Értekezés (Arnobius: Adversus Nationes )
Total Page：16
File Type：pdf, Size：1020Kb
Doktori (PhD) értekezés KISS SEBESTYÉN APULEIUS CHRISTIANUS ? (Arnobius: Adversus nationes ) Debreceni Egyetem BTK 2006 1. BEVEZETÉS Minucius Felix Octavius cím ő dialógusa az egyik leggyakrabban kiadott és legtöbbször kommentált keresztény írás. Fennmaradását annak a különös véletlennek köszönheti, hogy az Octavius – octavus szó felcserélése folytán a m ővet az id ısebb Arnobius Adversus nationes cím ő munkája 8. könyvének tekintették. Arnobius m őveként is publikálták el ıször 1543-ban, de csak 1560-ban jelent meg az antik utalások nyomán eredeti címén, Minucius Felix munkájaként. A két m ő egymással szorosan egybeforrt szöveghagyományozódása jó alkalmat kínált arra, hogy a Debreceni Egyetem „Latin szöveghagyomány – Római civilizáció” cím ő doktori programjában Arnobius munkája vizsgálat tárgya legyen. Számomra azért is t őnt érdekesnek a téma, mert a két szóban forgó m ő mindössze két kéziratban maradt ránk, és miközben az Octavius szövegkritikai irodalma az évszázadok során könyvtárnyi terjedelm ővé b ıvült, addig az Adversus nationes szövege csak a 19. század második felét ıl kezdve vonta igazán magára a filológusok figyelmét. A különös szöveghagyományozódáson túl Arnobius azért is felkeltette érdekl ıdésemet, mert m őve nem tartozik a legismertebb ókeresztény alkotások közé. Mindenesetre már az eddigi kutatások is élesen rávilágítottak arra, hogy ez a Kr. u. 3- 4. század fordulóján elkészült apologétikus írás különös, mondhatni köztes helyet foglal el a latin nyelv ő keresztény irodalomban. Szerz ıje hevesen védelmezi a kereszténységet, amelyet úgyszólván alig ismer, s ezzel párhuzamosan kíméletlenül, szarkasztikusan ostorozza a pogány vallásokat, melyeket viszont rendkívül részletesen és informatívan az olvasó elé tár. Arnobius megtéréséig retorikaprofesszorként tevékenykedett az afrikai Sicca Veneriában. A munka messzemen ıen tükrözi a rétor széleskör ő m őveltségét, aki a pogány mitológia területén igen alapos ismeretekkel rendelkezett. M ővében olyan római vallástörténeti régiségek és mitográfiai részletek is megtalálhatók, amelyek máshol nem, az Adversus nationes emiatt vallástörténeti szempontból is igen jelent ıs. Az apológia kett ıs helyzete már az el ıtanulmányok megkezdésekor világossá vált 1 számomra. Különösen is meger ısítette ezt Gabriele GIERLICH disszertációja , aki az apológia els ı két könyvének kommentárját készítette el. Ez a munka jelentette tulajdonképpeni kutatásaim kiindulópontját. Az arnobiusi életm ő és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján kézenfekv ı volt, hogy az apológia köztes helyzete a korábban pogány rétor hirtelen megtérésével is magyarázható. A rétori tevékenység jelei az Adversus nationes ben 1 G. GIERLICH , Arnobius von Sicca. Kommentar zu den ersten beiden Büchern seines Werkes „Adversus nationes” . Inaugural-Dissertation, Mainz 1985 1 meglehet ısen kézzelfoghatóak, akár már az els ı megközelítésben is. A szellemi környezet meghatározó erejét is igyekezett az eddigi kutatás kidomborítani. Az észak-afrikai pogány környezet és az itt egyre er ıteljesebben tért hódító kereszténység szembenállása Arnobius mővében azonban különösen er ıteljesen megmutatkozik, de a megannyi szellemi áramlat egymástól való elkülönítése és pontos meghatározása máig sem tekinthet ı lezártnak.2 Az arnobiusi apológia forrásait már sokan megvizsgálták, és ennek során a frissen megtért rétor egyedi munkamódszerére, a felhasznált anyagok kompilálására és sajátos elképzelés szerint való elrendezésére is rávilágítottak. A források kérdésében GIERLICH is tisztán lát, öszefoglalva az eddigi eredményeket. Akad azonban olyan szerz ı, akinek lehetséges forrásértékét a német kutató elvitatja: ez Apuleius. A közismerten a középplatonizmushoz sorolt Apuleius munkái és az Adversus nationes között GIERLICH nem feltételez semmilyen kapcsolatot, miközben a két szerz ı közötti kontaktust legalább két tényez ı támaszthatja alá. Egyfel ıl Arnobius éppúgy afrikai volt, miként Apuleius, másrészt a magát philosophus Platonicus nak beállító Apuleius éppoly széles mőveltséggel rendelkezett, mint a rétor Arnobius, akinek els ı számú forrása Platón. A szakirodalom eredményeit egyébként jól ismer ı és felhasználó német kutató mindazonáltal ezt a kérdést szemmel láthatóan marginálisan kezeli. Eközben mások viszont felvetik a két szerz ı közötti érintkezés lehet ıségét, de a kérdést összefoglalóan eddig még senki nem tárgyalta. Megtérése el ıtt Arnobius elismert retorikatanár volt Sicca Veneriában, és tudását sokféle forrásból merítette, ezért nem értek egyet GIERLICH elutasító véleményével. Arnobiust alig egy évszázad választja el Apuleiustól, akinek Karthágóban még életében szobrot állítottak ( Florida 16). Augustinus, aki majdnem kétszáz évvel kés ıbb élt Apuleiusnál, rá