IRODALOM • MŰVÉSZET TÁRSADALOMTUDOMÁNY IN MEMÓRIÁM STEVAN DORONJSKI STEVAN DORONJSKI EMLÉKEZÉSEI TITÓVAL VALÓ UTOLSÓ TALÁLKOZÁSAIRA BÉLA DURÁNCINAK A FORRADALMI EMLÉKMŰVEKRŐL SZÓLÓ TANULMÁNYÁNAK BEFEJEZŐ RÉSZE TIN UJEVIĆ VERSEIBŐL INTERJÚ SZELI ISTVÁNNAL NÉMETH ISTVÁN ÉS TARI ISTVÁN PRÓZÁJA VARGA ZOLTÁN: EMBERÉLET ÉS EMBERI ÉLET (ESSZÉ) AZ IRODALMI KRITIKÁRÓL — VÜK KRNJEVIĆ, SLAVKO GORDIĆ ÉS SRBA IGNJATOVIĆ ÍRÁSA KÖNYV- KRITIKA 1981 Szeptember HÍD IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT Alapítási év: 1934 XLV. évfolyam SZERKESZTŐI TANÁCS Ács Károly, Andruskó Károly, Bányai János, Blahó József, Bordás Győző, dr. Bori Imre, dr. Burány Béla, Burány Nándor, Deák Ferenc, [Gál László,| Lackó Antal, Németh István, dr. Pap József, Pándi Oszkár, Petkovics Kálmán, Sinkovits Péter, Srőder János, Szabó Ida, Szekeres László, dr. Szeli István és Vicsek Károly A Szerkesztő Tanács elnöke: dr. Pap József Fő- és felelős szerkesztő: Bányai János Szerkesztő: Bordás Győző Műszaki szerkesztő: Kapitány László TARTALOM Jovan Veselinov Žarko: Életét a forradalomnak szentelte 957 Stevan Doronjski: Utolsó találkozásaim Titóval 960 Béla Duránci: A kegyelet és a büszkeség emlékművei II. (tanul­ mány) 982 Tin Újévié verseiből 1005 Burányi Nándor: Tudomány és közélet (interjú) 1011 Brasnyó István: Pilinszky János emlékére (vers) 1022 Böndör Pál: Vígeposz (részlet) 1023 Veszteg Ferenc: Várom udvarias levelét Thomas Mann (vers) 1030 Németh István: Sérelem (novella) 1039 Tari István prózái 1045 Fülöp Gábor: (Effektus: bomba le-föl) (rádiójáték) 1053 Varga Zoltán: Emberélet és emberi élet (esszé) 1064 XLV. évfolyam, 9. szám 1981. HÍD szeptember ÉLETÉT A FORRADALOMNAK SZENTELTE JOVAN VESELINOV 2ARKO Amikor a nálunknál fiatalabb harcostársaink nélkül maradunk, akikkel forradalmi harcunk utóbbi néhány évtizedének minden nehézségét és szép napjait együtt éltük át, akikkel együtt arattuk győzelmeinket és együtt éreztük a vereség keserűségét, akkor va­ lamennyiünknek úgy tűnik, hogy velük magunkat is temetjük kis­ sé, s ez jobban fáj, mintsem elképzelhető. Stevan Doronjski halála súlyosan érintett. Elment a mi Stevónk, a Fruška gora-i lankák halk szavú embere, szülőföldje dolgozóinak és föld nélküli parasztjainaik közkedvelt elvtársa, aki önzetlenül segédkezett a jogfosztottaknak, hogy megszervezzék igazságos har­ cukat, eltávozott a lázadó egyetemista, felkelő, s fasiszta meg­ szállók elleni harc szervezője, a partizán politikai biztos és az ifjú- kommunista tribün, aki maga köré tudta gyűjteni az ifjúságot, aki élükre állt és felelős kommunista forradalmárként életét és jövőjét a forradalmi eszmék célkitűzései megvalósításának szentelte mind­ végig. Negyven évvel ezelőtt találkoztam vele a fegyveres felkelés tü- zében, amikor a szerémségi síkságon szerveztük az első partizán­ osztagokat és a fasiszta megszállók elleni harcot. Azóta, életének utolsó pillanatáig, sohasem váltunk el. Habár nagyon fiatal volt, Stevo a felkelés és forradalom sorsdöntő napjaiban tapasztalt har­ cosként cselekedett. Akkor is, amikor a fegyveres akciót szervez­ tük, vagy cikket kellett írni, s kinyomtatni, terjeszteni a partizán­ újságot, s akkor is, amikor egybe kellett gyűjteni a népet, s