Nógrád Megye Várai

Nógrád Megye Várai

A Magyarország várainak topográfiája sorozatban megjelent: NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBestYén – FELD IstVÁN: Borsod­Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig. A „Magyarország várainak topográfiája” soro­ NOVÁKI GYULA – Feld ISTVÁN – GUBA SZILvia – Szerk.: Sárközy Sebestyén zat negyedik kötete, a mai Nógrád megye erő­ Budapest – Miskolc, 2007 dítményeit veszi sorra az őskortól a kuruc korig. MORDOVIN MAXIM – SÁRKÖZY SEBESTYÉN Magyarország várainak topográfiája 1. Ez a kötet is a korábbi megyéknél már alkalma­ Borsod­Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. zott és elfogadott szempontok szerint kívánja bemutatni a nógrádi várakat. Nógrád megyével az Északi­középhegység szinte egész területe az erődítmények szem­ pontjából feltérképezésre került, amely hazánk várakban és erősségekben talán leggazdagabb NÓGRÁD MEGYE VÁRAI vidéke és így az őskortól a kora újkor végéig emelt, ma ismert összes erősségéről tájéko­ zód hat az Olvasó, ha nem is a teljesség igé­ nyével, de mindenképp egy tudományos ala­ az õskortól a kuruc korig posságú kézikönyv szintjén. A mai Nógrád megye területén közel 150 NOVÁKI GYULA – BaRÁZ CsaBA – Dénes JÓZsef éve zajlik különböző intenzitással és mód szer­ G – FELD IstVÁN – SÁRKÖZY SEBestYén: rel az erődítmények kutatása és ezzel párhu­ Heves megye várai az őskortól a kuruc korig zamosan több próbálkozás is történt ezek Szerk.: Sárközy Sebestyén összefoglalására, de ezzel a kötettel valósult Budapest – Eger, 2009 Magyarország várainak topográfiája 2. meg végül is először a korábban elképzelt gyűjtőmunkák összesítése. Nógrád megye leg­ fontosabb erődítményei eléggé közismertek, de természetesen a már ismert helyszínekről is a legújabb kutatási eredmények kerültek be a kötetbe. Ez a munka egyszerre ajánlható a szakem­ bereknek, az érdeklődő laikusoknak és a lo­ kálpatrióták számára, hogy megismerhessék az egyes objektumok elhelyezkedését, terepi jellemzőit, a kutatás legfrissebb eredményeit és annak irodalmát. A teljes forrásanyag ösz­ AZ ÕSKORTÓL A KURUC KORI A KURUC AZ ÕSKORTÓL teREI GYÖRGy – noVÁKI GYULA – MRÁV ZsoLT szegyűjtését ennél a munkánál sem tekintet­ I – FELD IstVÁN – SÁRKÖZY SEBestYén: ték a szerzők céljuknak, de az egyes szócikkek Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig a későbbiekben többirányú további kutatások RA Szerk.: Sárközy Sebestyén Á alapjait képezhetik. Budapest, 2011 Számos alkalommal már hangsúlyoztuk, Magyarország várainak topográfiája 3. hogy az egyes szócikkekben foglalt meghatá­ YE V rozások között előfordulhatnak korántsem G biztos és végleges adatok is. Természetesen E ez azért lehet, mert, hiszen a további kutatá­ M sok révén – reméljük, ezen kötet által is sar­ kallva – folyamatosan számos új megállapí­ RÁD tás és adat bukkanhat elő. G A munka teljes terjedelme színes, így a szö­ Ó vegek közti térképek is jobban értelmezhetőek, N a kötet végén lévő légi felvételek pedig egy­ fajta étvágygerjesztőnek is tekinthetők, hogy az Olvasó személyesen is felkeresse a bemu­ tatott Nógrád megyei erődítéseket. Magyarország várainak topográfiája 4. A Magyarország várainak topográfiája sorozatban megjelent: NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBestYén – FELD IstVÁN: