CHRISTIAN CARNIVAL

2020. FEBRUÁR 22. | 22 FEBRUARY 2020 ERKEL SZÍNHÁZ | ERKEL THEATRE TARTALOM

Köszöntő 3

Az estély műsora 6 Fotó: Emmer László

Az est sztárvendége 8 TISZTELT VENDÉGEINK! A gála közreműködői és alkotói 10 HÖLGYEIM ÉS URAIM! Nyitótáncosaink 19 Idei nagyszabású gálaestünk címe első olvasatra tán meglepőnek tűnik: hogy is korrelál egy- English pages 20 mással kereszténység és farsang? Ez utóbbi tulajdonképpen az öt világvallás egyikének „be- fogadott produkciója”. A pogány gyökerű, alapvetően télűző-tavaszváró, vidámsággal teli ün- nepkör mára olyannyira beilleszkedett a vallásos miliőbe, hogy időbeli kereteit is a keresztény egyházi naptár, ezen belül Vízkereszt és Hamvazószerda jelöli ki.

Hogy miért elevenítettem fel mindezt? Mert az Operaház korszerűsítésével az estélyeink is ilyen, az Erkel Színház által „befogadott”, a helyszín fesztelenebb közegéhez mégis nagysze- rűen illő eseményekké váltak. E tágas, mégis otthonos terekben rendezett, magas színvonalú programokon évek óta egyaránt jól érzi magát a nézők és művészek sokasága, s ezt a farsangi – operai értelemben vett – forgatagot idén a világhírű grúz szoprán, Nino Machaidze első ma- gyarországi fellépése ékesíti tovább.

A Krisztus-hívő afrikai vagy amerikai közösségek öröm-liturgiájával könnyű bizonyítanom (utóbbira külön táncestet is koreografálunk májusban), hogy kereszténység és vidámság nem elválasztható fogalmak: már az „evangélium” is örömhírt jelent! A mai mozgalmas műsorban

2 3 felidézzük az opera- és balettkultúra zsidó-keresztény gyökereit, ókori vonatkozásait, a lom- bard keresztesek világát, a vecsernyére hívó harangszót és Szűz Mária alakját is – sok-sok, főleg a második felvonásba csoportosított világi vigalom mellett. Számunkra pedig mindez nem „kereszt”: az opera inkább egyfajta hitvallást jelent, amelyet jó kereszteslovagok módján játszóhelyeink, külföldi és belföldi turnéink minden egyes előadásán szeretnénk terjeszteni, újabb és újabb híveket szerezve a műfajnak.

Kívánom, hogy legyen áldás ezen a színes, vidám, télvízi estén, és minden alkalmon, amit az opera szentélyében közösen tölthetünk!

Ókovács Szilveszter főigazgató Magyar Állami Operaház

4 AZ ESTÉLY MŰSORA Második rész ifj. Johann Strauss: A denevér – Nyitány

Giacomo Puccini: Bohémélet – Mimì áriája a III. felvonásból Első rész Nino Machaidze Venekei Marianna / ifj. Johann Strauss: Éljen a magyar! Ishizaki Futaba, Nádasdy András / Lehár Ferenc: Arany és ezüst keringő – nyitótánc Kelemen Ágnes, Omarova Adema, Sorokina Nadezhda, Berardi Federico, Koreográfusasszisztensek: Kőszegi Katalin, Szirb György Diachkov Dmitry, Molnár Dávid, Sardella Francesco – Magyar Nemzeti Balett : A lombardok – Oronte áriája a II. felvonásból Boncsér Gergely Charles Gounod: Rómeó és Júlia – Júlia áriája az I. felvonásból Nino Machaidze Giuseppe Verdi: Otello – Tűzkar a Magyar Állami Operaház Énekkara Vetési Adrienn / Taalbi Brothers: Ameksa – Sparkling fire Giuseppe Verdi: A szicíliai vecsernye – Elena áriája az V. felvonásból Nino Machaidze Szólót táncol: Ruip Katica – Magyar Nemzeti Balettintézet Spanyol gitár: Alex Torres Mráz Kornélia / Pjotr Iljics Csajkovszkij: A hattyúk tava – Magyar tánc a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei Vetési Adrienn / Franz Schubert: Hit – Faith (Ave Maria) Karácsonyi Anna – Magyar Állami Operaház Gyermekkara, Pásztor Lili Boróka Erkel Ferenc: Bánk bán – II. Endre áriája Kálmándy Mihály és – Magyar Nemzeti Balettintézet, Doman Katalin – zongora a Magyar Állami Operaház Énekkara Wayne Eagling, Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij: Rujsz Edit / Joseph Haydn: A teremtés – Nyitány Carulla Leon Jessica, Felméry A diótörő – Orosz tánc Rohonczi Viktória, Riedl Ágnes, Gyarmati Zsófia, Lili, Pokhodnykh Ellina, Balázsi Gergő Ármin, Leblanc Gergely, Voltolini Annamaria, Majoros Balázs – a Magyar Nemzeti Balett  Timofeev Dmitry – Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze (2019) – Magyar Nemzeti Balett, balettmester: Venekei Marianna

Antonín Dvořák: Ruszalka – Dal a Holdhoz Nino Machaidze Wayne Eagling, Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő – Pas de deux – Adagio Melnik Tatiana– a 2019/2020-as évad Étoile-ja, Giacomo Puccini: Tosca – Képária Boncsér Gergely Leblanc Gergely – Magyar Nemzeti Balett, balettmester: Giacomo Puccini: Tosca – Te Deum-jelenet Kálmándy Mihály és Prokofieva Irina a Magyar Állami Operaház Énekkara Arrigo Boito: Mefistofele – Prológ a Magyar Állami Operaház Énekkara

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara. SZÜNET Vezényel: Kocsár Balázs főzeneigazgató

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a koncertről kép- és hangfelvételt készíteni, valamint ebből a célból kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközt használni az előadás ideje alatt szigorúan tilos. A Magyar Állami Operaház a műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartja.

