.--W TAC ITUS 9 ` SORS - V % FORDULATOKBAN GAZDAG KOR TÉKA 'TACITUS SORSFORDULATOKBAN GAZDAG ROR A SOROZATOT szERKEszTI EENKŐ SAMU DEÁK TAMÁS SZABÓ ATTILA ÍDMHTUS SORSFORDULATOKBAN GAZDAG-KOR VÁLOGATTA, BEVEZETŐVEL Es JEGYZETEKKEL ELLÁTTA BODOR ANDRÁS KRITERION KÖNYVKIADÓ O BUKAREST 1984 FORDITOTTA BORZSÁK ISTVÁN TACITUS A III. század válságos időszakában Tacitus császár (275-276) elrendelte, hogy állitóla- gos egykori ősének, a történetíró Tacitus- nak mellszobrát helyezzék el minden köz-_ könyvtárban és müveit évenként tíz máso- lattal gy-a-rapitsák.1 Sajnos, a másolatok el- lenére, a nagy historikus történeti munkái- nak csak mintegy fele jutott el hozzánk, a harminc könyvből mindössze tizenöt. Nem vagyunk szerencsésebbek életrajzi adatait illetzõen sem. Õ, aki oly remekül meg- irta korának, az I. századnak ,,sorsfordulatok- ban... szörnyű eseményekben gazdag“ tör- ténetét, önmagáról csak egy-egy mondatot jegyzett fel, s ezekből kell kihámozni életé- nek, politikai pályafutásának, tudományos és irodalmi tevékenységének -fontosabb moz- zanatait. KORA Élete az I. század második felére és a II. század elsõ évtizedeire esik, az Augustus császár által bevezetett új rendszer, a prin- cipatus elsõ három dinasztiája: a Iulius-Clau- diusok, a Flaviusok korára és az Antoninu- sok uralkodásának kezdetére. Az évszázados köztársasági rendszert az Octavianus-Augustustól i.e. 27-ben megte- remtett principatus váltotta fel. A régi rend- szer ugyanis a maga nehézkes intézményei- vel, hosszú senatusi vitáival már nem felelt meg a gyors döntéseket és azonnali végre- hajtást igénylő birodalommá terebélyesedett 5 Először a legiók sokallták meg a testőr- csapatok visszaéléseit, s amint Tacitus meg- állapítja, csakhamar rájöttek, hogy császárt nemcsak Rómában lehet választani. Előbb a germaniai, majd a hispaniai, végül a keleti legiók kiáltották ki császárnak saját hadve- zérüket. Így került sor 69-ben a négy csá- szár uralmára, illetve a különösen Itáliá- ra sok pusztítást, kegyetlenséget zúdítő pol- gárháborúra. Ebből a keleti hadsereg jelölt- je, Vespasianus került ki győztesen, aki az- tán a Flavius-dinasztia megalapítőja lett. Hatalomra jutva, mindenekelőtt törvényesí- tette a principatusi rendszert, majd leverte a zsidók, kelták, germánok felkeléseit, és megszervezte az egész országrészeket ma- gukba foglaló császári birtokokat. Fiai kö- zül a mindössze két évig uralkodó Titust (79--81) az ókori szerzők az eszményi csá- szárok közé sorolják, Domitianust (81--96) viszont kegyetlen zsarnokként említik. A sok belső villongás, pártharc és külső há- ború ellenére, a birodalom gazdasági élete fellendült. A nagy császári latifundiumokon és a magánbirtokokon a rabszolga munka- erőt kezdi felváltani az eredetileg szabad bérlő, a colonus: e változásnak következmé- nye alig túlozható, mert a colonatushoz, a rabszolgarendszer fokozatos felbomlásához vezetett. Jelentős fellendülés tapasztalható a kézművesség, a bel- és külkereskedelem terén is. A városiasodás folyamata a nyuga- ti provinciákban is felgyorsul, a városok különféle típusai: a bennszülöttek civitosai és a római polgárok önkormányzatú muni- cipiumai és coloniái virágoznak fel. Tacitus 8 állítása ellenére, a