ANNE RICE MERRICK Stan Rice-nak, Christopher Rice-nak és Nancy Rice Diamondnak BEVEZETÉS Ismét egy Vámpírkrónikát tartasz a kezedben, Kedves Olvasó. Anne Rice az Interjú a vámpírral 1976-os megjelenése óta sokszor ragadott tollat, hogy a halhatatlan vérivók történetét egy-egy újabb regényben elénk tárja. A jelenlegi kötet immár a hetedik a Vámpír- krónikák sorában. Lapjain ismét találkozhatunk az Interjúból megis- mert Lestattal és Louis-val, főhőse azonban ezúttal nem a két ismert vámpír, hanem Merrick Mayfair. Merrick Mayfair... A Mayfair családnév ismerősen csenghet azok számára, akik korábban is forgatták már Anne Rice könyveit. Nem csoda, hiszen a Vámpírkrónikák mellett az írónőnek létezik egy másik sorozata is, mely A Mayfair-boszorkányok élete címre hallgat. De hogy lehetsé- ges az, hogy a vámpírok világában szerepet kap egy Mayfair-boszor- kány? A magyarázat egyszerű: Anne Rice az elmúlt évtizedek során egy fantasztikusan összetett, fiktív világot bontott ki módszeresen olvasói előtt, melynek számos természetfeletti1 eleme van. Ilyenek a szellemek és kísértetek, a boszorkányok, a vámpírok és a különböző Értsd: a tudomány jelen állása szerint megmagyarázatlan VÁMPÍRKRÓNIKÁK VII. egyéb halhatatlanok, akik az írónő képzelete szerint ugyanazt a földet népesítik be, ezért időnként szükségszerű, hogy találkozzanak egy- mással. Az ilyen találkozás eddig – egy-egy korábbi Vámpírkrónikában – minden feltűnés nélkül történt, a Merrickben viszont nem lehet nem észrevenni: egy Mayfair-boszorkány bukkan fel a vámpírok birodalmában, sőt... A Merrick önmagában is élvezetes olvasmány. Én azonban mégis azt javaslom, Kedves Olvasó, hogy ne fogj hozzá, amíg nem olvastad el Rice korábbi műveit, melyek ugyanebben a világban ját- szódnak! Nem azért, mert nélküle nem értenéd meg e regényt. A Merrick megállja a helyét minden előolvasottság nélkül is; ugyanak- kor azonban része egy nagyobb egésznek, melynek varázsa őt magát is áthatja. Rád azonban ez a varázs csak akkor fog kisugározni, ha képes vagy elcsípni és értékelni azt a számos bújtatott vagy nyilván- való utalást, mely a Merricket Anne Rice többi művéhez kapcsolja. Ha e sorok után úgy döntesz, hogy mégis csupán a jelen kötetet olvasod el, akkor itt most szívből kívánok jó szórakozást hozzá. Amennyiben azonban kedvet kaptál a szerző csodálatos birodalmá- nak felderítéséhez, akkor alább szeretnék egy kis segítséget nyújtani ahhoz, hogy a Merrick előtt megtehesd ezt. Anne Rice természetfeletti világa jelenleg 18 összefüggő történetből ismerhető meg. Ha rendszert szeretnénk találni ebben az életműben, akkor ehhez kétféle módon foghatunk hozzá. Az egyik a kézenfekvő módszer: a műveket témájuk szerint vesszük szemügyre, és elolvassuk először az egyik (mondjuk a Vám- pírkrónikák című) sorozatot, majd a másik (A Mayfair-boszorkányok élete címre hallgató) regényfolyamot, végül pedig a sorozatba nem illeszthető további könyveket. Ezzel a kézenfekvő módszerrel azon- ban nehezen észlelhető az a csodálatos egymásba fonódás, melynek csupán egyetlen példája, amikor a Merrickben vámpírok kötnek is- meretséget a boszorkányoktól hemzsegő Mayfair család egyik tagjá- val. 2 ANNE RICE: MERRICK A másik, a kevésbé kézenfekvő