Titeket Is Üldözni Fognak… Jézus Jövendölte Így a Követőinek Kétezer Évvel Ezelőtt

Titeket Is Üldözni Fognak… Jézus Jövendölte Így a Követőinek Kétezer Évvel Ezelőtt

TÖRÖKKOPPÁNY, SZOROSAD, SOMOGYDÖRÖCSKE, MIKLÓSI, KÁRA, ZICS, SOMOGYEGRES, KAPOLY, SOMOGYMEGGYES, PUSZTASZEMES ÉS KEREKI KÖZSÉGEK EGYHÁZI KULTURÁLIS LAPJA 2014. XXII. évf. — 3. szám — III. negyedév Titeket is üldözni fognak… Jézus jövendölte így a követőinek kétezer évvel ezelőtt. Ami a középkorban nem sikerült az oszmán haderőnek – legfő- Napjainkban a hírközlő eszközök vezető helyen közlik az isz- képpen hazánk fiainak hős ellenállása miatt – karddal, az a 21. lám országokban történő véres eseményeket. Úgy véltük, a val- században fegyverek nélkül, csupán a gyermekeik vállalásával lásháborúk kora lejárt, de sajnos tévedtünk. A világon leginkább sikerülhet. Krisztusát vesztett, élvezethajhászó nemzetek, a üldözöttek a keresztények, különösen azokban az országokban „meleg” és „szingli” életforma propagálásával a saját sírjukat ahol a társadalom életét az iszlám törvényei határozzák meg. ássák. Mintegy kétszázmillió keresztény életét vagy szabadságát Az utóbbi 30 évben Nagy-Britannia muzulmán népessége 82 fenyegeti veszély, kényszerül menekülésre. „Észak-Korea kom- ezerről 2,1 millióra szaporodott. Abban az országban jelenleg munista diktatúrájában dúl minden vallás legkeményebb üldö- több mint ezer mecset van, sok közülük átalakított régi (katoli- zése. Szaúd-Arábia a ‘ranglista’ második kus) templom. Hollandiában az újszülöttek helyezettje. Afganisztán, Szomália, Irán és a 50%-a muzulmán. Oroszországban néhány év Maldív-szigetek területén egyáltalán nem múlva a hadsereg 40%-a lesz muzulmán. beszélhetünk vallásszabadságról. Pakisz- A német kormány azt nyilatkozta, hogy a tánban és más muzulmán országokban nem- német etnikumú lakosság számbeli csökkenését csak a kormány, de sokszor a szélsőséges nem lehet megállítani. 2050 körül Németország vallási irányzatok is lehetetlenné teszik azok iszlám állammá válik. életét, akik meg akarják vallani keresztény Kadhafi, líbiai vezér mondta állítólag: A hitüket.” (Új Ember, 2014/34. sz.) jelek arra utalnak, hogy Allah hatalmas győzel- Ha egy muzulmán keresztény hitre tér, met tartogat az iszlámnak Európában. megölik. Az iraki keresztények tízezrével Jelenleg Európa területén hozzávetőlegesen próbálnak menekülni. Az Iszlám Állam 20 millió muzulmán élhet. Magyarországon a nevű szélsőséges iszlamista szervezet legtúlzóbb becslések szerint sem éri el számuk Irakban felgyújtotta a templomokat, a váro- a 30 ezret, aminek több mint 90%-a bevándor- sokat „keresztényteleníti”. ló. Az összlakosság arányához mérten nálunk él Messze vannak. Mi közünk ehhez? Elég a legkevesebb muzulmán. ha szörnyülködünk egy kicsit a hírek halla- Az iszlám missziói karakterű vallás. tán? Miért bolondult meg így a világ? Hitvallása egyoldalú, ezért nem természete a Segíthetünk egyáltalán? dialógus. Amikor Mohamed a 7. században A Magyar Katolikus Püspöki Konferen- megalapította, kapcsolatban volt a két nagy val- cia – osztozva Ferenc pápa aggodalmában – lással – a kereszténységgel és a zsidósággal –, tízmillió forint gyorssegélyt küldött Irakba, hogy a karitászon bár azoknak nem teljes tanítását élő egyszerű emberektől sze- keresztül segítsék a különböző helyszíneken