Ethnographia A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata 129. évfolyam 2018 3. szám Nagy Zoltán Egy tanszéki bemutatkozás elé Az Ethnographia néprajzi tanszékeket bemutató sorozatában a pécsi tanszékre került sor. Mint minden intézménynek, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Ant- ropológia Tanszékének is csak akkor látjuk igazán a helyét, ha elhelyezzük egy tágabb tudományos és oktatási perspektívában. Helyesnek látszik a kérdést kezdetben az ok- tatás felől megközelíteni. A néprajztudomány egyetemi oktatási rendszerét a huszadik század második fe- lében, sőt akár azon túlnyúlóan is az a markáns oktatási modell határozta meg, amit Tálasi István és Ortutay Gyula, illetve Gunda Béla nevével fémjelezhetünk. Ez a mo- dell az 1940-es évek néprajztudományi szemléletének megfelelően határozta meg azt a tudás-kánont, amit a néprajzzal foglalkozó minden szakembertől el lehet várni, és a kultúrát (elsősorban a magyar paraszti kultúrát) tematikus és területi egységekre ta- golva a maga kanonikus teljességében kívánta átadni az egyetemi hallgatóknak. Va- lójában a sokat kritizált bolognai rendszer bevezetése – az eredetileg öt éves képzés felosztása, és ezzel párhuzamosan az igény arra, hogy akár a BA akár az MA képzés önállóan is értelmezhető legyen – alkalmat adott és igényt teremtett arra, hogy ezt az oktatási modellt újraértelmezzék a néprajzot oktató magyarországi tanszékek. Ez a modellváltás, modellbővítés egyben reakció volt a tudományszakunkat már régóta érzékenyen érintő problematikára is, nevezetesen arra, hogy a hagyományos né- pi-paraszti kultúra elhalásával, múltbelivé válásával párhuzamosan merre, milyen irány- ba fejlődjön a néprajzkutatás. Másként megfogalmazva: egyrészt mi a kutatás tárgya, vagyis milyen réteg kultúrája tartozzék illetékességi körébe, azaz ragaszkodjék-e ahhoz a szűken értelmezett kerethez, hogy csak a paraszti és az azzal szoros kapcsolatban levő rétegek kultúráját vizsgálja, vagy ellenkezőleg, azt kiszélesítve egyéb társadalmi cso- portok kultúráját is kutatási tárgyának tekintse-e. Másrészt mennyiben orientálódjék a múlt és mennyiben a jelen problémái felé, azaz inkább a történelemtudománnyal, vagy ellenkezőleg, inkább a szociológiával keressen-e diszciplináris kapcsolódást. Ezek a kérdések burkoltan mind kapcsolatban voltak azzal a problémával is, hogy a néprajztanszékek (és tágabban, a néprajztudomány) hogyan reagáljon az utóbbi év- tizedek antropológiai robbanására, az antropológiai szemléletmód és problematika ETHNOGRAPHIA 129/2018. 3. sz. EEthnographia2018.08.30..indbthnographia2018.08.30..indb 336767 002/09/20182/09/2018 222:36:372:36:37 368 Nagy Zoltán térhódítására. A nyolcvanas-kilencvenes években ugyanis Magyarországon is határo- zottan és látványosan megjelent a kulturális antropológia, mint önálló tudomány. Nem mintha korábban nem léteztek volna antropológiai kutatások, de ezek etnológia néven betagozódtak a néprajz tudományos és intézményi keretei közé. Az önálló antropoló- gia térhódítása egyben néprajzkritika is volt, ami elsősorban elméleti, módszertani és ideológiai síkon fogalmazódott meg néhány jelentős konferencián1 vagy éppen folyó- iratban.2 A vita felütéséből és jellegéből következően alkalmas volt arra, hogy tudo- mányos, tudománypolitikai és politikai érdekek mentén egymással szembenálló tudo- mányokként fogalmazza meg a kulturális antropológiát és a néprajztudományt. Ennek megfelelően az antropológia intézményesülése felemásan alakult, hiszen bizonyos színtereken önálló tudományként jelenik meg,3 míg másokon a néprajzzal szorosan összekapcsolódva szerepel.4 Ebben a helyzetben a Pécsett 1991-ben alakuló Néprajz Tanszék úgy határozta meg magát, hogy a két, sok szempontból egyértelműen eltérő5 kultúra- (és/vagy társadalom-) tudomány tradícióját egyaránt felvállalja, hiszen mind- egyik képes újat mondani a másiknak, kiegészíteni, megtermékenyíteni a másikat. Ez a szemlélet jelent meg abban a szimbolikus aktusban is, hogy a magyarországi néprajzi tanszékek közül elsőként vette fel nevébe mind a néprajz, mind a kulturális antropo- lógia elnevezést. Tehát árokásás helyett hídépítésbe fogtunk,6 és következetesen azt a felfogást követjük, hogy a sajátos magyar (közép-kelet-európai) tudományos szférá- ban a két diszciplínának szükségszerű együttműködnie, közelíteniük kell egymás felé. Tapasztalataink és hitünk szerint ez a tendencia országos szinten is egyre markánsab- ban jelentkezik, és remélhetőleg egyre meghatározóbb lesz a kutatási gyakorlatban is. Mindezek folyományaként tanszékünk képzésében az egyértelműen történetiként felfogott néprajztudomány mellett megjelent a néprajztudomány mint a jelen totá- lis társadalmi rendszereinek kérdéseire – sajátos kutatási módszerének köszönhető- en – egyedülállóan érzékeny és komplex, ugyanakkor emberközeli válaszokat adó diszciplína; illetve megjelent a magyarországi vagy legfeljebb európai értelmezési 1 Például A komplex kultúrakutatás dilemmái a mai Magyarországon: az antropológiai megközelí- tés esélyei. Társadalomtudományi helykereső konferencia a Miskolci Egyetemen, Miskolc, 1992. november 6‒7. 