Copyright: Krizsa Katalin, 2019. 04. 25. Mi volt a szerepük az igeképzőknek, amikor még nem is voltak ragozó nyelvek? A J, L, R hangok szókezdő (vagyis gyökkezdő) helyzetben I. rész: A szókezdő J magyar gyökszavai Mi az a J tulajdonképpen? Egy őshang. Egy mássalhangzó? Nem igazán, mert ez az i/J változó hang, amit gyakran ejtünk J-nek akkor is, ha i-nek van írva. Kétarcú marad az immár ragozó nyelvekben is, a gyökszóra csatlakozva: ha melléknév képző, akkor i – ha pedig igeképző, akkor J. 1. A magyarban van külön i és J betű, bár a beszédben az i is gyakran J-nek hangzik. De vigyázzunk! Az Ly-nal írt szavaink nem a J, hanem az L rokonságába tartoznak. Az Ly kiejtése ugyanis más: magasabb és ’élénkebb’, mint a mélyen ejtett, nyugodt J hang. S ezt a különbséget a budapesti születésű magyarok is (de igen!) hallják és hallatják. J-vel kezdődő magyar gyökszót, mint látni fogjuk, nagyon keveset találunk. És Ly-nal kezdődőt? Azt már csak egyet: lyuk. 2. A finnben van külön i és J betű is, de az i, a beszédben itt is gyakran J-nek hangzik. 3. A héber iráskultúra mind a mai napig felmutatja az i/J kettősségét – hiszen egyetlen betűvel jelőli. Igaz tehát, hogy a ma is (ma ismét) pontozatlan héber írásban nincsenek magánhangzók? Nem igaz! O/U/W triászuk is van, ami együtt jelőli e két magánhangzót + a belőlük továbbfejlődőtt W mássalhangzót is. (Tehát azt állítani, hogy nincsenek magánhangzók, nem puszta tévedés, hanem megtévesztés). Az A-Á / E-É hang jelölése is megoldott a héberben – az volt már a régmúltban is – amit a pontozatlan írás is képes feltüntetni. Ez ugyan bonyolultabb írástechnikai probléma (szintén betűjellel oldják meg)... de erre most nem térünk ki. Az indulatszavakat, amik a beszédünk legősibb elemei – még nem tekintjük valódi szavaknak. További megjegyzés: amit dőlt betűvel írunk, az biztosan nem rokonszava a magyar szónak. Az egy-mássalhangzós xJ gyöknek 3 magyar gyökszava van A Á E É I O Ö U Ü F voj-voj! = ajjaj! üjö = éj, -szaka jouszi = (kéz)íj úsi = új H ój! = jaj! ajjaj! é(j)fa= sötétség ajȧ = rag.madár ója!=ojjaj! ajál=kos, szarvas M aj! indulatszó éj é(j)fo = hol? íj! fáj, íj ój! új zsákmány F harrasz=áhitatos pudottá=le- kiejt H hȧred =ájtatos ijet = (ki)betűz M ájtatos I. félő (ki)ejt F ovi = ajtó pelesztyé = megijeszt elpárologtatta = א H ajen = betekintett pl.könyvbe ijed M ajtó (meg)ijed ’elpárolog’ F húli = ajak, tréfa szormi= (kéz)ujj rag.madár hacot = ’feles’ uján=kiegyensúlyozott =א H ajá M ajak, Ajka? éjfél összetett szó ujj rátámaszkodik F taintua = elájul üjö = éjjel hiha = ruhaujj 1 kos, szarvas é(j)fa = sötétség sȧrwul =ruhaujj=א H ajál M ájul elejtett vad éjjel ruha-ujj F lȧhja = ajándék aj-aj, hüj-hüj riemu=ujjongás H ájin = forrás cohel = ujjong M ajándék ejnye! ujjong F ehdottá = ajánl H hacaá = ajánlás M ajánl F viritté = felajz üjö = éj, -szaka okszasztá = ojt, szemez H dorech = felajz lȧjla = éjszaka ájit=keselyű, okec=tüske M ajz íjat éjszaka ojt, beolt beleszúr A Tótfalusi etimológiai szótár szerint (TE): Éj: alkonytól virradatig. Származékai: éji, éjjel, éjjeli. Finnugor: osztják ej, észt öö, lapp jijj (éjszaka). Ma inkább irodalmi szó, a köznyelvben éjszaka – illetve az eredetileg időhatározói éjjel használatos, ami ugyanúgy lett főnév, mint a reggel és a nappal. Íj: nyíl kilövésére való meghajlított, húrral ellátott rugalmas fa. Bizonytalan eredetű szó. Talán uráli: finn jousi, osztják jógel, mordvin jonks, szamojéd jinta (íj). A