<<

Végül itt is verseny keletkezett a négy A lányok egyből megragadták a lehe- lány között. A végén pedig megjelent tőséget és a kirándulásuk helyszíne Miket néz egy fangirl Saeko, Eita nénikéje. (Őt már az a verseny közelében lévő tengerpart ,, 4 Oreshura elején megemlítették, de lett. Itt felgyorsultak a történések és az aktuális animékbol?// Miichan (Su.An.Kai.) egészen az utolsó részekig nem jelent a fiú kezdett rájönni érzéseire, amik meg.) Megdöbbentő volt a játék- eredményeként véget ért az . mániás felnőtt bőrébe bújt gyerek lát- A választott lány Masuzawa lett, aki Ismét folytatom pár anime ismertetését, véleményezését. Elsőként ványa. De mindig kell valaki, aki kicsit a végén fel akarta szabadítani Eitát, folytatom az Oreshura cikket, melynek második feléről és befejezéséről lesz felkavarja az állóvizet. Gyors kijelen- hogy a többiek közül találja meg a szó, tehát figyelem! spoiler veszély. Majd két másik sulis anime, a Photokano és tése a Hamis párról sokkoló volt a töb- hozzáillő lányt. De itt még sajnos nincs a Hentai Ouji rövid bemutatása következik a tavaszi szezonból, első pár részük biek számára. Mindannyian elkezdtek vége, hisz a végén egyik lány sem adja alapján. Animézzünk együtt! kételkedni, amit Masuzuék próbáltak fel még annak ellenére sem, hogy a eloszlatni a további színjátékukkal. fiú már választott; Chiwáék folytatják A vicces háremes történet lezárt- Végül Saeko ötlete, az Oredore ver- a harcot. nak tekinthető, de egy-két speciál Rövid ismertető seny érvényesült, melynek az a lé- nyege, hogy a nyertes feleségül me- Pozitívumok… megjelenésében szabad reményked- Az egész történet alatt 4 lány- het ni. Örülnék neki, ha még lenne pár nyal ismerkedhettünk meg (Chiwa, Kezdjük a pozitívumokkal, rész, ami a szabadidőt kitöltheti. Ne- Eitához. Cím: Oreshura Masuzu, Himeka, Ai). Masuzu és Eita amik a szokásos poénok és héz írni az animéről, mivel én személy kapcsolata folyamatosan változik a 3 az egyes részek esemé- Teljes Cím: Ore no szerint állandó érzelemváltozáson lány jelenlétével, plusz a néha felbuk- nyeiben ki is merülhetnek. Kanojo to Osananajimi mentem keresztül. Kicsit sajnálom is, kanó Mana kijelentéseivel. Chiwa és De a karakterek személyi- ga Shuraba Sugiru hogy véget ért az Oreshura, de egy- Masuzu után Himeka bukkant fel, aki ségének kidolgozottsága Terjedelem: 13 rész szer minden animének véget kell érni. chuunibyouban szenved, úgy, mint még tetszetősebb. A külön- Megjelenés éve: 2013. Eita. Így Hime eléggé zárkózott, de böző szerelmes hajadonok visel- legalább nem csak ő küzd a képzel- kedése szórakoztató, ugyanakkor Studio: A-1 Pictures gésekkel. A következő lány Ai, aki- néhol könnyfakasztó is. Ha abból a Rendező: Kamei Kanata nek a múltja, ami pár perc vissza- nézőpontból figyeljük a törté- Zene: Ota Masatomo emlékezés volt, nagyon megra- nést, hogy a többségében an- gadt. Miután mindenki a színre tiszoc lányok elkezdenek szo- Téma: vígjáték, roman- cializálódni és klubba járni, ami tika, iskola lépett, a történet az állandó harcból és versengésből kihat az osztályban töltött ide- állt. A féltékeny lányok jükre és viselkedésükre, ak- Néhány szinkron: kor az anime lezárult, hisz folyamatosan Eitá- a lányok összebarátkoz- - Kanemoto Hisako val szerették vol- tak. Még ha harcban áll - Kayano Ai na tölteni az időt, - Akasaki Chinatsu nak is egymással, pél- mindig találtak - Ohsaka Ryota dául Hime az osztályá- módot egy - Tamura Yukari ban is nyitottabbá vált. kis randira vagy éppen a végén a nagy kirándulásra. A kirándulást megelőzte a fürdőruha vásárlása, amit Chiwa Eitával együtt szere- tett volna kiválasztani és megvenni. Folytatás a következő oldalon!

