Gesta XVII/1 (2018), 52–90. GESTA MŰHELY „HALÁL A HÓBAN” – EGY KUDARCBA FULLADT TÖRÖK TÁMADÓ HADMŰVELET A KAUKÁZUSONTÚLI TÉRSÉGBEN A 1914–1915-ÖS ÉV TELÉN: A SARIKAMIŞI CSATA* (Függelék: Visszapillantás és kitekintés I–IV.) Szlávik Gábor Tibor Miskolci Egyetem BTK, Ókortörténeti, Muzeológiai és Művelődéstörténeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros; [email protected]/[email protected] Bevezetés Bár komoly szükség lett volna további, vezérkari szinten kiképzett német tisztekre a kaukázusi A Központi hatalmak oldalán hadba lépő Oszmán hadszíntéren meginduló harcok során, újabb tisztek Birodalom szárazföldi haderejének első nagy küldésére nem volt lehetőség. Még átvezénylésekre támadására a kaukázusontúli térségben került sor, sem. Az I. Világháborúba való török belépést még az 1914–1915-ös év telén. A török offenzíva követően ugyanis megszakadt a Központi hatalmak elsődleges célja az 1877–1878 között megvívott államterületeivel való vasúti – és tengeri – össze- (tizedik) török–orosz háborúban elveszített köttetés. Az isztambuli székhelyű német katonai területek visszafoglalása volt. A tervezettnél misszió ezért csak a helyben rendelkezésére álló korábban indított, a keleti fronton küzdő német és állomány keretein belül gondolkodhatott. Csak osztrák–magyar erők tehermentesítésére szolgáló azokra, az 1913. évi török–német katonai szerződés támadást siker esetén tovább akarták fejleszteni értelmében az oszmán hadsereg tagjaivá lett német Baku irányába. Bár az offenzívát a német vezérkari tisztekre számíthattak, akiket – tényleges Nagyvezérkar kérésére indították, a kaukázusontúli szolgálattételre, ám lényegében katonai tanácsadó- térségben állomásozó cári haderő ellen intézett téli ként – már korábban a Harmadik Oszmán Hadsereg török támadás megindulásától kezdve már az területére, a Kaukázusontúli térségbe vezényeltek. oszmán állam első emberének, a hadisikerekre 1914 őszén a Harmadik Oszmán Hadsereg vágyó Enver pasának saját háborúja volt. A vezérkari főnöke, az emlékirat író Felix Guse is haditerveket is Enver egyik közeli barátja és ezek közé tartozott. [4] Két kivételtől (az Enver bizalmasa, Hafız Hakkı bej, alezredes, majd a pasa bizalmasának, és mindenkori tervei feltétlen Harmadik Oszmán Hadsereg X. hadtestének új támogatójának számító Friedrich Bronsart von parancsnokaként ezredes, dolgozta ki. [2] Az Schellendorf, valamint Otto von Feldmann Oszmán Birodalomba küldött, isztambuli székhelyű személyétől) eltekintve, a kaukázusontúli frontra német katonai misszió tagjai csak csekély szerepet küldött kis számú német katonai tanácsadó a játszottak ennek a hadműveletnek a tervezésében. hadműveletek tényleges vezetésére sem igen (A törökországi német katonai misszió vezetője, gyakorolhatott érdemleges hatást. A háborúnak ez a Otto Liman von Sanders kezdettől fogva ellenezte, szakasza, az első fázisában Sarıkamış városának, míg az oszmán hadsereg de facto vezérkari főnöke, majd Kars erődjének és városának elfoglalását célul Friedrich Bronsart von Schellendorf – a német kitűző offenzív hadművelet ezért alapvetően a török Nagyvezérkar és Enver pasa szándékainak megfele- vezérkar háborúja volt. [5] Ennek megfelelően a lően – mindvégig támogatta a kaukázusontúli kellően elő nem készített és rosszul vezetett, nehéz térségben állomásozó cári csapatok ellen indított, terepen és kedvezőtlen időjárási viszonyok téli török támadás gondolatát.) [3] Mivel kevesen közepette kibontakoztatott támadás hatalmas voltak, az Oszmán Birodalomba küldött, isztambuli véráldozattal járt. A vereséget követő visszavonulás székhelyű német katonai misszió tagjai ugyancsak pedig mindinkább katasztrófává fajult. A téli csekély szerepet játszhattak a Sarıkamış–Kars ruházat és a kellő mértékű élelmezés hiányában a főirányban meginduló hadművelet irányításában is. Harmadik Oszmán Hadsereg több tízezer katonája 52 Szávik G. T., Gesta XVII/1 (2018), 52–90. fagyott meg Sarıkamış térségében, miután a várost oroszországi partra szállás része volt1), a kauká- övező fennsíkon, és a város körül húzódó magas- zusontúli térségben került sor a török–német hegységben beköszöntött az 1914–1915-ös év katonai együttműködés hatékonyságának már szokatlanul kemény tele. [6] A tomboló hóviharban háborús körülmények között történő kipróbálására. vagy a szűnni nem akaró, három, de akár hét napon Közkeletű vélekedés szerint a Kaukázusontúli át is tartó havazásban, valamint az ezekhez társuló hadszíntéren vívott küzdelem első szakasza Enver mínusz 25–30 Celsius-fokos, de olykor a mínusz 40 pasa saját háborúja volt, aki a német hadvezetés Celsius-fokot is elérő hidegben, végül csaknem egy szándékai ellenére indított offenzívát, előtte pedig teljes hadsereg veszett oda, és ezt nemzeti az isztambuli német katonai missziót vezető tisztek tragédiaként élte meg