módszer Anne Rice világának megismerésére az, ha a műveket megírásuk sorrendjében olvassuk végig. Ez a módszer látszólag megtöri ugyan a Vámpírkrónikák egy- ségét, valójában azonban nem ezt teszi, hanem a Vámpírkrónikák so- rában itt-ott logikus szünetet tartva egyetlen, egységes, grandiózus sorozattá főzi össze a 18 alkotást. Végezetül annyit, hogy a Merrick utolsó oldalain található egy kronológia, mely magában foglalja Anne Rice eddig magyar nyelven megjelent, egymással összefüggő regényeinek jelentősebb esemé- nyeit. Ugyanitt kapott helyet egy családfa is, mely Merrick Mayfair származását mutatja be. Érdemes néhány perc erejéig fellapozni hozzá A Mayfair-boszorkányok élete egyes köteteiben közzétett Mayfair családfát is, hogy átérezzük Merrick származásának súlyát! Jó szórakozást! TALAMASCA A paranormális kutatói Figyelünk És mindig itt vagyunk LONDON, AMSZTERDAM, RÓMA 3 VÁMPÍRKRÓNIKÁK VII. ELŐHANG A NEVEM David Talbot. Emlékszik még valaki rám úgy, mint a Talamasca rendfőnökére? Így hívják az okkult jelenségek nyomozóinak a szervezetét, amely- nek az a jelszava: „Figyelünk, és mindig itt vagyunk.” Azért van valami varázsa egy ilyen mottónak, ugye? A Talamasca több mint ezer éve létezik. Nem tudom, hogy kezdődött. Nem ismerem a Rend összes titkát. Annyit tudok, hogy halandó életem nagyobb részében őket szolgál- tam. A Talamasca angliai anyaházában mutatkozott meg előttem először Lestat, a vámpír. Betoppant a dolgozószobámba egy téli éjszakán, amikor a legkevésbé számítottam rá. Nagyon korán megtanultam, hogy más dolog olvasni és írni a természetfölöttiről, de más dolog a saját szemünkkel látni. De ez régen volt. Most más testben vagyok. És ezt a testet átváltoztatta Lestat hatalmas erejű vámpírvére. A legveszedelmesebb és a legmegnyerőbb vámpírok közé tarto- zom. Nekem még a gyanakvó Armand is elmesélte az élettörténetét. Talán olvasták is Armand életrajzát, amelyet én szabadítottam rá a világra. Az a történet azzal ér véget New Orleansban, hogy Lestat feléb- red hosszú álmából valamilyen elbűvölő, szépséges muzsikaszóra. A zene altatta el ismét: visszamerült a szótlan álomba a zárda poros márványpadlóján. Sok vámpír volt akkor New Orleans városában: csavargók, csibészek, kelekótya fiatalok, akik mind azért jöttek, hogy láthassák színleges tehetetlenségében Lestatot. Veszélyeztették a halandó la- 4 ANNE RICE: MERRICK kosságot, és idegesítették öregjeinket, mert láthatatlanul és zavarta- lanul akartak vadászni. A betolakodók mostanra eltűntek. Volt, akit elpusztítottak, volt, akit csak elijesztettek. Távoztak a maguk útján az öregek is, akik azért jöttek, hogy nyújtsanak egy kis vigaszt az alvó Lestatnak. Amikor ez a történet elkezdődik, már csak hárman vagyunk New Orleansban, nevezetesen az alvó Lestat és két hőséges fiókája: Louis de Pointe du Lac, és én, David Talbot, ennek a mesének az írója. 