16 . Keleti Kikelet

M�� �� �� ��, �� ��� ����� ����������? Középkori templomok útja – határok nélkül…

Minek is tagadni! A tematikus utak divatba jöttek, szinte berobbantak az Uta- raiba néhol belerokkant Isten Házai jelentenek. A tervezést követte az épít- zások Világába… Rögvest voksoltak rá a hobbisták, a lobbisták, akik egy-egy kezés, amikor egységbe foglalták a látnivalókat s az is kiderült, hogy mind téma köré gyűjtötték élményeik színe-javát. ezeket mint a gyöngyöket füzérbe formálhatják, fűzhetik. Már elmélyült to- A keleti országrész egy kicsit későn ébredt rá, hogy milyen kincsek bir- pográfi ai ismeretek sem kellettek ahhoz, hogy világos legyen: a történelmi tokában is vannak, amikor viszont rástartoltak, képesek voltak a tempót fo- ország képe rajzolódik ki előttük, bármiféle felhang nélkül. Egy gyönyörűsé- kozni, látni-és élveznivalók sokaságával meglepni a szívesen látott vendéget. ges fűzér, mely előtt nincsenek határ-akadályok, melyek átívelnek felettük… A gyümölcstúrák, az egy-egy terményhez kötődő fesztiválok csak beveze- S lám, mindebben, az értelmes törekvésben mások is meglátták a fontosat, tői voltak a történéseknek. Az igazi sort az úgynevezett szilva-út jelentette, a lényeget: partnerek lettek a szomszédos országok egyházi, társadalmi és po- miközben a háttérben már fi atal, lelkes, mi több hozzáértő szakemberek litikai intézményei, legfőképp pedig maga az Unió, mely nem kis forrást vállalt javában készültek arra, hogy az ekkortájra kiteljesedő zarándokutakhoz ha- át a közös büdzséből… sonlító, ám más, a lelkieken túl más egyébre is hatással lévő benyomásokat A fi atal csapat pedig, a .-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Kör- nyújtó utakat „építsenek”. nyezetgazdálkodási Ügynökség Nonpro t Kft. több szakaszra osztva szorgos- Ez a szó valóban rá illő. A tervezők ugyanis felismerték azokat az értékeket kodik azon, hogy a KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA át-és bejárható legyen. – írjuk le –, kincseket, amelyeket a több száz esztendeje helyükön emelkedő Annak is, aki a lelki gyakorlatok terepének tekinti s annak is, aki a középkor karcsú, messzire mutató építmények, a sokat látott és átélt, a história viha- csodálatos alkotásaiban leli örömét…