szó régi adatai sokáig magas hangrendűek voltak. Az íj kezdetben puszta í volt, ragos formákban: íak, íat, íel lépett be a j mint hiátustöltő, majd átvonódott a tőbe. Más hiátustöltő volt a v, az így keletkezett ív, ami idővel külön jelentést nyert, és továbbvitte a magas hangrendű tővet is (lásd ív). Új: nemrég született, keletkezett, készült / új kolléga, új korszak, új örömöknek néz elébe. Származékai: újság, újonnan, újabban, újul, újít, újítás, újságol, újráz, (meg)újhodik. A finnugor korból: cseremisz uu, mordvin od, észt uue (új). Lásd még újfent, vadonatúj. Ájtatos: imába merült, hitbuzgó, kegyes / szenteskedő / ájtatos manó (imádkozó sáska). Az ájtatosság katolikus szertartás (pl. litánia) – az áhítatos (lásd áhít) alakváltozata. Kezdetben lehetett egy áítatos alak, ez egyfelől hiátustöltő h hangot kapott, másfelől í eleme j-vé alakult. Ajtó: ház vagy szoba bejáratának nyílászárója. Egy ajt (nyit) ige melléknévi igeneve, tehát nyitó, nyíló. Az alapszó vagy a finnugor: aj (nyílás)-ból (lásd ajak) keletkezett a magyarban, vagy egy ilyen értelmű finnugor ige (finn avata, osztják ájeta) szabályos származéka. Ajak: a száj külső, vékony bőrrel borított szegélye. Az elavult aj (nyílás, hézag) kicsinyítő -k képzős származéka. Az aj finnugor eredetű szó: cseremisz aj, osztják oj (nyílás, zsák szája). Más származékai: ajtó, ajz. Ájul: eszméletét veszti, elalél. Származékai: elájul, ájuldozik, ájulás. A szájtátást festő á hangból alakult ki, először talán ául alakban, amely hiátustöltő j-t kapott. Legkorábbi jelentése bámul volt az eszméletlennek éppúgy leesik az álla, tátva marad a szája, mint a bámészkodónak. Ajka: (Krizsa: A Wikipedián sincs etimológiaként elfogadható adat.) Ajándék: ellenérték nélkül, kedvességből adott. Régebben volt ajándok is. Az ajánl igéből alakult deverbális (igéből való) -dék főnévképzővel (mint nyiladék, váladék). Ajánl: javasol, rábíz. Származékai: ajánlás, ajánlat, ajánlatos, ajánló, ajánlkozik. Régi szavunk (első adata a 14. sz.-ból való), ám eredete ismeretlen. Ajz: meg-, feszít / felszít, felkorbácsol. Az elavult aj (nyílás, hézag) igeképzős formája, eredetéről lásd: ajak. A mai jelentésekhez az íj (nyíl) felajzása révén jutunk. Mint Vörösmartynál olvassuk: A vadász ül hosszu méla lesben, / Vár felajzott nyílra gyors vadat… Alig hihető, hogy egy vadász hosszú ideig lövésre feszített íjjal várakozik. S a vers is nyilat mond! A felajzás azt jelentette, hogy a nyíl végén lévő kis hasítékot, az ajt a húrra illesztették, a húrt viszont csak a lövés pillanatában feszítették ki. Az eredeti jelentés később elhomályosult, s akkor 2 már az igét egy mozzanattal későbbre értették. Innen az ajz mai (íjat, hangszeren húrt felajz) – és az átvitt jelentései is: felajzza a kedélyeket, a kíváncsiságot, hangulatot (feszültséget kelt) és az ajzószer (sportban). Ejt: esni enged / harcban leterít. Származékai: ejtés, ejtőzik (evés után pihen: ‘elejti magát’). Az esik ige származéka műveltető t képzővel. A szótőben végbement s j közbenső állomása egy olyan h-féle hang lehetett, ami az ihlet-ben hangzik. Hasonló a feslik-fejt igepár. Éjfél: az éjszaka közepe, éjjeli 12 óra. Az éj + fél (1/2) szavak összetétele. Eredetileg alighanem birtokos szókapcsolat volt: éj fele, ebből éjfele (sok régi írásos adattal), majd éjfél. Hasonló elemekből állnak a finnugor és szláv nyelvek megfelelő szavai, pl. finn puoliyö, orosz