5 VÁMPÍRKRÓNIKÁK VII. 1 – Miért kéred tőlem ezt? A márványasztal túloldalán ült, háttal a kávéház nyitott ajtajá- nak. Csodalényt látott bennem, de a kérésem így is nyugtalanította. Most már nem bámult, hanem a szemembe nézett. Magas volt, sötétbarna hosszú haját most is kibontotta, mint mindig, csupán a homlokából szorította hátra a fürtöket egy bőrcsattal. Apró fülcimpájában aranykarikák himbálóztak, puha fehér nyári ruhájában volt valami cigányos szertelenség, talán a piros kendő miatt, amely az övet pótolta a bő pamutszoknyán. – Ráadásul egy ilyen lény kedvéért? – kérdezte melegen. Nem haragudott rám, egyáltalán nem, de annyira megrendült, hogy azt még bársonyosan bűvös hangjával sem álcázhatta. – Idézzek meg egy szellemet, amely talán tele van haraggal és bosszúvággyal? Ezt kéred tőlem? Louis de Pointe du Lacnak, aki maga is túl van már az életen? – Ki mást kérhetnék meg rá, Merrick? – válaszoltam. – Ki más képes erre? – Egyszerűen, amerikaiasan ejtettem ki a nevét, pedig mikor először találkoztunk valamikor régen, Merrique-nek mondta magát, enyhén franciás ízzel. 6 ANNE RICE: MERRICK A konyhaajtó fülsértő hangot adott. Az olajozatlan sarokvasak csikorogtak. Koszos kötényt viselő, nyeszlett pincér csoszogott oda hozzánk a poros kőpadlón. – Rumot – rendelkezett Merrick. – St. Jamest. Egy üveggel. A pincér dünnyögött valamit, amit még vámpírfüllel sem akar- tam hallani, aztán visszacsoszogott, otthagyva kettőnket a félhomá- lyos helyiségben, amely magas ajtókkal nyílt a Szent Anna utcára. Telivér New Orleans-i intézmény volt a kis lebuj. A magasban ventilátorok köröztek lustán, a padlót egy örökkévalóság óta nem mosták fel. A szürkület puhán sötétedett, a levegő sűrű volt a Francia Ne- gyed aromáitól és a tavasz édességétől. Igazi csoda, hogy Merrick ezt a helyet választotta, amely ilyen különös módon kihalt ezen az isteni estén! Kitartóan nézett, de csak szelídség volt a pillantásában. – Tehát Louis de Pointe du Lac most egy kísértetet szeretne látni – mondta tűnődve. – Mintha nem szenvedett volna éppen eleget. Nemcsak a szavaiból, de a mély, meghitt hangjából is őszinte részvét sugárzott. Komolyan sajnálta Louis-t. – Hát igen – vágott elém, mielőtt szólhattam volna. – Sajnálom, és tudom, milyen borzasztóan szeretné látni a gyermekvámpírt, akit úgy szeretett. – Töprengve felvonta a szemöldökét. – Olyan nevekkel jössz hozzám, amelyek ma már legendásak. Előlépsz a titokból, előlépsz egy csodából, és rögtön kérsz is valamit. – Akkor tedd meg, Merrick, ha neked nem árt – mondtam. – Én nem azért vagyok itt, hogy bántsalak. Attól őrizzen meg a Mennybé- li! De ezt te is tudod. – No és a kár, ami a te Louis-dban eshet? – kérdezte vontatottan, fontolgatva. – Egy kísértet iszonyú dolgokat mondhat azoknak, akik megidézik, ez pedig egy erőszakos halált halt gyermekszörny kísér- tete. Hatalmas és rettenetes dolgot kérsz. Bólintottam. Szóról szóra igaza volt. 7 VÁMPÍRKRÓNIKÁK VII. – Louis megszállott – mondtam. – Évekig tartott, hogy a meg- szállottság kioltsa benne az értelmet, de most már semmi másra nem bír gondolni. – No és ha felidézem a gyereket a halottaiból? Gondolod, hogy ezzel megszabadul valamelyik a szenvedéstől? – Ebben nem reménykedem. Nem tudom. De minden jobb annál, ahogy Louis most kínlódik. Természetesen nincs hozzá jogom, hogy erre kérjelek. Arra sem volt jogom, hogy felkeresselek. Csakhogy mi – a Talamasca, Louis és én – össze vagyunk gubancolva. És Lestat is. Louis de Pointe du Lac magától a Talamascától hallotta Claudia kí- sértetének történetét. Állítólag először a tulajdon