birodalom általános gaz- dasági helyzete még Domitianus korában sem hanyatlik vissza. Domitianus meggyilkolása után új dinasz- tia, az Antoninusok, a felvilágosult császá- rok uralma kezdődik. Ezek sorát az öreg Nerva indítja el, aki Traianus hadvezéri se- gitségével szakít a császári rzsarnoksággal, és - Tacitus szerint - ,,a boldog század haj- nalán“ egyesiteni tudja ,,az egymással an- nak idején társíthatatlan princepsi rend- szert és szabadság0t“ (Agr. 3). ÉLETE Születési évét az újabb kutatások valami- vel későbbre: 56-ra vagy 57-re, vagyis Nero uralkodásának második vagy harmadik évé- re teszik. A rőmaiaknál szokásos három név- ből nála csak kettőt ismerünk pontosan: a Corneliust és Tacitust (Tacitus jelentése: hallgatag), a személynévnek megfelelő prae- nomenje bizonytalan. Egyes ókori szerzők Gaiusnak, mások Publiusnak mondják. Nem- zetségnevéből, a Corneliusból arra is követ- keztettek, hogy a köztársaság korabeli elő- kelõ Corneliusok, a Scipiók családjáből szár- mazik. Sokkal valószínübb azonban, hogy a család későbbi eredetű és nevét a római pol- gárjoggal együtt kapta. Nem ismerjük biz- tosan születésének helyét sem. A hagyomány szerint az umbriai Interamnában (a mai Terni) született. Ez a város ma is büszke nagy fiára. A hagyománynak azonban mind- össze annyi alapja van, hogy Tacitus csá- szár ebből a városból származott. 9 Családja tagja volt a lovagrendnek. A tu- dós idősebb Prinius említi, hogy Gallia Bel- gicában egy Cornelius Tacitus :procuratori vagy quaestori állást töltött be. Feltehetően ő volt a történetíró apja. Tacitus műveiből kiviláglik, hogy alapos, sokoldalú nevelés- ben részesült. Rómában retorikai, jogi és fi- lozófiai tanulmányokat végzett. Maga mond- ja, hogy az ékesszólásban kora nagy szóno- kai, Marcus Aper és Iulius Secundus vol- tak a mesterei: „Én nemcsak a törvényszé- ki tárgyalásokon hallgattam szorgalmasan mindkettőjüket, hanem hihetetlen tudás- szornjtól és afféle ifjonti lángolástól hajtva, otthonukban és nyilvánosság előtt is nyo- mukban jártam, hogy még csevegéseiket és bizalmas körben tartott gyakorlataik titkait is magamba szívhassam.“ (Dialog. 2.) Egyesek feltételezik, hogy hallgatta a kor legnagyobb szónokát, Quintilianust is; mü- veiben azonban erre utalást nem találunk. A szónoki pályára készülő ifjaknak bele kellett kóstolniuk mindabba, amit a szabad művészetek nyújthattak, és foglalkozniuk kellett a filozófia különböző ágaival, külö- nösen a dialektikával. Tacitus azonban nem akarta, hogy a tanulás célját a filozófiában keresse, legalábbis erre következtethetünk abból, amit ap-ósáról, Agricoláról mond: ,,Emlék.szem, nemegyszer beszélt arról, hogy ifjúkorában mohóbban - a római ember- nek és senatornak megengedett mértéken túl _ szívta volna magába a filozófiát, ha any- jának előrelátása féken nem tartja lángra lobbant és izzó lelkét.“ (Agr. 4.) Fiatalkorá- ban szívesen tanulmányozhatta az antik fel- 10 fogás szerint irodalmi müfajnak számító tör- ténelmet. A görög történetírók közül csak Xenophónt említi, ám kétségtelen, hogy Hé- rodotosz és Thuküdidész is olvasmányai kö- zé tartoztak. Fíatalon, huszonegy éves korában (77-ben) házasodott, az akkor címzetes consul - con- sul suffectus _- Agricola leányát vette fele- ségül. A korai házasság ugyanis Augustus- nak a házasságra vonatkozó törvényei óta nagyobb lehetőséget nyitott a főhivatali tisztségek betöltésére. Politikai pályafutásáról ezeket irja: ,,I-Iogy méltóságunk-at Vespasianus alapozta meg, Titus gyarapította, Domitianus még maga- sabbra emelte, nem volna illő tagadnunk.