DOI: 10.20331/AllKoz.2019.104.1-2.17 ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2019) 104(1–2): 17–237. Az Eupitheciini tribusz a Kárpát-medencében a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteménye alapján (Lepidoptera: Geometridae: Larentiinae) 1* 1 2 1 TÓTH BALÁZS , KATONA GERGELY , SULYÁN PÉTER GÁBOR és BÁLINT ZSOLT 1Magyar Természettudományi Múzeum Állattára, 1088 Budapest, Baross utca 13. 2Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztály, 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 9. *E-mail: [email protected] Összefoglalás. A Magyar Természettudományi Múzeum Kárpát-medencei Eupitheciini-gyűjteményét újra rendeztük. A régebbi törzsgyűjteményből és a beosztatlan anyagból összesen 81 faj 16571 példá- nya került elő, melyek mindegyikét meghatároztuk vagy határozását ellenőriztük, egyedi katalógus- számmal láttuk el, és adataikat adatbázisban rögzítettük. Külön felsoroljuk a példányok gyűjtőit. A tételes lelőhelyadatokat közöljük, továbbá minden faj lelőhelyeit ponttérképeken is ábrázoljuk. Rövid, határozást segítő diagnózist adunk mindegyik fajhoz, továbbá hivatkozunk a főbb magyar nyelvű ösz- szefoglaló faunisztikai művekben, illetve határozókönyvekben történő említésükre. Áttekintjük a mú- zeum gyűjteményében őrzött típuspéldányokat (13 taxon 54 példánya). Megállapítottuk, hogy a Tephroclystia graphata ab. brunnea ABAFI-AIGNER, 1906 az Eupithecia graphata (TREITSCHKE, 1828) új szinonimja, az Eupithecia inturbata clujensis DRAUDT, 1933 az Eupithecia inturbata (HÜBNER, 1807) új szinonimja, és a Tephroclystia isogrammaria transsylvanaria DANNEHL, 1933 az Eupithecia haworthiata DOUBLEDAY, 1856 új szinonimja. Az E. addictata DIETZE, 1908, E. nanata (HÜBNER, 1813) és E. sinuosaria (EVERSMANN, 1848) hazai elterjedéséhez figyelemre méltó új adato- kat közlünk. Bemutatjuk az E. scopariata (RAMBUR, 1833) vélhetően tévesen cédulázott hazai példá- nyait. Az E. pulchellata STEPHENS, 1831 hazai előfordulását nem tekintjük igazoltnak, ám nem zárjuk ki, hogy ez később bizonyítást nyerhet. A Függelékben megadjuk a legfontosabb magyar nyelvű munkák hivatkozásait az egyes fajokhoz, valamint rendszertani áttekintést adunk a csoportról. 46 áb- rával, 81 térképpel és 1 táblázattal. Kulcsszavak: adatbázis, Chloroclystis, elterjedés, Eupithecia, Gymnoscelis, katalógus, Pasiphila, típuspéldány. Elfogadva: 2019.05.31. Elektronikusan megjelent: 2019.09.30. 17 TÓTH B. et al. Tartalom Bevezetés ................................................................................................. 18 Anyag és módszer .................................................................................... 20 A katalógus felépítése .............................................................................. 23 A Kárpát-medencében gyűjtött példányok katalógusa és a fajok rövid ismertetése ......................................................................................... 24 Azonosítatlan példányok ....................................................................... 193 Típuspéldányok ..................................................................................... 194 Figyelemre méltó fajok és példányok .................................................... 205 A Kárpát-medencéből származó példányok gyűjtői .............................. 207 Irodalomjegyzék .................................................................................... 212 Függelék ................................................................................................ 215 Bevezetés A Kárpát-medencében kimutatott közel 4500 lepkefaj több mint 10%-át teszi ki az ara- szolólepke-félék (Geometridae) családja, ami nagyjából 500 fajt jelent. Ebből a fajszámból jelentős az Eupitheciini tribusz aránya a maga 85 fajával. A tribusz képviselői közé tartozik a kozmopolita Eupithecia génusz, amelyet sokan az egyik legfajgazdagabb lepkecsoportnak tartanak (MIRONOV 2003). A génusz már igen korán felkeltette a lepkészek érdeklődését, amit három, a lepkészet klasszikus periódusában megjelent, történeti szempontból is fontos munka fémjelez: (1) FRANK NELSON PIERCE a Brit-szigeteken előforduló araszolólepkék hím és nőstény ivarszervét úttörő módon ábrázolta, munkája nyomán egyértelművé vált, hogy a szárnyak alakja, rajzolata és színezete alapján rendkívül nehezen elkülöníthető Eupithecia fajok ivarszervi vizsgálatok segítségével könnyebben felismerhetők (PIERCE 1914); (2) KARL DIETZE fóliáns méretben nyomtatott monográfiája mutatott rá a fajok életmódjának sajátosságára, miszerint a hernyók virágok és magtermések fogyasztására specializálódtak (DIETZE 1910, 1913); és (3) LOUIS BEETHOVEN PROUT a „Die Gross- Schmetterlinge der Erde” sorozat munkatársaként a palearktikus régió fajairól adott első- ként áttekintést a teljességre törekedve, ezzel bemutatva a génusz fajgazdagságát. Ennek nyomán