hivatkozik a legtöbbször az afrikai szerz ık közül, ezért kizártnak tartom, hogy Arnobius, aki maga is szónoklattant tanított, ne került volna kapcsolatba valamiképpen a vándorló szofistaként ismert Apuleius m őveivel. Többen kiemelték, hogy Arnobius inkább a görög, mint a latin egyházatyák nézeteit osztja, például az emberi lélekkel kapcsolatban. Ez a kérdés egyben az arnobiusi apológia központi témája is, mert szerinte a keresztény ember legf ıbb célja és egyetlen feladata nem más, mint a lélek megmentése, illetve üdvösségre jutása. Arnobius krisztológiája így meglehet ısen egyedi arculatot ölt. A korra azonban jellemz ıek a legkülönfélébb 2 E szempontot tárgyalja többek között Henri LE BONNIEC , « Tradition de la culture classique » – Arnobe témoigne et juge des cultes païens , Bulletin de l’Association Budé, Paris, 1974, 201-222, Olof GIGON , Arnobio: cristianesimo e mondo romano , Mondo classico e cristianesimo, Biblioteca internazionale di cultura 7, Roma, 1982, 87-100., és B. AMATA , Mito e paideia in Arnobio di Sicca , Biblioteca di scienze religiose 80, Crescità dell’ uomo nella catechesi dei Padri, Roma, 1988, 35-50. 2 megváltáselméletek, és az ezeket hirdet ı misztériumvallások is, amelyek konkurrenciát és fenyeget ı veszélyt jelentettek az egyre terjed ı kereszténységnek. Arnobiusnak a lélek üdvözülésével kapcsolatos nézetei összekapcsolódnak a szellemi lények hierarchiájának kérdésével. Amikor a lélek közepes min ıségét hirdeti, akkor összefüggés feltételezhet ı a középlényként tisztelt démonok kérdésével is. Ez a probléma a középs ı platonikusokat szinte kivétel nélkül er ıteljesen foglalkoztatta, így Plutarkhosz és például a türoszi Maximosz erre vonatkozó kijelentései is értékesek lehetnek. Mindenekel ıtt azt kell leszögezni, hogy a középs ı platonikusoknál a számtalan isten mögött egyetlen istenség rejlik. Ez az elképzelés Arnobiusnál is megragadható. A keresztény Isten és a többi isten viszonya nála azért érdekes, mert Arnobius ezekben az istenekben nem démonokat lát, mint a többi keresztény szerz ı, hanem olyan alacsonyabb rangú isteneket, akik istenségüket a legf ıbb Istent ıl nyerik. Rétorhoz ill ı el ıadásmódjában ugyanakkor a császárkor meghatározó irodalmi irányzatának, a második szofisztikának a lecsapódása is érzékelhet ı. Ezzel kapcsolatban pedig közismert, hogy Apuleius a második szofisztika eddig egyetlen latin nyelv ő képvisel ıje, így a két szerz ı közötti kapcsolat egy újabb szempontból is megközelíthet ı. A kutatók figyelmét az sem kerülte el, hogy Arnobius az apológia utolsó könyvében, méghozzá meglehet ısen fontos helyen, a m ő vége felé közeledve, állítja elénk Aesculapius alakját. Ez az isten a korabeli Észak-Afrikában igen nagy tiszteletnek örvendett, és alakja számos szinkretisztikus vonással gazdagodott. Apuleius Aesculapius-tisztelete ebben az összefüggésben is újabb eredményeket ígérhet. Már az eddigiekb ıl is egyértelm ően kit őnik, hogy Arnobiusnak szinte valamennyi mozzanatát áthatja a kor, és teljes valójával benne él korának szellemi áramlataiban, a szinkretizmus által meghatározott szellemi környezetben. Ez a szellemi környezet számára alapvet ıen meghatározó er ıvel bírt, ugyanakkor a sejthet ıen enciklopédikus tudással rendelkez ı egykori rétor törekedett is arra, hogy tudását valamennyi eszközzel a keresztény vallás megvédelmezésére használja fel. Jelen dolgozat megírásakor kett ıs cél vezérel. Egyfel ıl azt a célt t őzzük magunk elé, hogy kidolgozzuk az arnobiusi apológia köztes helyzetét, másrészt pedig e köztes helyzet szellemiségének kidolgozása során megvizsgáljuk, vajon az Észak-Afrika hatalmas szellemi gy őjt ımedencéjében létrejött Adversus nationes valóban mutat-e érintkezéseket Apuleiusszal, a második szofisztika eddig ismert egyetlen és következetes latin nyelv ő képvisel ıjével. Mint láttuk, ez a kérdés már az el ızetes kutatások során is több szempontból felmerült, de az egyes 3 kutatók által összegy őjtött adatok még nem voltak elegend ıek a két szerz ı közötti érintkezés megnyugtató bizonyításához. Elsı lépésként szükségesnek látszik megvizsgálni fı vonalakban a szellemi környezetet, azt, hogy mi jellemzi Észak-Afrikát a Kr. u. 2.-3. században. Ezután az a kérdés következik, hogy milyen különleges helyet foglal el az Adversus nationes az ókeresztény apológiák sorában, majd pedig bemutatom Arnobius életét, m ővét, annak tartalmát, felépítését és keletkezésének körülményeit. Közvetlenül a konkrét vizsgálatok megkezdése el ıtt lesz célszer ő számot vetni az Arnobius-kutatás eddigi irányaival, eredményeivel és tényeivel, legf ıképpen azért, hogy világossá váljék, a jelen vizsgálódás honnan indul ki, és mely pontokon kapcsolódik az eddigi ismeretekhez, másrészt pedig azért, mert a magyar kutatás eddig nem szentelt túl nagy figyelmet Arnobiusnak. Ez a kutatástörténeti áttekintés az alábbi szempontokat