Podmaniczky-Díjat Kapott Schrick István Polgármester

Podmaniczky-Díjat Kapott Schrick István Polgármester

2015. július XXII. évfolyam 7. szám Már a Facebookon Város- és faluvédők országos találkozója is elérhetőek vagyunk! www.facebook.com/racalmas A Rácalmás Podmaniczky-díjat kapott Televízió adása MINDEN NAP Schrick István polgármester A Város- és Faluvédők 19 órakor kezdődik. Szövetségének XXXIV. Kísérje figyelemmel te- országos találkozóján a lepülésünk életét, ese- rácalmási egyesület 11 fő- ményeit városi tévénken vel képviseltette magát. A keresztül is! Hungaria Nostra által az ér- tékmentő tevékenységért, az épített környezet védel- TARTALOM méért kifejtett kiemelke- dő munkásság elismerésére alapított Podmaniczky-díjat az idén Schrick István Rá- calmás polgármestere ve- épített és természeti környe- az elmúlt 25 évben jelen- hette át. A díjra olyan ma- zet, kulturális örökség ér- tős és látványos fejlődésen Az önkormányzat megerő- gánszemélyek, közösségek tékeinek védelméért. ment keresztül úgy, hogy a síttette a Pince sor végében érdemesültek, akik foglal- Ráday Mihály, a szövet- városvédőkkel együttmű- lévő partfalat kozásuktól, munkahelyi kö- ség elnöke, a díjátadó cere- ködve szem előtt tartották 2. oldal telezettségüktől függetlenül, mónián méltatta a polgár- a helyi épített és természeti vagy azt jelentősen túltel- mester munkáját, amelynek értékek védelmét. jesítve a legtöbbet tettek az eredményeként Rácalmás (Folytatás a 3. oldalon.) Városnap Az Almavirág fesztivál láto- augusztus 22. gatóinak a száma elérte a Rácalmás hagyomá- háromezer főt. Városvédő nyos Városnapját idén hírek... augusztus 22-én tartjuk a 6. oldal Jankovich-kúriában. Élő nagykoncertet ad egyebek mellett a Rajkó zenekar és az EDDA. A belépés INGYENES! A Városnapra szeretettel Melegrekordok dőltek meg július elején. Az önkor­ várjuk a rácalámásiakat! mányzat támogatásával a rácalmási polgárőrök, vá­ Szentivánéj: szabadtéri elő- (Program a 20. oldalon.) adás volt ros védők vizet osztottak a járókelőknek a hő ség­ 8. oldal Schrick István riadó napjai alatt a település több pontján polgármester 2 Rácalmás IN MEMORIAM Alapozzák a görpályát Az önkormányzat az eredeti tervek szerint a művelődési ház melletti területen, a leendő sportcsarnok szomszédsá- Mosonyi Mihály gában építteti fel a görpályát (újkeletű nevén skateparkot) a (1933­2015) fiatalok igényei szerint összeállított eszközparkkal. A pálya alapozásához a képviselőtestület árajánlatot kért cégektől. Az emlékezés bővizű tiszta kútja, A tervek szerint nyár végére elkészülhetnek az alapok. kiapadhatatlan forrása, a pótolhatatlan régiségek megmentője, a régmúlt idők- be vezető ösvények felfedezője és kita- Megerősítették a partfalat posója, a végtelen mesélőkedvvel meg- áldott fáradhatatlan gyűjtő és szervező, a fafaragás mestere - volt, s most maga is múlttá vált. Mosonyi Mihály hely- történész, Rácalmás díszpolgára, örökre elszenderült. „A múltat végképp eltöröljük…” énekelte a nemzedéke, mert hitték, hogy csak az új eszmék az értékesek, ami a múltat idézi az felesleges, sőt veszélyt jelent, de őt már gyermekként is érdekelte minden régi történet és szokás. A „fényes szelek” repítették, népi kollégistaként Budapesten tanult, de fiatalkori élményei elsza- kíthatatlanul kötötték