meg­ magyarázni annak a harcnak a lényegét, amelyet a kommunisták Titóval az élükön terveztek és vezettek. Köztudott volt, hogyha Stevo elvállalt egy feladatot, akkor azt sikeresen és idejében el is végezte. A harcosok mindig igyekeztek egy alakulatba kerülni 958 HÍD vele, az akciókban mindenütt szívesen látták, szívesen várták, s bárhol is jelent meg a szerémségi falvak szállásain, vagy illegális harcosként Tito felszabadító egységeinek üzenetét hozván, min­ denki szerette és tisztelte. Ilyennek maradt meg a forradalom győzelme után is. Sohasem volt saját magával elfoglalva. Életének értelmét a munka és az ember felszabadításáért folytatott harcban látta. „A forradalom — mondta Doronjski — életem legjobb részét képezi. S ha nem lett volna az, aíkkor is boldog lennék, ha fenntartás nélkül el­ mondhatnám, hogy a forradalom az én életem, a hitem, mindaz, amit adtam, s amit a forradalom többszörösen visszaadott. Ezt mondhatom, ha társadalmi fejlődésünk utóbbi négy évtizedére te­ kintek vissza, amennyi idő elmúlt azóta, hogy bekapcsolódtam a forradalomba napjainkig.” Stevóra a párt és a társadalmunk a legfelelősségteljesebb felada­ tokat bízta, s ezeket ő ifjúkommunista lelkesedéssel vállalta és vit­ te véghez. Munkás, harcos és jó ember lévén mindenütt tárt ka­ rokkal fogadták, s mindenki magáénak tekintette Vajdaságban is, Belgrád'ban is, Szerbiában is, s egész Jugoszláviában is. Valameny- nyi feladatát és megbízatását egyforma felelősséggel és odaadással teljesítette. Ilyen volt mint az ifjúkommunisták titkára, s mint a párt és az állam magas rangú funkcionáriusa. Ezzel magyarázható a tekintély, amelyre szert tett, s a töretlen fejlődés, amelyet tár­ sadalmunkban megvalósított mint Tito elvtárs közeli és nagyra becsült munkatársa. Társadalmi és politikai angazsáltsága szerteágazó és sokoldalú volt. Számára a munka és a dolgozó volt minden értékelésnek az alapvető mércéje. A munkásosztály döntő szerepének megvalósí­ tásáért folytatott harcban társadalmi életünk és munkásságunk minden területén azért szállt síkra, hogy érvényt szerezzen ezen értékelés módszereinek és az eszmei-politikai harc élgárdájának, a Kommunista Szövetség eszméje megvalósításának, mert ebben lát­ ta kitűzött célunk valóra váltásának zálogát. Forradalmunk ne­ hézségei alkalmával, a dilemmák és megpróbáltatások óráiban — 1941-ben, 1945-ben, 1948-ban, az 1970-es években és sok más al­ kalomkor is — Stevan Doronjski nem tétovázott, mindig szilár­ dan és következetesen megmaradt szocialista önigazgatásunk titói útján. Határozottan szembeszegült minden nyomással, amelynek fejlődésünk során ki voltunk téve mindazokkal, amelyek „jobb­ ról”, mind pedig azokkal, amelyek „balról” jöttek. Szembeszegült ÉLETÉT A FORRADALOMNAK SZENTELTE 959 a bürokrata önkény szűklátókörűségével csakúgy, mint a kispol­ gári lazasággal, ösztönszerűséggel és felelőtlenséggel. Állandóan em­ lékeztette harcostársait, különösképpen a fiatalabbakat, hogy a forradalom nem folyik nyugodt mederben, hanem, hogy állandó heves harcot jelent az új társadalmi viszonyokért, s e harc vala­ mennyi szakasza áldozatokat is követel. A dolgozók élgárdájának tekintélyét és hatását sohasem választotta el az élgárda minden