Általános Földtani Szemle 25, 327-335, Budapest, 1990 TITON-NEOKOM PYGOPIDAE (BRACHIOPODA) ŐSFÖLDRAJZ AZ ALPI-KÁRPÁTI RÉGIÓBAN Tithonian-Neocomian palaeogeography of Pygopidae (Brachiopoda) in the Alpine-Carpathian region Ká z m é r M iklós A felsőjura-alsókréta Pygopidae (Brachiopoda) család négy fajának ősföldrajzi eloszlását vizsgáltam az alpi-kárpáti-balkáni régióban. A Pygope caiulloi és P. diphya kisméretű, búbközeli perforációval rendelkező fajok a Tethys déli peremén, míg a nagy, központi perforációjú fajok (Pygope janitor, Pygites diphyoides) a Tethys északi szegélyén fordulnak elő. Az elkülönülést okozhatta a széles Penriini-óceán, mint barrier, illetve a kis, búbközeli perforációjú fajok jobb alkalmazkodása a déli perem táplálékban szegényebb aljzatához. Palaeogeographic distribution pattems of four species of the Upper Jurassíc - Lower Cretaceous Pygopidae (Brachiopoda) family were examined in the Alpine-Carpathian-Balkan region. Pygope caiulloi and P. diphya, bearing smail perforations near their umbones lived in the Southern margin of Tethys, while Pygope janitor and Pygites diphyoides with large, Central perforations lived on the northem margin. Their separation was caused cither by a widc Penninic óceán acting as a barrier or the adaptation of the forms with smaller perforations to the nutrient-poor environment of the Southern margin. A Pygopidae brachiopoda-családba különleges kísért faunalisták használhatósága iránt, a formák tartoznak. A felnőtt példányok -- kevés Pygopidae-k annyira feltűnőek és kivétellel — perforált teknőjűek. Ez a könnyen összetéveszthetetlenek - legalábbis családszinten - felismerhető bélyeg különösen alkalmassá teszi - más brachiopodákkal (a perforáció egyedül itt őket ősföldrajzi vizsgálatokra, mert a nem- fordul elő az egész törzsben!), hogy akár alaposabb paleontológus térképező geológusok említései is őslénytani ismeretek nélkül dolgozó térképező megbízható adatként vehetők számba. Ez geológusok említései is érdemi adatnak számítanak. jelentősen megnöveli az ősföldrajzi vizsgálatokban Áttekintésemet két, (JARRE, 1962 által figyelembe vehető ielőhelyek számát. kialakított) csoportra korlátoztam: a nagy, centrális A Pygopidae Muir-Wood, 1965 családból két helyzetű perforációt viselő Pygope caiulloi + nemzetség négy faját vizsgáltam (2. ábra): Pygope diphya csoportra, valamint a kisméretű, a Pygope diphya (VON BUCH, 1834) búb felé eltolt perforációjú Pygope janitor + Pygope caiulloi (PiCTET, 1867) Pygites diphyoides csoportraA tárgyalt négy taxon Pygope janitor (PICIÉT, 1867) fajöltőjét az 1. ábra mutatja. Pygites diphyoides (D’0RBIGNY,1849). E négy fajt DlENI és MlDDLEMISS (1981) ŐSFÖLDRAJZ megbízhatóan revideálta és az addig megjelent ábrázolások nagy részét föltüntette a A Pygopidae családról az első szinonímlistákban. A kevés publikált, leírt-ábrázolt ősföldrajzi jellegű munkát SUESS (1867) írta, fauna miatt faunalistákban, ül. csak szövegközti melyben az Alpok és a Kárpátok lelőhelyeit említésként megjelent neveket is figyelembe ismertette. Száz évre rá GEYSSANT (1966) foglalta vettem. Utóbbiak egy részét GEYSSANT (1966) - össze a teljesség igényével az addig megismert valószínűleg a lelőhelyek, ilL a múzeumi anyag előfordulásokat és fajonként topográfiai térképen ismerete alapján — revideálta. ábrázolta is azokat. Bár AGER (1971) és MlDDLEMISS (1973) is kifejezték szkepticizmusukat a jó ábrákkal nem ELTE óslérsytaniTanszók, 1088 Budapest, Kun Béla tér 2. 