Pesten Járt Ksára Érkezett Budapestre

Total Page:16

File Type:pdf, Size:1020Kb

Pesten Járt Ksára Érkezett Budapestre NEMZETKÖZI LABDARÚGÁS A CHELSEA MAGYAR A KÉKEK TÖRTÉNETÉBEN RAJONGÓI HÍVTÁK CSak TaMBLING LőTT A szerző Dixonnal MEG BUDAPESTRE TÖBB GÓLT NÁLA erry Dixon a Magyar Chelsea Szurkolói Klub meghívá- erry Dixon 1961. július 24-én született Lutonban. A PESTEN JÁRT Ksára érkezett Budapestre. „Már az egyesület alapítá- KTottenhamnál kapott inasszerződést, de a klub aztán sakor célunk volt, hogy egy igazi legendát csábítsunk könnyedén lemondott róla. A csatár így előbb két amatőr- Magyarországra, egy olyan személyt, akinek érkezése csapatban, a Chesham Unitedben, majd a Dunstable-ben A NYOLCVANAS ÉVEK DROGBÁJA megmozgatja a hazai drukkereket. Hosszas szervező- futballozott, mígnem 19 évesen leszerződtette az akkor har- munka révén sikerült az egykori kiváló csatárt elhívni, madik vonalbeli Reading. Igazi futball-legenda jött el Magyarországra: Kerry Dixon, a Chelsea történeté- láttam. Azon a mérkőzésen a tribünön ültem, nem kerül- A mindössze 20 ezer font- tem be a hat csere közé. Jó szögből, jó helyről láttam a szó- és bízunk benne, jó hírünket viszi Angliába, így a jövő- nek második legjobb góllövője akkor volt az angol élvonal egyik leggólerősebb ben könnyebb lesz a régi nagyságokat Budapestre in- ba kerülő gólzsák 116 mér- lót. Tátva maradt a szám. vitálni. Kerry Dixonnak nagyon tetszett a város, élvez- kőzésén 51 gólt szerzett csatára, amikor az még az angoloké, na, jó, a briteké volt. Nagy találmány a film, Azt egyébként lehetett „élőben” érzékelni, hogy te a vendégszeretetet, és a különleges magyar ételek is klubja színeiben, amivel ráadásul képes időutazásra is vinni az embert: miközben a Chelsea magyar szur- Maradona kézzel ütötte be Shilton kapujába a labdát? ízlettek neki” – mondta az előkészületekről és a hétvégé- felhívta magára az élvo- Dixon: Nem. Csak a reakciókat láttuk, hogy Peter Shilton kolói klubja által összeállított kockákon Kerry leghíresebb mozdulatait, egyszer- ről Kaposi Dávid alelnök. nalbeli csapatok figyelmét smind legnagyobb vetélytársait és egyben kortársait nézem, szinte megeleve- azonnal tiltakozik. Aztán, persze, tévében, meg filmről több- A magyar Chelsea-drukkerek a 2000-es évek elején kezd- is. 1983 augusztusában nedik a múlt. Amiről Kerry azt mondja, semmivel sem volt rosszabb, mint a jelen. ször is megnéztük. tek egymásra találni az internet segítségével, majd a bajnoki lett a Chelsea játékosa. Az Miért választottad hajdanán a Chelsea-t? aranyérmeket már többen közösen szurkolták ki és ünnepel- akkori elnök, Ken Bates elő- Kerry Dixon: Az akkorit belülről éltem meg, a mostanit tos is, az volt a feljutás után az első meccsünk az élvonalban. Dixon: Egyszerűen tetszett Ken Bates elnök eltökéltsége, az ték meg. „Az egyesület hosszas előkészítés után 2006- ször tépelődött, érdemes-e nap, mint nap látom, ezért elfogadhatod a véleményem. Na- S hadd említsem meg a nyugatnémetek elleni mérkőzést is: a kép, amit a jövőről felfestett. Nagy változásokat ígért, ak- ban jött létre, és már a Chelsea FC hivatalosan bejegy- kifizetnie a 150 000 fontos gyon jó játékosok vannak manapság is a Chelsea-ben, példá- 1985-ben 3-0-ra megvertük a németeket, én lőttem két gólt, kor került a csapathoz Pat Nevin, Nigel Spackman és Eddie zett szurkolói klubjai közé tartozik, ami óriási elisme- vételárat (ami később még ul, Didier Drogba fantasztikus. Ám azt gondolom, én befér- egyet meg Bryan Robson, az átadásomból. Niedzwiecki is. Aligha kell mondani, soha nem bántam meg, rést jelent, a Londonból küldött oklevelet nagy becsben további 25 ezerrel is kiegészült, amikor Kerry bemutatko- nék mellé. Mint ahogy a húsz-huszonöt