6 7 AZ EST SZTÁRVENDÉGE NINO MACHAIDZE

„Des Grieux herceggel való duettjében NINO MACHAIDZE meg- ható gyengédséggel énekelt, ami számomra az est fénypontja volt” – írja a Bachtrack kritikusa a grúziai születésű szopránról, aki Manon Lescaut címszerepét alakította Bécsben. A nemzetközi szinten egyik legelis- mertebb szoprán énekes a milánói Accademia del Teatro alla Scalában végzett énekművészként. Első jelentős szerepe Az ezred lánya című  Donizetti-opera Marie-ja volt a La Scalában 2007-ben. Ezt a római opera­ házi fellépése követte ugyanezzel a szereppel. Óriási sikert aratott, ami- Fotó: Anna Barbera Anna Fotó: vel megkezdődött nemzetközi karrierje. 2008-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Rolando Villazón mellett énekelte Júliát a Rómeó és Júlia új produkciójában.

Nino Machaidze fellépett már többek között a Metropolitanben, a müncheni Bayerische Staatsoperben, a berlini Staatsoperben, a barcelonai Gran Teatre del Liceuban, a párizsi Opéra nationalban. Olyan nagy szerepeket formált meg, mint a Bohémélet Mimìje, a női címszereplő Gounod és Bellini Rómeó és Júliájából, az Otello Desdemonája, illetve a Rigoletto Gildája. Továbbá re- pertoárjára került Massenet Manonjából a címszerep és Marfa szerepe a Cári menyasszonyból. A közeljövőben olyan operákban fog fellépni, mint a Gyöngyhalászok Los Angelesben, a Tell Vilmos Palermóban, a Rómeó és Júlia Karlsruhéban, a Bajazzók Genovában, a Luisa Miller Zürichben, Ham- burgban és Salzburgban, A sevillai borbély Veronában és Amszterdamban,  a Hoffmann meséi Nápolyban, a Bohémélet Tokióban és a Faust Pekingben.

9 A GÁLA KÖZREMŰKÖDŐI ÉS ALKOTÓI GYÜDI MELITTA az Estély műsorvezetője

ALEX TORRES HAJZER NIKOLETT spanyol gitár gyermekkarvezető karnagy

Fotó: Berecz Valter Fotó: Emmer László ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS KÁLMÁNDY MIHÁLY művészeti igazgató, az Estély rendezője magánénekes

Fotó: Emmer László Fotó: Emmer László BALÁZSI GERGŐ ÁRMIN KARÁCSONYI ANNA principál a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának tagja

Fotó: Gács Tamás BONCSÉR GERGELY magánénekes KOCSÁR BALÁZS főzeneigazgató, az Estély karmestere

Fotó: Emmer László CARULLA LEON JESSICA Fotó: Emmer László magántáncos KOVÁTS ANDREA rendezőasszisztens Fotó: Gács Tamás DOMAN KATALIN korrepetitor KŐSZEGI KATALIN koreográfusasszisztens

FELMÉRY LILI magántáncos LEBLANC GERGELY principál

Fotó: Emmer László Fotó: Gács Tamás

10 11 LISZTOPÁD KRISZTINA stylist POKHODNYKH ELLINA Grand sujet

MAJOROS BALÁZS Fotó: Ksenia Kulikova Grand sujet – a Magyar Nemzeti Balett PROKOFIEVA IRINA Kamaraművésze (2019) balettmester

Fotó: Gács Tamás

MELNIK TATIANA RUIP KATICA principál – a 2019/2020-as évad Étoile-ja a Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke

Fotó: Emmer László Fotó: Radina Dace MRÁZ KORNÉLIA RUJSZ EDIT koreográfus koreográfus

NÁDASDY ANDRÁS SOLYMOSI TAMÁS koreográfus balettigazgató, az Estély rendezője

Fotó: Mezey Béla Fotó: Emmer László NINO MACHAIDZE SZIRB GYÖRGY magánénekes koreográfusasszisztens

Fotó: Patrizio Taormina Fotó: Mezey Béla ÓKOVÁCS SZILVESZTER TIMOFEEV DMITRY főigazgató, az Estély házigazdája principál

Fotó: Emmer László Fotó: Gács Tamás PÁSZTOR LILI BORÓKA VENEKEI MARIANNA a Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke koreográfus

Fotó: Gács Tamás

12 13 VETÉSI ADRIENN koreográfus A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ÉNEKKARA

WAYNE EAGLING koreográfus

Fotó:Fotó: Nagy Nagy Attila Attila A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ZENEKARA Színházunk második legnagyobb létszámú zenei együttesét tagjainak művészi alkatát tekintve tarka sokszínűség jellemzi. Mégis, ezt a kaleidoszkópot estéről estére egységes hangzású, szélsőséges kifejezőerővel bíró „hangszerré” kovácsolja össze a műfaj iránti el- kötelezettség és a közös művészi hitvallás. Talán ennek is köszönhető, hogy az Operaház Énekkara az elmúlt években a színházi műfajok szélesebb területeit is sikerrel hódította meg, és nemzetközi mércének megfelelő, nyitott szemlélettel képes elsajátítani a modern operajátszás összetettebb és komolyabb igénybevételt jelentő kihívásait is.