A történtek rövid áttekintése során kiderül: a há- hitelesebb információt kap a turista, ahol ajándékot adja, hogy miként is kerülték el a rom szakaszban 2009-ben kezdődött kezdeménye- vásárolhat, információs anyaggal gazdagodhat. A tatár-török-Habsburg hódítás és zésben elsőként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pusztítás esztendeit itt, a tájékon és a Szatmár megyei Tanács közös elhatározásával, A program harmadik szakaszában, a mű- álló templomok…) 30 templomot szervezett egy tematikus útvonalba. emléki helyreállítások és turisztikai célú Az épület bejárata gótikus, A történeti Szatmár területéről a húsz magyaror- fejlesztések eredményeként látogatóbarát csúcsíves zárodású, 1768-ban szági templom (, Csengersima, Fehérgyar- templomokká válnak: Magyarország – Ga- felújították, erről tanúskodnak a mat, Gacsály, Gyügye, Jánkmajtis, Kisszekerese, csály, Kölcse, Vá mos oroszi, Túrricse, Sza- kazettás mennyezet díszei. A templom nyugati olda- , Kölcse, , Nagygéc, Sonkád, mosújlak, Csenger, Csengersima, Gyügye, lán álló galériás fa harangtornyot a XVIII. században , Szamostatárfalva, Szamosújlak, Tisza- Son kád, Túristvándi, Nagyszekeres, Kis- emelték. kóród, Tiszaszentmárton, Túristvándi, Túrricse, Vá- szekeres. Románia – Bere, Krasznacégény, mosoroszi, Csegöld) és 13 romániai templom (Ákos, PALÁGYKOMORÓC Csomaköz, Ákos, Egri, Vetés, Sárközújlak. Avasfelsőfalu, Bikszád, Egri, Kaplony, Krasznabéltek, Sárközújlak, Szilágykorond, Tasnád, Vetés, Bere, A mai Ukrajna területén, a határ közeli magyar- Csomaköz és Krasznacégény) láncba fűzésével jött közel 450 millió forintos beruházás, a térség egyik lakta település templomát a XIII. században emelték. létre az útvonal. legnagyobb vallás és örökségturisztikai fejlesztése, A román stílusban épült templomot többször átépí- A fentebb is említett alkotói közösség, az ügy- amely a Tiszántúli Református Egyházkerület, a nökség munkatársai, a Kárpátaljai Megyei Tanáccsal Királyhágó Melléki Református Egyházkerület és a együttműködésben, 2012-ben a program második Fejlesztési Ügynökség együttműködésében valósult ütemében kiterjesztették a középkori templomok meg, a Magyar-Román Határon Átnyúló Együtt- útját a magyar-ukrán határtérségre, bekapcsolva működési Program támogatásával. ezzel a történeti Szatmár után a történeti Bereg és Mit ér az út, ha nem vezet templomhoz? – egy Felső Szabolcs térségét is. Az útvonal fejlesztését a Európa határán élő nemzet egyik tagja vetette pa- Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI pírra a kérdést. S bár a pontos választ már egyetlen CBC program támogatja. Az útvonal kiterjesztése forrás sem említi, a középkori templomok tematikus során Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területéről útja méltó módon felel. Szólni sem kell, a tervek, a , Beregdaróc, Beregsurány, , Lónya, tettek és a célok megteszik helyettük… , Márokpapi, Szabolcs, Székely, Tákos, Tor- nyospálca, , Vámosatya református valamint KÖLCSE Baktalórántháza és Kisvárda római katolikus temp- lomai kerültek be az útvonalba. Kárpátaljáról pedig tették, ennek ellenére megőrizte egységét. Ide te- Akli, Bene, Csetfalva, Feketeardó, Huszt, Kismuzsaly, mették el gróf Buttler Jánost, akinek nevét Mikszáth Nagybégány, Palágykomoróc, Técső és Visk reformá- „Különös házasság” című regénye tette ismertté. A tus, Beregszász, Munkács, Nagyszőlős római kato- közelmúlt feltárási munkálatainak köszönhetően a likus, valamint Gerény és Ungvár görög katolikus Szent László legendáját idéző freskó festéseire buk- templomai váltak a Középkori templomok útja ré- kantak a szakemberek. Külsőleg mintha a csarodai szévé. templom közeli rokona lenne … – summázták a ha- Végül a harmadik rész és egyben a mostani fej- tárvidék templomainak ismerői. lesztési ütem 11 magyarországi és 7 romániai terü- leten fekvő templomot érint. Sőt! A templomok egy Az ügynökség Középkori templomok útjának része esetében még a műemléki helyreállításra is turisztikai célú attrakciófejlesztési programja az jut lehetőség. A cél a látogatóbarát templomok ki- „Észak-alföldi régió ajánlásával” elismerő címmel alakítása. Ez azt jelenti, hogy a templomokat, mint Az egykoron mocsaras, erdős védettségű sziget büszkélkedhet! történeti, művészettörténeti emlékként mutatják be legmagasabb pontján emelték kőből és téglából a Az útvonallal kapcsolatos információk a www. a turistáknak. Olyan centrumok ezek, ahol több és XIV. század elején. (Históriája egyik magyarázatát temple-tour.eu honlapon érhetőek el.

A megjelenés az EU támogatásával jött létre. A cikk tartalmának kizárólagos felelőse a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonpro t Kft.-é, tartalma nem tükrözi az EU nézeteit.