Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola Vezetője: Prof. Dr. habil. Gergely András egyetemi tanár, DSc DOKTORI (PHD) DISSZERTÁCIÓ ROSONCZY ILDIKÓ ZSUZSANNA OROSZ GYORSSEGÉLY BÉCSNEK 1849 TAVASZÁN A Panyutyin-hadosztály elindításának körülményei és következményei Témavezető: Prof. Dr. habil. Kun Miklós egyetemi tanár, CSc Budapest, 2015 Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola Vezetője: Prof. Dr. habil. Gergely András egyetemi tanár, DSc PhD értekezés Rosonczy Ildikó Zsuzsanna Orosz gyorssegély Bécsnek 1849 tavaszán A Panyutyin-hadosztály elindításának körülményei és következményei Témavezető: Prof. Dr. habil. Kun Miklós egyetemi tanár, CSc A doktori szigorlat időpontja: 2015. január 20. Szigorlati bizottság: Prof. Dr. habil. Gergely András egyetemi tanár, DSc (elnök) Prof. Dr. Hermann Róbert egyetemi tanár, DSc Prof. Dr. Csikány Tamás egyetemi tanár, DSc Dr. Solymosi József, PhD A nyilvános védés időpontja: Bíráló bizottság: Opponensek: Tartalom Bevezető . 6 Historiográfiai visszapillantás . 10 Új források tükrében . 14 I. „… a lázadók újabb győzelmeket aratnak.” Orosz–osztrák tárgyalások az orosz fegyveres beavatkozásról 1849 áprilisában . 19 Orosz és osztrák elképzelések a katonai segítségről . 23 A lengyel ügy . 28 Orosz reakciók a váratlan magyar katonai sikerekre . 31 Az újabb osztrák kudarcokat követő döntések . 38 II. „Április közepén megmozdultak az orosz csapatok.” Orosz katonai előkészületek és az első napok Galíciában . 46 Az orosz hadsereg létszáma, felépítése . 47 Paszkevics 1849. áprilisi intézkedései . 50 Indulás Galíciába . 55 Bevonulás Krakkóba . 59 III. „… ki kezeskedhet azért, hogy egyébként a magyarok nem foglalják el Bécset.” Panyutyin altábornagy hadosztályának elindítása az osztrák fővároshoz . 66 Orosz helyzetértékelés . 66 Osztrák aggodalmak . 69 Orosz válasz Varsóból . 83 Magyar döntés Komáromban . 96 A döntések mérlege . 98 3 IV. „Bécsbe megyünk, … vasúton visznek bennünket.” A hadosztály szállítása vasúton Krakkóból Ungarisch Hradischba . 104 A vasúti hálózat . 106 A szállítás előkészítése és lebonyolítása . 110 Az oroszok élményei . 118 Vasúttörténeti siker és kérdőjelek . 122 V. „… az osztrák császári kormány arra kért, … állítsam meg az ön különítményét Hradischban.” Hogyan rekedt a hadosztály Morvaországban? . 124 Csituló bécsi aggodalmak . 124 Az osztrák válasz Paszkevics gyorssegélyére . 127 Orosz reakció a hadosztály megállítására . 135 VI. „A morvák örömmel fogadtak bennünket.” Két hét Ungarisch Hradischban és környékén . 145 Az orosz hadosztály fogadtatása . 146 Panyutyin próbálkozásai a körülmények tisztázására . 151 Paszkevics kísérletei a hadosztály helyzetének megoldására . 155 Indulás Magyarországra . 158 VII. „ … az oroszok beavatkozása valóság.” Újabb két hét Pozsonyban és környékén . 162 Az út Nagyszombatig . 162 Haynau intézkedései és a hadosztály felvonulása Pozsonyhoz . 166 Az első napok Pozsonyban . 169 A kapcsolattartás nyelve . 172 Ebéd a Redoute-teremben . 176 A kolera . 178 Pozsony környékén várakozva . 182 VIII. A hadosztály a nyári hadjáratban. Rövid kitekintés . 185 4 Összegzés . 190 Rövidítések jegyzéke . 197 A felhasznált források és szakirodalom jegyzéke . 