RÓMAI REGÉK ÉS MONDÁK FELDOLGOZTA: BORONKAY IVÁN SZERKESZTETTE: BALÁZS SÁNDOR TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE ELŐSZAVÁVAL TARTALOM ELŐSZÓ AENEAS ELINDUL ÚJ HAZÁT KERESNI A KIRÁLYOK KORA ROMULUS ÉS REMUS ROMULUS ÉS REMUS VÁROST ALAPÍT A SZABIN NŐK ELRABLÁSA ROMULUS HALÁLA NUMA POMPILIUS HORATIUSOK ÉS CURIATIUSOK TIGILLUM SORORIUM METTIUS FUFFETIUS ÁRULÁSA ANCUS MARTIUS TARQUINIUS PRISCUS SERVIUS TULLIUS KI LESZ AZ ÚR LATIUMBAN? A BŰNÖS ÚT TARQUINIUS SUPERBUS TARQUINIUS SUPERBUS ELFOGLALJA GABII VÁROSÁT JÓSLATOK JELENTIK RÓMA JÖVENDŐ SORSÁT LUCRETIA A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA TARQUINIUS COLLATINUS ELHAGYJA RÓMÁT BRUTUS HOGYAN KÖLTÖZÖTT LE VALERIUS KONZUL A DOMBRÓL? HORATIUS COCLES MUCIUS SCAEVOLA CLOELIA ÜTKÖZET A REGILLUS-TÓNÁL PATRÍCIUSOK ÉS PLEBEJUSOK MENENIUS AGRIPPA MESÉJE ANNA PERENNA CORIOLANUS NÉPTRIBUNUSOK ÉS KONZULOK CAESO QUINCTIUS APPIUS HERDONIUS ELFOGLALJA A CAPITOLIUMOT RÓMAI VIRTUS A FABIUSOK VESZTE CINCINNATUS DIKTATÚRÁJA LESZ-E MÉG RÓMÁBAN KIRÁLYSÁG? CORNELIUS COSSUS SEXTUS TEMPANIUS CAMILLUS BETŰRENDES TÁJÉKOZTATÓ ELŐSZÓ Mikor több mint hétszáz évvel Róma alapítása után Titus Livius hozzáfogott a Tiberis partján épült város és a belőle kifejlődött római birodalom történetének megírásához, maga is úgy érezte, hogy mentségre szorulnak azok a csodákkal átszőtt hagyományok, amelyek a római történelem első századainak az előadását színezték. „Meg lehet bocsátani a régiségnek - írta nagy történeti munkájának a bevezetésében -, ha a városok kezdeteit azáltal teszi felsége- sebbé, hogy isteni elemekkel keveri az emberi eseményeket.” Valóban, minden nép történeti emlékezete az ősidőkről ilyen regéket őrzött meg: az emberek képzelete által teremtett istenekről és isteni származású, rendkívüli hősökről szóló mítoszokat és a valóban megtörtént események emlékét is a mítoszokhoz és a mesékhez hasonló kerek- dedséggel és csodaszerűséggel továbbalakító mondákat. A mítoszok leggazdagabb rendszerét, a legművészibb mitológiát a görög nép képzelete fejlesztette ki. A rómaiak korán megismerkedtek a görög mítoszokkal, kezdetben az Itáliába települő görög törzsek szájhagyománya, majd később a görög irodalom gondos tanulmányozása révén. Ez a körülmény erősen befolyásolta a római mondák alakulását, így például Romulus és Remus születésének a mondáját idővel Türó görög királyleány csodálatos körülmények között született két fiának, Peliasznak és Néleusznak a mítosza mintájára bővítették. Már a római nép iránt érdeklődő görögök is hozzájárultak ahhoz, hogy a római ősmondát a görög nép hagyományaival egyeztessék össze, valósággal a görög mitológia körébe vonják, így lesz a római nép őse Aineiasz (Aeneas), Aphrodité istennő fia, akiről már Homérosz híres hőskölteményében, az Iliászban elhangzik a jóslat, hogy Trója bukása, Priamosz házának pusztulása után uralkodni fog a trójai népnek a görögök által elpusztított várost túlélő maradéka felett. És ezért, ha a trójai háború végső okait Erisz aranyalmájára vezeti vissza a mítosz, erre az aranyalmára - „Parisz ítéletére” - mindjárt hőskölteménye elején Vergilius is hivatkozhatik, amikor az Aeneasra vonatkozó mondai hagyományokat feldolgozza. A görög mítosz szerint evvel az