327 AGER (1967) ismerte fel, hogy a mezozoós Helvétikum = H brachiopodák között a Pygopidae-k a legtipikusabban tethysi formák. A Voconsi-árok északi folytatása, hasonlóan Az alsókrétában vizsgálódva a tethysi mélytengeri képződményekkel tkp. Genf brachiopoda-provinciát MlDDLEMISS (1973,1984) szélességéig követhető az alpi előtérben. Csak a következő alakokkal definiálta: Pygope,Pygites, tágabb értelemben sorolhatjukl74HXlyétikuinhoz, Antinóm ia (később ezt beolvasztotta a Pygope valójában annál külsőbb helyzetű íáciesegység. A genusba, lásd DlENI & MlDDLEMISS, 1981), titon fauna P . jAnitort tartalmaz. Nucleata, valamint a "Terebratula" subsella és H.l. Porte-de-France (Grenoble) (Pictet, 1867). "Terebratilla" moutoniana csoportba tartozó Dauphinéi-AIpok. Fekete mészkőpad és szürke rétegek: leíratlan fajok. Elismerte, hogy az európai Terebratula janitor. 4 ábrázolt példány. alsókréta provinciák többé-kevésbé a Tethys H.2. Lémé ne (Chambéry mellet!) (Pictet, 1868). peremével párhuzamosan helyezkednek el; Terebratula janitor. H.3. Talloires (Annecy DK) (E bray, 1872, fide elterjedésüket a tengerek és szárazföldek Neumayk, 1873). Terebratula janitor (Pictet határozása megoszlása, valamint a paleoklíma (hőmérséklet, szerint). sótartalom) határozza meg. Ugyancsak felfigyelt a tethysi faunák és az alpi gyűrt övezet kapcsolatára, A szorosabb értelemben vett Helvétikum különféle és felismerte, hogy elterjedésük északi határa takaróegységeiben előforduló faunák a Genfi-tótól (kevés kivételtől eltekintve) az alpi gyűrt öv északi Vorarlbergig követhetők. A titon P. jAnitort határát követi a Bétikumtól a Kopet-dagig. tartalmaz. Már G eyssaiNT (1966) térképsorozatán felismerhető volt a janitor és a diphya + catulloi H.4. Riondonnaire (Chatel-Saint-Denis mellett, Montreux É) (Pictet, 1867, Favre, 1880). Fribourgi- diszjunkt áreája. Ennek értelmezése — a korábbi, Alpok. Fehér, márgás, titon mészkő: Terebratula janitor. lemeztektonikai alapokon nyugvó brachiopoda- Hő. Bakerboden (Justisthal, Thuni-tó ÉK) (P ictet. ősföldrajzi kutatások (VÖRÖS, 1977, 1980, 1982, 1867). Terebratula diphyoides. 1987) során kialakított szemlélet alapján VÖRÖS H.6. Dat (Fribourgi-Alpok) (Favre, 1880). Fehér, márgás, titon mészkő: janitor. S a n d y , (in 1988) munkája: a diphya a Tethys déli, H.7. Prayouds (Fribourgi-Alpok) (Favre, 1880). Fehér, apuliai szegélyét foglalta el, míg a janitor, márgás, titon mészkő, janitor. ugyanonnan kiindulva, az északi peremet H.8. Brienz (G erber, 1930). Világos, titon mészkő: népesítette be. Pygope janitor. Valangini márga: Pygope janitor. H.9. Au (Bregcnzer Wald). Santis-takaró (M y u u s , Ezt a Sa n d y (1988) által publikált ötletet 1911). Maim Auerkalk, strambergi szint, Calpionelia kiterjesztettem a diphya + catulloi, ill. a janitor a/pina-val. Listában: Terebratula diphya. Világosszürke + diphyoides fajpárokra. SANDY (1988) a Massif márgapala, valangini: Terebratula