12 Csütörtök, 2002. augusztus 15. Sport l Hirdetés Vasárnap rajtol az FC UTA Felfüggesztették a bérleteladást, korlátozott belépés a nyitómeccsen Arad – Tegnap tartotta a gyár felöli álló szektorokat kapukat – mondta Chiºbora relmesek, hiszen az idõ rövid- 2002/2003-as A-osztályú lab- fogjuk megnyitni, és a sajtó elnök. sége miatt csapategységrõl még darúgó szezon elõtti utolsó saj- képviselõinek is a II-es tribü- Ionuþ Popa vezetõedzõ a fris- nem igazán beszélhetünk, ami tótájékoztatóját az FC UTA ve- nön kell helyet foglalniuk. A sen igazolt játékosokról nyilat- a többi együttessel szemben zetõsége. sajtótájékoztató után megha- kozva elmondta: – A három már eleve hátrány. Éppen ezért, Cãlin Chiºbora, a klub veze- tározatlan idõre felfüggesztjük újonnan jött közül mindössze a valamint a nyári alapozás be- tõtanácsának elnöke sajnálattal a bérleteladást, s csak a meg- középhátvéd Baldovin lesz kez- pótlása végett augusztus 22-tõl közölte: a klub átszervezése miatt maradt helyekre adunk ki je- dõ a Naþional ellen, a csatár szeptember 2-ig Slãnic Moldo- kevés idejük maradt a stadionnal gyeket. Ezúton is kérjük a Manta és a kapus Bogdan a cse- vára utaznak a piros-fehérek foglalkozni, amelynek befogadó szurkolók megértését, de ért- repadon foglal majd helyet. edzõtáborozni, s a Ceahlãul és képessége a felújítási munkálatok sék meg, biztonsági okokból Egyúttal arra kérte a sajtó kép- a Farul elleni idegenbeli mér- Az alábbi mûanyagcikkeket gyártja miatt jelentõsen lecsökkent. nem használhatjuk a vagon- viselõit, hogy mind vele, mind kõzésre is onnan utaznak, ami – Csak az I-es és a II-es gyár felöli lelátót, ezért azon pedig a játékosokkal és a veze- jóval közelebb van, mint Arad. és szállítja: tribünöket, valamint az UTA az oldalon meg sem nyitjuk a tõséggel szemben legyenek tü- BERKI FLÁVIUSZ — közfogyasztási cikkek — mûszaki cikkek Röviden — megrendelésre készült termékek, beleértve a különféle Rajt elõtt a Poli-AEK Poli-AEK matricákat is l Az Arad Megyei Sakk — vékonyfalú göngyöleganyagok Egyesület ma 10 órától Arad– Temes – Rendkívüli sajtótá- negyven újságíró van itt. Remé- szurkolók SUPERPLAST INTERNATIONAL Rt. Déva barátságos sakkmérkõ- jékoztatót hívott össze a Poli- lem, mindnyájan legjobb tudá- zést rendez az Eminescu utca AEK szakmai stábja. Basarab sotok szerint támogatjátok 55–57. szám alatti Jelen Panduru vezetõedzõ elmondta: majd városotok csapatát” – figyelmébe! Házban. A belépés ingyenes. minden alkalommal õ felel hangoztatta Panduru edzõtársa. l Az Aradi Universitatea majd a csapat teljesítményéért, A Poli-AEK ma 18 órától fo- Temes – A 2002/2003-as Atlétikai Club középpályá- egyedül õt vonhatja majd a saj- gadja az FC Bákót a Dan Pãlti- A-osztályú labdarúgó baj- sa, Varga Norbert a B-osz- tót kérdõre; ugyanis õ határozza niºanu stadionban. nokságra a Dan Pãltini- ºanu stadionban, a Temes- tályú Bukaresti Magnetica el, milyen „11” lép pályára. A * 2900 Arad RO csapatához szerzõdött. A 22 vári Poli-AEK hazai mér- célkitûzés: az A-osztályban va- Nicolaus Lenau utca 17. szám éves aradi tehetség egy évre Urai mégsem játszik a Polinál kõzésein az I-es tribünön ló bennmaradás. Tel.:0257-287-101, 288-985 kötelezte el magát a Buka- A Poli-AEK az utolsó pillanat- (ahol egyelõre 1500 mû- „Ez egy másik csapat, más Fax: 0257-257-444 resti Rapid fiókcsapatánál. mentalitással, más játékkal. Én ban mégsem szerzõdtette le