aranyalmával zavarta meg a viszály istennője Péleusz és Thetisz lakodalmát, sértődöttségében, mert kihagyták a meghívottak közül. Az aranyalma a legszebb istennőt illette meg: Parisz trójai királyfi Aphroditének, a szerelem és a szépség istennőjének ítélte oda, és evvel a mellőzött istennőket, Hérát, az égiek királynőjét és Pallasz Athénét, a bölcsesség istennőjét a trójaiak ellen ingerelte. Héra, vagy ahogyan a rómaiak mondták, Juno ezt a gyűlöletet még a Trója alól menekülő Aeneasra, Venus fiára is átruházta. Mert - mellesleg - a saját istenségeik közül Venust a rómaiak a görög Aphroditével, Junót Hérával, Minervát Pállasz Athénével azonosították, ugyanígy például Jupitert, a legfőbb istent is a görög Zeusszal, Neptunust a tenger görög istenével, Poszeidónnal, a tűzhányók mélyén kovácsmesterségét folytató Vulcanust a görög Héphaisztosszal, Mars hadistent a görög Arésszal, Mercuriust a görög istenek követével, Hermésszel és így tovább. Mindebből következik, hogy a római regék elsősorban a görög mítoszokkal és mondákkal vethetők egybe. De a népek mondateremtő képzelete általában gyakran működik hasonló irányban, s így a római mondák nemcsak görög hagyományokra, hanem sok más nép monda- kincsére is emlékeztetnek. Róma alapítói Romulus vezetésével a szabin nők elrablása útján tesznek szert feleségre; a Bibliában ugyanígy rabolnak maguknak leányokat a silói ünnepen Benjámin törzsének fiai, és leányrablás útján szereznek maguknak feleséget a magyar ősmondában is a hun és a magyar testvérnép alapítói, Hunor és Magyar. Az ilyen mondákban ősi társadalmi viszonyok tükröződnek. A Rómát megalapító testvérpár mondája a testvérgyil- 2 kosság motívumával együtt ismétlődik meg Attila és Buda mondájában is; a Biblia az egész emberiség élére helyezi a testvérgyilkosság irtózatos bűnét Káin és Ábel mondájában. Ha Romulust és Remust isteni atyjuknak, Marsnak szent állata, a farkas táplálja, ehhez is a világ minden tájáról hozhatók fel párhuzamok: Poszeidón szent állata, a ló táplálta Türó ikreit a görög mítoszban, kutya táplálta Küroszt, a Perzsa Birodalom megalapítóját is mint kitett gyermeket, farkas és medve a szláv mitológia óriásikreit, a hegyeket megmozgató Valigorát és a fanyűvő Virvidabot - sok egyéb mellett Fehérlófiát, a magyar népmese hősét is ebbe a sorba állíthatjuk. Mindez az őstársadalom olyan elképzelésére utal, amely szerint egy-egy törzs - később egy-egy uralkodócsalád - őse valamilyen állat volt, a törzs un. toteme, amelyet isten gyanánt tiszteltek. Mert az ember alakú istenelképzeléseket az egész világon állat alakú istenelképzelések előzték meg. Régészeti leletek bizonyítják, hogy valamikor a bibliai Jehovát is bika alakjában ábrázolták. De akár állat, akár ember alakjában képzelték el az isteneket, alakjukban olyan erőket szemé- lyesítettek meg az emberek, amelyeknek hatását érezték mindennapi életükben, de amelyek valódi természetét még nem tudták megmagyarázni, és nem tudták őket a maguk céljaira felhasználni. Ezek az erők kezdetben a természet hatalmai voltak - villám és napfény, tűz és víz, jótékony eső és pusztító vihar, termékeny föld és a törékeny csónakban hajózó ember életét veszélyeztető tenger stb. Később - az osztálytársadalmak kialakulása után a