Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola Modern kori Program Vukman Péter Moszkvától Londonig Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején (1948-1953) Témavezető: Prof. Dr. A. Sajti Enikő, DSc. egyetemi tanár Előszó Dolgozatunk a jugoszláv-brit államközi kapcsolatokkal foglalkozik a szovjet-jugoszláv konfliktus 1948 és 1953 közti időszakában. Elemzésünk azonban túllépi a szűken vett kétoldalú kapcsolatok történetét – nagy hangsúlyt fektettünk a brit diplomácia Kelet-Közép-Európára, köztük Magyarországra vonatkozó nézeteinek, törekvéseinek vizsgálatára is. A konfliktus a hidegháborús dichotómia alapvetően nem várt következménye volt. Tito hallatlan büszkesége és a már Sztálint is irritáló követelései 1948-ra végleg kiváltották a szovjet pártfőtitkár ellenkezését. A hidegháború eszkalálódása Moszkva hatalmi törekvései miatt ugyanis megkövetelte, hogy a szovjet tábor monolit egészként lépjen fel. A magát világháborús kis győztesnek tartó Tito független hatalmi ambíciói ebbe már nem illettek bele. Miután Jugoszláviát kizárták a szovjet táborból, fordulat következett be a jugoszláv külpolitikában. Miközben megromlott Jugoszlávia és a népi demokráciák kapcsolata, Tito fokozatosan a Nyugathoz közeledett. Így, bár a II. világháborút követően szinte nullára redukálódtak a jugoszláv-nyugati kapcsolatok, az 1950-es évek elejétől ezek újbóli megélénkülését tapasztaljuk. Az Olvasóban felmerülhet a kérdés, miért Nagy-Britannia és Jugoszlávia külkapcsolatával és nem az Egyesült Államok és Jugoszlávia közti relációval foglalkozunk? A kérdésre kettős választ adhatunk. Egyrészt igaz, hogy a II. világháborúból a győztes Nagy-Britannia jelentősen meggyengülve került ki és végleg át kellett adnia a vezető szerepet az Egyesült Államoknak, a Balkán-félszigeten tényleges ismerettel a brit diplomaták rendelkeztek. Több esetben az Egyesült Államok is elfogadta a brit javaslatokat. A kérdésre adott másik válaszunk teljesen gyakorlati szempontot takar. Amíg az amerikai-jugoszláv kapcsolatok alakulásáról több átfogó monográfia látott napvilágot, a brit-jugoszláv kapcsolatokról a résztanulmányok mellett mindössze egy monográfia jelent meg. Az is csak 1949-ig, „Tito felszínen tartásának” megfogalmazásáig vizsgálja a két ország kapcsolatát. Arról pedig, hogy a brit diplomácia miként látta Jugoszlávia és a kelet- európai népi demokráciák, köztük Magyarország kapcsolatát, nem született átfogó monográfia. Dolgozatunk címében két városnév szerepel: Moszkva és London. A két városnév szimbolikus jelentőséggel is bír. Tito számára Moszkva jelentette a kommunizmus központját, ahová azonban 1948 februárjában Sztálin egyértelmű felszólítására sem ment el. London ezzel szemben a kapitalizmus egyik fellegvára, ahová 1953 márciusában, pár nappal Sztálin halála után a brit kormány meghívására Tito fontosnak tartotta ellátogatni. Személyes presztízsnek tekintette, hogy Churchill Londonba hívta. A két városnév és a két évszám ki is jelöli azt a keretet, amelyen 1 belül vizsgálódásunkat folytatjuk. Mivel azonban a történelemben csak meglehetősen ritkán adódik két olyan évszám, ami minden előzmény nélkül valami gyökeresen új kezdetét jelenti, ezért elemzéseinket a II. világháború utáni, illetve az 1953-1955 közti jugoszláv külpolitikára is kiterjesztjük. A háttér rövid felvázolása után dolgozatunkban megkíséreljük összegyűjteni azokat az okokat, amelyek a szovjet-jugoszláv konfliktus kitöréséhez vezettek és ismertetjük az ezzel kapcsolatos kurrens történészi álláspontokat. A konfliktus okainak feltárását követően arra kívánunk választ kapni, hogy miként észlelte a brit diplomácia a konfliktusra utaló jeleket, az ellentétek eszkalálódásának fázisait és ennek következtében miként érlelődött meg a felelős döntéshozókban Jugoszlávia felszínen tartásának gondolata. A következő nagy tematikus egységben e segítségnyújtás módozatait vizsgáljuk, röviden kitérve annak gazdasági vetületére, majd részletesebben tárgyalva az idegháború különböző vetületeit (határincidensek, csatlós csapatmozgások, a katonai támadás lehetősége, Jugoszlávia katonai megsegítése és beillesztése a nyugati védelmi tervekbe). Végül kitérünk Tito 1953-as angliai látogatására, annak hátterére és a megbeszélések legfontosabb hozadékaira. Mivel egyetlen történelmi folyamatot sem lehet a nemzetközi kontextusból kiemelten vizsgálni, ezért a szovjet-jugoszláv konfliktust is a hidegháború keretében mutatjuk be. A Jugoszlávia elleni gazdasági és politikai nyomásgyakorlás folyamatában fontos szerepet töltöttek be a kelet-európai népi demokráciák. Ezért a jugoszláv-szovjet csatlós kapcsolatok fontos résztémáját jelentik dolgozatunknak. Különösen igaz ez a jugoszláv-magyar kétoldalú kapcsolatok alakulására és az azzal kapcsolatos brit diplomáciai észrevételekre. Az