101 KITAIBELIA XV. évf. 1–2. szám pp.: 101–108. Debrecen (2010) 2011 Adatok Budapest környéke flórájának ismeretéhez SOMLYAY Lajos MTM Növénytár, H–1476 Budapest, Pf. 222, [email protected] Bevezetés Ebben a közleményben néhány érdekesebb, az elmúlt évek során Budapest tágabb környékén általam észlelt florisztikai adatot közlök. Ezek zömmel a Budai-hegységből, részben a főváros alföldi területeiről, a Tétényi-fennsíkról, a szűkebb értelemben vett Pilisből és a Visegrádi-hegységből származnak. Néhány, a Budai-hegységben lokálisan gyakori faj eddig publikálatlan adatát is felvettem, közlésüket a korábbi összeg- zés (SOMLYAY 2009) kiegészítésének szándéka indokolja. Az idézett herbáriumok akronímjai: BP – Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára, BPU – ELTE Füvészkertje, CORV – Corvinus Egyetem (Buda- pest), GYÖ – Mátra Múzeum (Gyöngyös), SZIE – Szent István Egyetem (Gödöllő). Enumeráció Harasztok: Hroudová, majd az orosz Tatanov revideálta az MTM Növénytárának gyűjteményét, és a B. Asplenium adiantum-nigrum L. – SOLYMÁR: Fels - ő maritimus (L.) Palla mellett további három fajt [B. Patak-hegy, z-völgy, északias kitettség sziklá- Ő ű glaucus (Lam.) S.G. Sm., B. laticarpus Marhold, kon. A Budai-hegységben igen ritka faj. Hroudová, Ducháček & Zákravský, B. Asplenium scolopendrium L. [= Phyllitis scolo- planiculmis] mutattak ki hazánk területéről. Konk- pendrium (L.) Newman] – PILISSZÁNTÓ: Szurdok, rét magyarországi adatok eddig azonban csak nyirkos sziklákon. A szűkebb értelemben vett Pi- MARHOLD et al. (2004) és HROUDOVÁ et al. (2007) lisb l eddig a Pilis-hegy tömbjér l (Heuffel, s.d., ő ő munkájában láttak napvilágot. Hroudová és BP; Feichtinger, 1859, BP; FEICHTINGER 1865; Tatanov revíziója révén Budapest, ill. a Pesti- Simonkai, 1875, 1904, BP; stb.), és tovább észak- síkság flórája rögtön két új zsióka fajjal (B. nyugat felé, a pilisszentléleki Fekete-hegyr l ő laticarpus és B. planiculmis) „gazdagodott”. (SEREGÉLYES 1999), a Háromszázgarádicsról Amennyiben a Garancsi-tó környékét a Gerecsé- (FEICHTINGER 1899; Boros, Vajda, 1946, BP; hez számítjuk, miként azt BARINA (2006) teszi, SEREGÉLYES 1999), és a Fehérk -hegyr l (FEICH- ő ő úgy a fenti adat új a Gerecse flórájára. A B. TINGER 1865, 1899) volt ismert. planiculmis-t egyébként a Gerecse túloldalán, a Polystichum aculeatum (L.) Roth – BUDAPEST: I. Kisalföld szélén, Tata mellett is gyűjtötték („in kerület, Várnegyed, a Budapesti Történeti Múze- arundinetis ad lacum majorem Tata”, Perlaky, um árnyas k falán. Érdekes másodlagos megtele- ő 1890, sub S. maritimus L. macrostachys (Willd.), pedés (CZÚCZ 2004 nem jelzi). BP, rev.: Tatanov; „in pascuis uvidis prope Tóvá- Virágos növények: ros”, Kováts, 1926, sub B. maritimus (L.) Palla, SZIE, rev.: Somlyay). Amaranthus crispus (Lesp. et Thévenau) N. Calamagrostis varia (Schrad.) Host – PILISCSABA: Terracc. – BUDAKESZI: a település belterületén, a Disznófő, északias dolomitlejtőn. A Budai-hegy- Kert utcában, útszélen (2002). ségben eddig csak a Nagy-Szénásról volt ismert, Anthericum liliago L.