Írta: Radics M. Péter Írta: antilopok A legyőzhetetlen A legyőzhetetlen 38 Mandela elnök illetve a dél-afrikai rögbicsapat ka- rögbicsapat dél-afrikai a Nelson illetve elnök Mandela lépő hivatalba frissen a és játszódik, ben 1995- film készült Nation) a Made that Game the and Mandela Nelson Enemy: the (Playing nyéből DVD-n.).JohnA regémegjelent 2008-ban Carlin - csak végül meg, jelent májusban idején, lapzártánk (hanem filmje 2009-es című, Invictus Eastwood Clint mozikba a került nem végül Magyarországon furcsaságainakfilmforgalmazás A köszönhető, hogy Nelson Mandela ésFrançois Pienaar (antilopok) sikereit. Dél-Afrikában a rögbi hagyo rögbi a Dél-Afrikában sikereit. (antilopok) Springboks a magáénak érezte mégsem többsége a hazaiak eleinte sportversenyen, nemzetközi moly ko csapat részt vett először képviseletében Afrika” nokság meccseire. világbaj- a irányult figyelem óriási világszerte – ben - mérték meghaladó is népszerűségét sportág a lán ta- – emiatt hogy túlzás, Nem sem). versenyeken rögbi-világ- részt vehetett nem korábban ország az got a rögbi nemzetközi sportszövetségébe, IRFB-be, orszá- az vissza fogadták 1992-ben előrehaladtával, tárgyalások célzó felszámolását rezsim elnyomó az (Csak rendezhette. sporteseményét komoly első ni utá- lezárulta az amely számára, társaság Köz- Dél-Afrikai a torna a viszont bírt lentőséggel je- nagyobb Még volt. magas viszonylag is száma nézők a és megrendezni, országban egy mérkőzését minden kupa a például sikerült először volt, mény ese- fontos is számára rögbi” „uniós találó magára fokozatosan évekre kilencvenes a népszerűségében A világversenye. harmadik sportág a volt lágkupa ványult emlékét. mény drámai pillanatait, az átalakulás éveinek elhal- - sportese egy fel eleveníti kapcsán találkozásai valós fotóján) első oldal 40. (a Pienaar François pitánya, Sajátos ellentmondás, hogy bár a „szabad Dél- „szabad a bár hogy ellentmondás, Sajátos Vi- Rögbi 1995-ös rendezett, Dél-Afrikában A

39 ------Már Már a nemzeti válogatottak elnevezése is politi- Bár az 1995-ös világbajnokság mottójául - Dél-Af mányosan az afrikánerek sportja volt, az ún. „uni ós rögbi” angolszász hagyományok szerint alakult ki (és elsősorban a hajdani brit gyarmatokon nép szerű) és a játékosok között is elvétve afrikaifordult származású.elő A fekete lakosság szemébenrögbicsapat a azért is jelentett szinte egyet az theiddel, apar mert még az országba látogató csapatok külföldi is „nem európai” származású kizárásával játékosaik látogattak el oda. (Emlékezetes például korábbról, hogy az új-zélandi All Blacks 1928-ban legjobb játékosai – a maori származású – Nepia ésGeorge Jimmy Mill nélkül lépett pályára Dél-Af rikában.) Az 1976-os montreali olimpiát 28 (zöm mel afrikai) ország bojkottálta, tiltakozva land Új-Zérészvétele ellen. A csendes-óceáni ország azért számított szalonképtelennek, mert rögbicsapata Dél-Afrikában az játszott. Az „elnyomó” év elején Dél-Afrika 1964 óta nem is vehetett részt az olim piai játékokon. Dél-Afrikájában. évek kilencvenes a vált kérdéssé kai ne- Springboks a válogatottja sportág minden Szinte vet viselte ugyanis, de ez az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) vezette kormány szerint túlságosan az apartheidre emlékeztette az állampolgárokat. Ezért 1995-ben az összes sportcsapat neve Proteas az lett, ország egyik nemzeti jelképének számító protea (az itt őshonos cukorcserje virága) után. (Érdekes egyébként, hogy a protea, az antiloppal együtt nem- zeti szimbólumnak számított az apartheid idején is. Az elnyomó rezsim egyik atyja, Hendrik Verwoerd is megalkotásán címer nemzeti olyan miniszterelnök gondolkodott, amelyben egy proteakoszorún ugrik át egy antilop). Az, hogy a Springboks végül - meg tarthatta elnök nevét, kifejezetten Mandela különle- ges engedélyének volt A köszönhető. névváltoztatást az ANC köreiből azóta is újra kezdeményezték már a mert is, azért részben 2007-ben), például (legutóbb - hagyo körében lakosság származású európai az főleg mányosan népszerű rögbi- és krikettválogatott játé- azért csak végül javaslat A fehér. is ma zöme kosainak először januárjában 2008 mert napirendről, le került lett fekete edzője a csapatnak, - sze mélyében. rika az „egy csapat, egy ország” szlogent - választot ta, a válogatottban a világkupa idején is színesbőrű csak játékos, egy Chester Williams (alsó képen) jutott szerephez. Vele kapcsolatban ugyanakkor a hogy megerősíti, is beszámolója szóló döntőről BBC kiemelkedő teljesítménye miatt kapott helyet a csa- vagy patban, semmiképp sem valamiféle „faji kvóta” ará- játékosok fekete A révén. diszkrimináció pozitív nya a csapatban ugyanakkor az 1999-es és 2003-as Chester Williams Chester François Pienaar François 40 kívüli súlyát, és bár a vébén végig jól teljesített a csa- jére már érezte