XXXI. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM • 2021. MÁRCIUS • 500 Ft ב״ה • ניסן תשפ״א • NISZÁN .5781 אחדותegység ירחון יהדות הונגריה MAGYAR ZSIDÓK LAPJA • EGYSÉGES MAGYARORSZÁGI IZRAELITA HITKÖZSÉG MIT VÁRHAT IZRAEL ÉS A ZSIDÓSÁG BIDENTől? Purimi maszkok másként SZABAD-E A SORBAN ELőre FURAKODNI AZ OLTÁSÉRT? Az oltási sorrend háláchái Amerikai hászidok: stetlek és rebbék az Újvilágban SMÚZ | A főszerkesztő levele KEDVES OLVASÓ! Egy éve uralja életünket a koronavírus. Olyan szavakat tanul­ tunk meg, amikről sosem álmodtuk, hogy valaha szükségünk lesz rá és úgy beszélünk a fertőzőképességről vagy az RNS alapú vakcinákról, mintha mind virológussá váltunk volna. Olyan kifejezések lettek a mindennapjaink részei, amelyekről úgy véltük, a múlt ködébe vesznek. Hiszen kijárási tilalomról, járványügyi intézkedésekről, egyáltalán, gyilkos járványokról ma már csak a történelemkönyvekben lehetett olvasni. Vagy mégsem? A 21. századi Európa közepén abban a hitben élhet­ tünk, hogy védve vagyunk minden ilyesmitől. Demokráciáink, egészségügyi rendszerünk, tudományunk megvéd bennünket. A koronavírus azonban kihúzta lábunk alól a talajt: ott­ honainkba száműzött bennünket és elszigetelt a környeze­ tünktől. Egy év alatt kiderült, hogy a világjárványnak csak az iszonyú emberveszteség az eredménye. Mára jól látszik, hogy a magány, az elszigeteltségből eredő depresszió, a szorongás épp úgy szedi áldozatait, mint a mára már ikonikussá vált, tüskés gömb formájú vírus. Ez pedig nem válogat, nem kíméli sem a fiatalokat, sem az egészségeseket, egyformán pusztítja az emberek lelkét és elméjét. A lányom hívta föl a figyelmemet egy érdekességre ezzel kapcsolatban. A héberben a karanténra az egyedüllétet jelentő Ha azonban a két középső betű .בידוד :bidud szót használjuk közötti rést kipótoljuk, vagyis, ha a dáled betű kinyújtja karját a váv felé, akkor megváltozik a szó és a magányból együttlét ­bejáchád. Egyre nehezebb felülemelkedni a saját gond ביחד :lesz jainkon és kinyújtani a kezünket mások felé, hogy megtartsuk őket. Meguntuk a zoomos ünnepeket, elfáradtunk a telefon­ konferenciáktól és ha nem is valljuk be, egyre többször van elegünk a közvetlen családtagjaink folyamatos jelenlétéből is. Vágyunk az éltető emberi kapcsolatokra, a visszajelzésekre, a nagy közös nevetésekre és bizony a felszabadító, közös sírá­ sokra is. Azt hiszem, találó kifejezés, hogy úgy várjuk a járvány vé­ gét, mint a megváltást. Nem tudjuk, meddig kell még bidud, elkülönülve lennünk, és mikor lehetünk újra bejáchád, együtt. Együtt, úgy igazából, fizikailag. Iskolában, munkahelyen, zsi­ nagógában, ünnepeken. Mégis muszáj erőt venni magunkon. Telefonálni. Üzenni. Kinyújtani a kezünket azok felé, akik Előfizetés: egyedül vannak – vagy csak fölvenni a telefont, ha csörög. Az www.fizetes.zsido.com együttlét kétirányú dolog: miközben másokat segítünk, ma­ gunkat is gyógyítjuk a kapcsolódással. Újságunk korábbi lapszámait a Adjon az Örökkévaló erőt mindannyiunknak, hogy magá­ www. zsido.com/egység nyunkat együttlétre változtathassuk! oldalon találja meg elektronikus formában. További információért hívja a 06 1 268 0183-as telefonszámot. Steiner Zsófia főszerkesztő 2 egység | 2021 MÁRCIUS TARTALOM MIT VÁRHAT IZRAEL ÉS A 6 oldal ZSIDÓSÁG BIDENTől? „Biden és Harris is ellenzi a zsidó állam elszigetelé- sét hirdető, annak legiti- mitását megkérdőjelező BDS-mozgalmat.” 