vált nyilvánvalóvá a génusz rendkívüli változatossága (PROUT 1914, 1938). A Kárpát-medencét tekintve a tribusz képviselőit elsőként FRIEDRICH TREITSCHKE (1776–1842) dolgozta fel, aki még csupán nyolc fajt jelzett az akkori Magyarországról („Ungarn”), ami a XIX. században még magában foglalta a mai Szlovákiát, Kárpátalját, a partiumi és a bánsági területeket (Nyugat-Románia, Észak-Szerbia). Ezt követően FRIVALDSZKY IMRE (1799–1870) gyűjteményének katalógusában már 39 fajt sorol fel, amiből 13-nak magyarországi jelenlétét jelzi (FRIVALDSZKY 1864). Ebből kettőt hazánk fa- unájára jellemzőnek tart: Eupithecia denticulata („fogacsos Pepecs”) és E. graphata („raj- 18 AZ EUPITHECIINI TRIBUSZ A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN zos Pepecs”) (FRIVALDSZKY 1865). FRIVALDSZKY a tribusz képviselőit magyarul „pepecs”- nek nevezi jelezve, hogy a fajok elkülönítése aprólékos és időigényes vizsgálatokat igényel. FRIVALDSZKY faunamunkáját követően születtek meg az első fajjegyzékek, amelyben a tribusz képviselőit is felsorolják: HORVÁTH & PÁVEL (1875) faunaművében a fajszám 18, ABAFI et al. (1896) viszont már 78 fajt jelez a Magyar Korona országaiból, ami már nem- csak Magyarország, hanem Erdély, Horvátország és Dalmácia (Tengermellék) területét is érintette. A bécsi OTTO BOHATSCH (1843–1912) az első, aki a faunaterületünkön előforduló „pepecseket” monografikusan dolgozza fel, és a Magyar Korona országaiból 39 faj jelen- létét mutatja ki (BOHATSCH 1882, 1883). Az említett munkákra támaszkodva ABAFI- AIGNER (1907) még pontosabb képet adhatott magyarországi faunáról: 67 Eupithecia faj előfordulását jelezte. Bár ABAFI-AIGNER és társainak említett munkáját megelőzően is publikáltak egyes táj- egységekre vonatkozó szórvány előfordulási adatokat (pl. FRIVALDSZKY 1873, HUSZ 1881), ezt követően a közlemények megsokasodnak, és számos faunisztikai közleményben kisebb- nagyobb részletességgel is kitérnek a tribusz képviselőire (pl. DANIEL & KOLB 1929–1930, SZENT-IVÁNY 1945). KOVÁCS szerint, aki különös figyelemmel kísérte a génuszt (vö. KO- VÁCS 1953a), a II. világháborút követően Magyarországon 55 faj képviseli a tribuszt (KO- VÁCS 1953b, 1956). Munkáit követően gyakorlatilag minden éjszakai lepkefaunával foglal- kozó faunisztikai műben megemlítik a tribusz fajait, esetleg kisebb-nagyobb részletességgel tárgyalják is őket. A „pepecsekre” vonatkozó faunisztikai adatokat kritikával kell kezeljük, mivel számos faj meghatározása nehézségekbe ütközik, és olyan specialistát kíván, aki képes elvégezni az ivarszervi vizsgálatokat. Erre már az Állathatározó első kiadása is felhívta a figyelmet: „Apró, 8-13 mm-es lepkék, kb. 60-80 igen nehezen megkülönböztethető fajuk van. A ma- gyarországi fajok elterjedését alig ismerik, ezért ajánlott minden egyes kézrekerülő pél- dányt eltenni és az Orsz. Természettudományi Múzeum Állattárának lepkészeti osztályába (Budapest, VIII, Baross utca 13) alkalomadtán eljuttatni!” (MÓCZÁR 1950: 594). Itt jelenik meg először a „törpearaszoló” elnevezés, ami hangsúlyozza az idesorolt fajok apró terme- tét. Ezt a magyar elnevezést vette át VARGA (1969), majd ez jelent meg a későbbi munkák- ban is és vált általánossá (VARGA 2010). Az 1970-es évektől kezdve két hazai lepkész foglalkozott intenzíven a tribusz fajaival. Az egyikük VOJNITS ANDRÁS (1941– ), aki 1975-től 1995-ig a Magyar Természettudomá- nyi Múzeum lepkegyűjteményének vezetője volt. A tribusz taxonómiájával és rendszerezé- sével világszinten foglalkozott, többszáz fajcsoport-nevet javasolva (SCOBLE 1999). Érdek- lődése és kutatásai hozadékaként az egyik legjelentősebb Eupitheciini referencia gyűjteményt állította fel, amit a Magyar Természettudományi Múzeum több mint ötven szabványméretű tárlófiókban őriz (jelenleg a „11A” jelzetű szekrény). VOJNITS mint faunista is jelentős szerepet játszott, hiszen a Natural History of the National Parks of Hun- gary akadémiai könyvsorozat köteteiben rendszeresen ő volt a lepkés részek egyik szerzője, ő határozta meg az araszolólepke-félék anyagait. Ezekben a könyvfejezetekben számos, a tribuszra vonatkozó adat került publikálásra. A másik, a tribusszal intenzíven foglalkozó magyar lepkész FAZEKAS IMRE (1947– ), aki számos kisebb-nagyobb, elsősorban faunisztikai és taxonómiai munkát közölt, jelenleg pedig az „Eupitheciini atlasz” megírásán fáradozik (BUSCHMANN & PASTORÁLIS 2018: 14). 19 TÓTH B. et al. A fentiek alapján nem meglepő, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumban je- lentős Eupitheciini anyag található. A Kárpát-medencéből származó több mint 16 ezer pél- dányt évtizedekig különféle helyeken tároltuk. Nagy részük a még KOVÁCS LAJOS által fel- állított és VOJNITS ANDRÁS fejlesztette törzsgyűjteményben volt, de jelentős, később beérkezett anyagok vártak beosztásra (pl. GYULAI PÉTER, RÁCZ GÁBOR, SZABÓKY CSABA, SZEMERÉDI ISTVÁN, UHERKOVICH ÁKOS