AniMagazin/Japán mániásoknak -52- Vissza a Tartalomjegyzékhez! Karakterek (többiekről a cikk Igaz Masuzu néhol magányosan és első felében – AniMagazin 12. egyedül volt, ami néha azt az érzést szám) keltette, hogy Chiwa, Himeka és Ai nagyon jól elvannak együtt, Masuzut Akishino Himeka: A chuunibyou egyik viszont nem szívesen látják. Ez az áldozata, aki ennek köszönhetően érzés ugyan eltűnt, amikor a tele- beleszeretett Eitába. Csendes, visz- fondíszeket ajándékozták, mégis sok- szafogottnak csak néha mondanám. szor ez volt az erőteljesebb. Szereti a játékokat, és mesterének tekinti Ait. Szinkronhangja Kanemoto Hisako, aki Negatívumok… a következő animék szereplőinek adta még a hangját: Photokano (Sakura A befejezés a legnagyobb bajom, Mai), Zero no Tsukaima F (Lukshana), hisz ha a szerelmi oldalról nézzük, Suisei no Gargantia (Amy). akkor Eita megmondta és kimutatta, Fuyuumi Ai: A legnagyobb tsundere hogy kit szeret, és ennél a pontnál le az animében és a legviccesebb karak- is zárhatnánk. De ahogy már korábban ter is egyben. A füzetébe írja le a leg- említettem, itt nem ért véget a törté- vadabb fantáziáit Eitáról. Az iskolában net, hanem még folytatták a harcot. folyosó-felügyelőként tevékenykedik Ez egy nagyon idegesítő szál, főleg és Asoi Kaoru barátja. ha azt nézzük, hogy barátok lettek. Szinkronhangja Kayano Ai: AnoHana Chiwa, Himeka és Ai a végére tényleg (Menba), Guilty Crown (Inori), Hyouka jó barátok lettek, és bevették Masu- (Ibara Mayaka), Sukitte Ii na yo (Tachi- zut is. Mégis, annak ellenére is, hogy bana Mei). tudták, Eita Masuzut választotta, nem Saeko Kiryuu: Eita nénikéje és jelen- adták fel. Ez egy nagyon idegesítő legi gyámja. Egy játékgyártó cégnél pont. Tudom, hogy a háremek többsé- dolgozik. Sajnálatos mód keveset sze- gében nem lezártak, de itt egy jó pont repelt az animében de amíg szerepelt, lett volna, ha teljesen lezárják. A másik mulatságos volt. egy kisebb probléma, ami a visszaem- Szinkronhangja Nazuka Kaori: .hack// lékezés hiánya. Ainál és Chiwánál volt Sign (Subaru), Amagami SS (Ayatsuji némi visszaemlékezés, de Masuzu Tsukasa), Amnesia (Heroine), Code gyerekkorából nem sok mindent lehe- Geass (Nunnaly). tett megtudni. A végén gyorsan Mana Natsukawa Mana: Masuzu kishúga, elmondta a lényeget és ennyi, vége is aki szintén tsundere beütéssel jelenik lett. Pici hiányérzetet keltett. meg. Nagyon keveset szerepel, ami picit zavaró. Szinkronhangja Touyama Nao: Ikoku Összegzés… Meiro (Yune), Magical star kanon 100% (Kanon), Last Exile (Collette Minden pozitívummal és negatívummal együtt, ez egy cseppet Felicite). más, mint a többi hárem anime. Nem tökéletes, de szórakoztató és a szürke hétköznapokat megtölti egy kis pasztellszínnel. Remélem, hogy lesz még hozzá egy-két special, de ha mégsem, akkor remélem mindenkinek tetszett a rövid történet, amit Oreshura címen adtak ki. Folytatás a következő oldalon!