34. oldal 15. oldal BORÍTÓ ÉDES ÉTELLEL EMLÉKEZÜNK SZABAD-E ELőre Amerikai hászidok AZ ELNYOMÁSRA FURAKODNI A SORBAN Fotó: shutterstock „A hrajszesz így a zsidó diaszpóra AZ OLTÁSÉRT? történetét is magában hordozza: a zsidók „Amikor a boltban van elég minden körülmények között megtartották áru, akkor a sorban állásnak a hagyományos széder estét, bárhol éltek csak az időveszteség a tétje. is, és ehhez azokat az alapanyagokat Amikor azonban nincs, használták fel, melyek adott helyen a ren- akkor a tét az, hogy ki fog delkezésükre álltak. A receptek változtak, hozzájutni az áruhoz.” egység de amit szimbolizálnak, az örök.” MAGAZIN SMÚZ JUDAPEST ANNO Kiadja a Chábád Lubavits – 2| A főszerkesztő levele 20| A lelkesedéssel fogadott Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány Hogy lesz a magányból kéregetők Achdut magazine is published együttlét? by Chabad-Lubavitch Egy bankár, egy rabbi és egy | The Jewish Heritage Center of Hungary 4 Hírek orvos New York-i útja Cseh Viktor írása 1052 Budapest, Károly krt. 20. REBBE Telefon/fax: (+36-1) 268-0183 E-mail: [email protected] 5| Mit üzenjünk a jövőnek? KILE Internet: www.zsido.com 24| Purimi maszkok másként HOHMECOLÓ FELELős kiadó: – képes beszámolónk Oberlander Báruch rabbi 6| Mit várhat Izrael 26| Egy női központ, és a zsidóság Bidentől? ahol feltöltődik test és lélek FőszERKESZTő: Steiner Zsófia Seres László írása Tuna Judit írása FőszERKESZTő-HELYETTES: Cseh Viktor 8| „Ámerika iz nist ánders” 28| Akik a vírusban odavesztek ROVATVEZETők: Dénes Anna, Naftali és Chana Deutsch Megyeri A. Jonatán írása Cseh Viktor, Tuna Judit összeállítása OLVASÓSZERKESZTő: Molnár Zsófia 10| Zsidó falvak, zsidó Alpok MISPÓHE az USA-ban 30| Édes étellel emlékezünk TERVEZŐ-SZERKESZTŐ: Juhász Valéria 11 | Különleges amerikai zsinagógák az elnyomásra ISSN 1217-3223 (nyomtatott) Dénes Anna írása ISSN 1588-0346 (on-line) JIDDISKÁJT A kiadvány szent szövegek részleteit 12| Rituális fürdők nyomában ÉCESZGÉBER és magyarázatait tartalmazza. a régi Pesten 2. rész 33| „Célszerszám” nélkül Kérjük, ne dobja el! Dombi Gábor írása az újbudai purimon 15| Szabad-e előre furakodni Juhász Vali írása a sorban az oltásért? Oberlander Báruch rabbi írása 34| A szkuleni rebbe maceszai 18| A szédertál titkai Dénes Anna meséje 2021 MÁRCIUS | egység 3 SMÚZ | HÍREK AZ IZRAELI KORMÁNY HÁLÁS JERUZSÁLEMBEN TÁRGYALT ORBÁN VIKTOR A KOLEL CHÁBÁDNAK AZ ÚJ SZOCIÁLIS PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELÉÉRT A koronavírus okozta vál­ ság ban folyamatosan nő nek a társadalmi és gazdasági problémák, vala mint a megol­ dá sukkal já ró költségek. Az izraeli bel ügyminisztérium február ban hagyott jóvá egy óriási projektet, amelynek cél­ ja a leginkább rászoruló csa­ ládok támogatása. A zsidó állam legújabb szociális Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke március projektjének egyik fő koordinátora a Kolel Chábád, 9­én reggel adott hírt az eseményről, mely szerint Or- Izrael legrégebbi jótékonysággal foglalkozó szerve­ bán Viktor Izraelbe utazik, hogy a zsidó állam kiemel­ zete lett, amit az első lubavicsi rabbi, a liadi Snéor kedően sikeres oltási programjának tapasztalatairól Zálmán