A nemzetközi munkásmozgalom történetéből Évkönyv • 2016 XXXXII. évfolyam Magyar Lajos Alapítvány 2016 Szerkesztőbizottság: Artner Annamária Bebesi György Dömény Zsuzsa Harsányi Iván szerkesztő Horváth Jenő Jemnitz Katalin Juhász József J. Nagy László Konok Péter Pankovits József Székely Gábor szerkesztő Vadász Sándor E kötetünk a Munkásmozgalom-történészek Nemzetközi Egyesülete, a Károlyi Mihály Társaság, a Lukács György Alapítvány, a Politikatörténeti Alapítvány és a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének támogatásával jelent meg. Dieser Band erscheint mit der Unterstützung der Internationalen Tagung der Historiker der Arbeiterwegung (ITH), der I. G. Metall Ungarn, der Georg Lukacs Stiftung und der Gesellschaft Michael Karolyi Az Évkönyv 2004., 2005., 2006., 2007., 2008., 2009., 2010., 2011., 2012., 2013., 2014., 2015. és 2016. számának teljes szövege olvasható / You can fi nd the whole text of Yearbooks 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015 and 2016: http//:yearbook2.atw.hu ISSN 0 133476 X © Harsányi Iván, Székely Gábor Nyomás: Robinco Kft. F. v. : Kecskeméthy Péter Az Évkönyv nemzetközi tanácsadó testülete: Agosti, Aldo (Torino) Morgan, Kevin (Manchester) Avineri, Shlomo (Jeruzsálem) Narihiko, Ito (Tokio) Buschak, Willy (Brüsszel) Panaccione, Andrea (Milano) Callesen, Gerd (Bécs) Parsons, Steve (Sonderborg, Dánia) Chakravarti, Sudeshna (Calcutta) Pelz, William, A. (Chicago) Degen, Bernhard (Basel) Rojahn, Jörgen (Amszterdam) Elorza, Antonio (Madrid) Schwarzmantel, John (Leeds) Fülberth, Georg (Marburg) Skrzypczak, Henryk (Berlin) Garscha, Winfried (Bécs) Schneider, Michael –Bonn, Friedrich Gianni, Emilio (Genova) Ebert Stiftung Grass, Martin (Stockholm) Schrevel, Margret – Amszterdam, Jazsborovszkaja, Inessza (Moszkva) Internationaal Instituut voor Halstead, John (Sheffi eld) Sociale Geschiedenis Hudson, Kate (London) Studer, Brigitte (Lausanne) Jevzerov, Robert (Moszkva) Sumrikova, Ljudmila Johnstone, Monty (London) (Dnyepropetrovszk) Kessler, Mario (Potsdam) Sylvers, Malcolm (Velence) Kircheisen, Inge (Halle/Saale) Tych, Feliks (Varsó) King, Francis (Norfolk, Anglia) Vuilleumier, Marc (Genf) Kolomijec, Vjacseszlav (Moszkva) Weill, Claudie (Párizs) Konrad, Helmut (Graz) Wolikow, Serge (Párizs) Maderthaner, Wolfgang (Bécs) Young, James D. (Stirling) Mészáros, István (Rochester) TANULMÁNYOK Hermann Klenner Wilhelm Weitling – „a német munkás kommunizmus megalapítója” (Engels). Egy politikai életrajz kapcsán1 Csodálatra és irigylésre méltó az, aki tudományos teljesítő képességének a termését ennyire be tudja takarítani. Hatvan év előtti értekezése óta Waltraud Seidel-Höppner, a berlini Tudományos Leibniz-Társaság tagja életművét Wil- helm Weitlingnek, valamint a Marx előtti szocializmus és kommunizmus más német és francia alakjainak szentelte. És most, mint opus ultimumot, közzéte- hette kétkötetes, 1866 oldalra rúgó Weitling-életrajzát. Bevezetőben, nem keve- sebb, mint 260 oldalon csupán fölhasznált forrásbázisait sorolja, jelenlegi lelőhe- lyeikkel; Weitling valamennyi nagy, kisebb és egészen kicsi publikációját, más nyelveken is (összesen több mint háromszáz cím); írásainak korabeli, későbbi és jelenlegi