tagjának, minden egyénéneik tekintélyétől és erkölcsi magatartásá­ tól. Nem tűrte az opportunizmust, az ingadozást és következet­ lenséget, aminek veszélyére különösen az utóbbi évek során figyel­ meztetett valamennyiünket, mondván, hogy ebben fejlődésünk je­ lentős kerékkötője rejlik. Síkraszállt nemzeteink és nemzetiségeink egyenjogúságának kö­ vetkezetes megvalósításáért, mint forradalmunk egyik legnagyobb vívmányáért. Elsőrendű feladatának tekintette, hogy a több nem­ zetiségű Vajdaságnak kommunistái csakúgy, mint egész országunk valamennyi kommunistája, ezt tekintse legfontosabb feladatának. Állandóan hangsúlyozta, hogy ez az állam a szabad és egyenran­ gú emberek országa, s lakóit nem aszerint értékeljük, hogy mi­ lyen nemzethez vagy nemzetiséghez tartoznak, hanem, hogy mi­ lyen a viszonyuk az ember szabadságáért, a szocializmusért és az önigazgatásért vívott harchoz. Stevo közkedvelt volt valamennyi környezetben, ahol dolgo­ zott és politikailag tevékenykedett. Rangos funkciói nem válasz­ tották el az „átlagemberektől” , mint ahogy azt sem engedte meg, hogy magával ragadja a vezető posztokkal járó elidegenülés ve­ szélye. Szívesen találkozott az emberekkel a gyárakban, falvak­ ban, az ifjúsági akciók alkalmával vagy vadászatokon. E találko­ zások a közös öröm pillanatai voltak, a véleménycsere, a megbe­ szélés óráit képezték, s ha kellett, akkor vitát is folytatott. Becsü­ letével, egyszerűségével és nyíltságával, amely olykor a jó és tisz­ tességes emberek naivitásával volt határos, mindenkit elragadott. Mindezért Stevan Doronjski emlékét tartósan meg fogjuk őrizni, s forradalmi tevékenysége értékes örökségként megmarad vala­ mennyi nemzedék számára, mindazok számára, akik a forradalom ugyanazon eszméiért szállnak síkra. UTOLSÓ TALÁLKOZÁSAIM TITÓVAL STEVAN DORONJSKI EMLÉKEZÉSEI Más elvtársakhoz hasonlóan Stevan Doronjski, a JSZSZK és a JKSZ Elnökségének tagja is arra hivatkozott nyilatkozatának kez­ detén, hogy felidézve a Titóval való utolsó találkozásokat sok más, korábbi eseményről is szólnia kell: „Tudom, kötelességem a Tito elnökkel való utolsó találkozá­ saimról beszélni. Ám ha ezekre gondolok, önkéntelenül is emléke­ zetembe tolulnak más, régebbi emlékek is... Az utolsó találko­ zások többnyire Karadordevón játszódtak le. Egyébként számta­ lanszor találkoztunk ezen a helyen, számtalanszor beszélgettünk a legkülönfélébb dolgokról. Ilyen esetben Tito elvtárs kifejtette gon­ dolatait, elképzeléseit, s gondolatainak gazdagsága engem is, má­ sokat is új föladatok vállalására serkentett. Nem tehetem meg, hogy ezek közül legalább egyet ne említsek m eg.. Nem véletlenszerű, hogy Stevan Doronjski régebbi dolgokról is kívánt beszélni. Akkor lépett a kommunisták soraiba, amikor Tito a JK P élére került: Tito harcosainak sorában állt 1941-ben, a háború kezdetén; a háború befejezése után — mint maga mondja — mint „fiatal káder”, az ifjúsági szervezetben vállalt különböző megbízatásokat, majd évekig különféle állami és párttisztségeket töltött be Vajdaságban. Később köztársasági, majd szövetségi szin­ ten kapott megbízatásokat. így hát gyakran volt Tito közelében, gyakran volt vendéglátója, s ott volt, valahányszor elnökünk Ka- radordevóra érkezett.