megszemé- lyesített természeti jelenségekhez az emberek élete felett uralkodó társadalmi erők járultak, a királyi hatalom, háború, az egyének és közösségek életében váratlanul kedvező vagy ked- vezőtlen változást előidéző titokzatos hatalmak. Mindezekkel szemben az ember erőtlennek, kiszolgáltatottnak érezte magát, de miután képzelete megszemélyesítette őket, áldozatokkal, varázsszertartásokkal, imával próbálta megnyerni jóindulatukat. S minden kedvező fordulatot az ő segítségüknek tulajdonított, minden csapást az ő kegyetlen szeszélyük vagy az istenekkel szemben elkövetett saját mulasztásaik következményének, isteni büntetésnek tekintett. Ez a felfogás - ahogyan a rómaiak mondták: religio, ahogyan mi mondjuk: vallásos szemlélet - végigvonul minden nép ősi regéin, a rómaiak egész mondavilágán is. Ez nyilvánul meg abban is, hogy a nagy alapítókat vagy szabadító hősöket többnyire halandó leányok valamelyik istentől csodálatos körülmények között született fiának tüntetik fel: Romulus és Remus Mars istennek és egy Vesta-szűznek a gyermeke, Servius Tullius egy rabszolgasorra jutott király- leányé és Vulcanusé, a tűz istenéé. Aeneas anyja istennő: Aphrodité-Venus, és apja halandó királyfi: Anchises. Az ilyen elképzelésekben első fokon a nép csodálata nyilvánul meg kiemelkedő hősei iránt. De az osztálytársadalmak kialakulásával - amikor a vallás általában az uralkodó osztály eszköze lesz a szolgaságra kényszerített tömegek öntudatának az elfojtásában - az uralkodók és az arisztokraták az efféle eredetmondákat arra használták fel, hogy az uralomhoz való jogukat igazolják vele. Még Augustus császár is arra szeretett hivatkozni, hogy családja, a Julius nemzetség isteni eredetű, mert Aeneastól, Venus istennő fiától származott. A vallás szerepét az elnyomás szolgálatában jól szemlélteti például a római Diana-templom építése, amely Róma fölényét domborította ki a latin szövetségen belül; Jupiter templomának építése a Capitoliumon kényszermunka szervezésére is alkalmul szolgált. Róma világuralmát számos vallási hagyománnyal, isteni jóslattal vagy előjellel iparkodtak igazolni; ilyen volt az a monda is, amely szerint a capitoliumi Jupiter templomának építése során koponyát találtak a földben, s ez a koponya arra utalt, hogy Róma egyszer az egész földkerekség feje lesz. Szükséges mindezt szem előtt tartanunk, hogy megértsük a római mondáknak az ókori rabszolgatársadalomra jellemző, de sokszor a társadalmi fejlődés még korábbi fokáról a rabszolgatartó társadalomra öröklődő, a mi felfogásunktól olyannyira idegen vonásait. De hiba 3 volna, ha csak ezeket a vonásokat vennénk észre, és figyelmen kívül hagynánk e mondák költői szépségét, a társadalmi harcoknak a mondákban is tükröződő tanulságait, az önfeláldozó hazaszeretet lenyűgöző példaképeit. A harcias királyokat bizonyos szabályossággal felváltó békeszerető uralkodóknak az emberek erkölcseit megszelídítő törekvései, a királyokat elűző Brutus forradalmi következetessége, a zsarnokait lerázó nép ragaszkodása kivívott szabadságához, olyan népi hősöknek, mint Horatius Cocles, Mucius Scaevola, Cloelia halált megvető bátorsága a köztársaság védelmében: az emberiség nagy emlékei közé tartoznak, amelyekhez az európai történelem haladó mozgalmai