TITUS LIVIUS A RÓMAI NÉP TÖRTÉNETE A VÁROS ALAPÍTÁSÁTÓL FORDÍTOTTA ÉS A JEGYZETANYAGOT ÖSSZEÁLLÍTOTTA MURAKÖZY GYULA HARMINCEGYEDIK KÖNYV HARMINCKETTEDIK KÖNYV HARMINCHARMADIK KÖNYV HARMINCNEGYEDIK KÖNYV HARMINCÖTÖDIK KÖNYV TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁS NÉVMUTATÓ ÖTÖDIK KÖTET 2 HARMINCEGYEDIK KÖNYV 1. Most, hogy eljutottam a pun háború végéhez, olyan megkönnyebbülést érzek, mintha magam is kivettem volna részemet a megpróbáltatásból és veszélyből. Mert ha igaz is, hogy annak, akinek volt bátorsága az egész római történelem megírására vállalkozni, a nagy mű egy-egy része után a legkevésbé sem szabadna kifulladnia, mégis, ha meggondolom, hogy a hatvanhárom év leírása - mert ennyi múlt el az első pun háború kezdetétől a második végéig - ugyanannyi könyvet töltött meg, mint a Város alapításától a punok ellen először háborút indító Ap. Claudius consulig eltelt négyszáznyolcvanhét esztendő, lelkemben már előre látom: úgy járok, mint akik a part menti sekély vizet elhagyva, gyalog vágnak neki a tenger- nek; én is, minél tovább haladok, annál nagyobb mélységbe, szinte szakadékba zuhanok, s munkám terjedelme, amely egy-egy soron következő rész befejezése után látszólag csökkent, mondhatni, egyre nagyobb lesz. Alig kötöttük meg a békét a punokkal, kitört a macedon háború; ezt, ha a hadvezérük ráter- mettségét és az ellenség katonai erejét nézzük, korántsem lehetett veszélyességében az előbbihez hasonlítani, de az egykori királyok dicsősége, a nép ősi hírneve s birodalma nagysága miatt, amely egykor fegyvereivel tekintélyes részt hódított meg Európából, s még nagyobbat Asiából, még szinte nevezetesebbé vált. Egyébként ebben, a Philippus ellen tíz éve megindult és három éve véget ért háborúban az aetoliaiak kezdeményezték a háborút is, a békekötést is. Később az athéniak kérése, akiket a király, miután végigpusztította földjeiket, beszorított városukba, arra késztette a rómaiakat, hogy felújítsák a háborút, hisz a punokkal kötött béke révén szabad kezet kaptak, s nehez- teltek is Philippusra, mivel ez megszegte az aetoliaiakkal, s többi, ott lakó szövetségeseinkkel kötött szerződését, másrészt pedig nemrég segédcsapatokat és pénzt küldött Africába Hanni- balnak és a punoknak. 2. Körülbelül ez idő tájban követek érkeztek Attalus királytól és a rhodusiaktól, s jelentették, hogy Asia városai is nyugtalankodnak. A senatus a követségeknek azt válaszolta, gondja lesz az ügyre, s úgy döntött, hogy nem hoz határozatot, hanem a macedon háború tárgyalásával megvárja a consulokat, akik ekkor provinciájukban tartózkodtak. Közben három követet küldtek Ptolemaeus egyiptomi királyhoz: C. Claudius Nerót, M. Aemilius Lepidust és P. Sempronius Tuditanust, hogy adják tudtára a Hannibal és a punok felett aratott győzelmet, mondjanak köszönetet a királynak, hogy válságos helyzetükben, mikor a rómaiaktól még a közelükben lakó szövetségeseik is elpártoltak, megőrizte hűségét, s kérjék meg, hogy ha a rómaiak a Philippus által elkövetett jogtalanságok miatt kénytelenek háborút indítani, őrizze meg a római nép iránt korábbi érzelmeit. Körülbelül ebben az időben a Galliában tartózkodó P. Aelius consul, arra a hírre, hogy a boiusok már az ő megérkezése előtt betörtek a szövetségesek területére, a mozgolódás miatt gyors sorozással két legiót szervezett, ezekhez még négy cohorsot adott saját seregéből, s megparancsolta C. Ampius szövetséges parancsnoknak, hogy a hamarjában szervezett sereg- gel Umbrián, annak Sapiniának nevezett részén át törjön be a boiusok területére, s a hegyeken át vezető nyílt úton maga is oda vonult. Ampius behatolt az ellenséges területre, s először eléggé sikeresen és kockázat nélkül pusztította végig. Majd amikor a Mutilum nevű erődítés mellett eléggé megfelelő táborhelyet választott, s mivel már megérett a vetés, megkezdte a gabona levágását, anélkül, hogy a környéket kikémleltette vagy megfelelő erős őrségeket állított volna, hogy ezek fegyverrel oltalmazzák meg a fegyvertelenül munkálkodókat, a 3 gallusok váratlanul rátámadtak, s bekerítették az aratókkal együtt. Ezután a fegyveresek is megrémültek, és menekülni kezdtek. Mintegy hétezer, a gabonaföldeken szétszóródott ember esett el, köztük a parancsnok, C. Ampius is; a többieket a félelem bekergette a táborba. Innen a katonák, mivel nem volt kijelölt vezérük, közös elhatározással, felszerelésük nagy részét hátrahagyva, a szinte járhatatlan rengetegeken át eljutottak a consulhoz, aki anélkül, hogy pro- vinciájában valami említésre méltót cselekedett volna, kivéve a boiusok határának végig- dúlását, szövetséget kötött az ingaunus ligurokkal, s visszatért Rómába. 