zul később az önkorbácsoló voyeur és a grand guignol-beli szörnyeteg fintoraiba. Figyelmet ér- demel Barry James is, akinek altisztjére Dickens is büszke lett volna. LONDONI NEMZETI SZÍNHÁZ Irving Wardle: Az átfésült Sweeneynek élesebb a borotvája Independent on Sunday, 1993. jún. 6. SONDHEIM-WHEELER: SWEENEY TODD 1981-ben a Drury Lane-en a vérgőzös grand- guignol szellemesség és a búvópatakszerű tár- lái úgy surrognak, mint a végzet óraütései, a ze- sadalmi problematika mind eltemetődött a A kritikai visszhangból ne előre lendíti a cselekményt, s egyszersmind „showbiz" lakkrétege alatt. Most Declan Donnel- annak jellegét is megadja a gyerekkori rigmusok lannak sikerült (lekaparnia a rossz minőségű ken- Stephen Sondheim sötét, briliáns és parodisztikus visszhangjával, a londoni utca zsi- cét, és az egész szerkezetet a csontvázára csu- vérfagyasztó musicalje egy szín alatt komédia, vajával és a dies irae-vel. Bármennyi forrásból paszítania. (Sajnálom, hogy rossz vicceket kell melodráma és maróan gunyoros merít is ez a zene, mégis elsőrendűen e színjá- elsütnöm, de az ember nehezen vonja ki magát a társadalompszichológia. Aki ezt a receptet tékhoz tartozik, és az ember szinte érzi szájában pikáns és pajzán vérfagyasztás hatása alól.) És valószerűtlennek érzi, menjen el a Cottesloe-ba, az ízét. most döbbenünk csak rá, micsoda különleges ahol a mű természetes otthonára lelt. Azt A túldíszített és alulnépesített Drury Lane-beli remekművet alkotott Stephen Sondheim. hiszem, a tizennégy évvel ezelőtti londoni változathoz képest az első különbség, hogy Jack Tinker: Borotvaéles élmény bemutató csak azért nem volt igazi siker, mert a Donnellan a kórust beleolvasztja a környezetbe. Daily Mail, 1993. jún. 3. mű elveszett a Drury Lane hatalmas üregében; Kezdetben esti sokaságként találkozunk velük, itt viszont Sondheim fürge szelleme és tövises, amint ki-ki siet a maga útjára, és eközben úgy elegáns intelligenciája közelről élvezhető. üt-köznek össze, úgy keresztezik egymás útját, A himlőhelyes és szemölcsös képű Alun Arms- Szemtől szembe Alun Armstrong bosszúálló mintha A-tól Z-ig egész London ott nyüzsögne a trong nem olyan „glamorous" Sweeney, mint volt Sweeneyjével szállhatunk le a viktoriánus szen- színpadon. Később a borotválási verseny nézői- tizenhárom évvel ezelőtt Denis Quilley, aki most vedély, bűn és jogtiprás alvilágába. Polonius tra- vé alakulnak, majd mohó vendégekként tódul- kissé talán túl hűvös és kedélyes gazemberként giko-komiko-politiko-musicalnek nevezné a mű- nak Mrs. Lovett húspástétomboltjába (miközben bukkan fel. Armstrong játékából azonban éle- vet, amely afféle goyai stílusú képregény egy Sweeney odafenn gondoskodik a friss hússzál- sebben tetszik ki, hogy mennyire áldozata a rég- kannibál társadalomról, ahol az ember felfalja az lítmányokról), aztán Fogg tébolydájának lakói múlt gazságnak, amelyet elkövettek ellene. Van embert, és a hasznot valaki más zsebeli be. lesznek. De a leghatásosabbá akkor válnak, benne valami megalázott, viharvert sérültség, Sweeney először elcsábított és halálba kergetett amikor néma tanúkként figyelnek a sötétből, amely jól illik a környezet realizmusához, és ami- feleségéért és lelencházba adott