2 A BUKSZ 1989-es és 1990-es évfolyamában, valamint a Replika, 1994. júniusi (13-14) számában. 3 Önálló – bár egymást helyenként átfedő – tudományos társaságok képviselik a két tudományt. Az egyetemi nomenklatúrában is önállóan szerepelnek, ráadásul a néprajztudomány a humántu- dományok, az antropológia a társadalomtudományok részét képezi; illetve önálló antropológiai tanszékek is alakultak a nyolcvanas évek végétől kezdődően. 4 Az akadémiai nomenklatúrában „néprajz – kulturális antropológia” néven kerülnek közös neve- zőre, de a múzeumi szférában sem volt – nehezen is lehetett volna – semmiféle tendencia a két tudományterület szétválására. 5 Hofer 2004: 65–79.; Hann 2004: 45–63. 6 Ezt a törekvést tükrözi a tanszék két pályázata is, először a From Hungarian Ethnography to European Ethnology and Cultural Anthropology (2004‒2008) projekt a “Structuring the Europe- an Reserch Area – Human resources and Mobility”; Marie Curie Host Fellowships for Transfer of Knowledge (TOK) programon belül, amely egy tanulmánykötet kiadásával zárult (Vargyas (szerk.): 2009.); illetve a Main currents and influential approaches in anthropology today című előadássorozat (2015‒2017), amely a tanszék, a Fondation de la Maison des Sciences de l’Homme, Paris és a Centre Français de Recherche en Sciences Sociales, Prága közös szervezésében zajlott. EEthnographia2018.08.30..indbthnographia2018.08.30..indb 336868 002/09/20182/09/2018 222:36:432:36:43 Egy tanszéki bemutatkozás elé 369 keret mellett a globális földrajzi magyarázat igénye és lehetősége is. Ennek értelmé- ben a tanszék képzési struktúrájában a hangsúly egyre inkább azoknak az elméleti, módszertani és etnográfi ai ismereteknek az átadására került, amelyek lehetővé teszik a kultúra és a társadalom jelenkori értelmezését és elemzését, egyben a változások nyomon követését, a – nemzeti, etnikai – kulturális örökség meghatározását és keze- lését, illetve a történeti szempont következetes érvényesítését. Az elmúlt évtizedben kialakult pécsi képzési rendszer célja tehát már nem egy körülhatárolt ismeretanyag, egy tudományos kánon átadása, hanem egy működőképes kutatói paradigma, egy tu- dományos eszközkészlet elsajátíttatása. Ezt az ars poeticát tükrözi az Ethnographia jelen tematikus száma, amely ízelítőt kíván nyújtani a tanszék kutatási portfóliójából. Ezért férnek meg egymással békésen e számban olyan témák, mint a 17‒18. századi dél-dunántúli rácok és a hard core punk közösségek, vagy éppen a „gyümölcsész” mozgalom és az „erőforrás átok” hatása a szibériai hantikra. De nemcsak tematikusan, hanem földrajzi szempontól is sokszínű a kép, hiszen Gyimes mellett Vietnam, Belső-Somogy mellett Baskortosztán is megje- lenik a kutatásokban. Sőt – a fent vázolt helyzetre reagálva – elméleti (a „népi” vallás fogalmának lehetséges értelmezéseit összefoglaló) és módszertani, a terepmunka sajá- tos kihívásaira refl ektáló tanulmányok is szerepelnek az írások között. A keretek szükségszerű korlátozottsága miatt nem tudott mindenki belekerülni ebbe a válogatásba, akiknek talán kellett volna, akikkel a tanszék azonosságot érez, és akikhez intézményileg is szorosan kötődik. A kötet szerzői meghatározóan a tanszék jelenlegi oktatói, valamint néhány kutató az éppen végzés előtt álló doktoranduszaink közül. Hiányoznak azok, akik a tanszéket alapították és egykor az útjára indították, akiket ma már klasszikusokként idézünk, mint ahogy ki kellett hagynunk olyanokat is, akik nálunk végeztek, doktoráltak, esetleg korábban nálunk dolgoztak és jelenleg is a néprajztudomány területén alkotnak. Ezért voltam kénytelen úgy fogalmazni, hogy az Ethnographia jelen száma csak ízelítő a tanszékhez kapcsolódó kutatásokból. Ennek ellenére hiszem, hogy így is felmutatja mindazt, amit tanszékünk képviselni szándéko- zik, amit talán „pécsi iskolának” is lehet nevezni. Irodalom HANN Chriss 2004 Két tudományág összemosódása? Néprajz és szociálantropológia a szocialista és posztszocialista időszakokban. In Vargyas Gábor (szerk.): Fehéren, feketén. Varsánytól Rititiig. Tanulmányok Sárkány Mihály tiszteletére. I–II. 45–63. Budapest: L’Harmattan. HOFER Tamás 2004 Amerikai antropológusok és hazai néprajzkutatók középeurópai falukban: összehasonlító jegyzetek két tudományág szakmai személyiségéről. In: Vargyas Gábor szerk.): Fehéren, feketén. Varsánytól Rititiig. Tanulmányok Sárkány Mihály tiszteletére. I–II. 65–79. Budapest: L’Harmattan. EEthnographia2018.08.30..indbthnographia2018.08.30..indb 336969 002/09/20182/09/2018 222:36:432:36:43 370 Nagy Zoltán