206 Térképek (Nagy Béla rajzai) . 216 1. A Panyutyin altábornagy parancsnoksága alá rendelt hadosztály útja Krakkóból Ungarisch Hradischig vasúton, onnan tovább gyalogmenetben Pozsonyig, 1849. május 10 – június 4. 217 2. A Panyutyin-hadosztály csapatainak elhelyezkedése, 1849. június 8–10. 218 3. A szemben álló csapatok elhelyezkedése a felső-dunai hadszíntéren, 1849. június 8–10. 219 Mellékletek . 220 1. F. Sz. Panyutyin (F. V. Timm) . 221 2. I. F. Paszkevics levele I. Miklóshoz, 1849. május 7. Varsó . 222 3. Császári és orosz gyalogosok (V. Odescalchi) . 226 4. Haynau és Paszkevics (J. R. Freysauf) . 227 5 Bevezető Jelenetek a magyarországi hadszíntér eseményeiből, 1848–1849. Ez annak a kőnyomatnak a címe, amelyen tizenkét csatakép koszorújában két magabiztos, diadalittas hadvezér alakja vonja magára a figyelmet. Pompás lovakon nyargalnak egymás mellett, mögöttük kíséretük, oldalt a szemlére felsorakozott katonaság. Az egyik hadvezér Ivan Fjodorovics Paszkevics orosz tábornagy, a másik Julius von Haynau osztrák táborszernagy. Lenyűgöző a megörökí- tett pillanat, egy bökkenője azonban van a dolognak: még pedig az, hogy Paszkevics és Haynau személyesen soha nem találkoztak. Vagyis egyszerűen a magyar rebellisek fölötti győzelmet ünneplő orosz–osztrák fegyverbarátság szimbóluma a jelenet: már ahogy ezt a meg nem történt közös parádét a derék bécsi rajzoló és litográfus, Johann Rudolf Freysauf elképzelte. Pedig az együttműködésre ítélt Haynau és Paszkevics 1849 júliusának középső harmadában akár találkozhattak is volna, hiszen igencsak közel jártak egymáshoz a magyar főváros térségében. Haynau érthető okokból kerülte a találkozást. Bár egy nemzedékhez tartoztak, mert Haynau csupán négy évvel volt fiatalabb Paszkevicsnél, de katonai karrierjét, rangját, tekin- télyét és akár származását tekintve sem versenyezhetett a Magyarországra benyomult orosz hadsereg élén álló tábornaggyal, a Lengyel Királyság helytartójával, I. Miklós bizalmasával, akinek nevéhez az Orosz Birodalom győzelmeket hozó háborúi, hódításai kapcsolódtak. Haynau altábornagy 1848 tavaszán még csak hadosztályparancsnok volt. A bánsági főhad- parancsnokság temesvári hadosztályának élén állt, ahonnan az egyik alárendeltjével, bizo- nyos Damjanich János századossal a magyarországi változások megítélése ügyében történt összetűzése után távolították el: szabadságra küldték. 1849 májusában Itáliából már hadtest- parancsnoki beosztásból tért vissza Magyarországra, és amikor Ferenc József 1849. május 30-án az itt harcoló cs. kir. hadsereg főparancsnokává tette, rögtön rangot is adott neki hozzá: előléptette táborszernaggyá, sőt titkos tanácsossá is kinevezte. A tekintély- és rangbéli kü- lönbség azonban közte és Paszkevics között így is megmaradt. Volt azonban más is, ami a két főparancsnok között az egyenrangúság érzését eleve le- hetetlenné tette. Ez pedig a szövetséges hadseregek közötti létszámbeli különbségből adó- dott. Magyarországon 1849 nyarán ugyanis az az abszurd helyzet állt elő, hogy az osztrák hadsereg támogatására a Habsburg-birodalom területére benyomult orosz segélyhad na- 6 gyobb volt, mint Haynau hadereje. Ráadásul az osztrák főparancsnok alá kapott