évvel ezelőtti Gary A magyar válogatott legutóbb éppen Mexikóban ját- hogy a Stamford Bridge-re szerződtem. tartjuk. A klubnak jelenleg több mint 80 tagja van, a zott az angol válogatottban), de utóbb kiderült, élete egyik Lineker is nyugodtan játszhatna Wayne Rooney mellett. szott világbajnokságon, azon a Mundialon, amelyen Mi a különbség Ken Bates és Roman Abramovics között? legfiatalabb 13, a legidősebb pedig 73 éves, és sokan a legjobb üzletét kötötte. Dixon kilenc év alatt 335 ligamér- Más volt akkoriban a futball? te is részt vettél. Az ott szerepelt játékosoktól tudjuk, Dixon: Elsősorban a pénz. Mindketten ugyanarra vágytak, határon túlról csatlakoztak.” kőzésen 147 gólt szerzett, s ezzel, mindössze kilenccel le- Dixon: Ezt szeretik mondogatni, s elég muníciót kapnak eh- hogy őrült meleg volt. Mennyire viselt meg? arra, hogy a Chelsea nagy legyen. Abramovics érkezésével A klubtagok segítséget kapnak a meccsjegyek rendelésé- maradva Bobby Tambling mögött, a klub történetének má- hez abból, hogy tényleg sok minden megváltozott az an- Dixon: A páratartalom nagyon magas volt, meg a hőmér- ennek a pénzügyi háttere is meglett. ben, valamint az ajándéktárgyak beszerzésében. Tavaly pe- sodik leggólerősebb játékosaként búcsúzott. A Kékeknél el- gol futballban. De ami az alapképességeket illeti, szerintem séklet is. De meg lehetett szokni. Az argentinok ellen nem Pozitívnak értékeled az orosz tulajdonos szerepét? dig elkészültek az egyesület címerével ellátott hímzett pó- töltött évei alatti legnagyobb sikere az élvonalban szerzett nincs nagy különbség az akkori és a mai játékosok között. Én a meleg miatt kaptunk ki, hanem mert Maradona ütött egy Dixon: Abszolút. Biztos vagyok abban, hogy nélküle, illet- lók, így ezt viselve a világ bármely stadionjában tudható, gólkirályi cím volt 1985-ben, 24 találattal, Gary Linekerrel hajdanán erős voltam, s 11 másodpercen belül tudtam fut- gólt kézzel, s emellett belőtte a legszebb gólt, amit valaha ve a befektetései nélkül a Chelsea nem érhette volna el tör- holtversenyben. Szereplési számait tekintve hetedik a klub ÁS Magyarországon is aktívak a Chelsea-drukkerek. ni a százat. Gary is körülbelül ugyanannyi alatt. S nem csak ténete legnagyobb sikereit. „Rendszeresen együtt nézzük a Kékek meccseit buda- örökranglistáján. tam ketten voltunk, mondhatnék még neveket. Peter Beardsley, Azért ehhez kellett José Mourinho is, nem? pesti éttermekben, kocsmákban, de jártunk már Mis- A Chelsea-t elhagyva még öt esztendőn keresztül futballo- Johnny Barnes, vagy, hogy a hozzám hasonló stílusban fut- zott, sorrendben a Southampton, a Luton Town, a Millwall, a ÉNES Dixon: Én nagyon kedvelem Mourinhót. Igazi egyéniség, aki kolcon és az impozáns győri Stamford Bridge Pubban D ballozókat említsem, Bob Latchford, Mick Harford, s akkor nem engedi magát eltéríteni a szakmailag helyesnek vélt is egy-egy alkalommal. Persze az igazi, mindennel ösz- Watford, s végül a Doncaster Rovers játékosa volt, sőt utób- még csak az angolokról beszéltem. iránytól. S az eredményei magukért beszélnek. A Portóval, szehasonlíthatatlan élmény a helyszínen megnézni a binál játékos-menedzserként tevékenykedett. Minden klub- ZÖVEG: ZÖVEG: S A szurkolók még mindig emlékeznek néhány fantaszti- a Chelsea-vel és az Interrel is bajnok lett, 2002 óta nem ve- kedvenceket, ezért szerveztünk utat a 2008-as kolozs- ját figyelembe véve 593 ligamérkőzésen 231 góllal zárta pá- kus gólodra, meg persze arra, hogy alig telt el hét Kerry lyafutását. ERS; ERS; szített hazai pályán bajnoki mérkőzést. vári BL-meccsre, ahova egy teljes busznyi drukker érke- T Dixon-gól nélkül. Te mire gondolsz legszívesebben visz- Mi a véleményed John Terry ügyéről? zett Magyarországról, ezen