A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ GYERMEKKARA

Fotó: Emmer László Fotó: Berecz Valter A Magyar Állami Operaház Zenekara Magyarország legrégebbi folyamatosan működő szín- házi együttese. 1838-ban alapította Erkel Ferenc a Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemze- ti Színház) operajátszó együttesét; 1853-tól önálló koncerteket is szerveztek, megalakítva ezzel az ország első hangversenyzenekarát. 1884-ben az Andrássy úti Ybl-palotába költö- zött az együttes, melyet olyan karmesterek irányítottak, mint Erkel Ferenc, Erkel Sándor, , Kerner István, Ferencsik János, Medveczky Ádám és Kovács János. További Az Operaház Gyermekkara 1970 óta működik jelenlegi formájában, alapítója Botka Valéria fontos periódusok köthetők Egisto Tango, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Lukács Ervin, és Csányi László. A több mint 160 fős kórus rendszeres szereplője az Operaház, illetve az Erdélyi Miklós, Lukács Miklós, Oberfrank Géza, Győriványi Ráth György és Fischer Ádám Erkel Színház műsorra tűzött operáinak, de hanglemezfelvételeken és jótékonysági kon- nevéhez is. A zenekart 2016 márciusa óta Kocsár Balázs vezeti. certeken is közreműködik. A gyerekek nem ritkán világsztárokkal énekelnek együtt, sokan később a zenei pályát választják hivatásuknak. A zenekar mutatta be Bartók Béla több és Kodály Zoltán összes színpadi művét, ahogyan Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Ránki György, Szokolay Sándor és Vajda János operáit is. Olyan neves zeneszerzők vezényelték az együttes élén műveiket, mint Kodály, Dohnányi, Petrovics Emil vagy Eötvös Péter, valamint Pietro Mascagni, Ottorino Respighi vagy Richard Strauss.

14 15 MAGYAR NEMZETI BALETT

Az Operaház 1884-es megnyitása óta ad otthont az ország első számú, nagy klasszikus műveket is bemutató balett­ együttesének, a Magyar Nemzeti Balettnek, amely világ- viszonylatban is az élvonalba tartozik. A társulat 120 fős tagsággal, átlagban évi 110 körüli előadásszámmal működik. SZÓRAKOZÁSRA Repertoárján a nagy klasszikusok (A diótörő, A hattyúk tava stb.) mellett neoklasszikusok (Cranko: Anyegin, MacMillan: Manon), a legnagyobb magyar alkotók koreográfiái (Pártay: AJÁNLJUK Anna Karenina, Seregi: Spartacus), modern szerzők darabjai Fotó: Gács Tamás (Inger: Walking Mad, Kylián: Petite Mort, Hat tánc) és kor- társ magyar koreográfusok (ifj. Harangozó Gyula, Venekei  Marianna, Frenák Pál, Juhász Zsolt) munkái egyaránt megtalálhatók. Solymosi Tamás 2011 óta megbízott, 2013-tól pedig kinevezett igazgatóként vezeti a társulatot.

MAGYAR NEMZETI BALETTINTÉZET

A Magyar Nemzeti Balett a 2016/2017-es évadban indította el klas�- szikusbalett-előkészítő tanfolyamát, melyre 4–13 éves gyerekek je- lentkezhetnek. Már az első felvételin várakozáson felüli volt a jelent- kezők száma. A képzés célja, hogy az ifjú táncosok professzionális Fotó: Rákossy Péter körülmények között gyakorolhassanak, közreműködhessenek az Opera előadásain, de mindenekelőtt, hogy megszeressék a táncot. Az elmúlt két évben már színpadra állhattak például A kalóz, A hat�- tyúk tava, valamint A diótörő produkciókban. A tanfolyam egyedülálló módon teszi lehetővé, hogy a legifjabbak 1800 fős közönség előtt szerepeljenek, megérezzék a siker ízét, és megértsék a kitartó gya- korlómunka szükségességét.

16 17 2020 NYITÓTÁNCOSAINK

csomagajánlatok Batay Bernadett Kulcsár Tamás

Bengyel Máté Magashegyi Nóra

Ha szeretne tájékozott lenni Marketing, Benkó Boglárka Mária Maier Dávid a Média és a reklám világában. Borsos Laura Fizessen elő a Marketing&Media magazinra. Mészáros Bálint

Bulla Dávid Nagy Zsombor Kettő az egyben csomagunkban egy lap előfizetése esetén két lapot küldünk neked. Darkó Lilla Dorina A második példányt bármely kollégádnak, vagy más szakmai szereplőnek eljuttatjuk. Novák Bálint A te döntésed, csak jelezd nekünk, kit akarsz ezzel az ajándékkal meglepni. Dávid Viktória Eszter Pavelcze Flórián

A MI NAGYON Demjén József Éves előfizetés 19 900 forint ÉVE A MÉDIA ÉLVONALÁBAN NAGY FALUNK!