AniMagazin/Japán mániásoknak -53- Vissza a Tartalomjegyzékhez! szobor, ami teljesíti a kívánságokat, ha tak a tulajdonságaiktól és másnakad- Egy újabb hárem anime, telis-tele ecchivel. A történet eléggé imádkoznak hozzá és áldoznak neki. ták oda. Tsukiko ezentúl nem tudja egyértelmű, szokásosnak mondanánk, de mégis más. Persze van közös Mivel Youto meg akar szabadulni a kimutatni az érzéseit, ezért fapofával pontja a többi hasonló műfajú animékkel, de ha nem lenne, akkor nem jófiús látszatától, így is tett, aznap nézi végig Youto perverz megnyil- is ebbe a kategóriába sorolnánk. este felment a szegény cédrus- vánulásait. Yokodera pedig nem tud fához (áldozatként magával vitte a hazudni és hamis látszatot kelteni, Klubfoglalkozás után hazafelé „guminőjét” is). Időközben egy lány, aminek következtében perverz her- Mi lenne ha… menet beszélt barátjával, aki meg- akit Tsukikónak hívtak szintén cegnek hívják az iskolában. A két tini tért és a „világbékéért küzd”, felment a hegyre, és röpke eldönti, hogy megtalálják azokat a …egy nap úgy ébrednénk fel, hála egy macska szobornak. 100 kör futás után tisztáz- személyeket, akik olyan tulajdonság- hogy egyik tulajdonságunk hiányzik. A barátja mondta, hogy a gal bírnak, amiket ők elvesztettek és ni tudták a félreértésüket. A Főszereplőinkkel ez a szomorú dolog hegyen lévő magányos céd- jobb, ha visszaszerzik saját tulajdon- lány elmondta, hogy szeret- történt. Az első fontos szereplőnk rusfánál (ez a második ani- ságaikat. Ekkor jön a képbe Azuki né kevésbé kimutatni az ér- Yokodera Youto másodéves gimna- me ebben az évben, ahol Azusa másodéves gimnazista lány, zéseit mások előtt. Így a zista fiú, aki állandóan fürdőruhás egy magányos cédrusfa sze- akiről kiderül, hogy ő birtokolja Youto két problémás gimnazista lányokat bámul az atlétikai klubban. repel, szegény cédrusfa; ani- tulajdonságát, így a fiú „szerelmet” együtt imádkozott a Egy szép napos időben Tsukushi az me conon még senki nem vall és állandóan Azuki nyomában van, macskaszoborhoz és ál- atlétikai klub elnöke közli Youtóval, akart neki beöltözni, pedig hogy visszaszerezhesse, ami az övé. dozták fel a nyakörvet hogy ő lesz a klub következő elnöke. lassan főszereplő lesz) van Így találkozik a történet három fontos Óriási sokk, Yokodera nagyon jó (ami a guminő párnán Cím: Hentai Ouji to egy macska szereplője és kezdetét veszi a félté- látszatot keltett egész évben, hiszen volt) és a nikumant. Warawanai Neko. kenykedés, barátság kialakulása és a az elnök is azt hitte, hogy rajong a klub Másnap a két főhő- szerelemért folyó harc az animében. Terjedelem: 12 rész iránt, mert még hóban is edzett. Pedig sünk rájött, hogy Megjelenés éve: 2013. az egésznek a lányok bámulása tényleg megszabadul- Studio: J.C. Staff volt az oka. A veszélyes helyzet- ből ki kellett kerülnie, ezért el- Rendező: Suzuki Youhei kezdett hazudni, aminek a kö- Téma: vígjáték, ecchi, vetkezményeként nem tudott romantika, iskola hű maradni saját magá- hoz és az elveihez. Néhány szinkron:

- Ishihara Kaori - Ogura Yui - Kaji Yuki - Tamura Yukari

Folytatás a következő oldalon!