kívül Torinóban, legutóbb Az angol válogatottban 1985-ben és 1986-ban összesen sza a pályafutásodból? Dixon: John hibázott, olyat tett, amit nem lett volna szabad. pedig Milánóban járt a magyar küldöttség. Természete- nyolc mérkőzést játszott, négy gólt lőtt. Részt vett az 1986- Ó: REU T Dixon: Az egész Chelsea-nél töltött korszakra. Nagyon De túlzás az a kampány, amit folytatnak ellene. S elvenni tőle sen a Stamford Bridge-en is ritka az olyan meccs, amely- os világbajnokságon. FO büszkévé tesz, hogy ennyi gólt sikerült szereznem, de azért a válogatott karszalagját különösen túlzás volt. Évek óta is- re ne utazna ki egy magyar szurkoló, ebben sokat segít Pályafutása befejezése után néhány kisebb klubnál csendben bevallom, az egyik legnagyobb fájdalmam, hogy (Boreham Wood, Letchworth, Hitchin Town, Dunstable) is merem, a futballért, s a Chelsea-ért él-hal. Igazi csapatka- Londonban élő klubtársunk” – mondta el Kaposi Dávid. nem tudtam utolérni Bobby Tamblinget. Már csak kilenc dolgozott a kétezres évek közepén menedzserként. Manap- pitány, s egyben vezéregyéniség. A klub pár hete készítette el saját zászlóját, ami a milánói gól hiányzott. De nem vagyok a múlton kesergő fickó, fő- ság már sokkal fontosabb, hogy péntekenként kommentál a Bajnok lesz a Chelsea? Giuseppe Meazza stadionban debütált, és sokan megcsodál- leg, hogy szerencsére van szép is, amire emlékezhetek. El- Chelsea TV-ben, lehet találkozni vele a Stamford Bridge sta- Dixon: Remélem. De nem mehetünk biztosra. Megjegyzem, ták az angol drukkerek közül is. sősorban az Arsenalnak lőtt gólomra. Látványos is volt, fon- diontúráin, s vezet egy futballiskolát Dunstable-ben. én a két rivális közül inkább az Arsenaltól tartok. Bővebben a szurkolói klubról: chelseafc.hu 20 • SZTÁR SPORT SZTÁR SPORT • 21.
Recommended publications
  • Two Day Autograph Auction Day 1 Saturday 02 November 2013 11:00
    Two Day Autograph Auction Day 1 Saturday 02 November 2013 11:00 International Autograph Auctions (IAA) Office address Foxhall Business Centre Foxhall Road NG7 6LH International Autograph Auctions (IAA) (Two Day Autograph Auction Day 1 ) Catalogue - Downloaded from UKAuctioneers.com Lot: 1 tennis players of the 1970s TENNIS: An excellent collection including each Wimbledon Men's of 31 signed postcard Singles Champion of the decade. photographs by various tennis VG to EX All of the signatures players of the 1970s including were obtained in person by the Billie Jean King (Wimbledon vendor's brother who regularly Champion 1966, 1967, 1968, attended the Wimbledon 1972, 1973 & 1975), Ann Jones Championships during the 1970s. (Wimbledon Champion 1969), Estimate: £200.00 - £300.00 Evonne Goolagong (Wimbledon Champion 1971 & 1980), Chris Evert (Wimbledon Champion Lot: 2 1974, 1976 & 1981), Virginia TILDEN WILLIAM: (1893-1953) Wade (Wimbledon Champion American Tennis Player, 1977), John Newcombe Wimbledon Champion 1920, (Wimbledon Champion 1967, 1921 & 1930. A.L.S., Bill, one 1970 & 1971), Stan Smith page, slim 4to, Memphis, (Wimbledon Champion 1972), Tennessee, n.d. (11th June Jan Kodes (Wimbledon 1948?), to his protégé Arthur Champion 1973), Jimmy Connors Anderson ('Dearest Stinky'), on (Wimbledon Champion 1974 & the attractive printed stationery of 1982), Arthur Ashe (Wimbledon the Hotel Peabody. Tilden sends Champion 1975), Bjorn Borg his friend a cheque (no longer (Wimbledon Champion 1976, present) 'to cover your 1977, 1978, 1979 & 1980), reservation & ticket to Boston Francoise Durr (Wimbledon from Chicago' and provides Finalist 1965, 1968, 1970, 1972, details of the hotel and where to 1973 & 1975), Olga Morozova meet in Boston, concluding (Wimbledon Finalist 1974), 'Crazy to see you'.