2019. február • XXIV/1.• 2115 Ft 2019. március • XXIV/2. • 2115 Ft Petrikovics Hanna Viktória 2019. április • XXIV/3. • 2115 Ft

3 Szombat este 29 8% 2 in 1. 29,8%-os-os

összeállítás Farkas Bálint share-rel* tért vissza a képernyőre a Kettőt fizet, 5-öt kap termékei egyre erősebb Printz Dorottya SZTÁRGYÁRAK Tévépiaci 2019 közösségi média közösségi A Íme a legértékesebb 65 249 Ha sokan olvasnátok videó indítás** Gömöri Béla a Marketing&Media magazint Felértékelődött a helyi gyártás Prokain-Manek Antal Gábor CONTENT a cégen belül, válaszd XL cso- CELEB Exkluzív interjú • Mark Dekan • RAS CEO 2019 körkép Hajdú Viola www.profimedia.hu (+36) 1 317 2273 [email protected] *Forrás: Nielsen Közönségmérés – 18-49, SHR%, főműsoridős adás átlaga, 2019.03.23., Lappiaci TSV adatokkal (2019.03.28-án lekért adatok alapján). **Forrás: Gemius Prism, 2019.03.23-27. között, player_rtlmost.hu, (2019.03.28-án lekért adatok alapján). Mintavételes magunkat. Két lap előfizetése eljárással készült adat, aznap + hét nappal számolva, ha nem telt el hét nap az utolsó adás óta, az adat változhat. B1-B4_MM_2019-01.indd 2 B1-B4_MM_2019-02.indd 2 07/02/19 18:07 B1-B4_MM_2019-03.indd 2 07/03/19 18:33 2019.04.04. 23:22 Ritter Áron esetén 5 lapot küldünkA TV mindent neked. visz Egyre többet kínálunk Hernádi Bálint

Hogy min den kinek jusson, 2019. május • XXIV/4. • 2115 Ft 2019. július • XXIV/5. • 2115 Ft Hová menjünk? mobile Moziba! Piaci melléklet Soós Regina a cégen belül. TV jogtiszta online video Hollós Simon viewability NÉMETH behavioural targeting brand safety OTTÓ Éves előfizetés 38 800 forint REPORT Nº Szabó Enikő Horváth Viktória Anna XXL TV www.atmedia.hu 2019

Jól teljesítettek a hazai Idén is TOP50 dübörögnek Teleki Béla István reklám- és médiapiac Vagy válaszd XXL csomagunkat. nagyágyúi a nyári fesztiválok A legsikeresebb marketingesek

2019. szeptember • XXIV/6. • 2115 Ft • XXIV/6. 2115 szeptember 2019. Magyarországon – 2019 www.atmedia.hu Hulin Hanna Judit

215x276 tv m&m ok.indd 1 2019.01.10. 16:06 t 13 19 215 276 li l & k i dd 1 2019 05 14 11 20 Ebben az esetbenB1-B4_MM_2019-04.indd 2 10 lapunk B1-B4_MM_2019-05.indd 2 09/05/19 21:18 B1-B4_MM_2019-06.indd 2 04/07/19 18:41 05/09/19 20:10 előfizetése eseténA TV grátiszként mindent visz Thürmer Nikolett Juhász Bálint biztosítunk számodra egy oldal 2019. október • XXIV/7. • 2115 Ft 2019. november • XXIV/8. • 2115 Ft 2019. december • XXIV/9. • 2115 Ft hirdetési felületet, bármelyTV idén Kamp Anna Tímár Gergely Vidus Gabriella megjelenő lapszámunkban. Ezt INTERJÚ

PROD.PROD N OO. 6 felhasználhatod, akár kreatív BIG PICTURE SCENE TAKE Karácsonyi Kapcsos Veronika Tóth-Fejel Erzsébet hirdetésre, akár PR-cikkre. Trónok harca „ Tévés jövo TOPA legmeghatározóbb Vezetői TV lineáris történetek 2020 emberek a hazai évértékelők vs. digitális? piacon Szerkesztőbizottsági digitális prognózisok 2019 Marketingesek ünnepi sztorijai A csomag ára 198www.atmedia.hu 000 forint Kovács Gergely Vendel Vanessza 215x276 tv m&m ok.indd 1 2019.01.10. 16:06 B1-B4_MM_2019-08_.indd 2 2019.11.15. 11:48:13 B1-B4_MM_2019-07_.indd 2 24/10/19 19:00 B1-B4_MM_2019-09_.indd 2 25 12/12/19 19:00 Kovács Lili Bernadett Vincze Benedek

További információ, megrendelés: Kovács Réka Lázár Linda [email protected] 19

MM_Opera_musorfuzet_130x210mm.indd 1 2020.02.06. 10:44:54 CONTENTS

A welcome from the general director 21

Programme 24 Photo by: László Emmer

Special guest star 26 DEAR GUESTS, Cast and creative team 28 LADIES AND GENTLEMEN, Our debutantes and their escorts 37 At first glance, the title of this year’s monumental gala night might be surprising: how are Christianity and carnival related? The latter is actually a “production” “adopted” by one the five world religions. By now, the celebrations rooted in the joyous pagan rituals of seeing off winter and waiting for spring have been integrated into the religious milieu to such an extent that its boundaries are defined by the Christian calendar: it starts at Epiphany and ends with Ash Wednesday.