“ (Hist. I. 1.) A római állami hivatalok betöl- tésének sorrendjét törvény szabályozta. Ta- citus ezeket suo anno, azaz megfelelő idő- ben, nem nagyobb kihagyásokkal nyerte el. Vespasianus idején katonai tribunus -- tri- bunus mílitum - lett, ami az állami főhi- vatalok betöltésének előfeltétele volt. Titus uralkodása alatt, 81-ben foglalta el a legki- sebb főhivatalt, a quaestorságot. Két-három év múlva a rangban egyenlőnek számító nép- tribunusi vagy aedilisi tisztséget töltötte be, 88-ban, azaz Domitianus uralkodásának he- tedik évében praetor volt, amiről maga tesz említést: ,,Mert ő is [ti. Domitianus] rende- zett százados játékokat, s azokon mint a ti- zenöt személyes papi testület tagja és évi praetor, különös figyelemmel vettem részt.“ (Aímfll. XI. ll.) A tizenöt személyes papi testület - quin- clecemviri, sacris faciundis _- clyan vallási ll szervezet volt, amelynek tagjai fiatal, elő- kelő és művelt emberekből kerültek ki. Fel- adataa Sybilla-könyvek őrzése, a Rómában befogadott egyiptomi származású Isis- és Serapis-kultuszok végzése, valamint az ún. százados ünnepi játékok -- Iudi saeculares - megrendezése volt. Tacitus mint már el- ismert szónok kerülhetett ebbe a testület- be, hiszen az ifj. Plinius, akihez szoros ba- rátság fűzte, megjegyzi, hogy amikor ő még fiatal ember volt, Tacitus már méltó hír- nevet szerzett magának a fórumon? Nemsokára elhagyta Rómát. Négy évig tartó távollétét illetően adatok hiányában csak feltételezésekre szorítkozhatunk. Egye- sek úgy vélik, hogy ezalatt Gallia Belgica kormányzója volt. Ronald Syme Tacitusról írott nagyszabású monográfiájában3 arra a következtetésre jut, hogy három éven át va- lamelyik legio császári parancsnoka -_ Ze- gatus legionis propractore -- volt, a negye- dik évben pedig egy kisebb provincia kor- mányzói tisztét töltötte be, ez azonban nem lehetett Gallia Belgica. Tény, hogy apósá- nak 93. augusztus 23-án bekövetkezett ha- lálakor még nem tartózkodott Rómában, mert sajnálkozva írja: ,,De nekem és leányá- nak a szülő elvesztésének keserűségén kí- vül növeli bánatunkat, hogy nem ülhettünk betegágya mellett, nem ápolhattuk erőtlen- ségében, nem telhettünk be látásával és öle- lésével. Lestük volna bizony utasításait és szavait, hogy mélyen szívünkbe véssük.“ (Agr. 45.) Ezután, valószínűleg, néhány évre vissza- vonult ia politikai életből, de nem azért, mert 12 a kegyetlenségben tobzódó Domitianus Agri- cola visszahivása után tőle is megvonta vol- na a kegyeit, hiszen Nerva uralkodásának elsõ évében a consuli hivatalt töltötte be, amelyre még a zsarnok császár nevezte ki. Tacitus különben sem osztotta a senatori rend tagjai körében szerte elterjedt felfo- gást, amely szerint a zsarnokság ellen a leg- jobb védekezés a közéletből való visszavo- nulás. Ennek bizonyitékául szolgál az a mély értelmű megállapítása, amelyet Agri- cola és a császár kapcsolatának