– BUDAÖRS: Kő-hegy. A Bu- ahol Zólyomi Bálint találta először (1947, BP). dai-hegység déli peremrészein lokálisan elég gya- Carduus hamulosus Ehrh. – BUDAÖRS: Farkas-hegy. kori, országosan nagyon ritka faj (vö. SOMLYAY A Budai-hegység déli peremén gyakori faj. 2009). Ugyanakkor a DOBOLYI et al. (1991) Odvas-hegyi Astragalus vesicarius L. – BUDAÖRS: Farkas-hegy. felvételi tabellájában feltüntetett Carduus collinus A Budai-hegység déli peremrészein lokálisan gya- W. et K. véleményem szerint hiányzik a hegység kori, országosan nagyon ritka faj (vö. SOMLYAY ezen részéről (vö. SOMLYAY 2009: 37–38), egyet- 2009). lenegy bizonyító példányát sem ismerem innen Bolboschoenus planiculmis (F. Schmidt) T.V. (téves határozásokat ellenben igen). Másfelől vi- Egorova – TINNYE: a Garancsi-tó kiszáradt részén. szont Feichtinger Kesztölc környéki C. hamulosus Ezt az Ázsiából leírt fajt Oroszország után Európa adatai (FEICHTINGER 1899) bizonyára szintén téve- több országából, így Magyarországról is kimutat- sek, legalábbis a szegedi Móra Ferenc Múzeum ták az elmúlt évtized folyamán. 2003-ban a cseh herbáriumában általam látott, ezen a néven cédulá- 102 KITAIBELIA 15(1–2): 101–108.; (2010) 2011. zott példányai kivétel nélkül C. collinus-nak bizo- rájáról híres terület (vö. PÓCSNÉ GELENCSÉR 1958) nyultak (rev.: Somlyay). A szűkebb értelemben mára – a vegetáció vonatkozásában – gyakorlatilag vett Pilisből mindössze egyetlen C. hamulosus tönkrement. A Limonium kivételével a jellegzetes gyűjtést ismerek, a Pilis-hegy aljáról (Wagner, sziki fajok – már amelyek egyáltalán túlélték a be- 1932, BP). építéseket és a lecsapolást – manapság szinte csak Carex remota L. – NAGYKOVÁCSI: a Bükkös-kút a vízelvezető árkokban, főként azok oldalain te- mellett, nyirkos, szivárgásos helyen. Buda környé- nyésznek. Az elmúlt években a területen általam kéről SADLER (1818) ismertette („in Wäldern um észlelt fontosabb fajok közül a következőket emlí- Ofen”). Herbáriumi példányának cédulaszövege tem: Aster pannonicus Jacq., A. sedifolius L. (A. alapján („In sylvaticis ad torrentes & rivulos circa punctatus W. et K.), Bupleurum tenuissimum L., Budam & Szt. André”, BP), valamint annak tükré- Carex distans L., C. melanostachya M.Bieb. ex ben, hogy a fajnak egyetlen bizonyító példánya Willd., Juncus gerardi Loisel., Melilotus sincs a Budai-hegységből, ugyanakkor néhány altissimus Thuill., Ornithogalum brevistylum gyűjtése ismert a Duna mentéről, ill. a Pesti-síkról Wolfner, Plantago maritima L., Puccinellia limosa („Neupester Hafeninsel”, Dorner, 1868, BP; Rá- (Schur) Holmb., Scorzonera parviflora Jacq., kos, Csató, 1887, BP), valószínű, hogy Sadler „um odébb, a Balatoni út mellett Echinops ruthenicus Ofen” jelzése a főváros síksági területére vonatko- M.Bieb. zik. A növényt a későbbi összefoglaló művek Dactylorhiza sambucina (L.) Soó – BUDAKESZI: a (SADLER 1826, 1840; BORBÁS 1879) a fővároshoz Szarvas-árok és a Hosszú-árok-völgy között. legközelebb már csak a Pilis–Visegrádi-hegység NAGYKOVÁCSI: Kecske-hát, Széna-hegy. PILIS- területéről jelzik, és a faj hiányzik a lokális flóra- BOROSJENŐ: Köves-bérc. Mindenütt kisavanyodott enumerációkból is (HEGEDÜS 1994; DOBOLYI et al. talajú ritkás tölgyesek tisztásán, kis egyedszám- 2008). Így a nagykovácsi lelőhely a faj első biztos ban. Ez, a Budai-hegységben (Budapest belterüle- budai-hegységi adata. tén