But why do I mention all this? Since the Opera is being renovated, our gala nights have also become “adopted” by the Erkel Theatre, and they are events that excellently fit the less formal venue. For years, the programmes held in these spacious but homey rooms have guaranteed that both the audience and the artists have a good time. This year, the Hungarian debut by the world-renowned Georgian, Nino Machaidze, will lend additional splendour to the hustle and bustle of carnival – of course strictly in the operatic sense.

If I use the celebratory liturgies of Christian African or American communities (we are choreo- graphing a special night of dance in May for the latter), it is easy to prove that Christianity and joy

20 21 are not separate from each other: the very word “evangelical” means joyous news! With today’s eventful programme, we will call to mind the Jewish and Christian roots of opera and ballet culture, its ancient aspects, the world of Lombardian crusaders, the bells announcing vespers, and the figure of the Virgin Mary – but we also include much profane merrymaking, mostly in the second act. To us, this is not a cross to bear: the opera is more of our credo, a credo we as crusaders would like to spread at the venues we play and through our tours in Hungary and abroad, winning over more and more believers to our cause.

I ask for a blessing on this colourful, joyous, winter night and on all occasions that we can spend together in the sanctity of the opera!

Szilveszter Ókovács General Director Hungarian State Opera

22

20200213_M5_130x210mm.indd 1 2020.02.13. 12:44:02 PROGRAMME Part 2

Johann Strauss Jr: Die Fledermaus – Overture

Part 1 Giacomo Puccini: La bohème – “Donde lieta uscì” (Mimì’s aria from Act 3) Nino Machaidze

András Nádasdy / Franz Lehár: Gold und Silber Waltz – opening dance  Marianna Venekei / Johann Strauss Jr: Hail to Hungary! Futaba Ishizaki, Assistant choreographers: Katalin Kőszegi, György Szirb Ágnes Kelemen, Adema Omarova, Nadezhda Sorokina, Federico Berardi, Dmitry Diachkov, Dávid Molnár, Francesco Sardella – Giuseppe Verdi: I lombardi – “La mia letizia infondere” (Oronte’s aria from Act 2)  Hungarian National Ballet Gergely Boncsér Charles Gounod: Roméo et Juliette – “Je veux vivre” (Juliette’s aria from Act 1) Nino Machaidze Giuseppe Verdi: Otello – “Fuoco di gioia” Hungarian State Opera Chorus Adrienn Vetési / Taalbi Brothers: Ameksa – Sparkling Fire Giuseppe Verdi: I vespri siciliani – “Mercé, dilette amiche” (Elena’s aria from Act 5)  Dance soloist: Katica Ruip – Hungarian National Ballet  Nino Machaidze Classical guitar: Alex Torres

Kornélia Mráz / : Swan Lake – Hungarian Dance Adrienn Vetési / Franz Schubert: Faith (Ave Maria) Anna Karácsonyi – Hungarian State Students of the Hungarian National Ballet institute Opera Children’s Choir, Lili Boróka Pásztor – Hungarian National Ballet Institute, Katalin Doman – piano Ferenc Erkel: Bánk bán – “God rest her soul” (King Endre II’s aria from Act 2)  Michele Kálmándy and the Hungarian State Opera Chorus Wayne Eagling, Tamás Solymosi / Pyotr Ilyich Tchaikovsky: –  Russian Dance Viktória Rohonczi, Ágnes Riedl, Zsófia Gyarmati, Annamaria Edit Rujsz / Joseph Haydn: Die Schöpfung (“The Creation”) – Overture  Voltolini, Balázs Majoros – the 2019 Chamber Artist of the Hungarian National Ballet – Jessica Carulla Leon, Lili Felméry, Ellina Pokhodnykh, Gergő Ármin Hungarian National Ballet, Répétiteur: Marianna Venekei Balázsi, Gergely Leblanc, Dmitry Timofeev – Hungarian National Ballet Wayne Eagling, Tamás Solymosi / Pyotr Ilyich Tchaikovsky: The Nutcracker – Pas de deux – Adagio  Tatiana Melnik – Étoile of the 2019/20 season, Gergely Leblanc  Antonín Dvořák: Rusalka – “Song to the Moon” Nino Machaidze – Hungarian National Ballet Répétiteur: Irina Prokofieva Giacomo Puccini: Tosca – “Qual’occhio” (Cavaradossi’s aria from Act 1) Gergely Boncsér Boito: Mefistofele – “Prologo in cielo” Hungarian State Opera Chorus Giacomo Giacomo Puccini: Tosca – “Te Deum” Michele Kálmándy and the Hungarian State Opera Chorus Featuring the Hungarian State Opera Orchestra.

Conducted by: Balázs Kocsár principal musical director INTERMISSION

The picture and sound recording of this concert or possession of any decive for such picture and sound recording is prohibited.  The Hungarian State Opera reserves the right to make changes in the programme and the cast.