    [Show full text]
  • Football Photos FPM01
    April 2015 Issue 1 Football Photos FPM01 FPG028 £30 GEORGE GRAHAM 10X8" ARSENAL FPK018 £35 HOWARD KENDALL 6½x8½” EVERTON FPH034 £35 EMLYN HUGHES 6½x8½" LIVERPOOL FPH033 £25 FPA019 £25 GERARD HOULLIER 8x12" LIVERPOOL RON ATKINSON 12X8" MAN UTD FPF021 £60 FPC043 £60 ALEX FERGUSON BRIAN CLOUGH 8X12" MAN UTD SIGNED 6½ x 8½” Why not sign up to our regular Sports themed emails? www.buckinghamcovers.com/family Warren House, Shearway Road, Folkestone, Kent CT19 4BF FPM01 Tel 01303 278137 Fax 01303 279429 Email [email protected] Manchester United FPB002 £50 DAVID BECKHAM FPB036 NICKY BUTT 6X8” .....................................£15 8X12” MAGAZINE FPD019 ALEX DAWSON 10X8” ...............................£15 POSTER FPF009 RIO FERDINAND 5X7” MOUNTED ...............£20 FPG017A £20 HARRY GREGG 8X11” MAGAZINE PAGE FPC032 £25 JACK CROMPTON 12X8 FPF020 £25 ALEX FERGUSON & FPS003 £20 PETER SCHMEICHEL ALEX STEPNEY 8X10” 8X12” FPT012A £15 FPM003 £15 MICKY THOMAS LOU MACARI 8X10” MAN UTD 8X10” OR 8X12” FPJ001 JOEY JONES (LIVERPOOL) & JIMMY GREENHOFF (MAN UNITED) 8X12” .....£20 FPM002 GORDON MCQUEEN 10X8” MAN UTD ..£20 FPD009 £25 FPO005 JOHN O’SHEA 8X10” MAGAZINE PAGE ...£5 TOMMY DOCHERTY FPV007A RUUD VAN NISTELROOY 8X12” 8X10” MAN UNITED PSV EINDHOVEN ..............................£25 West Ham FPB038A TREVOR BROOKING 12X8 WEST HAM . £20 FPM042A ALVIN MARTIN 8X10” WEST HAM ...... £10 FPC033 ALAN CURBISHLEY 8X10 WEST HAM ... £10 FPN014A MARK NOBLE 8X12” WEST HAM ......... £15 FPD003 JULIAN DICKS 8X10” WEST HAM ........ £15 FPP006 GEOFF PIKE 8X10” WEST HAM ........... £10 FPD012 GUY DEMEL 8X12” WEST HAM UTD..... £15 FPP009 GEORGE PARRIS 8X10” WEST HAM .. £7.50 FPD015 MOHAMMED DIAME 8X12” WEST HAM £10 FPP012 PHIL PARKES 8X10” WEST HAM ........
    [Show full text]
  • 1 APPENDICES Table of Contents 1. Appendix 1
    APPENDICES Table of Contents 1. Appendix 1 .................................................................................................................... 6 1.1. Love ....................................................................................................................... 6 1.1.1. Emotional colouring ....................................................................................... 6 1.1.2. Change of meaning ....................................................................................... 14 1.1.3. The moment of speaking ............................................................................... 16 1.1.4. Temporariness ............................................................................................... 18 1.1.5. Repetition ...................................................................................................... 19 1.1.6. Duration ........................................................................................................ 19 1.1.7. A matter of course ......................................................................................... 25 1.1.8. Immediacy in a generic statement ................................................................ 26 1.2. Like ...................................................................................................................... 26 1.2.1. Politeness, tentativeness ................................................................................ 26 1.2.2. Emotional colouring ....................................................................................
    [Show full text]
  • MY BOOKY WOOK a Memoir of Sex, Drugs, and Stand-Up Russell Brand
    MY BOOKY WOOK A Memoir of Sex, Drugs, and Stand-Up Russell Brand For my mum, the most important woman in my life, this book is dedicated to you. Now for God’s sake don’t read it. “The line between good and evil runs not through states, nor between classes, nor between po liti cal parties either, but through every human heart” Alexander Solzhenitsyn, The Gulag Archipelago “Mary: Tell me, Edmund: Do you have someone special in your life? Edmund: Well, yes, as a matter of fact, I do. Mary: Who? Edmund: Me. Mary: No, I mean someone you love, cherish and want to keep safe from all the horror and the hurt. Edmund: Erm . Still me, really” Richard Curtis and Ben Elton, Blackadder Goes Forth Contents iii Part I 1 April Fool 3 2 Umbilical Noose 16 3 Shame Innit? 27 4 Fledgling Hospice 38 5 “Diddle- Di- Diddle- Di” 50 6 How Christmas Should Feel 57 7 One McAvennie 65 8 I’ve Got a Bone to Pick with You 72 9 Teacher’s Whiskey 8186 94 10 “Boobaloo” 11 Say Hello to the Bad Guy Part II 12 The Eternal Dilemma 105111 13 Body Mist Photographic Insert I 14 Ying Yang 122 131 138146 15 Click, Clack, Click, Clack 16 “Wop Out a Bit of Acting” 17 Th e Stranger v Author’s Note Epigraph vii Contents 18 Is This a Cash Card I See before Me? 159 19 “Do You Want a Drama?” 166 Part III 20 Dagenham Is Not Damascus 179 21 Don’t Die of Ignorance 189 22 Firing Minors 201 Photographic Insert II 23 Down Among the Have-Nots 216 24 First-Class Twit 224 25 Let’s Not Tell Our Mums 239 26 You’re a Diamond 261 27 Call Me Ishmael.