publikációit, nagy terjedelmű levelezését; a 70 közölt kép és ábra jegyzékét; fakszimiléket művei minden első kiadásának címlapjáról, köztük az Igazságosság Szövetsége statútumáéról; továbbá fényképeket a műben sze- replő fontosabb személyiségekről, nem utolsó sorban Weitling feleségéről, aki negyven évvel élte túl őt. Láthatjuk a Weitling-emléktáblákat és emlékhelye- ket is (a Berlin-Lichtenbergben található Weitlingstrassénak nincs köze a mi Weitlingünkhöz). Térképvázlaton követhetjük utazásait az USA államain keresz- tül (Európán át miért nem?). Követhetjük a vizsgálódásba bevont bel- és külföldi levéltári egységeket, forrásgyűjteményeket, enciklopédiákat; hivatalos és nem hivatalos jelentéseket; a két kontinensről gyűjtött sajtóhíradásokat; életrajzokat, monográfi ákat, különleges tanulmányokat, valamint a korabeli, későbbi és mai Weitling-irodalom alkotásait. Ha egy ilyen pompásan végiggondolt műből, amelyet joggal tekinthetünk a 19. századi szociálhistória egyik alapművének, valami mégis hiányzik, az Weitling életútjának időrendi táblázata, valamint a névmutatóban az előfordulás oldal- 1 Waltraud Seidel-Höppner: Wilhelm Weitling (1808–1871). Eine politische Biographie. 1-2 köt. Peter Lang Verlag, Frankfurt, 2014. 1866 old. E-Book-ként is (részletes adatok: http://dnb.dnb.de A „Demokratische Bewegungen in Mitteleuropa 1770–1850” nemzetközi kutatóhely kiadványsoro- zata, 47. köt. – Örömünkre szolgál, hogy a kitűnő életrajz Gerd Callesen barátunk közvetítésével hozzánk eljutott magas színvonalú ismertetését közölhetjük, annál inkább, mert Évkönyvünk több mint negyvenéves fennállása óta során az általunk közölt „Életutak” rovatában még nem került sor Weitling biográfi ai földolgozására. (Szerk. megj.) 6 TANULMÁNYOK számainak a jelölése, amely tovább növelhetné a kötet olvasóbarát jellegét. Ha a szerzőnő vaksághoz közeledő látóképessége megengedi, mindez egy feltehetően szükségessé váló második kiadásban pótolható lesz. Szeretnék elébe menni egy lehetséges szemrehányásnak. Itt nem egy törté- nelmi lomtár ajtaja tárul föl, hanem egy történész tett eleget legfontosabb kö- telességének: a problémamegoldás szándékával föl akarta tárni az igazságot a múlt egy fontos szeletéről, a jelen és a jövő érdekében. És a nagy tehetségű au- todidakta Weitling nem kevésbé szolgál rá egy ilyen méretű életrajzra, mint a magas iskolázottságú Hegel. Tőle ugyan Weitling semmit sem olvasott, ez azon- ban nem akadályozta meg abban, hogy a fi lozófust „ködősítőként” hiteltelenítse, minthogy hívei az eredetileg általánosan érthető kommunizmust – úgymond – csupán „elhegelizálták”. Ezt a kifejezést egyébként Engels is használta, még ha más értelemben is. Weitling egy Gerában született hajadon háztartási cseléd és a francia megszál- ló egységekben szolgáló tiszt törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot 1808. október 5-én Magdeburgban. Apja Napóleon oroszországi hadjáratában éle- tét vesztette. Négynapos korában a csecsemőt Wilhelm Christian Weitling néven, evangélikus szertartás szerint keresztelték meg. Mint később írta: „a legkeserűbb nyomorban” nevelődött föl, és további életében is túlnyomórészt ez volt az osz- tályrésze. „A nyomor iskolájában tanultunk meg