24 25 SPECIAL GUEST STAR NINO MACHAIDZE

“NINO MACHAIDZE’s duet with Count des Grieux [...] was sung with moving tenderness and pathos and was to me one of the unexpec­ ted highlights of the evening,” writes a critic for Bachtrack regarding the  Georgia-born soprano singer who played the title role in the Viennese pro- duction of Manon Lescaut. One of the most famous international soprano singers, Nino graduated from the Milanese Accademia del Teatro alla Scala as a singer. Her first significant role was Marie in Donizetti’s La fille du régi­ ment (The Daughter of the Regiment) in in 2007. This was followed by her reprising her performance at the Teatro dell’Opera in Rome. Her  resounding success paved the way for her international career. At the 2008 Salzburg Festival, she sang the part of Juliet opposite Rolando Villazón in the new production of Romeo and Juliet.

Among others, Ms Machaidze has sung at the Metropolitan, the Bayerische Staatsoper in Munich, the Staatsoper in Berlin, the Gran Teatre del Liceu in Barcelona, and the Opéra National in Paris. Her important roles include Mimì in La bohème, Juliet in Romeo and Juliet, Desdemona in Otello, and Gilda in Rigoletto. Additionally, her repertoire also includes Giulietta in Bellini’s  I Capuleti e i Montecchi, the title role in Massenet’s Manon, and the role of Marfa in The Tsar’s Bride. She is scheduled to sing in Les pêcheurs de perles (The Pearl Fishers) in Los Angeles, in William Tell in Palermo, in Romeo and Juliet in Karlsruhe, in Pagliacci in Genoa, in Luisa Miller in Zürich, Hamburg, and Salzburg, in Il barbiere di Siviglia in Verona and Amsterdam, in The Tales of Hoffmann in Naples, in La bohème in Tokyo, and in Faust in Beijing. Photo by: Anna Barbera Anna by: Photo 27 CAST AND CREATIVE TEAM MELITTA GYÜDI anchorwoman

ALEX TORRES NIKOLETT HAJZER Spanish guitar head of the Hungarian State Opera Children’s Chorus

Photo by: László Emmer ANDRÁS ALMÁSI-TÓTH artistic director of the Hungarian State Opera, MICHELE KALMANDY director of the gala opera singer

Photo by: László Emmer Photo by: László Emmer

GERGŐ ÁRMIN BALÁZSI ANNA KARÁCSONYI male principal child soloist (children’s choir)

Photo by: Tamás Gács

GERGELY BONCSÉR BALÁZS KOCSÁR opera singer general musical director of the Hungarian State Opera, conductor of the gala Photo by: László Emmer Photo by: László Emmer JESSICA CARULLA LEON female soloist ANDREA KOVÁTS

Photo by: Tamás Gács assistant director

KATALIN DOMAN opera répétiteur KATALIN KŐSZEGI assistant choreographer

LILI FELMÉRY female soloist GERGELY LEBLANC male principal Photo by: László Emmer Photo by: Tamás Gács

28 29 KRISZTINA LISZTOPÁD ELLINA POKHODNYKH stylist Grand Sujet

BALÁZS MAJOROS IRINA PROKOFIEVA Photo by: Ksenia Kulikova Grand Sujet, Chamber Artist of the ballet master Hungarian National Ballet (2019)

Photo by: Tamás Gács KATICA RUIP TATIANA MELNIK student of the Hungarian National Ballet female principal, Étoile of the 2019/2020 season Institute

Photo by: Radina Dace Photo by: László Emmer KORNÉLIA MRÁZ EDIT RUJSZ choreographer choreographer

ANDRÁS NÁDASDY TAMÁS SOLYMOSI choreographer director of the Hungarian National Ballet, director of the gala

Photo by: Béla Mezey Photo by: László Emmer NINO MACHAIDZE opera singer GYÖRGY SZIRB assistant choreographer Photo by: Patrizio Taormina

SZILVESZTER ÓKOVÁCS general director of the Hungarian State Opera, DMITRY TIMOFEEV host of the gala male principal

Photo by: László Emmer

Photo by: Tamás Gács LILI BORÓKA PÁSZTOR MARIANNA VENEKEI student of the Hungarian National Ballet Institute choreographer

Photo by: Tamás Gács

30 31 ADRIENN VETÉSI choreographer HUNGARIAN STATE OPERA CHORUS

WAYNE EAGLING choreographer

HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA PhotoFotó: by:Nagy Attila Attila Nagy

In terms of the artistic temperament of its members the institution’s second-largest musi- cal ensemble embodies diversity of the most colourful sort. Nevertheless, night after night this kaleidoscope is forged into an “instrument” of uniform sound and extreme expressive power through dedication to the genre and a common artistic credo. This also might be the reason why, in recent years, it has also successfully conquered an even wider swathe of dramatic genres and is capable of mastering, with an open mind, the more complex and demanding challenges of modern opera performance.

