DOKTORI (Phd) ÉRTEKEZÉS

Total Page:16

File Type:pdf, Size:1020Kb

DOKTORI (Phd) ÉRTEKEZÉS DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS dr. Juhász-Tóth Angéla Debrecen 2014 DEBRECENI EGYETEM MARTON GÉZA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA The Europeanization of the Hungarian National Assembly Készítette: dr. Juhász-Tóth Angéla Témavezető: Prof. Dr. Várnay Ernő egyetemi tanár A doktori program címe: Az állam és a jog változásai Közép- és Kelet- Európában A doktori iskola vezetője: dr. Szabó Béla egyetemi tanár A kézirat lezárva: 2014. augusztus 31. DEBRECEN 2014 2 NYILATKOZAT Alulírott, dr. Juhász-Tóth Angéla, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolában a doktori fokozat megszerzése céljából benyújtott, The Europeanization of the Hungarian National Assembly című értekezésem saját önálló munkám, a benne található, másoktól származó gondolatok és adatok eredeti lelőhelyét a hivatkozásokban (lábjegyzetekben), az irodalomjegyzékben, illetve a felhasznált források között hiánytalanul feltüntettem. Kijelentem, hogy a benyújtott értekezéssel azonos tartalmú értekezést más egyetemen nem nyújtottam be tudományos fokozat megszerzése céljából. Tudomásul veszem, hogy amennyiben részben vagy egészben sajátomként mutatom be más szellemi alkotását, vagy az értekezésben hamis, esetleg hamisított adatokat használok, és ezzel a doktori ügyben eljáró testületet vagy személyt megtévesztem vagy tévedésben tartom, a megítélt doktori fokozat visszavonható, a jogerős visszavonó határozatot az egyetem nyilvánosságra hozza. Debrecen, 2014. augusztus 20. _______________________ aláírás 3 Témavezetői állásfoglalás Dr. Juhász-Tóth Angéla „Europeanization of the Hungarian National Assembly” című PhD disszertációjáról A dolgozat - illetve a kutatás, amelyre támaszkodik - két, a jogi és politikatudományi vizsgálódásokban széles körben és behatóan tanulmányozott jelenség, nevezetesen a tagállami parlamentek szerepe az Európai Unióban és a tagállami jogrendszerek, a tagállami intézmények európaizálódása egymást átfedő területén vizsgálódik. A vizsgálódás témája ebben az értelemben nem teljesen eredeti. Teljesen eredeti azonban abban a tekintetben, hogy a kutatás tárgya a magyar országgyűlés európaizálódását próbálja megragadni. A kutatás - igen gyümölcsözőnek bizonyult - alapgondolata: Vizsgáljuk meg, hogy a nemzeti parlamentek milyen szerepre hivatottak az Európai Unió fejlődésének jelenlegi fázisában, vizsgáljuk meg, hogy vajon a magyar jogi szabályozás megfelel-e ezeknek a kihívásoknak, és végül - és ez adja a kutatás „kemény magvát” - vizsgáljuk meg, hogy vajon a magyar Országgyűlés tényleges működése során mennyiben él a számára adott lehetőségekkel. A dolgozat hipotézise, hogy miközben az Országgyűlés hatásköreire és működésére vonatkozó szabályozás voltaképpen elfogadható kereteket teremt az Unióban a magyar érdekeket felmutatni és érvényesíteni hívatott kormány ellenőrzésére, az uniós jogalkotás parlamenti befolyásolására, az Országgyűlés ezekkel a lehetőségekkel nem él kellő intenzitással, folyamatos „mulasztásban” van. A dolgozat mondhatni magától értetődően vázolja a vizsgálódás fogalmi és elvi kereteit nyújtó korszerű tudományos eredményeket. A szerző rendkívül jó érzékkel kezeli a témák hatalmas nemzetközi irodalmát, s nemcsak áttekintést ad róluk, hanem rendszerezett, értelmezett elemzést olvashatunk. A magyar Országgyűlés tevékenységének a kitűzött célok fényében történő elemzése egyaránt épít a kvantitatív és a kvalitatív tényvizsgálatokra. A kapott eredményeket szisztematikusan nemzetközi összehasonlítás fényében is értékeli. A dolgozat - sajnos - meggyőzően, minden elemében alátámasztottan igazolja a kutatási hipotézis helytálló voltát. A dolgozat egyik érdeme, hogy a szerző - aki maga is éveken át dolgozott az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága mellett - végig meg tudott maradni a tudományos kutató pozíciójában, s elkerülte a kínálkozó aktuálpolitikai megjegyzések csapdáit is. A dolgozat szerkezete, stílusa példás, hiszen a mondanivaló és az eredmények tárgyilagos, pontos bemutatására törekszik. A dolgozat angol nyelven íródott. Ennek egyik indoka, hogy a vonatkozó szakirodalomban az angol nyelven írtak jelentős súllyal szerepelnek. A másik indok lehet, hogy mivel olyan eredeti kutatásról van szó, amely a nemzetközi elméleti vizsgálódásokba ágyazódik, reális eséllyel számíthat nemzetközi olvasóközönségre, amelynek ma az elsőszámú nyelve az angol. A fentiek alapján feltétel nélkül támogatom a disszertáció nyilvános vitára való kitűzését. Debrecen, 2014. augusztus 31. Dr. Várnay Ernő egyetemi tanár, témavezető 4 To Sára Kamilla, my daughter 5 ACKNOWLEDGMENTS I would like to express my deep gratitude to Professor Ernő Várnay, my research supervisor, for his guidance and advice all through my university and PhD studies as well as during the research and writing period. Many thanks also to Flóra Fazekas for her extremely helpful feedback. I would like to offer my special thanks to George Seel for the indispensable linguistic revision. Finally, I wish to thank my husband for his patience, support and encouragement. 