A Szolgáltató Szektor És a Városhálózat Kapcsolatának Vizsgálata Az Észak-Alföldi Régióban

A Szolgáltató Szektor És a Városhálózat Kapcsolatának Vizsgálata Az Észak-Alföldi Régióban

A szolgáltató szektor és a városhálózat kapcsolatának vizsgálata az Észak-alföldi régióban Doktori (PhD) értekezés Szerző: Koncz Gábor Témavezető: Dr. Kozma Gábor Debreceni Egyetem Természettudományi Doktori Tanács Földtudományok Doktori Iskola Debrecen, 2010 Ezen értekezést a Debreceni Egyetem Természettudományi Doktori Tanács Földtudományok Doktori Iskola Társadalomföldrajz-területfejlesztés Doktori Programja keretében készítettem a Debreceni Egyetem természettudományi doktori (PhD) fokozatának elnyerése céljából. Debrecen, 2010. január 4. Koncz Gábor doktorjelölt Tanúsítom, hogy Koncz Gábor doktorjelölt 2003-2009 között a fent megnevezett Doktori Iskola Társadalomföldrajzi-területfejlesztési Doktori Programjának keretében irányításommal végezte munkáját. Az értekezésben foglalt eredményekhez a jelölt önálló alkotó tevékenységével meghatározóan hozzájárult. Az értekezés elfogadását javaslom. Debrecen, 2010. január 4. Dr. Kozma Gábor egyetemi docens témavezető A szolgáltató szektor és a városhálózat kapcsolatának vizsgálata az Észak-alföldi régióban Értekezés a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzése érdekében a Földrajz tudományágban Írta: Koncz Gábor okleveles geográfus Készült a Debreceni Egyetem Földtudományok Doktori Iskolája (Társadalomföldrajz-területfejlesztés Doktori Programja) keretében Témavezető: Dr. Kozma Gábor A doktori szigorlati bizottság: elnök: Dr. Lóki József …………………… tagok: Ekéné dr. Zamárdi Ilona …………………… Dr. Hanusz Árpád …………………… A doktori szigorlat időpontja: 2009. április 14. Az értekezés bírálói: ……………………... …………………… ……………………... …………………… ……………………... …………………… A bíráló bizottság: elnök: ……………………... …………………… tagok: ……………………... …………………… ……………………... …………………… ……………………... …………………… ……………………... …………………… Az értekezés védésének időpontja: 2010. …………………… Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ....................................................................................................... 1 1.1. A témaválasztás indoklása.................................................................... 1 1.2. A dolgozat céljai, szerkezete ................................................................. 3 1.2.1. A dolgozat célkitűzése ...................................................................... 3 1.2.2. A dolgozat szerkezete.................................................................. 5 1.3. Kutatási módszerek............................................................................... 6 1.4. A vizsgálat földrajzi és időkeretei ....................................................... 7 2. Elméleti keretek és kutatási előzmények .................................................. 8 2.1. A szolgáltatások alapvető jellemzői, a szolgáltatások földrajzi vizsgálatának irányai ............................................................................ 8 2.1.1. A szolgáltatások fogalma és osztályozása ................................. 8 2.1.2. A szolgáltatások földrajzi kutatásának főbb irányai ........... 11 2.2. A városok központi szerepköre és hierarchiaszintje………… .............. 16 2.2.1. Gravitációs modell alkalmazása a vonzáskörzet-kutatásokban . 17 2.2.2. Városok vonzáskörzetének meghatározása empirikus úton........ 23 2.2.3. Településhierarchia vizsgálatok előzményei .............................. 28 2.3. Városok versenyképességének kutatása ............................................... 35 2.4. Országos településhálózat-fejlesztési koncepciók ................................. 38 2.5. Policentrikus városhálózat-fejlesztés, funkcionális városi térségek ..... 44 3. A szolgáltatások települési szintű kutatását megalapozó vizsgálatok ..... 47 3.1. Az Észak-alföldi régió településhálózata............................................... 47 3.1.1. Települések népességszám szerinti megoszlása.......................... 49 3.1.2. Városi jogállású települések....................................................... 51 3.2. Kistérségi hálózat................................................................................... 58 3.3. Demográfiai trendek .............................................................................. 34 3.4. Vállalkozássűrűség a települések népességkategóriáiban...................... 61 3.5. Gravitációs modell alkalmazása ............................................................ 64 4. Szolgáltató funkciók az észak-alföldi régióban ........................................ 70 4.1. Üzleti szolgáltatások ............................................................................ 72 4.1.1. Bankrendszer és pénzügyi szolgáltatások .................................. 73 4.1.2. Jogi szolgáltatások .................................................................... 82 4.1.3. Ingatlan és egyéb üzleti szolgáltatások ...................................... 