szülőfalujához, Rácalmáshoz. Pap lesz, vagy katona, határozta el kisfiúként, s az utóbbi mellett döntött, bajtársai őszinte örömére. „Két hazája” van, vallotta, hisz Ercsi- ben élt és dolgozott, és ott is a rácalmásihoz fogható közéleti szerepet vállalt. Itt itthon, ott otthon van- mondta. Egész életét meghatározó ifjúkori élményei hatására kezd- A kivitelező elkészült a megépítendő utat is ve- te menteni a múlt emlékeit. Eleinte furcsállották is az emberek, a Pince sor végében lévő szélyeztette volna a lassan amikor a padlásról, pincéből, a szemétbe hajított kacat közül partfal megerősítésével. Az csúszó földtömeg. kiemelte a régi tárgyakat, eszközöket, ruhákat, és kitisztogat- önkormányzat azért vállal- A tervező olyan műszaki ta, megjavítgatta őket. Mit akar azzal a sok elavult vacakkal? ta fel saját költségén (több megoldást választott, amely Amikor aztán az általa létrehozott helytörténeti gyűjteményben mint 47 millió forintért) hosszú távon garantálja a ezt a beavatkozást, mert a partfal stabilitását, ugyan- viszontláthatták a sok „lomot”, rádöbbentek, hogy kincseket talajmozgások miatt ve- is hat méteres mélységben hagytak volna az enyészetnek. Ekkor már sokan, - ha régiségre szélyben voltak az utcában erősíti meg beton támfallal bukkantak - neki adták, tudván, hogy ő megbecsüli, megőrzi. lévő közművek, és később a löszös szakaszt. Nemcsak a tárgyakat gyűjtötte, hanem az emlékeiket szíve- sen felidéző embereket is. Meghallgatta, és lejegyezte a történe- teiket. Önálló kutatásokat folytatott, s ha egy-egy érdekes szál- Képviselői ra akadt, gondosan utánanézett a levéltárakban. Így jött létre az Új asztalok, „Egy rácalmási a régi Rácalmásról” című könyve. Fiai segítségé- fogadóórák vel a saját költségére rendbe tette a zsidó temetőt, lefényképezte székek, táblák Rácalmás képviselő- Rácalmás önkormányza- a sírköveket. „Életemben klasszikussá váltam, akit egyre többen ta megrendelt a Jankovich testületének tagjai min- idéznek”- mondta ironikusan legutolsó találkozásunkkor egy iskola részére 40 tanulóasz- den hónap első szerdáján beszédében. Valóban, könyve és helytörténeti gyűjteménye fon- talt és füzettartót, 80 széket tartanak fogadóórát. tos tudástárunkat képezik. Művészi munkásságát köztereinken és 2 új fali táblát. Ezek a Időpontok: álló, kőből és fából faragott szobrai reprezentálják. beszerzések lehetővé teszik, Még annyi kérdést fel akartunk tenni neki, miért hittük, hogy két kisebb és egy nor- 2015. augusztus 5. hogy van még rá idő? Ő tudta, hogy azonnal kell cselekedni, mál tanterem felszerelését Vizi István menteni, mert elenyészik az érték, beborítja a feledés. Ritkán kicseréljék. 2015. szeptember 2. akad olyan ember, akiben a múlt feltárása iránti szenvedély a A fejlesztés illeszkedik a Kukucska Gyula munka elvégzéséhez szükséges tehetséggel párosul. Fájdalma- képviselőtestület azon tö- 2015. október 7. san nélkülözzük páratlan tudását, segítőkészségét, derűs humo- rekvéséhez, hogy az iskola Nagyné Berzai Márta rát. A régi idők ismerőinek a többsége már ott van, ahol most régi eszközeit évről évre 2015. november 4. felidézhetik együtt a sok emléket, de nekünk már nem fogja el- újakra cseréljék. Az önkor- Németh Miklósné mesélni Misi bácsi az újabb fejezetet. mányzat vezetői remélik, Helyszín: polgármeste- Rácalmás Város Önkormányzata saját halottjának tekinti hogy a diákok örömmel ri hivatal. A fogadóórák Mosonyi Mihályt. veszik birtokba az ősszel a minden alkalommal Németh Miklósné kétmillió forintot érő új fel- szereléseket. 