THE HUNGARIAN STATE OPERA CHILDREN’S CHORUS

Photo by: Attila Nagy Fotó: Emmer László

The Hungarian State Opera Orchestra is the oldest continuously functioning theatre  orchestra in Hungary. It was founded in 1838 by Ferenc Erkel, as an opera orchestra for the Hungarian  Photo by: Valter Berecz Theatre of Pest (later to become the National Theatre). In 1853, the musicians started to hold their own independent concerts, thus forming the country’s first concert orchestra. In 1884, the ensemble moved into the new Opera House on Andrássy Avenue, where it has Fotó: Csibi Szilvia been presided over by such notable music directors as Ferenc Erkel himself, Sándor Erkel, Gustav Mahler, István Kerner, János Ferencsik, Ádám Medveczky and János Kovács. Other The Hungarian State Opera Children’s Chorus, founded by Valéria Botka and László Csányi, great conductors linked to important periods of the orchestra’s existence include Egisto has been operating in its current form since 1970. A regular fixture in opera performances Tango, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Ervin Lukács, Miklós Erdélyi, Géza Oberfrank, György both at the Opera House and the Erkel Theatre, the 160-member Children’s Chorus is also Győriványi Ráth and Ádám Fischer. Since March 2016, the orchestra has been under the featured on audio recordings and at benefit concerts. The children not infrequently get the direction of Balázs Kocsár. chance to sing alongside international stars and many of them go on to choose careers The orchestra premiered some of Bartók’s works for the stage and all of Kodály’s, as well in music. as operas by Jenő Hubay, Ernő Dohnányi, György Ránki, Sándor Szokolay and János Vajda. Many composers have also conducted the orchestra in performances of their own works, including Kodály and Dohnányi themselves, Emil Petrovics and Péter Eötvös, as well as Pietro Mascagni, Ottorino Respighi and Richard Strauss.

32 33 HUNGARIAN NATIONAL BALLET

Ever since opening its doors in 1884, the Opera House has provided a home for the Hungarian National Ballet, the country’s premier dance ensemble and the only one to perform classical grand ballets.

In the front rank by international standards as well, the company comprises 120 members and gives an average of 110 performances each year. Along with great classics like The Nutcracker and Swan Lake, its repertoire em-

Photo by: Tamás Gács braces neoclassical works (such as John Cranko’s Onegin and Kenneth MacMillan’s Manon), choreographies by the greatest Hungarian masters (like Lilla Pártay’s Anna Karenina and László Seregi’s Spartacus) and pieces from modern artists (Johan Inger’s Walking Mad, Jiří Kylián’s Petite Mort, and  Six Dances) and contemporary Hungarian choreographers (including Gyula Harangozó Jr., Marianna Venekei, Pál Frenák, and Zsolt Juhász). Tamás Solymosi led the company from 2011 as an acting ballet director, and he has been an appointed ballet director since 2013. Michael Messerer / Alexander Krein

HUNGARIAN NATIONAL BALLET INSTITUTE In the 2016/17 season, the Hungarian National Ballet launched a Laurencia preparatory course in classical ballet, accepting applications from Balett két felvonásban Ballet in two acts children aged from 4 to 13. Even in the first round of admissions, the number of applicants exceeded expectations. Vakhtang Chabukiani eredeti koreográfiája nyomán a koreográfiát készítette Choreography based on Vakhtang Chabukiani’s original choreography by Michael Messerer Photo by: Péter Rákossy The aim of the training programme is to allow young dancers to  Zeneszerző Composer Alexander Krein practise under professional conditions, to take part in the Opera’s Vadim Ryndin eredeti tervei alapján díszlettervező Set based on the original designs by Vadim Ryndin by Rózsa István Vadim Ryndin eredeti tervei alapján jelmeztervező Costumes based on the original designs by Vadim Ryndin by Rományi Nóra performances and, above all, to fall in love with dance. In the Világítástervező Lighting designer Kirk Bookman last two years they were already getting the chance to take the Betanító balettmesterek Staging ballet masters Evgeny Popov / Anna Andrushko stage, for example, in productions of Le Corsaire, Swan Lake, and Próbavezető balettmesterek Company répétiteurs Aradi Mária / Dózsa Imre / Pongor Ildikó / The Nutcracker. The course gives the youngest dancers a unique  Prokofieva Irina / Szakács Attila opportunity to perform in front of audiences of 1800 viewers, to enjoy Karmester Conductor Pavel Sorokin the taste of success and to understand the need for persistent practice. Premier 2020. március 6., Erkel Színház Premiere 6 March 2020, Erkel Theatre További előadások 2020. március 7., 8., 11., 12., Erkel Színház Further dates 7, 8, 11 and 12 March 2020, Erkel Theatre

34 opera.hu | facebook.com/Operahaz OUR DEBUTANTES AND THEIR ESCORTS

Bernadett Batay Tamás Kulcsár

Máté Bengyel Nóra Magashegyi

Boglárka Mária Benkó Dávid Maier

AZ OLVASÁS ÖNMAGUNKKAL Laura Borsos TÖLTÖTT MINŐSÉGI IDŐ Bálint Mészáros Dávid Bulla Zsombor Nagy Lilla Dorina Darkó Bálint Novák Viktória Eszter Dávid Flórián Pavelcze INSPIRÁLÓ HITELES ÍRÁSOK József Demjén INTERJÚK ÉS AZ ÉLETRŐL Hanna Viktória Petrikovics TÖRTÉNETEK Bálint Farkas Dorottya Printz Béla Gömöri Antal Gábor Prokain-Manek LÉLEKTAN A Viola Hajdú HÉTKÖZNAPOKBAN Áron Ritter Bálint Hernádi Regina Soós Simon Hollós Enikő Szabó Viktória Anna Horváth Béla István Teleki Hanna Judit Hulin Nikolett Thürmer Bálint Juhász