diphyoides. Centraltól a Kaukázusig nyúló területről 24 lelőhelyet említett; a jelen munka a szubalpi Subbrianconnais = Sb régiótól a Balkán-hegységig terjedő vidékről 62 lelőhelyet vizsgál. '■ A Brianconi-hátság önálló fáciesegységet képező északi lejtőjéről egy előfordulás ismert: A LELŐHELYEK Sb.l. Grandvillard (Fribourgi-Alpok). Kiippendecke = nappe des Préalpes médianes (Médianes plasiiques) Szubalpi régió (Délkelet-Franciaország) = S (Favre, 1880): catulloi vagy diphya. A Nyugati-Alpok és a Cévennek közötti Északi-Mészkőalpok (Nordaipin) = N terület legnagyobb részét a Voconsi-árok (Főssé vocontienne) foglalja el. A medence belsejében és A Trauth 1948-as munkájában felsorolt az azt szegélyező lejtőkön gazdag diphyoides-htuna számos lelőhely közül mindössze hármat található. A más taxonokat is tartalmazó fauna választottunk ki, de a többiben is P . d i p h y A tethysi jellegét először MlDDLEMISS (1973) ismerte található. fel. A környező platók Jura-jellegű, sekélytengeri faunáját SANDY (1986) írta le. N.l. Ruhpolding (ZríTEL, 1870). Vörös márvány: Terebratula sima (tkp. diphya). N2. Salzburg (Su e s s , 1867) "une trace de...marbres 5.1. Berrias (Ardeche) ( d 'O r b ig n y , 1847-18S1, PlCTET, rouges a T. diphya". 1867). Voconsi-árok. Neokom tömött mészkő: sok N3. Gresten (Stelzner, 1865). Neokom mészkő: diptyoides. Terebratula diphyoides a Fleckenkaikban, Suess 5.2. Barreme ( d 'O r b ig n y , 1847-1851). Voconsi-árok. meghatározása szerint. Neokom diphyoides. S3. Cheiron ( d 'O r b ig n y , 1847-1851). Voconsi-árok déli pereme. Neokom Terebratula dig^gtr-in 328 D = Drauzug (Dráva-vonulat) Terebratula diphya. Böckh (1874): vörös mészkő: diphya, de előfordul olyan példány is, melyet Zittel (1870) mint catuHoit sorol fel. Az. Északi-Karavankák jura rétegsorából Bó.Tata, Kálvária-domb. F ülöp (1975): berriázi P. sima mindössze egy rosszmegtaríásű példány került elő. (diphya 7). V igh (Í9S1): felsőtíton P. discissa tenuis ( = catuüoi), P. vomer. D.l. Wildensteiner Wasseríait (Északi-Karavankák) B.6. Agostyán (Vioh, 1961). Sötétröcös, agyagos, (SaiRöDER,1988). Kisameridgei-tiion,vörös,aptychuszos krinoideás mészkő: P. diphya. mészkő: catuüoi vagy diphya kinézetű, rosszmcgtaríású kőbél. A kárpáti flisÖv színjei és olisztolitjai = F Trentói-píatfcrm (Déli-Alpok) - T A három lelőhely nem elegendő az ősföldrajzi kép kidolgozásához; szükség lenne az D ien i és MIDDLEMISS (1981) nagyszabású egykorú, úc Pygopékdt nem tartalmazó lelőhelyek revízióját a Venetói-Alpok példányain végezte el, számbavételére is. de a Trentói-platform faunája ennél lényegesen nagyobb áreát foglal el. A Trentói-platform F.l. Stramberg. Oissztolií a Sziléziai-takaróban. kifejezés a titon-berriáziban nem is túl szerencsés Nekvasilová (1980): nesselsdorfi mészkő (Koprivnica fogalom, ui. maga a platform jura eleji Formáció), legfelső titon-vaiangini: 248 db diphyoides. PjtMES (1899): 1 db janitor. További diszkussziók: kiterjedésének csak a nyugati szegélyére H oijsa (1975), Suess, (1858, diphya néven), korlátozódik. Ettől keletre fokozatosan süllyed a Nekvasilová (1969). sekélytengeri üledékeket hordozó Friuii-platform lábához (Weissert, 1981). A strambergi szírt a szinte kizárólagos