A trianoni békediktátum ratifikációja külföldön A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 24. A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM RATIFIKÁCIÓJA KÜLFÖLDÖN SZERKESZTETTE: ILLIK PÉTER – VIZI LÁSZLÓ TAMÁS Magyarságkutató Intézet Budapest, 2021 Lektorálta: Szatmári Péter Nyelvi lektor: Ferenczi Gábor, Katona József Álmos, Rási Szilvia A szerkesztők munkatársa: Mayer-Schmidt Rita A borítón szereplő térkép Csüllög Gábor munkája Az MKI szerkesztőbizottsága: Vizi László Tamás (elnök), Fehér Bence, Katona József Álmos, Kovács Attila, Pomozi Péter, Virág István A kötet megjelenését az EMMI támogatta. © Szerzők, 2021 © Szerkesztők, 2021 ISBN 978-615-6117-31-1 ISSN 2677-0261 TARTALOM Illik Péter – Vizi László Tamás: A trianoni békediktátum külföldi ratifikációinak tipológiája..........................................7 Telkesi Tamara: A trianoni béke ratifikálása a brit parlamentben ..........13 Majoros István: A trianoni szerződés francia ratifikálása .................73 Hamerli Petra: A trianoni békeszerződés olasz ratifikálása................91 Andrej Tóth: A trianoni békeszerződés ratifikációja Csehszlovákiában (1921. január/március) ..........................................101 Tefner Zoltán: Miért nem ratifikálta Lengyelország a trianoni békeszerződést? ................................................137 Papp Árpád: „Reményeink meghiúsultak, hitünk pedig hiábavaló volt” Adalékok a trianoni szerződés délszláv becikkelyezéséhez és baranyai eseményeihez ..................................................169 Vizi László Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között 1921-ben megkötött békeszerződés .........................203 A kötet szerzői ....................................................223 A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM KÜLFÖLDI RATIFIKÁCIÓINAK TIPOLÓGIÁJA ILLIK PÉTER – VIZI LÁSZLÓ TAMÁS A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM KÜLFÖLDI RATIFIKÁCIÓINAK TIPOLÓGIÁJA A legtöbb esetben egy tanulmánykötet bevezető írásában a szerkesztők az olva- só figyelmébe ajánlják a kötetet, s ismertetik az egyes dolgozatok tartalmát. Mi- vel azonban ezen kötet szerkesztése számos izgalmas, az olvasó érdeklődésére is számot tartó problémát vetett fel, ezért jelen bevezetés egy problémaközpontú reflexió, amely a kötet kulisszatitkaiba, a szerkesztők, a lektor és a szerzők di- lemmáiba enged betekintést. Jelen kötet célja az volt, hogy a teljesség igényével áttekintse az egyes államok- nak a trianoni békediktátumot ratifikáló eljárásait. Technikai okokból végül még- is kimaradt a román folyamatot bemutató írás. Ráadásul már a kötet és a benne olvasható tanulmányok címe felvetette az első kérdést. Egyre gyakrabban hasz- nált kifejezés ugyanis a trianoni békeszerződés megnevezésére a „békediktátum” mint terminus technicus, hiszen ezt a békét rákényszerítették a vesztes félre, vagyis diktálták, s így egyeztetésnek, konszenzusnak nem volt helye. Ugyanakkor már a kortársak erősen kételkedtek abban, hogy a Párizs környéki „békék” valóban egy tartós európai, illetve világszintű békerendszer alapját képezték volna. A kö- tet címében ezért a „békediktátum” kifejezés szerepel, míg az egyes szerzők saját döntésükből kifolyólag békének, szerződésnek vagy békeszerződésnek titulálják ezt az eseményt írásuk címében. Így a szerkesztők első döntése – a tanulmányírók autonómiájának tiszteletben tartása jegyében – az volt, hogy az egyes cikkek címei nem kerülnek egységesítésre. Ebből fakadóan a tartalomjegyzékben kissé didakti- kusnak hathat a hét dolgozat hasonló, s kissé önismétlő címe. 7 A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM RATIFIKÁCIÓJA KÜLFÖLDÖN A tanulmányok szerzőinek életkora, szakmai pályája és tapasztalatrend- szere eltérő, szakmai alapelveik azonban hasonlóak: számos primer levéltári forrást és nagyszámú korabeli újságcikket használtak dolgozatuk háttéranya- gaként, s írásaik a politikatörténet felől a recepciótörténet irányába mozdultak el. Számos korabeli szöveg idézete olvasható a könyvben. A fordítások során a kötet szerzőinek és munkatársainak (lektor, szerkesztők) fő törekvése az volt, hogy az idézett eredeti dokumentumok nyelvi sajátosságait megtartva, forrá- sértékű, de stilisztikailag modern és „magyaros” szövegkorpuszt adjanak közre. A kötet összeállításának fő dilemmája az volt, hogy milyen sorrendben sze- repeljenek a ratifikációs eljárások történetét bemutató írások. Ez természetesen tovább vezetett az analógiás gondolkodás és a tipologizálás igényéhez is: „ha már egyszer” egymás mellé teszünk hét folyamatot, akkor mindenképpen érde- mes megkísérelni komparatív módon is leírni azokat. A legegyszerűbb rendezőelvnek a térbeliség tűnt, így Nyugatról Kelet felé haladva horizontális tengely mentén helyeztük el a cikkeket. Azonban mindjárt felmerült, hogy bár az Egyesült Államok a legnyugatibb állam, mégsem euró- pai, illetve nem is