a már több mint rezte információit. Így bekerültek a Koránba evangéliumi utalá- egymillió üldözöttet. sok, felbukkan benne József, Mária és Jézus, de még a De most egy kicsit nézzünk a jelenség mélyére! Sajnálatosan Keresztelő is – csak nagyon másképpen, mint ahogy azt mi, megállapíthatjuk – s ne kerteljünk, a környezetünkben is látjuk igazhitű keresztények valljuk. –, hogy az igazi keresztények kisebbségbe kerültek. Nagyon Békében kell élnünk a világban akkor is, amikor nem köny- kevesen vannak, akik komolyan veszik Krisztus tanítását, képe- nyű a párbeszéd. Vannak azért közös pontok az iszlám viszony- sek áldozatvállaló hűségben élni családjukban, rendszeresen latában is. Ilyen az egyistenhit, Isten akaratának követése (mint templomba járni, keresztény hitüket élni. A korábban oly legfőbb feladat), Jézus és Szűz Mária elismerése, hit a végső mesésnek tűnt Nyugat már a keresztény gyökereit is letagadja. ítéletben. El is veszti identitását. Azt mondják sokan, az iszlám korunkban azt éli át, mint amit Az eredmény számokban: Európa népességének növekedése a kereszténység a reformáció évszázadában. Irányokra, feleke- 1990-től napjainkig a muzulmán bevándorlás következménye. zetekre, szektákra szakad. Számos esetben fanatikus, terrorcse- A francia családokban átlagosan 1,8 gyermek esik egy családra. lekedetektől sem riad vissza némely vallási közössége. S a mást Ugyanez az érték a Franciaországban élő muzulmánok esetében semmibe vevő fanatizmus nagyon veszélyes a világra. 8,1 gyermek családonként! Franciaország déli részén, ahol Mi hisszük, valljuk és tudjuk, hogy az emberiséget csak az hagyományosan a legnagyobb a keresztény templomok száma, mentheti meg, ha komolyan veszi Krisztus szavát, ha képes ma több a mecset, mint a templom. Franciaországban jelenleg a életében a legnagyobbnak a szeretet parancsát tekinteni. Ezt 20 év alatti fiatalok 30%-a muzulmán. Jóslások szerint, ha ez a sajnos Mohamed nem értette meg, közülünk pedig sokan elfe- tendencia folytatódik, Franciaország 40 éven belül muzulmán lejtették… köztársaság (ha egyáltalán megmarad köztársaságnak?) lesz. Imre atya 2 2014/3 földjét. Tiaráját – díszes koro- TESTVÉREINK, A SZENTEK náját – eladva a szegényeket támogatta, a hordszéken törté- nő pápai bevonulást eltörölte. Boldog VI. Pál pápa (1897–1978) Végakaratának megfelelően halála után testét egyszerű Ferenc pápa tavasszal jelentette be, hogy ez év október hirdetésének sürgősségére fakoporsóba tették, ráhelyez- 19-én tiszteletreméltó VI. Pál pápát a boldogok közé emeli. figyelmeztetett a világban. ve az evangéliumos könyvet. A Szent XXIII. János pápa által elkezdett zsinatot folytató Szent XXIII. János pápasá- Személyesen akarta az gával az Egyház a kiengeszte- egyházfő rendkívül sokat tett a világban a népek között evangélium örömhírével meg- lődés, a világgal való őszinte ajándékozni a világegyház tapasztalt feszültségek enyhítése érdekében, és az elszakadt párbeszéd útjára lépett. A II. keresztény testvérekkel való kiengesztelődés elősegítéséért. legtávolabbi pontján élőket is, Vatikáni Zsinatot e cél jegyé- ezért – a pápák közül elsőként Péteri szolgálatát az Anyaszentegyház hitének bátor meg- ben hívta össze János pápa, – kereste fel mind az öt föld- vallása és hirdetése jellemezte minden ember felé. melyet befejezni