6 CONTENTS LIST OF ABBREVIATIONS ................................................................................................................... 9 INTRODUCTION ................................................................................................................................... 10 CHAPTER 1 SETTING UP THE FRAMEWORK: REASONS FOR, AND CONSEQUENCES OF, THE INVOLVEMENT OF NATIONAL PARLIAMENTS IN EUROPEAN AFFAIRS ................. 19 INTRODUCTION ...................................................................................................................................... 19 I NATIONAL PARLIAMENTS TO TACKLE THE DEMOCRATIC DEFICIT AND THE LEGITIMACY DEFICIT ........ 20 1 Democracy and legitimacy in the EU ............................................................................................ 21 2 A manifold deficit .......................................................................................................................... 26 3 Democratization through national parliaments ............................................................................ 30 II CHANGES IN THE POSITION OF NATIONAL PARLIAMENTS .................................................................... 35 1 Deparliamentarisation .................................................................................................................. 36 2 The Europeanization of national parliaments ............................................................................... 40 3 Parliamentarism and Europeanization in Hungary ...................................................................... 45 CONCLUDING REMARKS ......................................................................................................................... 49 CHAPTER 2 NATIONAL PARLIAMENTS IN THE EU CONSTITUTIONAL SYSTEM: RIGHTS AND OPPORTUNITIES IN DECISION-MAKING PROCEDURES ............................... 52 INTRODUCTION ...................................................................................................................................... 52 I THE RIGHT TO INFORMATION: A PREREQUISITE OF PARTICIPATION ...................................................... 54 II PARTICIPATION IN DECISION-MAKING PROCEDURES ........................................................................... 57 1 Treaty revisions and ratifications .................................................................................................. 57 2 Legislative procedures: subsidiarity control by national parliaments .......................................... 61 a) Problematic elements ............................................................................................................................... 65 Subsidiarity: notion and delimitation ...................................................................................................... 65 The time limit of eight weeks ................................................................................................................. 67 The scope: draft legislative acts, but not their amendments .................................................................... 69 Substantial and procedural breaches of subsidiarity ............................................................................... 71 Judicial control ....................................................................................................................................... 72 b) Evaluation ................................................................................................................................................ 76 3 Political dialogue .......................................................................................................................... 81 III INTER-PARLIAMENTARY COOPERATION: A WAY OF FACILITATING PARTICIPATION ........................... 84 CONCLUDING REMARKS ......................................................................................................................... 87 CHAPTER 3 EU AFFAIRS IN THE HUNGARIAN NATIONAL ASSEMBLY: CONSTITUTIONAL RULES AND CUSTOMS .................................................................................. 89 INTRODUCTION ...................................................................................................................................... 89 I EU AFFAIRS IN NATIONAL PARLIAMENTS: PATTERNS FOR HUNGARIAN REGULATION .......................... 91 1 Common features..........................................................................................................................