ratifikálta a trianoni diktátumot. Ennek megfelelően, amolyan „kakukktojásként” utolsóként, de nem utolsó sorban, szerepel a kötetben. Így első helyre került Anglia, amely a legnyugatibb európai állam, de nem konti- nentális ország, míg a második cikk a francia ratifikációt dolgozza fel, holott, ha a téma fontosságát és a francia politika korabeli szerepét tekintjük, talán az első helyre kívánkozott volna. Különösen azért, mert Angliában az „1924-ben beve- zetett ún. »Ponsonby-szabály« alapján lehet következtetni a korábbi törvényekre a ratifikációs folyamatokat illetően. Addig ugyanis a nemzetközi szerződéseket egy sorozatban terjesztették a parlament elé, ám csak azután, hogy azok már életbe léptek. A vitát megtarthatták, a képviselők ellenérzésüket kifejezhették, de ez nem változtathatott már magán a szerződésen – így a trianoni békeszerződé- sen sem.” (Idézet Telkesi Tamara írásának bevezetéséből.) Innentől kezdve már a földrajzi elv zökkenőmentesen kellett volna, hogy érvényesüljön, a francia témát követi az olasz, a csehszlovák, a lengyel, majd a délszláv. Viszont ezzel egy logikai következetlenség történt, hiszen az Amerikai Egyesült Államok mellett Lengyel- ország sem ratifikálta a diktátumot, mégsem az Egyesült Államok, a másik „nem ratifikáló” állam mellé került a kötet végére. 8 A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM KÜLFÖLDI RATIFIKÁCIÓINAK TIPOLÓGIÁJA Az angol és a francia ratifikáció hasonlatos abban a tekintetben, hogy mind- két államban viták közepette fogadták el a trianoni béke szövegét, ugyanakkor ezen vitáknak gyakorlati jelentősége és valódi értelme nem volt. Telkesi meg- állapítja az angol eljárásról, hogy „több képviselő nagyon igazságtalannak, to- vábbá logikátlannak tartotta az új határokat, s szenvedélyesen vitatkoztak arról, hogy túlságosan szigorú feltételeket szabtak a békekonferencián. Ez a fajta szo- lidaritás azonban a trianoni békeszerződésen és a helyzeten már semmit sem változtathatott – ezért sem láthatóak a képviselői szavazatok csoportok szerinti bontásban. Végül a vita lezárására csak egyetlen lehetőség maradt: ratifikálják a békeszerződést, s ha kell, az annak következményeiből fakadó problémák meg- oldásában esetleg nemzetközi segítséget nyújtanak majd a jövőben.” Ezzel némileg egybehangzóan Majoros István erre a következtetésre jut: „A bemutatott lapok korabeli tudósításai egyértelműen bizonyítják Briand kijelen- tését, miszerint a képviselőházi vita teljesen formális volt, hiszen nem volt mód a trianoni szerződés módosítására. Ennek ellenére nem volt felesleges röviden összefoglalni a képviselőházi ülés vitáját a szerződésről, mivel a kisszámú felszó- laló is jelentős bírálatokat fogalmazott meg a trianoni szerződéssel kapcsolatban. A miniszterelnök, Briand maga ismerte el, hogy a szerződés nem tökéletes, s mindjárt mentegetőzött is, hogy ez nem az ő hibája. A miniszterelnök a megol- dást, a békecsinálók hibáinak korrigálását a gazdasági együttműködésben látta. Ennek persze az a feltétele szerinte, hogy Magyarország viselkedjen »okosan«, azaz fogadja el a szerződés feltételeit, s ne akarja visszaszerezni az elcsatolt te- rületeket, ne legyenek soviniszta törekvései. Ezért a kísérőlevél inkább egy mé- zesmadzag volt, hogy Magyarország könnyebben fogadja el a súlyos feltételeket. Fenntartásai ellenére Briand elfogadásra javasolta a szerződést, s ezt maga is megszavazta. A bemutatott felszólalók bírálták az elkövetett hibákat, azt azon- ban helyeselték, főleg a szocialisták, hogy Magyarországot a nemzetiségi elv szerint feldarabolták. A szocialisták ugyanis ezt az elvet mindig is támogatták. Arról persze nem tettek említést, hogy jelentős magyar lakosságot szakítottak el az anyaországtól: ez pedig ellentétes volt a nemzetiségi elvvel. Elismerték a felszólalók, hogy Magyarország jelentős területeket, népességet vesztett, de po- zitív tényként említették, hogy így az ország népessége homogén lett. Mintha azt mondanák ezzel, hogy Magyarország még jól is járt a szerződéssel.” 9 A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM RATIFIKÁCIÓJA KÜLFÖLDÖN Ma is gyakran hangoztatott érv a hazai mainstream történetírásban, hogy a trianoni diktátumnak voltak „pozitív következményei”, mint az említett et- nikai homogenitás vagy az analfabetizmus drasztikus csökkenése Magyaror- szágon. Itt azonban hangsúlytévesztésről van szó: a diktátumnak negatív kö- vetkezményei és pozitív – legjobb esetben is csak – mellékhatásai voltak. Tehát utóbbiak nem következmények, korántsem esnek olyan súllyal latba, mint a drámai konzekvenciák. Az olasz ratifikáció némileg eltér a többitől, hiszen más modellt képvisel, mint az angol és a francia, mivel különösebb vitát nem gerjesztett. Amint Ha- merli Petra írja tanulmányának zárásában: „a trianoni békeszerződés olasz ra- tifikációját illetően meglehetősen kevés információval rendelkezünk, s ennek vélhetően az az oka, hogy a kérdés nem kavart