Anna Kamp Gergely Tímár KULTURÁLIS TARTALMAK Veronika Kapcsos Erzsébet Tóth-Fejel SZAKÉRTŐI Gergely Kovács Vanessza Vendel TANÁCSOK Lili Bernadett Kovács Benedek Vincze TEGYEN EGY PRÓBÁT! Réka Kovács Regisztráljon 2020. február 29-ig a kepmas.hu/ingyenes-elofizetes oldalon, és három hónapig36 ingyen küldjük a lapot! 37 március április

ERKEL SZÍNHÁZ 2020. március 1. Aida | Giuseppe Verdi

2020. március 1. Olasz nő Algírban | Gioachino Rossini 2020. március 6., 7., 8., 11., 12. LAURENCIA | MICHAEL MESSERER / ALEXANDER KREIN

2020. március 13., 15., 20., 22. Bánk bán | Erkel Ferenc 2020. március 14., 18., 19., 21., 22., 28. Sylvia | Seregi László / Léo Delibes

2020. március 16. Ybl206 2020. március 25., 27., 29., április 4. Carmen | Georges Bizet

2020. március 26., 28., 29., április 5. Parasztbecsület / Bajazzók | Pietro Mascagni; Ruggero Leoncavallo

2020. április 9., 11. Máté-passió | Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy 2020. április 10., 13., 16., 19. PARSIFAL | RICHARD WAGNER

2020. április 12., 17. Messa di Gloria; Parasztbecsület | Pietro Mascagni 2020. április 18., 22., 24. Az álarcosbál | Giuseppe Verdi Richard Wagner 2020. április 23. Mesélő Muzsika: Hangzó Világ – Hangzó Zene (koncert) 2020. április 23., 25., 30. Manon Lescaut | Giacomo Puccini

2020. április 26. Szörényi75 – István, a király | Szörényi Levente – Bródy János EIFFEL MŰHELYHÁZ 2020. március 22., 24., 26., április 2. A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény |Wolfgang Amadeus Mozart 2020. március 23., 25. A MESTER ÉS MARGARITA | GYÖNGYÖSI LEVENTE Parsifal 2020. március 27., 30., 31., április 1., 4. Tavaszi tekercs (VIII. Henrik feleségei; A színigazgató; A telefon) ZENÉS ÜNNEPI JÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN, NÉMET NYELVEN, MAGYAR ÉS ANGOL FELIRATTAL FESTIVAL PLAY IN THREE ACTS, IN GERMAN, WITH HUNGARIAN AND ENGLISH SURTITLES 2020. március 28. Gyöngyhalászok – A Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadása | Georges Bizet

BRETZ GÁBOR, KOVÁCSHÁZI ISTVÁN / MAGNUS VIGILIUS, SZÁNTÓ ANDREA, KÁLMÁNDY MIHÁLY, 2020. március 29. Faust – A Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadása | Charles Gounod SZEMERÉDY KÁROLY, RÁCZ ISTVÁN 2020. április 3., 4., 5., 10., 11., 12., 13. AZ ARANYMŰVES BOLTJA | KAROL JÓZEF WOJTYŁA SZÖVEGÍRÓ LIBRETTIST RICHARD WAGNER KFM (Bedroom Folk; 5 tangó; Petite Mort; Hat tánc) | S. Eyal / G. Behar / 2020. április 5., 6., 7., 8., 13., 14., 15. RENDEZŐ DIRECTOR ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS KARMESTER CONDUCTOR KOCSÁR BALÁZS O. Lichtik; H. van Manen / A. Piazzolla; J. Kylián / W. A. Mozart DÍSZLETTERVEZŐ SET DESIGNER SEBASTIAN HANNAK JELMEZTERVEZŐ COSTUME DESIGNER IZSÁK LILI 2020. április 9. A passió – filmvetítés | Mel Gibson KOREOGRÁFUS CHOREOGRAPHER BARTA DÓRA DRAMATURG PERCZEL ENIKŐ KARIGAZGATÓ CHORUS DIRECTOR CSIKI GÁBOR 2020. április 16. WORLD VOICE DAY 2020 – A Hang Világnapja BEMUTATÓ 2020. ÁPRILIS 10., ERKEL SZÍNHÁZ OFF POINTE | VENEKEI M. / I. STRAVINSKY; S. EYAL / G. BEHAR / O. LICHTIK; 2020. április 17., 18., 19., 24., 25., 26. PREMIERE 10 APRIL 2020, ERKEL THEATRE H. VAN MANEN / I. STRAVINSKY TOVÁBBI ELŐADÁSOK 2020. ÁRPILIS 13., 16., 19., MÁJUS 28., 30., ERKEL SZÍNHÁZ 2020. április 29. Tánc Világnapja – nyílt nap az Eiffel Műhelyházban FURTHER DATES 13, 16 AND 19 APRIL; 28 AND 30 MAY 2020, ERKEL THEATRE KELETI PÁLYAUDVAR – LOTZ-TEREM

2020. március 21. Bach Mindenkinek opera.hu | facebook.com/Operahaz II. JÁNOS PÁL PÁPA TÉR – M4 METRÓÁLLOMÁS

2020. március 21. Bach Mindenkinek STRATÉGIAI PARTNEREK | STRATEGIC PARTNERS

KIEMELT TÁMOGATÓK | KEY SPONSORS