Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ UTASI KRISZTINA ÉSZ ÉS KINYILATKOZTATÁS KÖZÖTT. A FRAGMENTENSTREIT ESZTÉTIKATÖRTÉNETI JELENTŐSÉGÉRŐL Filozófiatudományi Doktori Iskola Doktori Iskola vezetője: Dr. Kelemen János egyetemi tanár Esztétika Doktori Iskola Esztétika Doktori Iskola vezetője: Dr. Radnóti Sándor egyetemi tanár A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk: A bizottság elnöke: Dr. Bacsó Béla, az MTA doktora Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Radnóti Sándor, az MTA doktora Dr. Horváth károly, PhD A bizottság titkára: Dr. Szécsényi Endre, PhD A bizottság további tagjai: Dr. Weiss János, az MTA doktora Dr. Papp Zoltán, PhD Dr. Pintér Tibor, PhD Témavezető: Dr. Balassa Péter, az MTA doktora Dr. Fodor Géza, az MTA doktora 2 „Oh, was ein langsamer Deutscher nicht alles fragt!”* „Azt mondja a rest: ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utcákon!”** 3 Tartalom Bevezetés 4 1. A ’lassú német’: Gotthold Ephraim Lessing 12 2. Taktika és vívótudomány: Schmidt és Goeze 42 3. A ’névtelen’ és töredékei 58 4. Tudós háborúk 82 5. Szünet a teológiai harcban 105 Exkurzus: Mendelssohn ’élő írás’ fogalma 132 6. Gyűrűk és ékkövek: az igaz vallás mibenlétének kérdése 150 7. A költői nyelv alkalmazásának elméleti háttere 171 8. Válasz egy felesleges kérdésre: Nathan der Weise 194 9. A Nathan der Weise mint Anti-Candide 218 Appendix 239 Bibliográfia 242 4 Bevezetés „Endlich fiel man darauf, selbst das, was mich zu einem so langsamen oder wie es meinen wüstigen Freunden scheint, so faulen Arbeiter macht, selbst das man mir nutzen zu wollen: Die Kritik.”1 A lessingi életművet vagy annak egyes szegmenseit szisztematikus szempontok alapján feldolgozni kívánó kutató nincs irigylésre méltó helyzetben, hisz munkája többszörösen is akadályokba ütközik. Minderre természetesen bizonyos mértékig már a kutatás megkezdése előtt felkészülhetett, tudván, nem egy rendszeralkotó gondolkodó munkásságával fog dolgozni az elkövetkezőkben, hanem egy eklekticizmusát nem kendőző szerzővel, aki éppoly otthonos a színház világában, mint a művészeti vagy teológiai kérdések megvitatásában, s aki e területek között éppoly szabadon, határaikat figyelemre sem méltatva mozog, mint ahogyan problémafelvetéseit emeli ki eredeti kontextusukból. „Ich denke nur zu meiner eigenen Belehrung. Befriedigen mich meine Gedanken am Ende: so zerreiße ich das Papier. Befriedigien sie mich nicht: so lasse ich es drucken.”2- veti máig ható büszkeséggel papírra Lessing az Über eine zeitige Aufgabe-ban, s e kijelentés a Lessing művek egészére érvényes általános érvényű figyelmeztetés: nem kipróbált, rögzített, tömörségükben lezárt tanításokkal van dolgunk; Lessingnek soha, munkásságának egyetlen állomásán sem állt szándékában apodiktikus kijelentésekkel elhalmozni az olvasót, sokkal inkább önálló gondolkodásra kívánta késztetni. A lessingi 1* „Ó, mi mindent nem kérdez egy csigalassúságú német!” G. E. Lessing, Abhandlungen über die Fabel. R 4,46. o. magy. Gotthold Ephraim Lessing, Válogatott esztétikai írásai. (Balázs István) Budapest: Gondolat, 1982. 