lányáért akar majd a borzadály pillanataiban közelebb tömö- kor végre felhagy a kétségbeesett önmarcango- bosszút állni tizenöt éves ausztráliai száműzetés rülnek. lással, és sima, komplikálatlan derűvel fog hozzá után, ahová a csábító, Turpin bíró igaztalan mó- Wheelernek Christopher Bond színdarabjából sorozatban elkövetett gyilkosságaihoz, kétség- don küldte, de lassan beleszeret a bosszúba ma- adaptált librettója egy bosszúálló hősről szól, aki kívül vérfagyasztó lesz. Kiváló partnerre is lelt gába: így fajul a társadalmi igazságtétel mohó, az egész emberiségnek hadat üzen. A szö- Julia McKenzie pástétomkirálynőjében, aki még kéjes gyilkolási mániává. (Lehet, hogy a Swee- vegben a Jakab-kori tragédia egyesül a XIX. akkor sem vedli le lenéző cinizmusát, amikor már ney Toddban az első antimarxista musicallel van századi melodrámával és a brechti parabolával - zöld selymekben pompázik, tollbokréták díszle- dolgunk?) Donnellan koncepciójában azonban meg- nek a fején, és komikus módon kérkedik gazdag- Declan Donnellan rendezését az erőfeszítés- semmisítő erejű válasz lesz a Broadwayn uralko- ságával és hírnevével, mint a Fleet Street az évi től mentes gördülékenység jellemzi; szardoni- dó camp viktoriánus kultuszra. Hogy népszín- díjnyertes vendéglátója. kus és mérgezett humorú mesemondó, mesteri- ház, az bizonyos, és egyes számai, mint például Sondheim zenéje még soha nem tanúskodott en szervezi meg az egymásba fonódó jelenete- a kedélyes kannibálduett, megmaradnak a szán- ilyen kísérteties képzelőerőről, dalszövegei soha ket, a melodráma komédiává oldódik vagy hor- dékolt camp humor szintjén. Többnyire azonban nem voltak sötétebben sziporkázóak. Zenéje hol rorrá dermed, és mindez pontos tükörképe a a vigyor lehervad az ember szájáról. Mrs. Lovett- derűs, hol lázasan zaklatott, sőt, időnként mind- sondheimi meseszövés kifinomultságának és nek első látásra az volna a dolga, hogy feloldás- kettő egyszerre. Ki más merné úgy ábrázolni an- arcátlan szellemességének. A kemény és rideg ról, könnyed változatosságról gondoskodjék, de tihősét, hogy az a torkok elnyiszálása közepette zene, amely népszerű dallamokat színez kese- Julia McKenzie játékában épp az a vérfagyasztó, szerelmi dalt énekel? És ki más merne népszerű rűre, Sondheimet Kurt Weill örökösévé avatja. A ahogy banális, köznapi megalkuvásokra készen, operát írni magáról a gonoszról? félelmetes Turpin bírót Denis Quilley alakítja, Ju- a szűk látókörű polgári tisztesség szabályaihoz Benedict Nightingale: lia McKenzie Mrs. Lovettje pedig éber és finom- ragaszkodva matat és buzgólkodik boltjában, Vérben úszó társadalomtörténet kodó ragadozó, aki egyre tarkább tollazatban mialatt a kéményből zöld színű füst száll a ma- The Times, 1993. jún. 3. pompázik, ahogy az üzletmenet fellendül, és gasba. közben gyilkosan meghitt kedélyességet áraszt. Az sem kétséges, hogy a társulatban a leg- The Sunday Times, 1993. jún. 6. jobb hangja neki van; a legédesebben azonban Stephen Sondheim és Hugh Wheeler magukévá mégis Alun Armstrong Sweeneyje -- ez a minden tették a filozófiát, miszerint a világ kétfajta em- A Cottesloe-ban a mű kamaraoperaként születik Monte Cristo-i cifrázatot nélkülöző rögeszmés berből áll: azokból, akik esznek és azokból, aki- újjá, minimálisra redukált díszlettel és négy főre törvényen kívüli hős - dalol, amikor szerelmet ket megesznek, majd ezt a metaforát átgyúrták (főleg fuvósokra) zsugorított zenekarral. Eltűn- vall rég nem látott beretvásdobozának. Denis nyers realitássá. tek a Broadway közönségmanipuláló taktikái, és Quilley, a Drury Lane-beli Sweeney, most ünne- Gyilkos hajlandóságú hősük, a Fleet Street-i helyükre karcsú, céltudatos zenés dráma került, pélyes és méltóságteljes Turpin bíróként jelenik amelyben minden szál exponálva van. A nyitó meg újra; sólyomszerű profilja bámulatosan tor- balladától kezdve, amelynek kisszekundos trio- borbély elvágja vendégei torkát, majd testüket nyi emberi melegséggel is meg tudja bolondítani Weill botrányszagú szenzációt keltett Berlinben a egy aknába dobja, hogy a földszinten a megda- a figura alkimiáját. Ritmusérzéke páratlan, éne- Mahagonny város felemelkedése és bukása rált hús titkon bekerüljön Mrs. Lovett London- ke és szövegejtése pedig nemcsak élvezetet című művel. szerte elismert húspástétomos süteményeibe. szerez, de páratlan előnyt is jelent, amikor A musicalek általában az emberi jóság édes Julia McKenzie játékának árnyalt finomságá- Sondheim élesre fent dalszövegeivel kell tejében úsznak, és szerencsés befejezés fejeli val kordában tartja a szerepben rejlő groteszk megbirkózni. meg őket. A Sweeney azonban, amely Harold vonásokat, és ugyanakkor mégis több humort Clive Hirschhorn: Pengeéles komédia Prince látványos Drury Lane-beli rendezésében hoz ki belőle, mint elődei, Angela Lansbury és Sunday Express, 1993. jún. 6. 1980-ban megbukott, vérben és zsigerekben Sheila Hancock tették. Mi több: még egy csipet- fürdik, és savanyú-keserű szájíz marad utána. Hatvan év óta nem született ilyen sötét, vad és Donnellan rendezésében a musicalből kama- sokkoló musical, mint Stephen Sondheim Swee- rajellegű Jakab-kori bosszúdráma lesz, amely fi- Julia McKenzie (Mrs. Lovett) ney Toddja. Ha hasonlót keresünk, vissza kell noman súrolja a grand-guignolt és a black co- és Alun Armstrong (Sweeney Todd) mennünk 1930-ig, amikor Bertolt Brecht és Kurt medyt, és szenvedélyét a brechti szatíra táplálja a nagyvárosról, ahol a szegényekre és a gyen- gékre pusztulás vár. Hasonló szellemben fogant Nick Ormerod színpadképe is, amelynek moz- gatható barna falai, ajtói és magasba tornyosuló homlokzatai egy, a lélek legsötétebb éjszakájába süppedt Londont idéznek. Donnellan hangsúlyosan emeli ki Sweeney vízióját, aki Londont egyszerre látja emésztőgö- dörnek és selejtes állatkertnek, ahol a féreggé vált emberek képletesen is, szó szerinti értelem- ben is szétmarcangolják és felfalják embertársa- ikat. Nicholas de Jongh: A démoni borbély kése élesebb lett The Evening Standard, 1993. jún. 3. A Sweeneyt mindenekelőtt két dolog avatja nagy musicallé. Először is az az erkölcsi komplexitás, amelynek révén a hőst állandóan mozgó fókusz- ból szemlélhetjük: az egyik percben igazságtevő erő, a másikban eszelős gyilkos. Amikor tizenöt évi száműzetés után megfogadja, hogy bosszút áll az őt és családját romlásba döntő bírón, a ki- fosztottak és megalázottak szócsöve lesz: Tour- neur Vendice-e, társadalmi küldetéssel.