azonban már részt. Szentföldi zarándokút- Giovanni Battista Montini Püspöke Rómába ján végigjárta Jézus életének az észak-itáliai Bresciától küldte tanulmányai szent helyeit, ahol a vágyott néhány kilométerre fekvő folytatására, ahol béke és a vallások közti szere- Concesióban született 1897. jogi és bölcsészeti tetegység megszületéséért szeptember 26-án. Apja ügy- irányokban képezte imádkozott. Zarándoklatának védként a helyi katolikus szer- tovább magát. fontos üzeneteként találkozott vezetek élén állt. Elkötelezett 1924-ben visszatér- – pontosan 50 éve – Athena- harcosa volt a keresztény érté- ve Rómába meg- gorasz ortodox pátriárkával. kek képviseletének a politikai kezdte a mintegy 30 Egymás megölelése kezdeti élet területén, és ezért a bres- éves szolgálatát a gesztusa lett a másikban test- ciai katolikus napilap igazga- szentszéki diplomá- vért látó szeretetnek. A keleti tójaként is sokat tett. Hithű- cia területén, egyre és nyugati egyház szétválása sége életreszóló hatással volt fontosabb pozíciók- után több mint 900 évvel fia gondolkodására. „Apám- ban szellemi képes- átlépték az emberi meg nem nak köszönhetem a bátorság ségei és nagy mun- értés állította akadályokat. példáját, hogy ne fogadjuk el kabírása érdeme- A kiengesztelődésre való szolgaian a rosszat, és hogy ként. 1944-től már törekvésének megnyilvánulá- soha ne helyezzük az életet az helyettes államtit- saként VI. Pál pápa azon volt, élet értelme elé.” Édesanyja kárként segítette hogy tárgyalásokat folytasson méltó társa volt férje tanúság- XII. Pius pápa mun- a kommunista országok kor- tevő életének, megteremtve a káját, akivel együtt- mányaival. Emiatt gyakran családi lét hitet sugárzó mele- működve csendes kényszerült nehéz döntések gét. „Apám és anyám szerete- de annál hatéko- meghozatalára, hiszen tárgya- tének, az ő egységüknek nyabb karitatív te- ló felei sokszor nem voltak köszönhetem az Isten és az vékenységet végzett őszinték, és kijátszották a emberek iránti szeretetemet.” a hadifoglyok, a zsi- pápa jó szándékát. Ennek elle- A fiatal Giovanni középfo- dók, a hontalanok és nére egyes országokban, így kú tanulmányait a bresciai sebesültek mentése érdeké- nem tudott. Utódául 1963-ban hazánkban is – bár nagyfokú jezsuita kollégiumban kezdte, ben. Montini bíborost választották, állami ellenőrzés alatt – elér- de gyenge egészsége miatt 1954-ben Milánó püspöki akinek bátorsága és bölcsessé- te, hogy a helyi egyház végez- magántanulóként folytatta. A székét bízta rá a pápa, s ezzel ge – amivel a zsinati munkát ni tudja elsődleges feladatát, a gimnázium után a helyi sze- a katolikus egyház legna- folytatta és azt az ökumeniz- szentségek kiszolgáltatását a minárium kispapjai közé gyobb lélekszámú egyházme- mus útján tartotta – áthidalta a lelkek üdvére. jelentkezett. Tartósnak bizo- gyéjének irányítását adta fel- XXIII. János halálát követő 1978. augusztus 6-án VI. nyuló gyenge alkata miatt adatául. Ő pedig példás bizonytalanságot. Sőt, azt Pál pápa élete utolsó pillana- tanulmányait a szemináriu- főpásztorként azon volt, hogy lehet mondani, hogy VI. Pál táig, amíg beszélni tudott és mon kívül végezte, de tanárai közel legyen az egyszerű pápa – aki

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    8 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us