EEM EEM ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK 231 ERDÉLY A KERESZTÉNY MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN Benkő Loránd Bóna István Jakó Zsigmond Tonk Sándor Vekov Károly Előszó: Benkő Samu Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár 2001 A sorozatot szerkeszti Dávid Gyula ISBN 973-8231-05-1 EEM TARTALOM Előszó (Benkő Samu) Benkő Loránd: Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez Bóna István: Erdély a magyar honfoglalás és államalapítás korában Vekov Károly: A keresztény egyházszervezés kezdetei Erdélyben Jakó Zsigmond: Az erdélyi püspökség középkori birtokairól Tonk Sándor: Erdély integrálódása a középkori magyar államba különös tekintettel Kolozsvárra Függelék 4 EEM Előszó Az emlékezetben tartásnak a földgolyónak azon a táján, ahol élnünk rendeltetett bibliai paran- csolat szab rendet. Mózesnek az igazi nevén (Jahvé) megmutatkozó teremtő istene az első kőtáblára írt harmadik parancsolatában megtiltotta, hogy nevét hiába felvegye. De amikor megnevezte magát egyszersmind értésre adta azt az igényét is, hogy nevét választott népe el ne felejtse. A bensőséges kultusz ritkán hívja segítségül a hangerőt. Ha pedig hozzá folya- modik, annak különleges oka van. Ilyen ok a bizonyságtevés. Így lett liturgikus hagyomány, hogy évente egyszer a főpap a szentély fenséges csendjében fennhangon kiejtette a hiába fel nem vehető nevet, bizonyságául annak, hogy az kimondatlanul is hitelesen él a nép emlékeze- tében. Sorsunk és a sorsrendelést szavakba öntő költőnk együttesen tanított meg arra, hogy egybe- tartozásunknak a megszentelt szavait unos-untalan ne vegyük ajkunkra. De köztapasztalatból lettünk tudói annak is, hogy vannak szavak, melyeknek ismeretéről és hozzájuk tapadó érzelmeink elevenségéről időről-időre bizonyságot kell tennünk. Dsida Jenő már tekintélyes életművet tudott maga mögött, midőn papírra vetette zsoltáros vallomását: „Vagy félezernyi dalt megírtam, s e szót: magyar még le nem írtam.” Amikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület a magyar nemzetformálódás nagy pillanataira emlé- kezik, nem „ünneplő ruháját s virágos lelkét fitogtatva henceg”, hanem megmaradása törté- nelmi titkai megfejtésére próbál vállalkozni. Hasznos ismeretekkel igyekszünk felszerelkezni hétköznapi küzdelmeinkre és útravalót keresünk jövendőnkhöz. Egyesületünk 1996-ban a honfoglalás 1100 esztendős évfordulóján évi rendes közgyűlésén Jakó Zsigmond ünnepi előadásával emlékezett meg és folyóiratunk az Erdélyi Múzeumnak a szerkesztősége „honfoglalás-központú” számot nyújtott át olvasótáborának. Az államalapítás 2000. évi megünneplésére készülve jeles előadókat kértünk fel, hogy a tudomány legújabb eredményeinek a felvillantásával gyarapítsák tudásunkat a múltról és erősítsék jövőbe vetett hitünket. A régi magyarsággal foglalkozó tanulmányok rendszerint annak a felpanaszolásával kezdőd- nek, hogy mennél távolabbi időkre vetjük tekintetünket, annál kevesebb írott forrásra támasz- kodhatunk. A külföldi kortársak feljegyzései, az eseményekre visszatekintő krónikások szűk- szavú híradásai maguk is igénylik a körültekintő forráskritikát. Óvatosságra int megkésett oklevelezésünk adatközléseinek korábbi időbe való visszavetítése is. Mindezek mellett régi igény, hogy írásbeliség előtti múltunknak a feltárásához feltétlenül vegyük igénybe mind- azokat az információkat, amelyeket nyelvünk (a személynevek és a helynevek révén), vala- mint az anyaföld, a benne rejtekező régészeti leletekkel számunkra megőrzött. A régészeti kutatás és a történeti nyelvtudomány információs bázisa sokat gazdagodott az el- múlt száz-százötven esztendőben. Az ásatások és azok eredményeinek közrebocsátása, illetőleg a nyelvtörténeti, nyelvjárási adattárak (glosszáriumok, atlaszok) publikálása hozta magával, hogy Erdély történelmének eddig nem, vagy csak alig ismert mélyrétegei is láthatóvá váltak. Megemlékezésünkben részt vállaló előadóink a maguk kutatási látószögéből világítanak rá arra az általunk feltett kérdésre, hogy Erdély miképpen illeszkedett be a királysággá szerve- ződő magyar állam keretében az európai keresztény világba. Mik voltak ennek a beilleszke- désnek az előzményei, körülményei, kitapintható sajátosságai és az egész térség jövőjére kiható következményei. 