68. o. ford. Kárpáty Csilla. ** Példabeszédek 26, 13. A Szentírásból származó helyeket a továbbiakban külön említés nélkül Károli Gáspár fordításában idézem. „Végül is fölmerült, hogy azt a képességemet hasznosítsák, amely engem oly lassú, vagy, miként tetterősebb barátaim vélik, olyan lusta munkássá tesz: a kritikát.” HD Hundert und erstes, zweites, drittes und viertes Stück. Den 19. April 1768 R 6, 507. o. magy. im. 527. o. ford. Timár Ilona. 2 „Csak önnön okulásomra gondolkodom. Ha gondolataim kielégítenek, széttépem a papírt. Ha elégedetlen vagyok velük: megjelentetem őket.” G. E. Lessing: Über eine zeitige Aufgabe, in Lessing, Werke, (Herbert G. Göpfert, Karl Eibl, Helmut Göbel, Karl S. Guthke, Gerd Hillen, Albert von Schirnding, Jörg Schönert), München: Hauser, 1970. /H/ 8, 549. o. 5 kritika nyelvi és gondolati nyitottsággal bír, célja a tudósítás, az ellenvetések, kételyek megfogalmazása, a cáfolat – de ezzel egyidőben igyekszik elkerülni az igazság egyoldalú birtoklásának még a látszatát is. E kritikai attitűd prózájának éppúgy sajátossága, mint költői műveinek; ez az, amit „Lust am Text”-ként jellemezhetünk, s ez az, ami arra ösztönzi Lessinget, hogy gyakorta „Gärstoffe” -ként, „unordentliche Collectanea”-ként, „Zufälle”-ként jellemezze papírra vetett gondolatait. A Hamburgi dramaturgia híres szöveghelyén tőle szokatlan egyértelműséggel fogalmazza meg: „ Ich erinnere hier meine Leser, daß diese Blätter nichts weniger als ein dramatisches System enthalten sollen. Ich bin also nicht verpflichtet, alle die Schwierigkeiten aufzulösen, die ich mache. Meine Gedanken mögen immer sich weniger zu verbinden, ja wohl gar sich zu widersprechen scheinen: wenn es denn nur Gedanken sind, bei welchen sie Stoff finden, selbst zu denken. Hier will ich nichts als Fermenta cognitionis ausstreuen.”3 Mindez nem Lessing szeszélyének vagy szisztematikus inkapacitásának következménye – a Laokoónban a XVI. fejezet felütése ennek ellenkezőjét bizonyítja: „Doch ich will versuchen, die Sache aus ihren ersten Gründen herzuleiten. Ich schließe so.”4-, hanem egy megfontolt választás eredménye, melynek elméleti alapjait későbbi elemzésünkben tárjuk majd fel. Ugyenezen elméleti megfontolások második, a Lessing-kutató életét megkeserítő második következménye egy újabb, a rendszeres tárgyalást megnehezítő elem, a szövegek megszokott strukturális rendjének szándékolt mellőzése: „Sie sind zufälliger Weise enstanden, und mehr nach der Folge meiner Lektüre, als durch methodische Entwickelung allgemeiner Grundsätze angewachsen.”5 Lessing gondolatainak keletkezésük sorrendjét megtartó rögzítése szintén nem egyszeri jelenség, s noha saját eljárását a Herrnhutiakról írott szövegében ironikusan „die liebe 3 „Emlékeztetem olvasóimat: e lapoknak legkevésbé sem céljuk, hogy valamely drámaelméleti rendszert tartalmazzanak. Nem vagyok köteles megoldani tehát mindazokat a nehézségeket, amelyeket okozok. S ha gondolataim kevéssé függnek is össze, sőt szinte ellentmondanak, mégiscsak gondolatok, s anyagot adnak olvasóimnak arra, hogy maguk gondolkozzanak. Csupán fermenta cognitionis – a megismerés kovászát – szándékozom elhinteni.” HD Fuenfundneunzigstes Stueck Den 29. Maerz 1768. LM 10, 187- 188. o. magy. Lessing (1982) 524. o. ford. Timár Ilona. 