általunk vizsgált intervallumban Nagy-Britannia külpolitikája szoros, de nem egyirányú együttműködésben alakult az Egyesült Államokéval, ezért erre dolgozatunkban is több helyen utalást tettünk. Dolgozatunk témáját elsősorban levéltári forrásokra támaszkodva kívánjuk bemutatni. A téma jellegéből adódóan elsősorban a brit külügyminisztérium különböző irataira támaszkodunk. Többek között nagykövetségi és egyéb külképviseleti táviratok, levelek, külügyminisztériumi emlékeztetők (aide-memoire), összefoglalások, elemzések és kimenő táviratok felhasználásával. A gazdasági témákhoz emellett felhasználtuk a brit gazdasági minisztériumok iratait, a katonai jellegű fejezeteknél pedig a hadügyminisztérium és a védelmi minisztérium különböző iratainak áttekintésével árnyaltuk a képet. A brit források mellett a megíráshoz amerikai külügyi iratokat is felhasználtunk, és magyar levéltári forrásokkal is árnyaltuk a képet. Nehézséget okozott azonban, hogy a kommunista hatalomátvételt követően Magyarország diplomáciai testülete nem éppen kedvező átalakuláson esett át. A hidegháborús szembenállás következményeként pedig jelentősen csökkent a londoni követség informálódási köre. Így a Jugoszláviával kapcsolatos brit politika formálódásáról szinte alig rendelkezünk megfelelő londoni magyar követségi iratokkal. 2 Amellett, hogy az előszó minden esetben röviden felvázolja a kézben tartott olvasmány témáját és ezáltal megpróbálja felkelteni az Olvasó érdeklődését, arra is lehetőséget nyújt, hogy röviden foglalkozzunk azokkal a kérdésekkel, amiket az értő Olvasó esetleg hiányosságként fogna fel. Mi is így teszünk. Mivel dolgozatunk elsősorban a brit-jugoszláv kapcsolatokat, azon belül is az államközi kapcsolatokat vizsgálja, ezért, mint már utaltunk rá, elsősorban brit külügyi iratokra támaszkodik. Ahol azonban lehetőségünk nyílt rá, ott más jellegű levéltári források bevonásával próbáltuk árnyalni a képet. A levéltári hivatkozásokat vizsgálva az olvasónak az is feltűnhet, hogy gazdasági és katonai témákban is viszonylag sok a brit külügyi iratokra történő hivatkozás. Ennek amellett, hogy egy országot a külügyminisztérium képvisel a külvilág felé, kettős oka van. Egyrészt a brit külügyminisztérium a többi minisztériumhoz képest sem elenyésző szerepet töltött be. Másrészt a brit levéltári iratrendezésnek köszönhetően a külügyi álláspont mellett szinte minden esetben megtalálhatóak a vonatkozó egyéb minisztériumi iratok, ami nagyban megkönnyítette levéltári kutatómunkánkat. Való igaz, hogy dolgozatunk mindössze 5-6 év eseményeit öleli fel, a terjedelmi korlátok azonban így sem tették lehetővé, hogy minden kérdéssel foglalkozzunk. Ezért dolgozatunkban mellőztük a jugoszláv belpolitika és gazdaságpolitika fejleményeit, azokra csak annyiban tértünk ki, amennyiben az elengedhetetlen a külpolitika megismeréséhez. A külpolitikában a hangsúlyt pedig a nyugati-jugoszláv közeledésre helyeztük, így több egyébként fontos kérdés, mint például Trieszt vagy a balkáni közeledés ennek megfelelő súllyal szerepel munkánkban. A nyugati nagyhatalmak közül pedig elsősorban az Egyesült Államokhoz viszonyítva vizsgáljuk Nagy-Britannia jugoszláv politikájának alakulását. Franciaországgal azonban annak ellenére kevésbé foglalkozunk, hogy részt vettek a háromhatalmi tárgyalásokon. A követendő nyugati politika kialakításában, a Jugoszláviának nyújtott segélyezésben ugyanis a terhek nagy részét az előbbi két állam viselte, Franciaországra csak minimális szerep háramlott. Maguk a britek is több esetben inkább zavarónak tartották jelenlétüket. A felhasznált szakirodalom a magyar mellett zömmel angol és német nyelvű. Ez a szerző idegennyelv-ismeretét tükrözi. Törekedtünk azonban arra, hogy ahol lehetséges, a legfrissebb szerb és horvát szakirodalmi álláspontot is megismertessük az Olvasóval. Ezt nagyban megkönnyítette, hogy számos szerb és horvát történész témánkkal kapcsolatos kutatási eredményei monográfiák és szaktanulmányok formájában már világnyelveken, a legtöbb esetben angolul is elérhető. A dolgozat nem készülhetett volna el a Magyar Állami Ösztöndíj Bizottság Magyar Állami Eötvös Ösztöndíja nélkül, amely lehetővé tette számunkra, hogy 2007. augusztus-október között három hónapos londoni levéltári kutatómunkán vegyünk részt és összegyűjtsük a dolgozat megírásához szükséges forrásokat. A dolgozat megírását segítette az a szellemi műhely is, amely három év ösztöndíjas hallgatójaként körülvett minket a Szegedi Tudományegyetem 3 Történettudományi Doktori Iskolájában, a Modern kori Programban. További elmélyült könyvtári és levéltári kutatómunkára és a fenti szellemi műhelyben történő tevékenységre adott lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara részünkre 2008-2009-ben biztosított egy éves predoktori ösztöndíja. 4 Historiográfiai