is) korábban sok helyen dokumentált faj (vö. Chorispora tenella (Pall.) DC. – BUDAPEST: XI. BP, BORSOS 1960) – bizonyára a túlzott vadlét- kerület, Albertfalva, út menti szikár, homoki szám, a beépítések, valamint a turizmus miatt – gyomtársulásban. Budapest területén eddig csak a napjainkra eltűnőben van (HEGEDÜS 1994 nem is Budai-hegységből, Csillebércről jelezték (CSAPO- jelzi). Fenti adataim közül a Széna-hegy területi DY 1962). kapcsolatba hozható régebbi, Nagykovácsi kör- Coronilla coronata L. – BIATORBÁGY: Kő-hegy. nyéki, de nem pontosított lelőhelyű gyűjtésekkel BUDAÖRS: Út-hegy. BUDAPEST: Felső-Kecske- (Andreánszky, 1937; Jávorka – Zólyomi, 1937; hegy, Vihar-hegy. BUDAKALÁSZ: Majdán-hegy. Pénzes, 1963: mind: BP). A budakeszi lelőhely CSOBÁNKA: Kis-Kevély, a Kis-Kevélytől északke- közel esik a Hosszú-hegyhez, ahol (feltehetően) letre húzódó nyúlvány, Oszoly. PILISBOROSJENŐ: Szodfridt István gyűjtötte a növényt 1958-ban (a Nagy-Kevély. PILISCSABA: Nagy-Somlyó. cédulán nincs kollektornév), valamint a Hársbo- PILISSZÁNTÓ: Szurdok pereme. PILIS- kor-hegyhez, ahonnan több korábbi gyűjtését is- SZENTKERESZT: Pilis-hegy alatti földek. Ez, az merjük (BP, BPU). A Köves-bércen Felföldy La- Érd–Tétényi-fennsíkról eddig nem ismert, de a jos fedezte fel 2001-ben (BP). Budai-hegységben elég gyakori szubmediterrán faj Eleocharis quinqueflora (Hartmann) O.Schwarz – (vö. SOMLYAY 2009) a Pilisnek főként a délkeleti BUDAPEST: XVII. kerület, Rákoskeresztúr, a Rá- felében fordul elő. Jellemzően mészkedvelő töl- kos-patak mellett, forráslápon, Carex hostiana gyesek, bokorerdők növénye, de irtásréten és fel- DC., C. lepidocarpa Tausch, Cladium mariscus hagyott kőbányában is megtalálható. Eddigi nö- (L.) Pohl, Eriophorum latifolium Hoppe, Koeleria vénytári és irodalmi adatai a Pilis-hegyről (Grundl, javorkae Ujh., Lathyrus palustris L., Valeriana 1864, BP; FEICHTINGER 1865, KERNER 1869; stb.), dioica L. és mások társaságában. A Növénytárban Piliscsaba mellől (Tuzson, 1909, BP), az Oszolyról Budapest területéről csak néhány igen régi lapja (Jávorka, 1951, BP; JAKUCS 1961; stb.), a Nagy- található (az utolsó 1925-ből), újabb irodalmi ada- Kevélyről (Kümmerle, 1915, BP JAKUCS 1961), a tai sincsenek (vö. KECSKÉS – ÓCSAG 1992, Fehér- és Kerekes-hegyről (BÁNKUTI 2000), a SZUJKÓ-LACZA – KOVÁTS 1993, HEGEDÜS 1994). Majdánról (KERÉNYI-NAGY 2008), továbbá – a Epipactis microphylla (Ehrh.) Sw. – BIATORBÁGY: hegység északnyugati végén – a kesztölci Kétágú- Kő-hegy. BUDAJENŐ: Zsíros-hegy. BUDAPEST: Lá- hegyről (JAKUCS 1961), és a Nagy-Strázsa-hegyről tó-hegy, Szép-völgy, Tábor-hegy. TELKI: Széltö- (BAUER 1996, 2001) származnak. rés-erdő. Változatos élőhelyeken, mészkedvelő és Crypsis aculeata (L.) Aiton – BUDAPEST: XI. kerü- gyertyános-tölgyesekben, rontott erdőkben, néha let, keserűsós rétek, az egyik (kiszáradt) lecsapoló erdészeti utak rézsűjén megjelenő faj, amely az árok alján (2006). Az egykor csodálatos sziki fló- Érd–Tétnyi-fennsíkról eddig nem volt ismert, bu- SOMLYAY L.: Adatok Budapest környéke flórájának ismeretéhez 103 dai-hegységi adatai pedig igen szórványosak. (2004). A tágabb terület a Pesti-síkság hajdan ZSÁK (1916) Piliscsaba mellől (a Nádor-hegy felé