ACTA UNIVERSITATIS SCIENTIARUM SZEGEDIENSIS ACTA HISTORICA TOMUS CXXXVT. HUNGARIA SZEGED 2014 Marjanucz László 4 / / / •ä. Marjanucz László 60 éves Marjanucz László 1954. június 22-én, Csanádon született. Felesége, Daróczi Éva tanárnő, hat szép gyermekük Gergő (1979), Máté (1982), Lilla (1986), Katalin (1991), Zita (1993) és Krisztina (2000). Felsőfokú tanulmányait a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, történelem-orosz szakon (1973-1977), a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, történelem szakon (1978-1982), majd aspiranturáját, Hanák Péter vezetésével, az MTA Történettudo- mányi Intézetében végezte el (1983-1986). 1980-tól indult tudományos karrierje, ekkor tudományos munkatárs a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztályán, 1984-ben „summa cum laude" minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett, 1995-ben a történelemtudomány kandidátusa, majd 2007-ben habilitált a Szegedi Tudományegyetemen. 1977-től tanár a Csongrád Megyei KISZ Vezetőképző Központban, 1980-től történész-muzeológus a Móra Ferenc Múzeumban, 1986-tól adjunktus a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, 1994-től egyetemi adjunktus, majd 1996-tól tanszékvezető egyetemi docens a JATE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén, 2003 és 2009 között a SZTE BTK Történeti Intézetének vezetője. Tudományos pályafutását számos külföldi ösztöndíj és tanulmányút kísérte. Ku- tatott Berlinben, Amszterdamban, Temesvárott, Újvidéken és Pozsonyban, kutatói ösztöndíjban részesült többek között, Bielefeldben a Friedrich Ebért Stiftung támo- gatásával, a Zentrum für Interdiszipliäre Forschung Intézetben, kutatóként és ven- dégtanárként Freiburgban, a Friedrich Ebért Stiftung támogatásával, Göttingenben a Max Planck Institut für Geschichtswissenschaft kutatóintézetben, a bécsi Colle- gium Hungaricumban, a lipcsei Simon Dubnow Intézetben, vagy éppen Berlinben, a Humboldt Egyetem Délkelet-Európái Történeti Tanszékén. Marjanucz László kiváló kutató és jeles közéleti szereplő. Tudományos kutatási területe elsősorban a 18. századi Habsburg Birodalom, azon belül is hangsúlyosan a Temesi Bánság újratelepítése, a bánsági autonómia és regionalitás történeti dilem- mái. Tudományos érdeklődésében kiemelkedő helyet foglalnak el a magyarországi paraszti polgárosodással, az agrárszocialista mozgalmakkal, a hazai népszámlálások elemzésével és a 18-19. századi demográfiai változásokkal kapcsolatos kérdések. Szá- mos tanulmánya jelent meg a magyar reformkor történeti kérdéseiről, a vármegyei közigazgatás köréből, vagy éppen a hazai zsidóság történetéhez kapcsolódóan. Több megkerülheteden helytörténeri monográfia születése kötődik nevéhez, számos tele- pülésre vonatkozóan, Hódmezővásárhelytől Makóig, Ülléstől Magyarcsanádig. Sze- gedi és dél-alföldi tudományszervezői tevékenysége példamutató. Tudománynép- szerűsítő és tudományos ismeretterjesztő előadások, cikkek, recenziók sora fűződik 5 nevéhez. Évtizedek óta tekintélyes vezetője a hazai honismereti és tudományos isme- retterjesztő mozgalmaknak. Marjanucz László jó ember és jó vezető. Jó ember, mert önzetlen és humánus. Jó vezető, mert mindenekelőtt becsüli munkatársait és kollégáit. Minden helyzetben a méltányosságot és a teljesítményt helyezi előtérbe. Kollégái és munkatársai iránti szolidaritása közismert, egymást követően immár negyedszer választották meg tan- székvezetőnek. O maga is legfontosabb érdemének és aspirációjának tartja a közvet- len munkatársak feltétlen szakmai és emberi bizalmát. Az évek során a vezetése alatt álló tanszék, egymást tisztelő, szakmailag autonóm oktatókból álló, valódi tudo- mányos közösségé formálódott. Marjanucz Lászlóban nagyra értékeljük a kiváló tanárt, aki egyetemi kurzusait minden körülmények között magas színvonalon és érdekfeszítően tartja meg. Min- dig a legújabb kutatási eredmények átadására törekszik. Tanítványai körében nép- szerű, a hallgatók tisztelik szakmai tudását és tudományos elkötelezettségét, becsülik empátiáját és humánus oktatói attitűdjét. A közeljövőben lesz két évtizede annak, hogy Marjanucz László az Új- és Leg- újabbkori Magyar Történeti Tanszéket sikeresen vezeti. Ez alkalomból is köszöntjük hatvanadik születésnapján, további szakmai, oktatói és tudományos sikereket, egész- séget, békességet és családi örömöket kívánunk neki, az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék valamennyi oktatója nevében. Isten éltessen Laci! Deák Ágnes Giczi Zsolt Pelyach István Sipos József Szabó Pál Csaba Zakar Péter 6 PELYACH ISTVÁN ADALÉK DAMJANICH JÁNOS HONVÉD TÁBORNOK KATONAI PORTRÉJÁHOZ 1848/49 fordulója Magyarországon nem tartozott a 19. század legvidámabb óév- búcsúztató-újévköszöntő időszakai közé. Az embereknek talán kedvük sem volt koc- cintani Szilveszter éjjelén, hiszen az ország legtöbb tájáról aggasztó katonai híreket lehetett hallani. A