rabbi (1745–1812), az „Álter Rebbe” alapí­ beszélgessen Benjamin Netanjahu izraeli miniszter­ tott. A projekt keretében összesen 200 ezer rászoruló elnökkel: „Orbán Viktor, Andrej Babiš és Benjamin családnak fognak segíteni. Aryeh Deri, Izrael Állam Netanjahu tárgyalásán megvitatják a járvány elleni belügyminisztere elmondta, hogy sok család szenved védekezés eddigi tapasztalatait a három országban, az éhségtől és azonnali támogatásra szorulnak. A valamint szorosabbra vonják Magyarország, Csehor­ zsidó állam szociális projektje több, mint 700 millió szág és Izrael együttműködését a koronavírus elleni sékel (mintegy 63 milliárd forintnak megfelelő) érték­ küzdelemben.” A csúcstalálkozót, melyen Orbán ben fog olyan betétkártyát kiosztani az elkövetkező Vik tor mellett a cseh kormányfő, Andrej Babiš is részt hónapokban, amely lehetővé teszi számukra, hogy vett, március 11­én csütörtökön tartották meg Jeru­ a méltóságukat megőrizve, tisztességes módon vásá­ zsálemben – fő témája, a koronavírus­járvány elleni rolhassák meg a szükséges élelmiszereket. védekezés volt. LAPID MEGTÁMADTA, BENET MEGVÉDTE A MAROKKÓI KIRÁLY A ZSIDÓ ISMERETEK A CHÁBÁD MOZGALMAT OKTATÁSÁT ÉPÍTETTE BE AZ ISKOLAI TANTERVBE A Jediot Ácháronot napilap A 2020 novemberében Izra­ beszámolója szerint a zsidó el és Marokkó között kötött állam teljes szekularizáció­ békeszerződés nyomán az ját követelő Jes Átid (Van észak­afrikai ország iskolai Jövő) párt vezetője, Jáir tantervébe a zsidó ismeretek is Lapid egy telefonbeszél­ bekerültek. Egy internetre fel­ getés során durván megfe­ töltött videó tanúsága szerint nyegette a Chábád közösség egyik rabbiját, mert az a pedig már meg is történt egy Vallásos­Cionista párt mellett állt ki. „… üldözni fog­ iskolai osztály első zsinagóga­ lak benneteket. Vége lesz a köztéri hanukai gyertya­ lá togatása is. gyúj tásoknak és a Chábád­központoknak (…). Vége A marokkói királyok mindig hatalmas összegekkel lesz a ’szeressünk minden zsidót’ sztorinak”. támogatták az ott élő zsidó közösségeket. A jelenlegi A történteket Náftáli Benet, volt oktatásügyi mi­ király felhatalmazása alapján az iskolai tantervekbe niszter, a jobboldali Jáminá párt frontembere sem beépítik a judaizmust is, és a zsidó hagyományokról K és kultúráról fognak tanítani az összes helyi iskolában, E hagyta szó nélkül: „A Chábád mozgalom számtalan IR zsidót ment meg szerte a világon, már hosszú évtize­ mely ismeretekről a diákoknak végül vizsgát is kell ten­ H / dek óta. Egy fillért sem fogadnak el Izrael Államtól. niük. Marokkóban már időszámításunk szerint 70 óta M (…) Kedves lubavicsi küldöttek! Csak folytassátok élnek zsidók, ezáltal az egyik legrégebbi zsidó közösség az utatokat! A benneteket ért gonosz fenyegetőzés a bölcsőjének számít az ország. Ma körülbelül 2250 zsidó történelem szemétdombján végzi.” A felháborodott él Marokkóban, a legtöbben Casablancában. A drasz­ reakciókat látva Jáir Lapid Twitter­üzenetében kis­ tikus csökkenés oka az 1961–1964 között zajló Jachin sé enyhítette az előző nyilatkozatát: „... a Chábád művelet, melynek keretében mintegy 97 ezer zsidót mozgalom nagy érdemeket szerzett az Izrael népe
Details
-
File Typepdf
-
Upload Time-
-
Content LanguagesEnglish
-
Upload UserAnonymous/Not logged-in
-
File Pages36 Page
-
File Size-