beosztást egy orosz hadosztály is, amire Haynaunak az egész hadjárat során nagy szüksége volt: a te- mesvári csatában már ez a csaknem osztrák hadtest méretű (de egy honvédhadtestnél min- denképpen nagyobb) hadosztály adta a küzdelemben részt vett cs. kir. erők több mint egy harmadát. A haditervekről szóló előzetes egyeztetések értelmében a Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy parancsnoksága alatt álló hadosztályt vissza kellett volna csatlakoz- tatni a III. orosz gyalogos hadtest állományába, amikor erre a szövetséges hadseregek hely- zetéből adódóan mód nyílik. Haynau azonban ezt mindenképpen el akarta kerülni, hiszen fo- lyamatosan támaszkodott a hadosztályra, amely így végül csak a világosi fegyverletételt és Arad vára kapitulációját követően tért vissza hadtestéhez. Feszültséget teremtett a szövetségesek között ráadásul az is, hogy a nyári hadjáratban a magyarországi főhadszíntéren a győzelmeket ugyan Haynau aratta (Erdélyben pedig az orosz Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok), a győztesnek járó babér mégis az oro- szoknak jutott: a szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletételre orosz erők előtt került sor. Persze az osztrák harctéri sikerek elengedhetetlen háttérfeltétele volt annak a hatalmas orosz haderőnek a magyarországi jelenléte, amely „mintegy Damoklész kardjaként függött a magyarok feje fölött,”1 és amely július közepétől végig lekötötte a magyar haderő javát je- lentő feldunai hadsereget. (Erdélyben pedig Lüders közben végleg felmorzsolta a szívósan és kitartóan küzdő Bem tábornok csapatait.) Az osztrákok és Haynau azonban minél gyor- sabban igyekeztek megfeledkezni az orosz szövetségesek nekik tett szolgálatairól, köztük a Panyutyin-hadosztály érdemeiről is. A történelmi tudatunkban szabadságharcnak nevezett küzdelmet, amelynek célja a ma- gyar alkotmány szerepét betöltő 1848-as áprilisi törvényekben foglalt társadalmi és közjogi reformoknak, majd az ország függetlenségének a védelme volt, az Orosz Birodalom katonai intervenciója döntötte el. Arra, hogy ennek az osztrák kormányzat kérésére megvalósult fegyveres beavatkozásnak mekkora volt a történelmi súlya, két, Oroszország történetét fel- dolgozó összefoglaló munka tekintélyes kortárs szerzőjét idézzük. Egy magyart és egy oroszt. Kommentár nélkül, és azért csupán, hogy jelezzük, mennyire különböző vélemények ütközhetnek a kérdés megítélését illetően. Niederhauser Emil az 1997-ben megjelent Oroszország történetében, miszerint I. Mik- lós Magyarországra „a már többször bevált Paszkevicset küldte 100 000 katonával,” úgy fo- galmazott, hogy az Európában komoly felháborodást vagy legalábbis aggodalmat kiváltó in- 1 Oreusz 2002, 385. (A rövidítések feloldását ld. a dolgozathoz csatolt Rövidítések jegyzékében.) 7 tervenciónak: „Katonailag egyébként már nem volt túl nagy jelentősége. Mire az orosz csa- patok Galícia és Havaselve felől elérték Magyarországot, a szabadságharc már menthetetlen volt, ellenállásra képtelen az osztrákokkal, hát még az orosz–osztrák túlerővel szemben. Görgeynek azonban az orosz intervenció megadta azt a lehetőséget, hogy előttük, és ne az osztrák csapatok előtt tegye le a fegyvert Világosnál.”2