15-17 óráig tartanak. Rácalmás 3 Schrick István Podmaniczky-díjas A Város- és Faluvédők A település központjában épület is. Az önkormányzat- sára került sor. A belső felújí- Szövetsége (Hungaria Nost- illegális szeméttároló, vagyis nak hosszú küzdelem után tás még jelenleg is tart. ra) Podmaniczky-díjat ado- egy elhanyagolt rész, a köz- sikerült a kúriát megvásá- Rácalmás egyik legszebb mányott Schrick Istvánnak, ség szégyenterülete volt az rolni és pályázati úton nyert kúriája a Márkus-Teleszky- városunk polgármesterének. úgynevezett tógödör. He- 920 millió forintból (Pha- kúria. Márkus István telepü- Ráday Mihály, a szövetség lésünk egyik legjelentősebb elnöke a díjátadó ceremó- személye, egyúttal 1848-as nián elismeréssel szólt pol- hős, építette az 1840-es évek gármesterünk érdemeiről. elején. Ebben a kúriában Mint mondta: városvezetői jöttek össze a reformesz- és városvédői munkájának, mék hívei. Az önkormány- elkötelezettségének ered- zat pályázaton nyert pénz- ményeként Rácalmás az el- ből felújította az épületet, és múlt 25 évben jelentős és egy minden igényt kielégítő látványos fejlődésen ment művelődési központot ho- keresztül. A méltatásában a zott létre benne. következők hangoztak el: Sajnos a Szigetfő utcai „A 90-es évek elején kúriák sorában az egyik leg- megalakult Faluvédő és Szé- nagyobb, a Meszlényi kúria pítő Egyesületnek Schrick magántulajdonban van, és István alapító tagja volt. Az teljesen lepusztult állapot- elmúlt 25 év a ma már vá- ba került. De reméljük, ezt is rosvédőként ismert egyesü- sikerül megmenteni az utó- let és Schrick István polgár- kornak, és egy múzeumot lé- mester számára – így egész tesíteni benne.” Rácalmás számára is – siker- lyén ma háromezer négy- re Orpheus és Regionális Schrick István a DH-nak történet. A megye egyik le- zetméteres tó van és fákkal, Operatív Program) felújí- adott interjújában elmondta, gelmaradottabb falujából a virágokkal, padokkal beépí- tani, valamint konferencia- hogy számára nagyon fon- térségben, az országban is- tett pihenőparkként funkci- és ökoturisztikai központtá tos az épített környezet vé- mert és elismert településsé onál a terület, Millenniumi alakítani. A Jankovich-kú- delme. A Város és Faluvé- fejlődött, teljes és korszerű Park néven. ria a település jelentős kul- dők Szövetsége a rácalmási infrastruktúrával, rendezett Szép tereket és utcákat turális központjává fejlő- kúriaprogramban nagyra ér- és virágos utcákkal, terekkel. hoztak létre, ilyen például a dött. A nagyrendezvények, tékelte azt is, hogy az önkor- Az Ófalu, ahol 550 te- Szt. János tér, a Petőfi liget, a mint például a Tökfesztivál, mányzat nemcsak helyreál- lek helyezkedik el, 1997-ben Közösségi tér, Széchenyi tér. Almavirág fesztivál, Város- líttatta az épületeket, hanem lett felszabadítva az építési Az utcákat a Virágos Rácal- nap, Rácalmásiak Karácso- funkcióval, élettel is megtöl- tilalom alól. A szakadó lösz- más mozgalom keretében

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    20 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us