Recommended publications
  • Hungarian Pension Reforms in an Institutionalist Perspective
    A Service of Leibniz-Informationszentrum econstor Wirtschaft Leibniz Information Centre Make Your Publications Visible. zbw for Economics Guardiancich, Igor Working Paper How not to implement: Hungarian pension reforms in an institutionalist perspective TIGER Working Paper Series, No. 110 Provided in Cooperation with: TIGER - Transformation, Integration and Globalization Economic Research, Warsaw Suggested Citation: Guardiancich, Igor (2008) : How not to implement: Hungarian pension reforms in an institutionalist perspective, TIGER Working Paper Series, No. 110, Transformation, Integration and Globalization Economic Research (TIGER), Warsaw This Version is available at: http://hdl.handle.net/10419/140762 Standard-Nutzungsbedingungen: Terms of use: Die Dokumente auf EconStor dürfen zu eigenen wissenschaftlichen Documents in EconStor may be saved and copied for your Zwecken und zum Privatgebrauch gespeichert und kopiert werden. personal and scholarly purposes. Sie dürfen die Dokumente nicht für öffentliche oder kommerzielle You are not to copy documents for public or commercial Zwecke vervielfältigen, öffentlich ausstellen, öffentlich zugänglich purposes, to exhibit the documents publicly, to make them machen, vertreiben oder anderweitig nutzen. publicly available on the internet, or to distribute or otherwise use the documents in public. Sofern die Verfasser die Dokumente unter Open-Content-Lizenzen (insbesondere CC-Lizenzen) zur Verfügung gestellt haben sollten, If the documents have been made available under an Open gelten abweichend
    [Show full text]
  • How Politics and Institutions Affect Pension Reform in Three Postcommunist Countries
    World Bank Policy Research Working Paper How Politics and Institutions Affect Pension Reform in Three Postcommunist Countries Mitchell A. Orenstein Assistant Professor of Political Science Maxwell School of Citizenship and Public Affairs Syracuse University 100 Eggers Hall, Syracuse, NY 13244-1090; [email protected] The findings, interpretations, conclusions, and all errors in this paper are those of the author and should not be attributed to the World Bank. 2 ABSTRACT Orenstein examines the political and institutional processes that produced fundamental pension reform in three postcommunist countries: Hungary, Kazakhstan, and Poland. He tests various hypotheses about the relationship between deliberative process and outcomes through detailed case studies of pension reform. The outcomes of reform were similar: each country implemented a mandatory funded pension system as part of reform, but the extent and configuration of changes differed greatly. Countries with more "veto actors" -- social and institutional actors with an effective veto over reform -- engaged in less radical reform, as theory predicted. Poland and Hungary generated less radical change than Kazakhstan, partly because they have more representative political systems, to which more associations, interest groups, and "proposal actors" have access. Proposal actors shape the reform agenda and influence the positions of key veto actors. Pension reform takes longer in countries with more veto and proposal actors, such as Poland and Hungary. Legacies of policy, the development of civil society, and international organizations also profoundly affect the shape and progress of reform. Orenstein sees pension reform as happening in three phases: commitment-building, coalition- building, and implementation. He presents hypotheses about tradeoffs among inclusiveness (of process), radicalism (of reform), and participation in, and compliance with, the new system.