poljnocs, tkp. fél-éj. Ejnye! file:///C:/Users/rachel/Downloads/TAMOP-4_2_5-09_Etimologiai_szotar%20(1).pdf [1604] Összetett szó, előtagja az ej indulatszó, utótagja a ne (nesze) figyelemfelhívó szó. Ált. az ej helyett használható, további funkciója pedig a csodálkozás, helytelenítés, bosszúság kifejezése. Éjszaka: alkonytól virradatig. Az éj származéka, eredetibb formájában éjtszaka, ahol a t locativusi rag, a második elem pedig a szak (darab, szakasz)-ból való. Eredeti jelentése időhatározói volt: az éj szakadtáig, egész éjjel, utóbb lett főnévvé, akárcsak az éjjel. A főleg tájnyelvi éccaka ejtés a korábbi éjtszaka hasonulásos formája. Ijed, ijeszt: megriaszt. Származékok: ijesztget, ijedős, ijedség. Ismeretlen eredetű szócsalád. Ily- en: ehhez hasonló. Az ez mutató névmás e tövének i változatából jött létre -l ablativusi raggal, amely palatalizálódott (l ly). Eredeti jelentése melléknév és határozószói volt: ennyire. Oly-an: ahhoz hasonló / annyira. Származékai: olyan, olyas, olykor. Az az mutató névmás eredetibb o tövéből ered -l ablativusi raggal, ami palatalizálódott (l ly). Lásd még oda, onnan, óta, ott, úgy. Ojt helyett olt: más növény hajtását beillesztve nemesít / betegség elleni beolt. Származék: oltvány. Vitatott eredetű szó. Alighanem ugor kori: vogul alt- (hozzáköt), osztják alta (hozzátold). A -t műveltető képző, s lehet, hogy már az ugor kortól. Ugyanerről a tőről fakad az alkot ige is. Mások szerint az olt az ősi avik (behatol) av- tövének műveltető képzős származéka avt aut ót hangfejlődéssel, s a mai szóalak l-je utólagosan került be (mint boldog, hold, oltalom) A tájnyelvi ojt egy ideig a köznyelvben is élt, hogy segítse a megkülönböztetést a (tüzet) olt igétől. Ujj: a kéz vagy láb 5-5 mozgékony nyúlványa. Származékai: ujjnyi, ujjacska. Az uráli korból: vogul tul, osztják tui, szamojéd taje(da) (ujj, karikagyűrű). Ezekből bonyolult, de biztos levezetéssel jutunk el ősibb uj szavunkig, amely magánhangzó-közi helyzetben lett ujj: ujam ujjam ujj. Ruha, kabát-ujj: kart fedő csőszerű része. Vitatott eredetű szó. Valószínűleg uráli örökség: osztják tiit, zürjén szoi, cseremisz soks, lapp suajj, szamojéd tijja (kar, ruhaujj). Az uráli alapforma *szoja lehetett, ebből vezethető le a korábbi magyar uj alak, amely magánhangzó-közi helyzetben lett: ujak ujjak ujj. Kevésbé valószínű, hogy az azonos lenne az ujj szóval a kézujj és a ruhaujj némi alaki hasonlósága alapján. Ujjong: hangos kiáltozással / féktelenül örvend. A jókedvet kifejező uj(j), ujjé indulatszóból – az -ng igeképző gyakorító, mint a lázong, szállong-nál. Az egy-mássalhangzós Jx gyök magyar gyökszavai A Á E É I O Ö U Ü F já=igen idegen szó hüve=jó, erény szép, illő tov = jó= א H kén = igen, jó jae M ja németből szleng jé! indulatszó jó F tulla = jön jön=א (H bá, bȧá (hn, nn 3 M jő TE: Ja: igen / hirtelen ráeszmélés: ó igen! / ja persze! A német ja (igen) átvétele. Jó: rendeltetésének, kívánalmainknak megfelelő / kellemes, kedvünkre való / erkölcsi, társadalmi követelményeinknek megfelelő: a jó útra tér, jó modora van / gyengéd, kedvünkre tevő / nagyon: jó sok pénzt kapott. Főnévként valakinek az érdeke, haszna, előnye: a javadat akarom. Származékai: jóság, jóságos, jobbulás, jobbára, jócskán, javul, javít, javíthatatlan, javában. Az ugor korból: vogul jomasz, osztják jam (jó). Az átvett, kikövetkeztetett ugor alak *java vagy *jova lehetett. Az előbbi vezetett a főnévi jó-java tővekhez, az utóbbiból az egytövű szóra valló jók, jót, jól alakok.