    [Show full text]
  • Football Photos FPM02
    July 2015 Issue 2 Football Photos FPM02 FPR058 £150 CRISTIANO RONALDO 12 X 8” REAL MADRID FPL026 £125 LIVERPOOL 2001 LEAGUE CUP 12 X 8” FPF013B £75 STEVEN GERRARD, ROBBIE FOWLER, ROBBIE FOWLER & IAN RUSH SAMI HYYPIA, EMILE HESKEY & SANDER 8 X 10” LIVERPOOL WESTERVELD FPR039 £35 FPM071 £120 JOHN ROBERTSON MAN UNITED 12X8” MULTI- 6.5 X 8.5” SIGNED JIMMY NICHOLL, NOTTINGHAM GORDON MCQUEEN, PADDY FOREST ROCHE, MICHAEL DUXBURY, JIMMY GREENHOFF, MICKEY THOMAS, LOU MACARI & ARTHUR ALBISTON FPM070 £40 FPL010A £30 BERTIE MEE GARY LINEKER 8X12” & FRANK ENGLAND MCLINTOCK 6X8” ARSENAL FPR032 £60 WAYNE ROONEY 8X12" MAN UNITED FPF010 £60 SIR TOM FPE014 £40 FINNEY & NAT PHIL THOMPSON, TERRY MCDERMOTT LOFTHOUSE & PHIL NEAL 12X8” ENGLAND 8X12” ENGLAND Why not sign up to our regular Sports themed emails? www.buckinghamcovers.com/family Warren House, Shearway Road, Folkestone, Kent CT19 4BF FPM02 Tel 01303 278137 Fax 01303 279429 Email [email protected] Manchester United FPB036A £25 NICKY BUTT 8X12” MAN UNITED FPI003A £30 PAUL INCE 8X10” OR FPC054 £60 10X6.5” MAN UNITED BOBBY CHARLTON 8X10” MAN UNITED FPF009B £40 FPJ027 £35 RIO FERDINAND PHIL JONES 8X12” MAN UNITED 12X8” MAN UNITED FPS061 £50 PETER SCHMEICHEL FPN015 £30 8X12” MAN UNITED GARY NEVILLE 10X8” MAN UNITED FPI004 £30 FPW028 £35 DENIS IRWIN 8X10” RAY WOOD 10X8” MAN UNITED MAN UNITED Classified FPB007A WES BROWN 8X12” MAN UNITED ..£12.50 FPS059 FRANK STAPLETON 10X8” MAN FPB056 STEVE BRUCE 8X10” MAN UNITED ..£17.50 UNITED .......................................... £25 FPB057 MARTIN BUCHAN 8X10” MAN UNITED £20 FPS060 DAVID SADLER 8X10” OR 6X8” MAN FPB058 JESPER BLOMQVIST 12X8” MAN UNITED .........................................
    [Show full text]
  • Topps Stadium Club 1992 Checklist
    www.soccercardindex.com Topps Stadium Club 1992 checklist □1 Ian Bishop □55 Chris Fairclough □109 Paul Warhurst □163 Paul Stewart □2 Gordon Strachan □56 Gary Crosby □110 Ryan Giggs □164 Bob Bolder □3 Garry Parker □57 Barry Horne □111 Les Ferdinand □165 Shaun Teale □4 Lee Sharpe □58 Alan Smith □112 Ruel Fox □166 Rod Wallace □5 Roy Wegerle □59 Brian Borrows □113 Mark Wright □167 Nigel Jemson □6 Gary Mabbutt □60 Mel Sterland □114 Dennis Wise □168 Glyn Hodges □7 Ludek Miklosko □61 Bruce Grobbelaar □115 Stuart Slater □169 Cyrille Regis □8 John Salako □62 Mark Ward □116 Erik Thorstvedt □170 Neil Pointon □9 Gary Lineker □63 Bryan Gunn □117 David Burrows □171 Trevor Peake □10 Gary McAllister □64 Charlie Palmer □118 Rick Holden □172 Tony Cascarino □11 Steve Ogrizovic □65 John Sheridan □119 Andy Thorn □173 Alan Cork □12 Tony Daley □66 Paul McGee □120 Bryan Robson □174 Mitchell Thomas □13 Andy Townsend □67 Steve McManaman □121 Steve Bull □175 David Rocastle □14 Nigel Martyn □68 Geoff Thomas □122 Nigel Winterburn □176 David Barnes □15 Kevin Cambell □69 Brian McClair □123 Vinny Jones □177 John Ebbrell □16 John Fashanu □70 Mark Bowen □124 Hans Segers □178 Mike Milligan □17 John Barnes □71 Dean Yates □125 Paul Merson □179 Brian Laws □18 David Batty □72 Ray Wilkins □126 Neville Southall □180 David Bardsley □19 Brian Deane □73 Danny Wilson □127 Robert Lee □181 Gary Ablett □20 Pat Van Den Hauwe □74 Kerry Dixon □128 Carl Shutt □182 Trevor Francis □21 Ian Rush □75 Mark Bright □129 Ian Brightwell □183 Vinny Samways □22 Graeme Le Saux □76 Martin Keown □130
    [Show full text]
  • Two Day Autograph Auction Day 1 Saturday 23 February 2013 11:00