3. Mikor a consul első ízben összehívta a senatust, s mindenki azt követelte, hogy az egyéb ügyeket félretéve Philippusról és a szövetségesek panaszairól tárgyaljanak, ő haladéktalanul előterjesztette ezt az ügyet, s a nagy számban összegyűlt senatus úgy döntött, hogy P. Aelius consul saját belátása szerint válasszon s küldjön ki egy főparancsnokot, az pedig vegye át a hajóhadat, amelyet Cn. Octavius hoz vissza Siciliából, s keljen át Macedoniába. M. Valerius Laevinust küldték el propraetori hatáskörrel, ő Vibo mellett átvett Cn. Octaviustól harminc- nyolc hajót, s áthajózott Macedoniába. Itt megjelent előtte M. Aurelius legatus, s közölte vele, hogy a király mekkora hadsereget, mekkora hajóhadat vont össze, s hogy részben szemé- lyesen, részben követek útján miként lázítja az embereket nemcsak a szárazföld valamennyi városában, de a szigeteken is fegyveres felkelésre, s hogy a rómaiaknak sokkal nagyobb erővel kell megkezdeniük a háborút, nehogy - ha bizonytalankodnának - Philippus merészen olyasmire vállalkozzék, mint amire egykor Pyrrhus, a jóval kisebb birodalom ura vállalkozni mert, s megállapodtak, hogy Aurelius minderről a consulokat és a senatust is levélben értesíti. 4. Mikor az év végén indítvány hangzott el, hogy osszanak földet a veteránoknak, akik Africában P. Scipio vezetésével és jósjeleivel befejezték a háborút, az atyák úgy határoztak, hogy M. Iunius városi praetor nevezzen ki decemvireket, akik majd Samniumban és Apuliá- ban felmérik és összeírják az állami tulajdonban levő földeket. A választás a következőkre esett: P. Servilius, Q. Caecilius Metellus, Caius és M. Servilius - mindkettőnek Geminus volt a mellékneve -, Lucius és A. Hostilius Cato, P. Villius Tappulus, M. Fulvius Flaccus, P. Aelius Paetus, R. Quinctius Flaminius. Ε napokban a P. Aelius consul vezetésével megtartott választó gyűlésen consullá választották P. Sulpicius Galbát és C. Aurelius Cottát, majd a következők lettek praetorok: Q. Minucius Rufus, L. Furius Purpurio, Q. Fulvius Gillo, C. Sergius Plautus. Az aedilis curulisek ez évben nagy pompával rendezték meg a Római Játékok színházi előadásait, s ezeket két napon át megismételték. Az igen nagy mennyiségű gabonát, amelyet P. Scipio küldött Africából, négy asért a legbecsületesebben s a legnagyobb lelkesedés közepette osztották szét a nép közt. A plebeius aedilisek, L. Apustius Fullo és Q. Minucius Rufus (aki még viselte az aedilis tiszt- séget, mikor praetorrá választották) három alkalommal ismételték meg teljes egészükben a Plebeius Játékokat is, és a játékok alkalmából szent lakomát rendeztek Iuppiternek. 5. P. Sulpicius Galba és C. Aurelius consulok idejében, ötszázötvenegy évvel a Város alapí- tása után kezdődött meg Philippus ellen a háború; néhány hónapra rá, hogy békét kötöttünk a carthagóiakkal. Március idusán, a consulok hivatalba lépésének napján, P. Sulpicius consul legelőször is ebben az ügyben tett előterjesztést, s a senatus úgy döntött, hogy a consulok azoknak az isteneknek, akiknek jónak látják, áldozzanak nagyobb jószágokat a következő ima kíséretében: amit a senatus és a római nép az állam érdekében és a megindítandó háború ügyében elhatározott, az a vállalkozás végződjék üdvösen és kedvezően a római nép, a szövet- 4 ségesek és a latinok közössége számára. - S az áldozat és a könyörgés elvégzése után kérdezzék meg a senatust az állam és a provinciák ügyében. Ε napokban - épp a legjobbkor, hogy a lelkeket háborús hangulat töltse el - nemcsak M. Aurelius legatustól és M. Valerius Laevinus propraetortól érkezett levél, de az athéniaktól is újabb követség jött, amely bejelentette, hogy a király határaikhoz közeledik, s hamarosan nemcsak területüket, de városukat is hatalmába keríti, ha a rómaiak nem sietnek segítségükre. Miután a consulok bejelentették, hogy az áldozatot előírás szerint végrehajtották, s a haruspexek tanúsága szerint az istenek kegyesen meghallgatták imájukat, és a belső részek is jóval biztattak, területi hódítást, győzelmet és diadalt ígértek: felolvasták Valerius és Aurelius levelét, s meghallgatták az athéniak követeit. A senatus ezután úgy határozott, hogy köszöne- tet mond a szövetségeseknek, mert - noha olyan régen zaklatják őket - még az ostromzártól való félelem sem rendítette meg szövetségi hűségüket. Hogy milyen segítséget várhatnak, arra csak akkor kapnak választ, ha a consulok kisorsolták provinciáikat, s az a consul, akinek Macedonia jut provinciául, javaslatot tesz a népgyűlésnek, hogy Philippusnak, Macedonia királyának üzenjék meg a háborút. 6. Macedoniát sorshúzás útján P. Sulpicius kapta meg provinciául, s ő tette fel a kérdést a népnek: akarják és óhajtják-e, hogy Philippus királynak és az uralma alatt álló macedonoknak a szövetségeseinkkel szemben elkövetett jogtalanságok s fegyveres erőszak miatt megüzenjük a háborút? A másik consulnak, Aureliusnak, Italia lett a provinciája. Ezután a praetorok húztak sorsot: C. Sergius Plautus kapta meg a városi jogügyek intézését, Q. Fulvius Gillo Siciliát, Q. Minucius Rufus a bruttiusok földjét, L. Furius