Borsod­Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig. A „Magyarország várainak topográfiája” soro­ NOVÁKI GYULA – Feld ISTVÁN – GUBA SZILvia – Szerk.: Sárközy Sebestyén zat negyedik kötete, a mai Nógrád megye erő­ Budapest – Miskolc, 2007 dítményeit veszi sorra az őskortól a kuruc korig. MORDOVIN MAXIM – SÁRKÖZY SEBESTYÉN Magyarország várainak topográfiája 1. Ez a kötet is a korábbi megyéknél már alkalma­ Borsod­Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 5. zott és elfogadott szempontok szerint kívánja bemutatni a nógrádi várakat. Nógrád megyével az Északi­középhegység szinte egész területe az erődítmények szem­ pontjából feltérképezésre került, amely hazánk várakban és erősségekben talán leggazdagabb NÓGRÁD MEGYE VÁRAI vidéke és így az őskortól a kora újkor végéig emelt, ma ismert összes erősségéről tájéko­ zód hat az Olvasó, ha nem is a teljesség igé­ nyével, de mindenképp egy tudományos ala­ az õskortól a kuruc korig posságú kézikönyv szintjén. A mai Nógrád megye területén közel 150 NOVÁKI GYULA – BaRÁZ CsaBA – Dénes JÓZsef éve zajlik különböző intenzitással és mód szer­ G – FELD IstVÁN – SÁRKÖZY SEBestYén: rel az erődítmények kutatása és ezzel párhu­ Heves megye várai az őskortól a kuruc korig zamosan több próbálkozás is történt ezek Szerk.: Sárközy Sebestyén összefoglalására, de ezzel a kötettel valósult Budapest – Eger, 2009 Magyarország várainak topográfiája 2. meg végül is először a korábban elképzelt gyűjtőmunkák összesítése. Nógrád megye leg­ fontosabb erődítményei eléggé közismertek, de természetesen a már ismert helyszínekről is a legújabb kutatási eredmények kerültek be a kötetbe. Ez a munka egyszerre ajánlható a szakem­ bereknek, az érdeklődő laikusoknak és a lo­ kálpatrióták számára, hogy megismerhessék az egyes objektumok elhelyezkedését, terepi jellemzőit, a kutatás legfrissebb eredményeit és annak irodalmát. A teljes forrásanyag ösz­ AZ ÕSKORTÓL A KURUC KORI A KURUC AZ ÕSKORTÓL teREI GYÖRGy – noVÁKI GYULA – MRÁV ZsoLT szegyűjtését ennél a munkánál sem tekintet­ I – FELD IstVÁN – SÁRKÖZY SEBestYén: ték a szerzők céljuknak, de az egyes szócikkek Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig a későbbiekben többirányú további kutatások RA Szerk.: Sárközy Sebestyén Á alapjait képezhetik. Budapest, 2011 Számos alkalommal már hangsúlyoztuk, Magyarország várainak topográfiája 3. hogy az egyes szócikkekben foglalt meghatá­ YE V rozások között előfordulhatnak korántsem G biztos és végleges adatok is. Természetesen E ez azért lehet, mert, hiszen a további kutatá­ M sok révén – reméljük, ezen kötet által is sar­ kallva – folyamatosan számos új megállapí­ RÁD tás és adat bukkanhat elő. G A munka teljes terjedelme színes, így a szö­ Ó vegek közti térképek is jobban értelmezhetőek, N a kötet végén lévő légi felvételek pedig egy­ fajta étvágygerjesztőnek is tekinthetők, hogy az Olvasó személyesen is felkeresse a bemu­ tatott Nógrád megyei erődítéseket. Magyarország várainak topográfiája 4. NÓGRÁD MEGYE VÁRAI az õskortól a kuruc korig NOVÁKI GYULA – Feld István – guba szILVIA – MORDOVIN MAXIm – SÁRKÖZY SEBESTYÉN NÓGRÁD MEGYE VÁRAI az õskortól a kuruc korig Castrum Bene Egyesület Castrum Bene Egyesület – Civertan Bt. Budapest, 2017 Magyarország várainak topográfiája 4. Sorozatszerkesztő: Feld István A kötetet szerkesztette: Sárközy Sebestyén A szerkesztő