    Two Day Autograph Auction Day 1 Saturday 23 February 2013 11:00 International Autograph Auctions (IAA) Office address Foxhall Business Centre Foxhall Road NG7 6LH International Autograph Auctions (IAA) (Two Day Autograph Auction Day 1 ) Catalogue - Downloaded from UKAuctioneers.com Lot: 1 International, 1909. Also an ENGLAND FOOTBALL: An Olympic Gold Medallist 1908 & extremely rare blue suede bound 1912), Rupert Sandilands (5 8vo programme for the Football Caps 1892-96), C. J. Burnup (1 Association's 75th Anniversary Cap 1896), Fred R. Pelly (3 Caps Banquet at The King's Hall, 1893-94, England's heaviest Holborn Restaurant, London, outfield player), F.N.S. Creek (1 26th October 1938, with gilt Cap 1923, England Captain in his stamped emblem to cover, the only International), Frank Hartley inside featuring the menu, toast (1 Cap 1923), Maxwell list and guest artistes (including Woodsman (1 Cap 1922, Gracie Fields and Webster England Captain in his only Booth), list of guests etc., signed International, also Captained to two blank pages by over 30 England's Davis Cup Team, and England Internationals including won the Wimbledon's Mens Joseph Smith (5 Caps 1913-20, Doubles in 1921), Ralph T. Captain of the Bolton Wanderers Squire (3 Caps 1886), Arthur team that won the first FA Cup at Walters (9 Caps 1885-90, Wembley in 1923 and manager England Captain in one match, of the Blackpool FA Cup winning his brother Percy also an team of 1953), William J. England Captain; the only pair of Wedlock (26 Caps 1907-14, the brothers to have Captained first England International to play England) etc.
    [Show full text]
  • Printable Checklist
    soccercardindex.com ProSet 1990/91 Arsenal Crystal Palace Liverpool Norwich 1 David Seaman 54 Nigel Martyn 101 Bruce Grobbelaar 154 Bryan Gunn 2 Tony Adams 55 Richard Shaw 102 Gary Ablett 155 Ian Culverhouse 3 Lee Dixon 56 Phil Barber 103 David Burrows 156 Mark Bowen 4 Nigel Winterburn 57 Andy Thorn 104 Steve Staunton 157 Ian Butterworth 5 Steve Bould 58 Eric Young 105 Steve Nicol 158 Paul Blades 6 David O'Leary 59 Andy Gray 106 Glenn Hysen 159 Ian Cook 7 Michael Thomas 60 Geoff Thomas 107 Alan Hansen 160 Dale Gordon 8 Paul Davis 61 Ian Wright 108 Gary Gillespie 161a Tim Sherwood (waist) 9 David Rocastle 62 Glyn Hodges 109 Steve McMahon 161b Tim Sherwood (full) 10 Kevin Campbell 63 John Humphrey 110 Ronnie Whelan 162 David Phillips 11 Perry Groves 64 Eddie McGoldrick 111 Ray Houghton 163 Robert Rosario 12 Paul Merson 112 John Barnes 164 Robert Fleck 13 Alan Smith Derby 113 Ian Rush 165 Ruel Fox 14 Anders Limpar 65 Peter Shilton 114 Peter Beardsley 166 Les Power 66 Mel Sage 115 Ronnie Rosenthal Aston Villa 67 Michael Forsyth Nottingham Forest 15 Nigel Spink 68 Geraint Williams Luton 167 Brian Laws 16 Stuart Gray 69 Mark Wright 116 Alec Chamberlain 168 Stuart Pearce 17 Chris Price 70 Phil Gee 117 Darron McDonough 169 Des Walker 18 Derek Mountfield 71 Dean Saunders 118 Dave Beaumont 170 Steve Chettle 19 Paul McGrath 72 Mick Harford 119 David Preece 171 Steve Hodge 20 Kent Nielson 120 Julian James 172 Nigel Clough 21 Paul Birch Everton 121 Ceri Hughes 173 Gary
    [Show full text]
  • Mullocks Specialist Auctioneers & Valuers
    Mullocks Specialist Auctioneers & Valuers The Clive Pavilion Ludlow Racecourse Football & Rugby Memorabilia Bromfield, Ludlow Shropshire SY8 2BT Football, Rugby Union & Rugby League Memorabilia United Kingdom Started 10 Dec 2015 10:30 GMT Lot Description 1 1966 World Cup Final football programme England v West Germany an original match day Wembley issue. Slight creases, no writing 1946 Charity Football match programme Shrewsbury Town v Aston Villa at Gay Meadow, 11 May 1946. Has creases and small tears, 2 no writing Selection of Port Vale football programmes to include 1950/51 Brighton (single sheet edition), 1954/55 Ipswich Town, 1955/56 Fulham, 3 1956/57 Fulham, Leicester City, Grimsby Town, 1957/58 Shrewsbury Town (Lge + FA Cup). Condition varies (8) 1966/67 Wellington Town v Sheffield Wednesday Appeal Fund match programme dated 22 May 1967 at Bucks Head. Slight creases, no 4 writing Collection of Shrewsbury Town football programmes to include 1972/73 Aston Villa (friendly), 1974/75 Blackburn Rovers (friendly), 5 1976/77 Saudi Arabia (friendly), 1983/84 Bristol Rovers (friendly), 1985/86 Fulham (FMC), away at Rossendale Utd. (FA Cup) 1975/76 at Dark Lane. Generally good (6) Wellington Town 1951/52 football programmes v Aston Villa, Winsford Utd, Northwich Victoria and 1953/54 v Bromsgrove. Condition 6 varies, generally good (4) Wellington Town v Wolverhampton Wanderers 1951/52 football programme for the Birmingham League match at Bucks Head 22 7 September 1951 (Ron Flowers, Colin Booth, Eddie Stuart, Ken Whitfield in the Wolves team). Small tear o/w good 8 Wellington Town v Barnsley 1951/52 football programme dated 28 April 1952, friendly match at Bucks Head.