a török közvélemény. A tanácsaival ellentétesen tervezte meg a had- veszteség valós mértékét mutatja, hogy a ma élő műveletet. A török–német katonai együtt-működés törökök körében is sarıkamışi tragédia (Sarıkamış tükrében szemlélve ezt a dolgot, így erről nem lenne faciası) néven őrizte meg a kollektív emlékezet a sok mondanivalónk. A valóság azonban ettől Harmadik Oszmán Hadsereg hadra fogható erőinek némileg eltérő képet mutatott. szinte teljes megsemmisülésével végződő (1914. december 22. és 1915. január 17. között megvívott) Az előzmények: az Erzurum irányába indított sarıkamışi csatát. orosz támadás A Kaukázusontúl térségében vívott harcok2 azzal * kezdődtek, hogy 1914. november 2-án hajnalban,3 egy nappal a cári kormány hivatalos hadüzenetének Nem sokkal a német vezetés alá került Oszmán Isztambulba való megérkezése előtt, a már koráb- Flotta a fekete-tengeri orosz kikötők ellen intézett, ban a határ közelében koncentrált orosz erők4 rajtaütésszerű támadása után (amely egy tervbe vett, átlépték a török–orosz határt, és gyors támadást ám végül még a tervezés stádiumában elvetett dél- indítottak Eleşkirt, illetve Horasan– Köprüköy– * Jelen tanulmány alapjául egy korábbi konferencia-előadásom Leipzig 1940; továbbiakban Guse, Kaukasusfront (1940). szolgált. Vetített képanyaggal kísért előadásom 2015. december Néhány további, a kaukázusontúli térségben az 1914–1915. év 2-án hangzott el Miskolcon, a ME-BTK Történettudományi telén folytatott orosz–török támadások vagy védelmi harcok Intézete által rendezett I. világháborús emlékkonferencia-sorozat egyes epizódjaira is kitérő, vagy azokat esetenként részeként. Az emlékkonferencia-sorozat második része az alábbi részletesebben is bemutató hadtörténeti munkára lentebb címet viselte: „Égi lovagok, gépszörnyek, sárkatonák„. hivatkozom, ill. utalok. (Megrendezésére ismét magam vállalkoztam, ezúttal azonban 3 Az orosz csapatok november 1-jéről november 2-ra virradó már kollégám, Dr. habil. Tózsa Rigó Attila – akkor egyetemi éjszaka hagyták el megindulási körzeteiket, és november 2-án, adjunktus, jelenleg – egyetemi docens úr is komoly segítséget hajnalban lépték át az orosz–török határt. Vö. Allen–Muratoff nyújtott a konferencia lebonyolításában, illetve szervezésében.) (1953), 244: „At dawn on 2 November”. Itt közölt tanulmányom egyben egy hamarosan megjelentetni 4 Az 1877–1878. évi (tizedik) orosz–török háborút követően kívánt könyv része is. Már elkészült munkám az alábbi címet megszerzett, majd az 1878. július 13-án aláírt Berlini Szerződés viseli: Sas és félhold: német katonai tanácsadók és harcoló alapján zömmel Oroszország birtokában maradt kaukázusontúli német egységek az Oszmán Birodalom frontjain (1914–1918). területeken jelentős erőket állomásoztatott a cári kormányzat. 1 Ez utóbbihoz l. Wolfdieter Bihl, Das im Herbst 1914 geplante 1914 augusztusában három hadtest és egy reguláris Schwarzmeer-Unternehmen der Mittelmächte, Jahrbücher für lovashadosztály tartozott a Kaukázusi hadsereg (Кавказскaя Geschichte Osteuropas, [N. F.] Bd. 14, H. 3 (September 1966), армия) állományába. Az 1914 júliusában létrehozott Kaukázusi 362–366. hadsereghez számos határőr alakulat és több irreguláris kozák 2 A kaukázusontúli térségben folytatott egyes hadműveletek, ill. egység is járult: l. küln. Allen–Muratoff (1953), 240–242 sk (a hadműveleti fázisok többnyire részletes elemzését adva l. küln. határ közelében koncentrált orosz erők létszámához és ezekhez W. E. D. Allen – P. Muratoff, Caucasian Battlefields: A díszlokációjához). A kortársak becslése szerint a kaukázusontúli History of Wars on the Turco-Caucasian Border, 1828–1921, térségben állomásozó orosz csapatok együttes ereje 1914 őszén Cambridge 2010 (1953); 221–497 skk (Book IV.: The Caucasian legkevesebb 70 000 fő (így Larcher, La guerre turque /1926/, Campaigns of World War I, 1914–18); 221 skk; a továbbiakban 375–377.), de legfeljebb 90 000 kombattáns katona lehetett. Ez Allen–Muratoff (1953), valamint M. Larcher, La guerre turque utóbbi számadathoz l. Guse, Die Kaukasusfront (1940), 28. dans la guerre mondiale, Paris 1926; a továbbiakban Larcher, La – Itt jegyezném meg, hogy az orosz hadtestek csak két gyalogos guerre turque (1926); küln. 69 skk. és passim. Az események hadosztályból álltak, s nem háromból, mint az ekkor már cselekvő részeseként mutatja be a Kaukázusontúli fronton szokásos szervezeti forma volt az oszmán hadsereg hadrendjén végbement harci cselekményeket, így az 1914–1915. év telén belül. Ezzel együtt a legalább 12 000 főből álló, de akár 16 000 folyó harcokat is a porosz hadsereg őrnagya, F. Guse, aki – az katonát is számláló orosz hadtestek jelentősen erősebbek voltak oszmán hadseregbe átvett német katonatisztként (török az oszmán hadtesteknél: vö. Larcher, La guerre turque (1926), alezredesként, majd