technikai munkatársa: Terei György Lektorálta: Horváth Richárd, Simon Zoltán, V. Szabó Gábor A térképkivágatok az MH GEOSZ 164-17/2016 sz. engedélyével kerültek közlésre. A térkép-mellékletet készítette: Guba Szilvia. ISBN 978-963-88285-1-4 © Nováki Gyula, 2017 © Feld István, 2017 © Guba Szilvia, 2017 © Mordovin Maxim, 2017 © Sárközy Sebestyén, 2017 Grafikai terv és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió (www.civertan.hu) Felelős vezető: László János A kötet megjelenését támogatták: Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján Ipoly Erdő Zrt. Hollókő Község Önkormányzata Borik Albert (VárCenter Kft.) Kelemen Tibor (Lak-Ép-Ker 1988 Kft.) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 7 I. LOKAliZÁLHATÓ ÉS LÁTHATÓ MARADVÁNYOKKAL RENDELKEZő őSKORI, KÖZÉPKORI ÉS KORA-újKORI ERőDÍTMÉNYEK 1. Alsópetény – Földvár 17 2. Alsópetény – udvarház 18 3. Bátonyterenye-Kisterenye – Hársas-hegy 21 4. Bátonyterenye-Nagybátony – Ágasvár 22 5. Bátonyterenye-Nagybátony – Orosz Mátyás vára 22 6. Buják – vár 23 7. Cserháthaláp – Rézpart 25 8. Diósjenő – Csehvár 25 9. Diósjenő – Kámor 27 10. Diósjenő – Pogányvár 28 11. Dorogháza – Kastély-tető 29 12. Drégelypalánk – Drégelyvár 29 13. Ecseg – Ilona-vár 32 14. Erdőtarcsa – templom 33 15. Galgaguta – Fundus-puszta vára 34 16. Héhalom – Templom-domb 35 17. Hollókő – vár 36 18. Hont – Jelenec-hegy 40 19. Hont – vár 41 20. Karancsalja – Kápolna-hegy 43 21. Kozárd – Pogányvár 44 22. Legénd – Békavár 45 23. Lucfalva – Pogányvár 46 24. Mátramindszent-Iványpuszta – Óvár 47 25. Mátraszőlős – Kerek-Bükk 48 26. Mátraszőlős – Kisvár 49 27. Mátraverebély – Hencse-vár 50 28. Nagylóc – Vár-domb 51 29. Nézsa – Temető 51 30. Nógrád – vár és településerődítés 52 31. Nógrádmarcal – Kerek-domb 58 32. Nógrádmegyer – Dobovár 59 33. Nógrádsáp – Tatárka 59 34. Nógrádsipek – Pusztavár-hegy (Sztrahora) 60 35. Nógrádszakál – Kastély-domb 61 36. Pásztó-Hasznos – Cserteri vár 62 37. Piliny – Várhegy 64 38. Rétság-Jásztelek – Várdomb 65 39. Ságújfalu – Várhegy 66 40. Salgótarján – Baglyaskő vára 66 41. Salgótarján – Salgó vár 67 42. Salgótarján-Zagyvaróna – Zagyvafő vár 70 43. Sámsonháza – Fejérkő vár 71 44. Szanda – Szanda-hegy (Péter-hegy, Várhegy) 72 45. Szécsény – Kerekdomb 76 46. Szécsény – Strázsapart 77 47. Szécsény – vár és településerődítés 79 48. Szécsény-Benczúrfalva – Dubinka 83 49. Szécsény-Benczúrfalva – Major-hegy 84 50. Szilaspogony-Pogony – Kis-kő 85 51. Szuha – Várbérc 86 52. Szuha-Mátraalmás – Galyavár 87 53. Szügy – Leány-hegy 88 54. Tar – templom és udvarház 89 55. Tereske – Kuruc-domb 91 56. Tolmács – Kálvária-domb 92 57. Vanyarc – Hraszti 93 II. ElPUSZTULT, LOKAliZÁLHATÓ ÉS NEM LOKAliZÁLHATÓ ERőDÍTMÉNYEK 58. Balassagyarmat – vár és városerődítés 97 59. Drégelypalánk (Bügürdelen) – településerődítés 99 60. Jobbágyi – Várhegy 100 61. Karancsság – castellum 100 62. Pásztó – torony 101 III. TOVÁbbi KUTATÁST IGÉNYLő, biZONYTALAN-, illETVE TÉVESEN VÁRNAK TARTOTT HELYSZÍNEK, OBJEKTUMOK ÉS ADATOK 103 IRODALOm 135 IV. FElmÉRÉSEK, ALAPRAJZOK, FOTÓK 151 Szerzőtársai a kötetet Nováki Gyulának ajánlják 90. születésnapja alkalmából Bevezetés A „Magyarország várainak topográfiája” sorozat jelen, Nógrád

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    230 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us