    [Show full text]
  • All Player Debuts As at 22/08/2021
    All Player Debuts as at 25/09/2021 Debut No. Name Debut Opponent Competition 1 Guthrie Baker 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Tuggy Beach 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 John Cother 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Charles Hare 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 John Hill 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Isaac Marsh 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 John McNee 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Frederick Robins 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Albert Sharp 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Robert Slaughter 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 1 Harry Wood 14/09/1898 Wycombe Wanderers (H) Bucks & Contiguous Counties League 12 Edwin Cother 24/09/1898 Chesham (H) FA Cup 12 John Paull 24/09/1898 Chesham (H) FA Cup 14 Thomas Steel 01/10/1898 Chesham Generals (H) FA Cup 15 Frederick Lister 15/10/1898 Lowestoft (H) FA Cup 16 Richard Wright 22/10/1898 Shepherds Bush (H) Southern League 17 Walter Catlin 05/12/1898 Wycombe Wanderers (A) Bucks & Contiguous Counties League 17 George Davenport 05/12/1898 Wycombe Wanderers (A) Bucks & Contiguous Counties League 17 Harry Jordan 05/12/1898 Wycombe Wanderers (A) Bucks & Contiguous Counties League 17 Algernon Varley 05/12/1898 Wycombe Wanderers (A) Bucks
    [Show full text]
  • Futera Platinum Chelsea Greatest 1999 Checklist
    soccercardindex.com Futera Platinum Chelsea Greatest 1999 checklist Regular NNo Kenny Armstrong NNo Hughie Gallacher NNo Eddie McCreadie NNo Tommy Baldwin NNo Jimmy Greaves NNo Tommy Meehan NNo George Barber NNo Ron Greenwood NNo Harry Miller NNo Roy Bentley NNo Harold Halse NNo Peter Osgood NNo Frank Blunstone NNo John Harris NNo Peter Sillett NNo Peter Bonetti NNo Ron Harris NNo George Smith NNo John Boyle NNo Jack Harrow NNo Dick Spence NNo Peter Brabrook NNo Marvin Hinton NNo Bobby Tambling NNo Barry Bridges NNo John Hollins NNo Terry Venables NNo John Bumstead NNo Peter Houseman NNo Tommy Walker NNo Steve Clarke NNo Alan Hudson NNo David Webb NNo Charlie Cooke NNo Mark Hughes NNo Ray Wilkins NNo John Dempsey NNo Ian Hutchinson NNo Andy Wilson NNo Roberto Di Matteo NNo Alec Jackson NNo Dennis Wise NNo Kerry Dixon NNo Tom Law NNo Vic Woodley NNo Mickey Droy NNo Tommy Lawton NNo Gianfranco Zola NNo Harry Ford NNo Reg Matthews Centrepiece Card-Limited Edition Variations Gold edged (G) & Promo (P) G P G P G P NNo Kenny Armstrong NNo Hughie Gallacher NNo Eddie McCreadie NNo Tommy Baldwin NNo Jimmy Greaves NNo Tommy Meehan NNo George Barber NNo Ron Greenwood NNo Harry Miller NNo Roy Bentley NNo Harold Halse NNo Peter Osgood NNo Frank Blunstone NNo John Harris NNo Peter Sillett NNo Peter Bonetti NNo Ron Harris NNo George Smith NNo John Boyle NNo Jack Harrow NNo Dick Spence NNo Peter Brabrook NNo Marvin Hinton NNo Bobby Tambling NNo Barry Bridges NNo John Hollins NNo Terry Venables NNo John Bumstead NNo Peter Houseman NNo Tommy Walker NNo Steve Clarke NNo Alan Hudson NNo David Webb NNo Charlie Cooke NNo Mark Hughes NNo Ray Wilkins NNo John Dempsey NNo Ian Hutchinson NNo Andy Wilson NNo Roberto Di Matteo NNo Alec Jackson NNo Dennis Wise NNo Kerry Dixon NNo Tom Law NNo Vic Woodley NNo Mickey Droy NNo Tommy Lawton NNo Gianfranco Zola NNo Harry Ford NNo Reg Matthews .