86 4.2. Elosztó szolgáltatások ........................................................................... 93 4.2.1. Közlekedés és logisztika ............................................................. 93 4.2.2. Posták ........................................................................................ 96 4.2.3. Távközlés ................................................................................... 98 4.2.4. Kiskereskedelem ......................................................................... 100 4.3. Társadalmi szolgáltatások …………………………………………..... 110 4.3.1.Igazgatási-szervezési funkciók .................................................... 110 4.3.2. Egészségügyi és szociális intézményrendszer............................. 122 4.3.3. Oktatás, képzési rendszer ........................................................... 131 4.3.4. Kulturális szolgáltatások ............................................................ 137 4.3.6. Civil szervezetek ......................................................................... 138 4.4. Személyi szolgáltatások ....................................................................... 140 4.4.1. Kommunális szolgáltatások ....................................................... 140 4.4.2. Turizmus, vendéglátás ............................................................... 144 4.5. Szolgáltató funkciók hierarchiarendje ................................................. 147 4.6. Az észak-alföldi régió városainak hierarchikus pozíciója a szolgáltató szektor települési szintű vizsgálata alapján .......................................... 154 5. Az értekezés új- és újszerű eredményei, a vizsgálok eredmények használhatósága a terület- és településfejlesztés gyakorlatában.................. 160 6. Összefoglaló ................................................................................................. 163 7. Summary....................................................................................................... 169 Forrás- és irodalomjegyzék ............................................................................ 176 Mellékletek........................................................................................................ 187 1. BEVEZETÉS 1.1. A témaválasztás indoklása A magyar településhálózat átalakulása az elmúlt két évtizedben a földrajzi, közgazdasági és szociológiai vizsgálatok széles köréhez biztosított jó alapot. Különösen nagy figyelem kísérte a mennyiségi és minőségi paramétereiben egyaránt gyorsan változó városállományt. A központi tervutasításos rendszerről a piacgazdaságra való átállás folyományaként a településhálózat-fejlődés feltételei alapjaiban változtak meg. A helyi önkormányzatok száma háromezer fölé emelkedett, miközben a települések közötti verseny jelentős mértékben felerősödött. A szocialista érában rögzült településhierarchia oldódott, a települések relatív helyzetét sokkal inkább gazdasági helyzetük és földrajzi elhelyezkedésük határozza meg. Ennek ellenére a többnyire csökkenő városi népességarány mellett is megfigyelhető, hogy a társadalmi-gazdasági erőforrások alapvetően a városokban, urbanizált területeken koncentrálódnak. A piaci folyamatok által indukált, egyre erőteljesebbé váló koncentrációs folyamatokat az állami beavatkozások és beruházások csak tovább erősítik (Faragó L. 2008). Az elmúlt évtizedekben a gazdaság ágazatai közül a szolgáltató szektor bővült a leggyorsabban, s vált a gazdasági teljesítménye és a foglalkoztatásban betöltött szerepe alapján is a legjelentősebbé, ami nagymértékben oldja a társadalom és a gazdaság telephelyválasztásának kötöttségeit. A tercier szektor térnyerése az utóbbi évtizedekben Kelet-Európában, s így hazánkban is gyorsabb ütemben zajlik le, mivel a „tervgazdaság évtizedeiben” háttérbe szorult annak fejlődése (Beluszky P. 2001a). A szolgáltató szektor gazdaságon belüli jelentősége folyamatosan növekszik, a jelenlegi trendeket figyelembe véve a szolgáltató szektorból származó jövedelem a fejlett országokban 80–90% közötti arányt érhet el a bruttó hazai összterméken belül. A szolgáltató ágazatok meghatározó tereinek a városok, magasabb szintű szolgáltatások esetén pedig kifejezetten a nagyvárosok tekinthetők (Hall, P. 2002). A települések fejlődése szempontjából nagyon fontos elkülöníteni egymástól a közszolgáltatásokat és az üzleti szolgáltatásokat. A nagyvárosokban a gazdasági élet szereplőinek tevékenységét megalapozó szolgáltatásoknak különösen meghatározó jelentősége van, míg a közszolgáltatások gyakran az elmaradott települések utolsó mentsvárát jelentik a helyi foglalkoztatás fenntartásában. A városok nagyságát és szerepkörét tekintve jelentős különbségeket tapasztalhatunk, azonban közös bennük, hogy a területi munkamegosztásban meghatározó funkcionális térszervező elemek. A településföldrajz megközelítése alapján a város

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    196 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us