4 „Most pedig megkísérlem az egészet alapjaiból kiindulva levezetni. Így következtetek.” Laokoon, XVI. R 5, 115. o. magyar fordítása: „De megkísérlem az egészet a legeslegelején kezdeni.” (im. 252. o. ford. Vajda György Mihály) elhibázza s ezzel félreérti a rendszeres tárgyalásmódot bevezető mondatot. 5 „Alkalomszerűen keletkeztek; inkább olvasmányaim sorrendjében, mintsem általános elvek módszeres kifejtéséből.” Laokoon, Vorrede. R 5,11. o. magy. im. 195. o. 6 Ordnung der Faulen”6-ként értékeli, e quasi-lustaság hátterében nem elvetendő elméleti megfontolások állnak: Lessing lemondása az igazság birtoklásának igényéről, mi több, az igazság birtokolhatóságának következetes tagadása szükségszerűen együtt jár az argumentáció funkciójának s ezzel szerkezetének változásával is. Nem kész következtetéseket tár olvasói elé, hanem genezisében mutatja fel azt a bonyolult gondolati szövedéket, melynek szikár tudományos prózává formálása mindazon konnotációktól megfosztaná, melyeknek megtartása épp az igazság opaleszcenciájának állításával jár. Lessingről szólva Hannah Arendt ugyanerre, a lessingi gondolkodást kitüntető karaktervonásra hívja fel figyelmünket, melyet a Lessing-Preis-Rede-ben mint „unermüdlich denkende Überallhingehen” jellemez; s ugyanerre utal a lessingi gondolatmenet követésébe belefáradt Goeze, amikor bosszúsan azzal vádolja Lessinget, hogy „als ein Papillon von einem Gegenstande zum andern herum flattert.”7 A kinyilvánított igazság elveszti kitüntetettségét s egy lesz a többi vélekedés között; az olvasó a a szöveggel együtt keletkezésének történetét s ezzel konnotációit is megismeri, s mint az önálló gondolkodás mintáját sajátítja el, hogy aztán a szöveg legváratlanabb pontjain a szerző által önmagára hagyva egyedül folytassa az igazság keresésének végeérhetetlen kalandját. Lessing e döntését nem az atipikus gondolkodó szeszélye diktálja, hátterében a kortárs diszkusszió kereteinek jelentős, szinte földrengésszerű változásai állnak. A 18. századra a sola scriptura elvéhez ragaszkodó álláspontok épp a fenti elv rigorózus alkalmazása során megerősödő teológiai hermeneutika, s a vele együtt fejlődő filológia nyomában kialakuló történeti tudat fényében tarthatatlannak bizonyulnak: az eddig szent szövegként kezelt bibliai textus tudományos vizsgálódások tárgyává válik, s ezzel elveszti a kiinduló elv garantálta integritását. A racionális kritériumokkal s filológiai instrumentáliummal operáló Biblia-kritika azonban nemcsak a Szentírás autoritását kezdi ki; ha a felvilágosult ész fényében az emberi történelem elmúlt tizennyolc évszázadának alapkövei tévedésnek, racionálisan megalapozhatatlannak bizonyulnak, 6 „Die Ordnung, der ich Folgen werde, ist die liebe Ordnung der Faulen. Man schreibt, wie man denkt: was man an dem gehörigen Orte ausgelassen hat, holet man bei Gelegenheit nach; was man aus Versehen zweimal sagt, das bittet man den Leser das andremal zu übergehen.” (A rend, melyet követni fogok, a lusták szeretett rendje. Az ember úgy ír, ahogy gondolkodik: amit a megfelelő helyen kihagyott, azt alkalomadtán bepótolja; s amit figyelmetlenségből kétszer mond, annál megkéri az olvasót, hogy a második alkalommal lapozza át.) Gedanken über die Herrnhuter R 7, 186. o. 7 „mint egy pillangó csapong