    [Show full text]
  • Alabama Alabama • Arkansas • Auburn • Florida • Georgia • Kentucky • Lsu • Ole Miss
    ALABAMA ALABAMA • ARKANSAS • AUBURN • FLORIDA • GEORGIA • KENTUCKY • LSU • OLE MISS 2015 SCHEDULE Sept. 5 vs. Wisconsin (Dallas, 7:00 CT – ABC) UW leads 1-0 Sept. 12 MIDDLE TENNESSEE (3:00 CT – SECN) UA leads 2-0 Sept. 19 OLE MISS* (8:15 CT – ESPN) UA leads 48-10-2 Sept. 26 UL MONROE ULM leads 1-0 Oct. 3 at Georgia* UA leads 36-25-4 Oct. 10 ARKANSAS* UA leads 15-8 Oct. 17 at Texas A&M* UA leads 5-2 Oct. 24 TENNESSEE* UA leads 51-38-7 Nov. 7 LSU* UA leads 49-25-5 Nov. 14 at Mississippi State* UA leads 77-18-3 Nov. 21 CHARLESTON SOUTHERN First Meeting Nov. 28 at Auburn* UA leads 43-35-1 *SEC Game University of Alabama Crimson Tide Quick Facts BRYANT-DENNY STADIUM TIDE PRIDE CLUBS SOUTH ZONE $2,000 per-seat/per-year LOCATION: Tuscaloosa, Alabama 2014 RECORD: 12-2 (7-0 H; 3-1 A; F G H K L M E J N O U3 U3 D P NORTH ZONE C Q 2-1 N; 5-1 vs. Western Division) B R $1,500 per-seat/per-year FOUNDED: April 12, 1831 A PRESS BOX N E O Scholarship Club D P C B B ORY CLU Q U2 $1,300 per-seat/per-year 2014 SEC RECORD/FINISH: 7-1/1st U2 IV R A E N ENROLLMENT: 36,155 D ELEV O P Crimson Tide Club C U1 B Q SEC West U1 R $600 per-seat/per-year A SOUTHWEST NORTHWEST RAMP Touchdown Club NICKNAME: Crimson Tide G H RAMP E F J D K NN-1 $390 per-seat/per-year SEC CHAMPIONSHIPS: 24 (1933, C L SS-14 NN-2 NN-3 B M 429 Bama Club SS-13 COLORS: Crimson and White SS-12 A N 428 $260 per-seat/per-year 34, 37, 45, 53, 64, 65, 66, 71, NN-4 NN-5 NN-6 NN-7 NN-8 NN-9 NN-10 NN-11 N 8 - - 1 427 S Century Club WESTSTANDS N- 72, 73, 74, 75, 77, 78, 79, 81, 7 - $130 per-seat/per-year STADIUM: Bryant-Denny Stadium 2 N-3 N-4 N-5 N-6 N 426 G 10 20 30 40 50 40 30 20 10 G F IELD 6 S Extra Point Club E SKYBOXES SKYBOXES NORTH 425 SUIT 89, 92, 99, 2009, 12, 14) S- SUIT (101,821) DS $80 per-seat/per-year E IELD AN F 424 ZONE HST E F IELD 423 OTHER PRIORITIES BOWL: Allstate Sugar Bowl, New SOUTH ZONE SUIT SKYBOXES PLAYING SURFACE: Prescription SKYBOXES SUIT SOUT IELD F E SS-6 SS-7 SS-8 SS-9 SS-10 SS-11 422 Athletic Turf (Natural Grass) Orleans, La.
    [Show full text]