a vállára nehezedő óriási elvárás rend- mú, 65ezer főnyinéző volt kíváncsi. rekordszá- döntőre megrendezett stadionban Park Ellis johannesburgi A (48-30). együttesétől Zéland Új- ismert is Blacks-ként All az szenvedettvereséget nagyarányú pedig Skócia (19-15), le győzte szágot ésmaismozgásképtelen. rültek tás ellenére a játékos nyaki csigolyái súlyosan megsé- ellá- orvosi Az ütközött. erősen is játékossal több ső harmadik percében Max Brito elefántcsontparti szél- portmeccs balszerencsésen kezdődött, amikor a játék Tongacso- – Elefántcsontpart Az legyőznie. kellett csapatait Új-Zéland és Tonga Nyugat-Szamoa, lia, Ausztrá- térségből csendes-óceáni Wales,a valamint Írország,és SkóciaOlaszország,Románia,ciaország, Fran- Anglia, Európából Japán, Ázsiából Kanada, és Argentína földrészről amerikai az fántcsontpart, ság, a házigazda dél-afrikaiaknak a kontinensről Ele- ta éneklimozgalmiéneküket. gyakorolt, csapa- kedvenc elnyomók korábbi a látták, azt hogy hatást óriási tömegekre tanuló még te szin- szabályait rögbi A himnuszát. Köztársaság) kai Dél-Afri- a később (és mozgalmak ellenállási fekete meccsek előtt a Nkosi Sikelele Afrika kezdetű dalt, a a el énekeljék hogy játékosokat, a meggyőzte Plessis du Morné csapatmenedzser a hogy is, az vallott re érzék- Kitűnő kibékítésében. feketék és fehérek het segít- csapat a és nemzet”polgárait, „szivárvány a ni összefog- lehet képes Springboks esélyes győzelemre a csapatban. HabanaPietersen) JP és (Bryan játékos szerepelthér fe- nem két is 2007-ben és javult, sem idején vb-k sza- kodifikált voltak nem riban majd felkiáltott: szert, gól! Akko- játék- gömbölyű a letette ott ba, kapu- a berohant és labdát a ta WilliamWebbalatt felkap- Ellis futball-mérkőzés egy városában Rugbyangliai az 1823-ban hogy ered, onnan játék a szerint da legen- A rugby). (union rögbi uni- ós ún. az változata szerűbb legnép- és legismertebb játékok ismert néven rögbi világszerte A Union rugby dél-afrikai kapitány a döntő ide- Franciaor- Dél-Afrika elődöntőiben világkupa A világbajnok- a záruljon győzelemmel végül Hogy a hogy úgy, döntött érzékkel jó elnök Mandela tékosnak el kell engednie a lab a engednie kell el já tékosnak vitt földre A a mélyfogással. vitelével, földre annak het, le játékost labdás a csak relni Sze célterület. a hozzá adódik ehhez és méter, 100×50 mérete pálya A perc. 2×40 játssza, játékidő fő a 15 kétszer játékot tett szabályos. lehe- sem akkoriban kézzel gása - megfo labda a de bálykönyvek, rgi zbla seit a szerint szabályai rögbi A ködtek apartvonalnál. küsz- hányással akik játékosokat, új-zélandi láttak is előtt. meccs a tak Valónézőka közben meccs a igaz, panaszkod- tünetekre ételmérgezési is többen és zét, ivóvi- csapat a megmérgezte szándékosan pincérnő egy szerint edzője Black All az Mains, Laurie ban. kapcsolat- szervezéssel részérőla csapat új-zélandi az na jobbforgatókönyvet!”. vol- lehetett sem „Írni kapitány: a kommentálta így eseményeit döntő a és győzelmet lelkesítő A totta. válasz- egyikévé pillanat sporttörténeti legnagyobb nak. Ezt a momentumot egy brit tévéműsor is a 100 Pienaarkupát kapitány- a át adta remekülfelmérve) di fontosságán jóval túlmutató politikai előnyöket is való- sportteljesítmény a talán (és közepette jenzés él- óriási fején, a sapkával antilopos elnök Mandela bújt mezébe Springboks A tartoznak. közé gyobbjai megnyerjék. is világkupát a győzelemmel arányú 15-12 végül és elhúzzanak, újra antilopok az lehetővé,hogy tette ja egy óriási helyzetet kihagyott Andrew Mehrtens gól- vetkezett. A hosszabbításban a rendes játékidő végén kö- hosszabbítás lett, 9-9 eredmény az dél-afrikaiak, a odaadással feletti ember szinte hajráztak hiába és küzdelem, a kiélezetté újra vált miatt drop-gól landi új-zé- egy félidőben második A vezettek. arányban dást semlegesített az afrikai csapat, és a félidőben 9-6 táma- kiterjedt minden szinte védőjátékával kitűnő Andrews Mark és Kruger Ruben szerzett. sem pat kot játszottak, sikerrel, mert ötpontos gólt egyik csa- játé- defenzív antilopok az félidőben első Az vább.) to- jutott veretlenül elsőként, csapat - csoportjá mindegyik ból hogy arra, tekintettel alapján, mények ered- az esélytelen volt sem Springboks a (Bár ták. pat, esélyesebbnek általában az új-zélandiakat - tartot A vb utáni hetekben komoly vádak hangzottak el hangzottakvádak komoly hetekben utáni vb A legna- sporttörténelem a percek utáni meccs A - - - - ország pedig a 61.). a pedig ország (Magyar válogatott dél-afrikai a második vezeti, csapata land Új-Zé 2010-ben szervezet ranglistáját nemzetközi IRB Az labdát. a juttatni kapu részébe felső H-alakú a lomrúgással juta állított az megkísérelheti pontért 2 Ezután kap. pontot 5 labdát a földre a leteszi leten) célterü (a ellenfél mögött az alapvonala csapat a Ha dát.

41 - - - -