császári hadsereg Windisch-Grátz herceg, tábornagy vezette főerői a december 30-án Mórnál kivívott győzelmük után már a főváros előterében voltak, s remény sem volt arra, hogy Budapestet tartani lehessen. Észak-Magyarországon a Galíciából betört Franz Schlik gróf, altábornagy vezette cs. kir. hadtest megállítása szinte leheteden feladatnak tűnt. A vele szemben operáló magyar hadtest a hadügyminiszter Mészáros Lázár altábornagy vezetésével december 28-án Szikszónál egyszerűen kitért az ütközet elől, január 4-én Kassánál pedig csúfos futással végződő vereséget szenvedett. A Christían Götz vezérőrnagy vezette cs. kir. dandár december végén Trencsén vármegyébe tört be, s komolyabb ellenállás nélkül megszállta azt, majd folytatta elő- renyomulását Nyitra, Zólyom, Bars vármegyék felé. Ugyancsak december végén kezdte meg a Dél- és Nyugat-Dunántúl megszállását a Laval Nugent táborszernagy vezette stájer-horvát hadtest, s 1849 januárjának első napjaira elfoglalta Kőszeget, Körmendet, Zalaegerszeget, Keszthelyt és Nagyka- nizsát is. Szinte felüdülésnek hathatott, hogy a Bácskából ezen időszakban nem érkeztek kedveződen hírek - igaz, kedvezőek sem. A régió legerősebb szerb táborának, Szent- tamásnak szeptember 21-i harmadik, sikertelen bevételi kísérlete után az itt kiala- kult erőegyensúly következtében egyik fél sem lépett fel kezdeményezően, vagyis 1848/1849 fordulóján a Bácska szinte csendes volt. Mozgalmasabb, jó és rossz híreket szállító terület volt viszont a szomszédos Bán- ság. December első felében a magyar csapatok sorra számolták fel itt a szerb tábo- rokat (Károlyfalva, Alibunár, Tomasevác), ezt követően azonban megtört a lendüle- tük, mert a hadtest parancsnoka, Kiss Ernő vezérőrnagy fontosabbnak tartotta a temesvári várőrség visszaszorítását és a krassói bányakerületben a rend helyreállí- tását, mint a legjelentősebb szerb tábor, Pancsova elfoglalását. A két cél egyikét sem sikerült elérnie, a temesvári vár hatékony körülzárásához nem volt elegendő ereje, a bányakerület december végi elvesztését pedig többnyire tédenül szemlélte. De- 7 cember 31-én végre megindult hadtestével Pancsova ellen, a január 2-án megvívott ütközet azonban gyászos kudarccal ért véget. Erdély volt az egyetlen olyan terület, ahonnan december közepétől folyamatosan jó hírek érkeztek. A Józef Bem altábornagy által szervezett és vezetett erdélyi magyar hadsereg január elejére érdemben befejezte Észak-Erdély felszabadítását, s Bukovi- nába szorította ki a Kari Úrban ezredes vezette császári dandárt, majd Dél-Erdély felé folytatta hadműveleteit. Észak-Erdély biztosítása fontos volt azért is, mert de- cember 31-én Pesten az országgyűlés döntött arról, hogy a főváros tarthatatlansága miatt a törvényhozó, a végrehajtó hatalom és a hivatalok áteszik a székhelyüket Debrecenbe, s onnan folytatják az ellenállás szervezését. A kálvinista Róma védelmét jól meg lehetett szervezni a Tisza vonalánál, Észak-Erdély visszafoglalása pedig azt jelentette, hogy a háta is biztosítva van, nem kell abból az irányból sem ellenséges támadással számolni.1 Szilveszter éjjele és január első napjai tehát nem ünnepléssel, hanem lázas készü- lődéssel, a készletek menekítésével és a főváros kiürítésével teltek. „S a szomorú valóság, melyet soha nem lehetedennek, jóllehet a magasztalt vitézség után nem oly közeinek tartottam, ránk szorult. Szegény hazánk eltapodtatik. (...) Szegény hazám, az 1848-diki évet még inkább fogod siratni, mint az 1526-kit" - jegyezte fel Nap- lójába Hunfalvy Pál.2 A kritikus katonai helyzetet egyre több személyi konfliktus bonyolította tovább. A császári fősereg támadását követően főképpen a Görgei Artúr vezérőrnagy által parancsnokolt feldunai hadtestben sok tiszt visszalépett a szolgálattól, vagy betegsza- badságot kért. Azok cselekedtek jobbára így, akik korábban a császári-királyi had- seregben kezdték pályafutásukat, s most a Windisch-Grátz elleni harcot összeegyez- tethetetlenek tartották a dinasztiára letett esküjükkel.3 Hasonló volt a helyzet január elejétől a bácskai hadtestnél is azzal a különbséggel, hogy ott a hadtestparancsnok Esterházy Sándor vezérőrnagy volt az, aki a szolgálatból való kilépés mellett érvelt, s erre próbálta rábeszélni beosztott tiszttársait is. A hadtest felbomlását a magyar érzelmű tisztek akadályozták meg Vécsey Károly gróf vezérőrnagy, Lenkey János ezredes és Baudisz József főhadnagy vezetésével, akik január közepére elérték azt is, hogy Esterházy és társai lemondjanak.4 1 Az általános katonai helyzetre 1848/49 fordulóján lásd legújabban Hermann Róbert: 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete. Budapest, 2001. 163-199. 2 Hunfalvy Pál: Napló 1848-1849. A szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzete- ket írta Urbán Aladár. Budapest, 1986. 134. 3 A „levélhullás"-ra lásd id. Görgey István: 1848 és 1849-ből. Élmények és benyomások. Ok- iratok és ezek