5 EEM Ebben a kiadványunkban közrebocsátásra kerülő tanulmányok terjedelmesebbek, mint ahogy azok az ünnepi közgyűlésünkön élőszóban elhangzottak. Sajnálatos módon Bóna István professzor úr személyes jelenlétét nélkülözni voltunk kénytelenek, mivelhogy az idő tájt éppen szemműtétet hajtottak végre rajta, így mondandóját csak írásban juttathatta el hozzánk. Benkő Loránd professzor úrra viszont közgyűlésünk után támadt betegség, minek követ- keztében nem állt módjában előadását a tervezett szakirodalmi hivatkozásokkal ellátni. Vona- kodva adta át kéziratát. Aggodalmaskodását végül is sikerült elhárítanunk, azzal hogy mon- dandójának évszámos hivatkozásai elegendő támaszt nyújtanak a szakembereknek a közkézen forgó oklevéltárakban való eligazodáshoz. Ama kívánságát azonban feltétlenül teljesítjük, hogy felhívjuk az olvasók figyelmét az előadás tudatosan tudományos vitát provokáló szán- dékára. Előadására készülve biztosra vette, hogy fejtegetéseihez feltétlenül lesz hozzátenni valója a magyar mediavisztika nagymesterének, barátjának, akadémikus társának, Györffy Györgynek. A szerzővel együtt Egyesületünk elnöksége is mélyen fájlalja, hogy a kiváló tudós még e füzet nyomdába adása előtt az örökkévalóságba költözött. Őt gyászolva reménykedünk abban, hogy a nyomába lépő kutatók feladatuknak tekintik a történettudomány és a nyelvtudomány eredményeinek korszerű egyeztetését. Látva a korszak elsőrendű erdélyi intézményei kutatása terén mutatkozó hiányosságokat, Egyesületünk elnöksége Jakó Zsigmond professzor úr hozzájárulását kérte, hogy kiadvá- nyunkban újra közöljük az erdélyi püspökségről a Szabó István-Emlékkönyvben közzétett tanulmányát, melyből alig jutott példány az erdélyi olvasókhoz. Kolozsvár, 2001. január 31. Benkő Samu az EME elnöke 6 EEM Benkő Loránd Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez Viaskodás Romantikus Látomásokkal I. Előzetes megjegyzések 1. Korán szakadtam el gyermekkorom erdélyi világától, s sajnálatosan kurta volt az az idő, amit a sors oda visszatérésemre engedélyezett. Erdély, különösen pedig az erdélyi múlt iránti nosztalgiám azonban végigkísért egész tudományos pályámon, s bár a történeti nyelvtudo- mány tematikája jórészt másfelé terelte munkásságomat, abban mint a búvópatak jöttek elő ismét és ismét Erdéllyel így vagy úgy kapcsolatos kérdéskörök. Innen fakadnak a jelen tanul- mány témájának gyökerei. S hogy miért éppen Dél-Erdély korai története lett az itt elmon- dandók közvetlen tárgya, annak több oka is van. Régóta próbálok fölhozni ezt-azt elsősorban a székelység régmúltjából, s az összekötő szálak nemegyszer vezették figyelmemet a dél- erdélyi térség irányába. A témának Erdély korai történetén belül is nagymértékben forrás- hiányos jellege pedig különösen érdekessé, sőt izgalmassá tette előttem e terület vizsgálatát. Nyomon kísérve az ide vágó újabb történetírói kutatásokat, úgy látom, hogy minden dicséretes és maradandó eredményeik ellenére egy sor részletben nem tudok velük egyetérteni, ponto- sabban nyelvtörténész és névtörténész filológusként más álláspontok elfogadását tartanám indokoltnak. Ezek kifejtése azért itt sem mellőzhető, mert ezeknek a többé-kevésbé tévutakra vezető nézeteknek a kialakulásában nagy szerepe volt és van a századunk első feléből származó, ma már túlhaladottnak tekinthető nyelvtörténeti eredményeknek, amelyeket éppen nyelvtörténeti oldalról szükséges és illik revideálni. A nyelvész-elődöknek minden ide vágó korábbi tiszteletreméltó eredménye mellett is úgy látom, hogy a történeti nyelvtudománynak és névtannak van még tennivalója ebben az ügyben, s ezért idevágó nézeteimet is kár volna tovább véka alá rejtenem, annál is inkább, mert az Erdély korai történetének kutatásában legjobban érdekelt három tudományág, a történettudomány, a régészet és a történeti nyelv- tudomány komplexitásában az utóbbi már évtizedek óta lemaradóban van a másik kettő aktivitásához képest. A történeti nyelvtudomány és névtan elvei és módszerei az elmúlt évtizedekben rendkívül sokat változtak, fejlődtek, ilyen kutatást segítő ismeretanyaga hatalmas méretekben tágult ki a tudományág századeleji hőskora óta, s az akkori, de máig ható eredményeket oly mértékben haladta túl az anyagismeret és főként a szemlélet, hogy az jelentékenyen új nézőpontokat kíván meg a nyelvtörténésztől, és sugallhat a történettudomány irányában is. Azt gondolom tehát, hogy a történeti nyelvésznek és benne a történeti névtan művelőjének ab ovo kell lennie az eddig vallottaktól eltérő, új mondanivalója Erdély korai történetének jónéhány fontos részkérdésében, nem a minden áron mást mondás jegyében és a tudomány természeténél fogva a legkevésbé sem a tévedhetetlenség hitében, hanem csupán a ma nyelvtörténeti- filológiai nézőpontjának követelményeként. 7 EEM 2. Aki a történettudomány fejlődését ismeri, jól tudja, hogy fennmaradt írásbeli forrásokat nélkülöző vagy azokkal csak hézagosan megvilágítható korok kutatását mily régóta és milyen hatékonyan segíti két tudományág: a régészet és a nyelvtudomány, pontosabban a történeti nyelvtudomány. E tudományágak nemcsak a magyarság honfoglalás előtti életéről nyújtanak nélkülözhetetlen tudnivalókat, mely élet csupán a magyar nyelv önállóságát tekintve is mintegy két évezredet tesz ki a honfoglalásig, hanem népünk Kárpát-medencei élete hosszú évszázadainak kutatása is igényli e segítséget. Nem kell bizonygatni, hogy ez utóbbi viszonylatban az Árpád-kor, különösen annak első fele