AniMagazin/Japán mániásoknak -54- Vissza a Tartalomjegyzékhez! Azuki Azusa: Másodéves Tsutsukakushi Tsukushi: Karakterek gimnazista. Tsundere Az atlétikai klub elnöke és Yokodera Youto: Másod- és mivel nála van Youto egyben Tsukiko nővére is. éves gimnazista fiú. Bor- látszata, így elég jól ha- Agresszív, kötelességtudó zalmasan perverz, szeret zudik. Nincsenek barátai, lány. hazudni és a lányokat de népszerű az iskolában Szinkronhangja Tamura bámulni. lévő fiúk körében. Yukari: Air (Michiru), Asu Szinkronhangja Kaji Yuki: Szinkronhangja Ishihara no Yoichi (Ikaruga Chi- Accel Word (Arita Haru- Kaori: Ano natsu de mat- haya), C3 (Kubrick Fear), yuki), C3 (Haruaki Yachi), teru (Tanigawa Kanna), Da Capo(Yoshino Sakura), Guilty Crown (Ouma Shu), Kaichou wa Maid-sama Kanon (Kawasumi Mai), Magi (Saluja, Alibaba), Tsutsukakushi Tsukiko: (Ayuzawa Suzuna), Magi Moetan (Nijihara Ink), No.6 (Shion), Over Drive Kezdetben sírós, érzelmeit (Aladdin), Rinne no La- Naruto (Tenten). (Shinozaki Mikoto). kimutató lány. A szüleit grange (Kyouno Madoka). elvesztette, azóta fél a fiúk- Zene… tól. Szinkronhangja Ogura Yui: Az opening nagyon dinamikus, passzol az animéhez. Ro-kyu-bu (Hakamada Hi- Szokás szerint spoilerező, de a zene és a képi világ jó. Az en- nata), Yama no Susume ding is eléggé dinamikus és kevésbé altatószerű. (Kokona). Opening előadója Tamura Yukari, a szám címe Fantastic Fu- ture. Ending előadója Ogura Yui, a szám címe Baby sweet berry love.

Grafika… A grafika szép, mint mindig. Kevés anime van, aminek a rajzolása nem tetszik. A vicces jeleneteket is szépen megraj- zolták. Először az Ore no Imouto ga Konnani Kawaii wake ga nai rajzolásár emlékeztetett, majd utána néztem és a karakter dizájnért Iizuka Haruko felelt, aki az InuxBoku SS karaktereit alkotta. Végül… Az első részek alapján egy egész humoros ecchi animé- nek nézünk elébe. A karakterek jellemét remélem, még jobban kihozzák. Mivel ez is 12 részes lesz, lehet nem lesz az a tökéletesen lezárt történet. Igaz, itt „csak” két lány fog küzdeni a srác szívéért (vagy nem, majd kiderül). Kíváncsi leszek, hogy az openingben felbukkanó nyúl kicsoda vagy micsoda lesz. Az biztos, hogy nem fog unatkozni az, aki el- kezdi nézni az animét, mert minden percében Youto esze- ment pervezsége feldobja az ember napját.

Folytatás a következő oldalon!

AniMagazin/Japán mániásoknak -55- Vissza a Tartalomjegyzékhez! A japánok idén is sok-sok romantikus és ecchi animével örvendeztetik meg a műfaj kedvelőit. A Photo Kano egy újabb remekmű, amit áprilisban kezdtek adni a televíziókban.