olvasni és írni, és arra kénysze- rültünk, hogy eszerint tegyük le vizsgáinkat is.” Ezt nem panaszképpen, hanem öntudatosan írta le, hogy azután provokatív stílusban tegye föl a kérdést: „olyas- valaki, aki jólétben él, vajon képes a mi nyomorunkról értekezni? Aki a munkások helyzetéről pontosan akar írni, annak magának is munkássá kell lennie.” Elemi iskolái végeztével a szabómesterséget tanulta ki. Mesterlegényként vé- gigvándorolta az akkor még álmos Németországot. Végül 1835-ben Párizsba is eljutott, amely számára „a népek politikai gyűjtőpontja” volt. Akkoriban itt már több mint 15000 német kézműves segéd dolgozott, akik – más országokbeli társa- iktól eltérően – már „munkásnak”, „ouvrier”-nak nevezték magukat. Itt vették föl az előző évben német menekültek által alakított „Kiközösítettek Szövetségébe” (Bund der Geächteten), amely illegálisan működött, demokratikus, köztársasági és emberjogi szellemben. Amikor 1837-ben, ausztriai kitérő után visszatért Párizsba, a Szövetség tag- jainak egy része, akik a javak közös birtoklása elvének alapjára helyezkedtek, különválva létrehozták az ugyancsak illegális „Igazságosság Szövetsége” (Bund der Gerechtigkeit – a továbbiakban ISZ) nevű szervezetet. Ez a név került statú- tumuk címlapjára is. Ezzel szemben utóbb ellenség és barát egyaránt a téves „Iga- zak Szövetsége” (Bund der Gerechten) megnevezést használta rájuk – mindmáig. Seidel-Höppner most korrigálja a hibát, végig az eredeti nevet használja, amely az igazságos társadalom közös célját fejezi ki. Az ISZ központi vezetősége fölszólította híveit: fejtsék ki írásban is gondola- taikat a javak közös birtoklásának eszméjéről. Weitling – anélkül hogy ismerte volna Robert Owen vagy Étienne Cabet munkáit vagy akár a kommunizmus szót, TANULMÁNYOK 7 erre a felhívásra válaszul írta meg első munkáját, „Az emberiség, amilyen ma, és amilyennek a jövőben lennie kell” címmel. A szövetségi vezetés azután ezt az írást tartotta alkalmasnak arra, hogy kinyomassa, és névtelenül, kétezer példány- ban az ISZ programjaként terjessze. Tökéletlen, egyes részleteiben illúzórikus az a társadalomkép, amelyet Weitling egy „szociális forradalom” eredményeképpen („reménységetek a kardotokban van”) az ISZ számára kidolgozott. Mégis: ez a Máté evangéliuma (22/39) alapján kialakított program, a felebaráti szeretetre irá- nyuló intésnek megfelelő vagyonközösség, benne a javak emberiséget szolgáló megosztásának a tézise volt a lényeg. Marx, aki Engelshez hasonlóan nem ismer- te az eredeti statútum szövegét, úgy jellemezte az általuk 1847-ben Londonban megalakított Kommunisták Szövetségét, mint az 1836-os párizsi kezdeményezés folytatását, „még ha más néven is”. (Marx–Engels Werke, 14. köt. 493. o.) Ezzel tulajdonképpen fején találta a szöget. Végülis valóban Weitling volt a német mun- kás kommunizmus szellemi atyja. 1839 tavaszán Weitling a Rajnavidéken forradalmi röplapokat terjesztett és politikai dalszövegeket írt a Volksklänge (Népi harangszó) együttese számára. 1840 nyarán, a nagy sztrájkok idején étkezdét szervezett a sztrájkolóknak Párizs- ban, és támogató szolidaritási akciókat Németországban. Megrendelésre Svájc néhány városában helyi ISZ-közösségeket hozott létre. Ősztől pedig