anyagszék lesz) csak azok http://www.superplast.ro l Az UEFA Kupa selejte- nem engedem meg tanítványaim- Andrei Urai kapust, így aztán a foglalhatnak helyet, akik (4) zõinek magyar és román mér- nak a passzív játékot. Ha netán temesvári együttesben egyetlen éves, névre szóló bérlettel kõzésein: SK Tirana (albán)– veszítenénk, tegyük azt emelt egy bánsági futballista sem fog rendelkeznek (ára 1 millió FC Naþional 0:1 (Sergiu Radu, fõvel. Szerintem a 7-8. helyen is játszani. A Poli vezetõsége a Re- lej). Olvassa minden kedden 11-esbõl), Bukaresti Rapid– végezhetünk. Ha a temesvári sicai CSM által kért 50 000 dollá- A II-es tribünre egy jegy NK Gorica (szlovén) 2:0 közönség és a Commando Viola ros vételár miatt állt el a vásár- 40 000 lej lesz. A déli (Schumacher – 2, egyet 11-es- úgy szurkol továbbra is, ahogy lástól. Újdonság a csapatban Mir- a vest bõl), FTC–AEL Limasszol lelátókon csak a Com- eddig tette, sokat segít a csapaton cea Teodor Oltean, akit a Dinamo mando Viola szurkolócso- (ciprusi) 4:0 (Tököli – 2, Gera, egy évre adott kölcsön a Polinak. hetilapot – mondta Panduru. port tagjai ülhetnek: szá- Szkukalek), KI Klaksvik Sorin Gherman pályaedzõ Az 1982-ben született, fiatal Mostantól hetente otthonába kézbesítik a lapot. (feröer-szigeteki)–ÚTE 2:2 örömmel nyugtázta, hogy nagy labdarúgó Marosvásárhelyrõl mukra egy jegy 20 000 Fizessen elõ a lapkihordónál vagy érdeklõdjön az alábbi (Mörköre – 2, ill. Juhár, Farkas). az érdeklõdés a Poli-AEK iránt. került tavaly a Dinamóhoz. lejbe kerül, egy bérleté telefonszámokon: pedig 200 000-be. Visszavágók két hét múlva. „Megszámoltam, több mint LASLAVIC TÍMEA Arad 0257-280-716, Temesvár 0256-432-485, Az északi lelátókon a vendégszurkolókat helye- Déva 0254-215-764 (480) Aradi ifjúsági kajakos sikerek zik el, valamint a többi, az I-es és II-es tribünrõl ki- FERONERIA Rt. Tel./Fax: 0257/289-267 Három arany a bascovi Román Kupán és OB-n maradókat. Az ide szóló VEROFER Rt. Tel./Fax: 0257/ 270-999 jegy ára 20 000 lej. Arad – Augusztus 5–14 között a Piteºti me- Flavius, Ardelean Cãlin, Laþco Marius alkotta A dísztribünön csak a Olasz–román vegyestársaság gyei Bascovban rendezték a kajak-kenusok ifjú- négyes 500-on ezüst-, míg a Bulmagã, Ardelean klub által akkreditált új- sági Román Kupa és országos bajnoki küzdelmeit. páros 200-on bronzérmes helyen ért célba. ságírók kapnak helyet, a Az Aradi UTA ISK kajakosai ezúttal is kitettek Az országos bajnokságon a Bulmagã, Arde- többi újságíró igazolvá- A háztartásokban magukért, hiszen mind a Román Kupában, mind lean kettõsnek sikerült 200 méteren javítania, s nyával ingyenesen foglal- szükséges bútor- és pedig az országos bajnokságban érmes helyezé- az elsõ, míg a Ruian, Bulmagã, Ardelean, Laþco hat helyet a lelátón. Nõk- sekkel tértek haza. alkotta négyes 500 méteren második helyen ért nek, 14 év alatti gyere- épületvasalások A legjobban Ruian Emanuil szerepelt, akinek célba. keknek, nyugdíjasoknak, kajak egyesben mindkét kiírás 200 méteres táv- Az aradi kajakosok a Cioarã Zaharia, Muscã háborús veteránoknak és teljes választékát ján sikerült elsõ helyen végeznie. Gheorghe, Ciorogar Artur edzõk keze alatt katonáknak a belépés in- gyártja. A Román Kupában még két érmet szereztek csiszolódtak. gyenes. az aradi kajakosok: a Ruian Emanuil, Bulmagã (BERKI) (LASLAVIC) Termékei meg- felelnek az európai Útnak ered az A-osztályú focikaraván szabványoknak.