Az unalmas életből való Ezért főhősünknek állandóan nyitott kitörés… szemmel kell járni és folyamatos tervekkel előrukkolni. Mindeközben A történet főszereplője egy hobbijának élni és egyre több ember- újabb srác, neve Maeda Kazuya. rel megismerkedni. A nyári szünet végével indulunk, mikor Maeda apukájától egy Maeda Kazuya fényképezőgépet kap. Az eddig unal- Karakterek: mas élettel megáldott fiú, egyik nap- Maeda Kazuya: A Kouga Akadémia ról a másikra kezd kinyílni, mint egy 2/b tanulója. Átlagos kinézetű, unal- virág. A fényképezőgépnek hála a fiú mas életet folytató srác. más módon kezdi megközelíteni az Rengeteg hobbija volt és egészen Maeda Kanon embereket. Új lányokkal ismerkedik eddig egy klubba sem csatlakozott. Nonoka Misaki meg és közben él a képkészítés Gyerekkori barátja Niimi Haruka. lehetőségével. Persze ez még nem Szinkronhangja Shimazaki Nobunaga: Cím: Photo Kano elég, Maedának köszönhetően a Ano Natsu de Matteru (Kirishi- Terjedelem: 12 rész lányok nehézségeinek, szomorú per- ma Kaito), Date A live (Itsuka Megjelenés éve: 2013. ceinek vagy éppen boldog pillana- Shido), (Tanaka tainak, szabályszegéseiknek lehetünk Taichi). Studio: tanúi. Madhouse Studios Maeda Kanon: Kazuya Kudou Hiromichi senpai mint egy húga. Ugyanabba az isko- Rendező: vadállat, úgy követte sunyi módon lába járnak. Yokoyama Akitoshi prédáját Maedát, hogy később meg- Szinkronhangja Ise Mariya: Téma: ecchi, hárem, ro- kérje, csatlakozzon a Fotográfusok Air Gear (Noyamano Ringo), mantika, iskola klubjába. De nem csak ő fedezte fel Copihan (Urino Hiromi), Hi- a fiú tehetségét, Kurebayashi Katsu- dan no Aria (Mine Riko), Hun- Néhány szinkron: mi is kiszemelte magának. Így hát ter x Hunter (Zoldyck Killua). főhősünknek választania kellett a két fényképész klub között. Az egyik Nonoka Misaki: A softball - Shimazaki Nobunaga klub dobója. Energikus, - Saito Chiwa erotikus fotókat készít, míg a másik normális, erkölcsös képeket. Persze pozitív gondolkodású lány. - Sawashiro Miyuki Kazuyával egy középisko- - Nakahara Mai egyértelmű, hogy csak úgy lesz izgi az anime, ha Maeda nem épp egy rendes lába járt. klubhoz csatlakozik, így maradt az Szinkronhangja Saito erkölcstelen fotográfusok klubja. At- Chiwa: Arakawa Under tól a naptól kezdve Maedának nem- The Bridge (Ichino- csak az a célja, hogy képeket készít- miya Kou), Bakemo- sen, hanem hogy megakadályozza sa- nogatari (Senjouga- ját klubját, hogy gyerekkori barátjáról, hara Hitagi), Bunga- Niimi Harukáról és a többi lányról ku shoujo (Inoue Ko- kínos fotókat készítsenek. noha), Inuyasha Folytatás a következő oldalon! (Miroku).

