a elfogadása volt. elfogadta a 2006. I. félévi napirendi pontok meg­ beszámolóját. Müller Réka, Munka- tárgyalására. A Pécsváradi Többcélú szervezet vezető beszámolt Kistérségi Társulás és a Végül Dr. Wekler Ferenc a GVOP 4.3.1. és 4.4.2 A Dél-Balaton Sióvölgyi Pécsváradi Többcélú elmondta, hogy a Társulás pályázatok je le n le g i Nagytérség hulladék­ Kistérségi Társulás mint egyik munkatársa, Csillag állásáról. Elmondta, hogy a gazdálkodási projekt Fejlesztési Tanács- Ágnes új munkahelyen legutóbbi tárulási ülésen beruházás kapcsán az MFB Rt. Szervezeti és Működési folytatja tevékenységét. A döntés született arról, hogy a és Pécsváradi Többcélú Szabályzatának módo­ meghirdetett állásra kb. 30 Társulás kérelmet ad be a Kistérségi Társulás között sítása. pályázó jelentkezett, közülük szélessávú internet pályázat kötendő kölcsönszerződés A napirendi pont kapcsán később választanak új költségvetésének és elfogadása került napirendre. Dr. Kutasi Renáta, a munkatársat. Elmondta szakmai partnereinek Dr. Wekler Ferenc köszöntötte Munkaszervezet jogásza továbbá, hogy a Partner- módosítása kapcsán. Az a Magyar Fejlesztési Bank Rt. elmondta, hogy az SZMSZ kapcsolati bizottság ülésezett e-önkormányzat pályázat jelenlévő képviselőit, majd módosítására azért volt az unterschleissheimi projekt felügyelő bizottsága beszámolt a projekt aktuális szükség, mert a Társulási kiállítással kapcsolatban. A augusztusban ülésezett, helyzetéről. Tanács bizottságokat hozott kiállításra a kistérségből ahol hivatalosan is döntés A Fejlesztési Bank képviselője létre, és ezeket a népművészeti termékeket, született arról, hogy a SAP tájékoztatott arról, hogy a bizottságokat a gasztronómiai termékeket rendszer helyett a Cosro szerződés aláírása nem a Szabályzatban is rögzíteni visznek a német városba. rendszer kerül bevezetésre, kölcsön felvételét jelenti, kell. A Tanács egyhangú 2006. szeptember 3. A TÁRSULÁS HÍREI A SZÉLESSÁVÚ HÁLÓZATRÓL A Pécsváradi Többcélú Kistérségi részben a megnövekedett településszám, mely bevezetéséhez és használatához Társulás Tanácsa a GVOP 4.4.2 részben a megbízhatóbb technológia nagyobb sávszélességet kell biztosítani. A „Szélessávú hálózat kiépítése a indokolja. Triple Play szolgáltatás azt jelenti, hogy egy Pécsváradi, Mohácsi, Komlói, Völgységi A megoldás ADSL alapú szolgáltatást és ugyanazon hordozó közegen elérhető a kistérségben” című pályázat módosítását tartalmaz, mely a legtöbb helyen jelenleg is beszéd- (IP telefon), kép- (IP TV) és 2006. augusztus 3-i ülésén tárgyalta. elérhető. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a szélessávú internet szolgáltatás. Korábbi számainkban beszámoltunk arról, különbség a jelenlegi és a projekt révén A Triple Play szolgáltatás 2007. évben csak hogy a kistérségek a pályázatot az eredetileg megvalósuló ADSL között. A jelenlegi a nagyvárosokban, megye-székhelyeken meghatározott szakmai partnerrel, annak ADSL kapcsán az ún. települési kerülne bevezetésre, a projekt keretében a érdekmúlása miatt nem tudják szolgáltatásközpontoktól távolabbi Telekom azonban vállalja, hogy a pályázat megvalósítani, ezért egyeztetéseket településeken -melyek rézkábelen által érintett településeken is elérhetővé kezdeményezett az érintett települések csatlakoznak a központhoz- az internet teszi a szolgáltatást. internet és kábel Tv szolgáltatóival. Az sebességével problémák adódtak. Erre A képszolgáltatás révén az ügyfél 30 egész területre kiterjedő, műszakilag is megoldás, ha a berendezések közelebb műsorból egyidejűleg két műsort nézhet, megfelelő megoldásra csak a Magyar kerülnek a felhasználókhoz, ezért a jelenlegi azaz a háztartáson belül két készüléken Telekom Rt. részéről érkezett ajánlat. 6-7 km-es rézkábel szakaszok helyett 3-3,5 nézhetnek különböző műsort. Az ügyfélnél A Tanács augusztus 3-i ülésén a Magyar km-es szakaszok kiépítése szükséges. így elhelyezésre kerül egy berendezés, melyet Telekom Rt. és a pályázatkészítő cég biztosítható a megnövelt sebesség az Set-top-box-nak hívunk, ehhez képviselői részletes tájékoztatást tartottak a ügyfelek részére. A berendezésekig azonban csatlakoztatható a TV-készülék. A rendszer pályázat módosított elemeiről. optikai szálon kell eljutni. A projektajánlat alkalmas lesz arra is, hogy egyes műsorokat Az új szakmai partner a pályázatban fő tartalma tehát, hogy a pályázatban -mint egy házivideo- egy szerveren eredetileg feltűntetett 67 település helyett 70 szereplő összes településre eljut az optikai rögzítsen, így azok egy későbbi időpontban településre terjeszti ki a projekt által érintett kábel. is megtekinthetők lesznek. A Set-top-box települések körét, mely így a teljes A megoldás hosszú távú előnye az, hogy maga is képes lesz rövidebb műsorok Pécsváradi, Komlói, Bonyhádi kistérséget problémák nélkül tovább növelhető a rögzítésre. A hangszolgáltatás az IP és 11, a Mohácsi kistérséghez tartozó sávszélesség. hálózaton belül ingyenes, az

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    28 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us