A hét végi élvonalbeli bajnoki rajttal holtvágányra helyezték Victor Piþurcát, és tékoskerete gyökeresen megváltozott. Öten 2900 Arad, 6 Vânãtori út 53. szám. (3) kapcsolatosan szándékosan kerülöm az a hazai edzõi mezõny egyik slágerszakiját, (Agachi, Ciocoi, Nica, Romulus Miclea, Bra- útra készen kifejezést, mert az elõjelek sze- Cosmin Olãroiut bízták meg a katonacsapat tu) érkeztek a Resicai CSM-tõl. Mirea, Pa- rint aligha van minden rendben a 16 csapat irányításával. A játákoskeretben nem tör- purã, Luþu és Badea gyakorlatilag visszatért háza táján. Amint azt láthattuk a BL-se- tént szenzációs változás: Aliuþã (a Sahtyor anyaegyesületéhez. Leandro Brazíliából, Jézus Krisztus gyógyít lejtezõs (le)szereplés alkalmával, még a Donyeckbõl tért vissza), Boºtinã, Ghionea McBreen és Clitnovich Ausztráliából, Daou- gyógyító alkalma bajnok Bukaresti Dinamónál is komoly (mindketten az Oþelultól), Panc, Mieilã da pedig Elefántcsontpartról került Craiovára. gondok voltak a napokban. A hét folyamán (mindketten az Extensivtõl), Opriþa (a Re- Megjegyzendõ, hogy 10 év után Cons- A betegségeket kézrátétellel gyógyítja két húzást is eszközöltek e klubnál: Cor- sicai CSM-tõl), Bordeanu (az FC Bákótól) tantin Cârstea távozott a Besztercei Gloria A kézrátétel tana biblikus eredetû: nel Dinu helyére Ion Moldovant tették meg került a Steauához. szakmai kispadjáról és fog- Márk 6:5 ,,Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány vezetõedzõnek, a védelem tengelyébe Az FC Naþionalnál a távozott Cosmin lalta el a helyét. A Ceahlãulnál a szom- beteget gyógyíta meg, rávetvén kezeit” pedig a 35 éves válogatott Gheorghe Po- Olãroiu helyére egy nagy név került a szak- szédos FC Bákótól menesztett Gheorghe Márk 16:17-18 ,,Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek kö- pescut szerzõdtették. Emlékeztetnék arra, mai kispadra: . Kérdés, hogy Poenaru lett a vezetõedzõ. Hazatért Bras- vetik: az én nevemben, betegekre vetik kezeiket, és meggyó- hogy Moldovan még soha nem ért el szá- az egykori világklasszis olasz válogatott sóba Marius Lãcãtuº, de már vezetõedzõ- gyulnak:” mottevõ eredményt A-osztályú csapat élén. kapus mire lesz képes edzõként. ként. Marian Bondrea edzõre bízták az ApCsel. 5:12 “Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda S az sem szem elõl tévesztendõ, hogy a A Rapidnál az elõzõ idény hajrájában egyesítés újszülöttjét: az FC Prahovát. A lõn a nép között...” Popescunak kifizetendõ évi pénzösszegbõl szerzõdtetett maradt a ve- Sportul studenþesc az egyetlen csapat, Vallja, hogy nem õ, hanem Jézus Krisztus gyógyít, de nem sze- a hazai piacról legalább 7-8 jó képességû, zetõedzõ. A játékoskeretben egyetlen új arc amelynél nem volt semmiféle mozgás a mélyesen, hanem az ige által. jövõsebb labdarúgót lehetett volna vásá- van: a belga Godfroid. nyári szünetben. A Farul és az FC Argeº Fundaþia: Cuvântul - Ige rolni. Úgy néz ki, hogy a kapkodás to- A vidéki csapatok közül kettõnél voltak ta- igen csendesen készült az új bajnoki Erre a gyógyulási lehetõségre hívjuk meg önöket! vábbra is a Dinamo klubtevékenységének pasztalhatók különösebb szakmai rengések. A idényre. Az FC UTA-ról és a Poli-AEK- A részvétel ingyenes. egyik fõ jellemzõje. bajnoki címgyõzelemre törekvõ FC Bákónál rõl pedig most már egy szót se az õszi raj- Helyek, idõpontok: – Temesvár – Bánáti múzeum – minden szombaton 14.30 A négy (fõvárosi) ász közül további ket- lett a vezetõedzõ, míg a tig, hisz velük naponta foglalkoztunk. órától. tõnél volt edzõcsere a nyár folyamán. A kaput a válogatott Florin Prunea õrzi ezentúl. Edzõknek, játékosoknak, játékvezetõknek – Arad – Szakszervezetek Mûvelõdési Háza, 47-es terem – bajnoki címszerzésrõl és a Román Kupa- A Neþoiu-csomagnak a Dinamóhoz való és szurkolóknak egyaránt szerencsés utat! minden vasárnap 17 órától. (500) gyõzelemrõl egyaránt lemaradt Steauánál elköltöztetésével a Craiovai Universitatea já- BERECZ SÁNDOR