AniMagazin/Japán mániásoknak -56- Vissza a Tartalomjegyzékhez! Hiromichi Kudo: A fotográfia klub el- Szinkronhangja Nakahara Mai: Amae- nöke. Perverz és csapdába ejti prédáit. naide yo! (Nanbu Chitose), Clannad Szinkronhangja Midorikawa Hikaru: (Furukawa Nagisa), (Lockser Air Movie (Kunisaki Yukito), Angel’s Juvia), Higurashi no Naku Koro ni (Ryuguu Rena), Kaleido Star (Wong Feather (Misonou Kai), Earthian May). (Messiah), Fate/Zero (Lancer), Fushigi Yuugi (Tamahome), Great Teacher Niimi Haruka: Kazuya gyerekkori Onizuka (Kikuchi Yoshito). barátja. Népszerű, jó tanuló, kedves Kurebayashi Katsumi: A fotó klub és csinos. A két fiatal próbál újra több elnöke. Ő is megpróbálta a saját klub- időt együtt tölteni. jába hívni Maedát. Szinkronhangja Itou Kanae: Asobi ni Szinkronhangja Mizuhara Kaoru: Ga- Iku yo! (Eris), Boku wa tomodachi ga Rei Zero (Isayama Yomi), Kanamemo sukunai (Kashiwazaki Sena), Hanasaku (Amano Saki), Sket Dance (Onoda). Iroha (Matsumae Ohana és Matsumae Satsuki), Kami nomi zo shiru sekai (de Lute Ima Elucia). Zene… Sakura Mai: Kanon legjobb barátnője, Az opening lassú, jól összerakott, osztálytársa. A gimnasztika klub új mégis a szám nekem nem tetszett. tagja. Nagyon igyekszik, hogy minél Az ending viszont nagyon jó lett, az jobb legyen. egy kicsit gyorsabb, olyan mintha Végül… Szinkronhangja Kanemoto Hisako: megcserélték volna az openinget és Az anime 4-5. percében már olyan Durararara! Special (Orihara Kukuri), az endinget. érzést kelt, mintha normális történetű Kore wa Zombie Desu ka (Yoshida Az opening előadója Kaori Hayato és a szám címe Koisuru Lens. lenne. Utána jönnek persze a kínos Yuki), Oreshura (Akishino Himeka). helyzetek, de ez csak tovább javítja. Sanehara Hikari: A fotó klub tagja. Az ending előadója Uta Kano és a szám címe Smile F. Igaz, azt hittem kevesebb ecchi lesz Csendes, keveset mosolygó lány. Ál- benne, az első rész közepe felé én landóan fényképeket készít. Grafika… teljesen abban a hitben voltam, majd Szinkronhangja Mizuhashi Kaori: Baka rá kellett jönnöm, hogy elég sok mu- to test to Shoukanjuu (Shimada Mi- A grafika nagyon tetszik. A színek togatás lesz, ami persze engem nem Mitsumi Tomoe: Maeda osztálytársa. nami), Busou Shinki (Altines), Futakoi élénkek. Az egésznek olyan „rendes zavar. A fényképkészítős jelenetek Nagyon félénk, csendes lány, szeret Alternative (Shirogane Sara), Genshi- történet” hangulata van. A karakterek nekem különösen tetszenek. A ké- olvasni. Haruka barátja. Van egy titka, ken 2 (Ogiue Chika), Hellsing Ultimate is szépek, igaz néhol a mellek rajzolása peket szépen megrajzolták és nagyon amit csak Kazuyának mondott el. (Intergra). nem éppen 10 pontos. Szerencsére jók háttérképnek is. Kíváncsi leszek, ebből csak egyet találtam, de az na- hogy a hét lány történeteit mennyire Szinkronhangja Sawashiro Miyuki: Yunoki Rina: Nonoka osztálytársa és gyon észrevehetően rosszra sikerült. fogják kidolgozni és végül mi lesz a Beelzebub (Beelzebub IV.), Black a főző klub egyetlen tagja. Hobbija a Blood Brothers (Warlock Cassandra csattanója. Aki szereti a fényképezős főzés. animéket, tele erotikával és lenge Jill), Black Rock Shooter (Takanashi Szinkronhangja Oogame Asuka: Yomi). öltözetű lányokkal, az biztos nem Denpa onna to seishun otoko (Touwa fogja unni ezt az animét. Muroto Aki: A diáktanács elnöke. Erio), Kono naka ni Hitori, Imouto ga Nagyon komoly és nem tűri el a sza- iru (Yaegashi Rina), Sora, no otoshimo- Remélem mások tetszését is elnyerik ezeket a sorozatok. A bályszegéseket. Az úszó klub tagja no (Daedalus), Yumekuri (Tounosawa későbbi számokban tovább folytatom az animék bemutatását, volt. Tsutsuji). véleményezését, természetesen időközönként új címekről is olvashattok majd.

AniMagazin/Japán mániásoknak -57- Vissza a Tartalomjegyzékhez!