    [Show full text]
  • Nnual Report
    nnual 2004Report SEPTEMBER 2003 SEPTEMBER 2004 AMERICAN CHAMBER OF COMMERCE IN HUNGARY Publisher: Péter Fáth, Executive Director, AmCham Published by The American Chamber of Commerce in Hungary, 2004 Designed by Internationale Sonderbeilagen Magyarország Képviseleti Kft. Photos by Vanda Katona, Jura Nanuk, Péter Fáth Printed by Timp Kft. TABLE OF CONTENTS 1. PRESIDENT’S REPORT FOR THE YEAR 2003-2004 4 2. EXECUTIVE DIRECTOR’S REPORT 6 3. AMCHAM CODE OF ETHICS 10 4. CHAMBER ORGANIZATION 11 4.1 OFFICERS AND BOARD GOVERNORS 2003-2004 11 4.2 COMMITTEES AND CHAIRPERSONS 12 4.3 STAFF MEMBERS 13 5. COMMITTEE REPORTS 14 5.1 COMMITTEE FOR THE ENHANCEMENT OF HUNGARY’S NATIONAL COMPTETITIVENESS 14 5.2 COMMUNICATIONS COMMITTEE 16 5.3 CORPORATE GOVERNANCE COMMITTEE 18 5.4 CUSTOMS AND TAX COMMITTEE 21 5.5 EDUCATION COMMITTEE 23 5.6 ENVIRONMENTAL COMMITTEE 25 5.7 EURO-ATLANTIC COMMITTEE 27 5.8 FINANCE COMMITTEE 29 5.8.1 NOTES TO THE FINANCIAL STATEMENTS 33 5.8.2 AMCHAM'S REVENUE STRUCTURE IN 2003 33 5.8.3 AMCHAM'S COSTS STRUCTURE IN 2003 34 5.9 HEALTHCARE COMMITTEE 36 5.10 INFORMATION TECHNOLOGY COMMITTEE 38 5.11 MEMBERSHIP COMMITTEE 38 5.12 POLITICAL AND LEGISLATIVE COMMITTEE (PLC) 41 5.13 SMALL AND MEDIUM-SIZED BUSINESS COMMITTEE 43 6. AMCHAM FOUNDATION (ACF) 45 6.1 THANKSGIVING CHARITY DRIVE 2003 48 6.2 EXTRAORDINARY CHARITY DRIVE 2004 50 6.3 THANKSGIVING CHARITY DRIVE 2004 51 7. EVENTS SUMMARY FOR 2003-2004 52 7.1 CALENDAR OF EVENTS 55 8. AMCHAM IN THE PRESS 74 9. LIST OF MEMBERS AS OF SEPTEMBER 15, 2004 82 9.1 PATRON 82 9.2 CORPORATE 83 9.3 BUSINESS 85 9.4 NON-PROFIT 90 9.5 INDIVIDUAL 91 9.6 HONORARY 92 1.
    [Show full text]
  • Nnual Report
    nnual 2005Report SEPTEMBER 2004 SEPTEMBER 2005 AMERICAN CHAMBER OF COMMERCE IN HUNGARY Publisher: Péter Fáth, CEO, AmCham Published by The American Chamber of Commerce in Hungary, 2005 Designed by Internationale Sonderbeilagen Magyarország Képviseleti Kft. Photos by Vanda Katona, Jura Nanuk, Péter Fáth, Márton Magócsi Printed by Timp Kft. TABLE OF CONTENTS 1. PRESIDENT’S REPORT 4 2. CHIEF EXECUTIVE OFFICER’S REPORT 7 3. AMCHAM CODE OF ETHICS 12 4. CHAMBER ORGANIZATION 13 4.1. OFFICERS AND BOARD OF GOVERNORS 2004-2005 13 4.2. COMMITTEES AND CHAIRPERSONS 14 4.3. STAFF 15 5. LOBBY REPORT 16 6. COMMITTEE REPORTS 21 6.1. CORPORATE GOVERNANCE COMMITTEE 21 6.2. CUSTOMS AND TAX COMMITTEE 23 6.3. EDUCATION COMMITTEE 26 6.4. ENVIRONMENTAL COMMITTEE 28 6.5. EURO-ATLANTIC COMMITTEE 29 6.6. SECRETARY TREASURER’S REPORT 31 6.7. HEALTHCARE COMMITTEE 37 6.8. INFORMATION TECHNOLOGY COMMITTEE 38 6.9. MEMBERSHIP COMMITTEE 40 6.10. POLITICAL AND LEGISLATIVE COMMITTEE (PLC) 42 6.11. SMALL AND MEDIUM SIZE ENTERPRISE (SME) COMMITTEE 43 7. AMCHAM FOUNDATION (ACF) 45 7.1. GOALS 45 7.2. OPERATING PRINCIPLES 45 7.3. STRENGTHS AND KNOW-HOW 46 7.4. WHAT DO DONORS RECEIVE IN RETURN? 46 7.5. FINANCIAL STATEMENTS 47 7.6. HIGHLIGHTS OF 2004 50 8. COMMUNICATIONS 52 8.1. COMMUNICATIONS STRATEGY 52 8.2. PUBLICATIONS 53 8.3. AMCHAM IN THE PRESS 55 8.4. EXCERPTS 58 9. EVENTS SUMMARY FOR 2004-2005 62 9.1. CALENDAR OF EVENTS 64 10. LIST OF AMCHAM MEMBERS AS OF SEPTEMBER 20, 2005 82 10.1.
    [Show full text]