Nepál Rónaháti Cecília I. Bevezetés Nepál, avagy a Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság (Sanghiya Loktāntrik Ganatantra Nepāl) 2008 óta köztársaság, az utolsó nepáli király, Gyanendra Bir Bikram Shah uralkodásának hét rapszodikus éve után mondott le a hatalomról, jelenleg Nepál vezetője elnökként Bindhádévi Bhandári, miniszterelnökként pedig Khadga Prasad Oli. A szövetségi állam területe meghaladja a száznegyvenhétezer négyzetkilométert, en- nek öt régióját tizennégy zónára, azokat hetvenöt körzetre osztva irányítja a hét pártból álló parlament és a nepáli kormány. Az utolsó népszámlálás1 adatai szerint az állam népessége meghaladja a 26 millió főt, az egy főre jutó nemzeti össztermék 2010 óta folyamatosan növekszik, 2016-ra megközelíti a 2400 dollárt (ppp). Az ország hivatalos nyelve a nepáli, amely az indoeurópai nyelvek közé tartozik, írása devanagari (szanszk- rit). Bár a nepáli a népesség körülbelül felének anyanyelve, az ország változatos etnikai összetételének megfelelően jelen van a maithili, a bhojpuri, a tharu, a tamang, a newari és a magar is. A legkorábbi történeti nemzetiségek, a parbatiyak és a rajputok jelenlétén kívül jellemző a chhetri (16% felett), a brahman-hill (12% felett), a magar (7% felett) és további tizenöt nagyobb és néhány kisebb etnosz jelenléte is2. A vallási összetétel ennél egy árnyalattal kisebb változatosságot mutat, hiszen Nepál korábbi (2006-ig) ál- lamvallása a hinduizmus, a lakosság több, mint 81%-ának vallása, rajtuk kívül jellemző a buddhizmus (9%) és az iszlám (4%) jelenléte is az országban, illetve a kirant vallású népesség (4%) megléte, akik továbbra is sámánista, animista hitüket gyakorolják, vala- mint a keresztényeké, akik a lakosság mintegy másfél százalékát teszik ki. Az ország etnikai heterogenitásának történeti okaival ezen a helyen kevés tér jut foglalkozni, azon- ban említést kell majd tenni ennek modern történeti következményeiről. II. A Nepál politikai rendszerét alakító történeti sajátosságok Nepál történetének átgondolásakor tekintettel kell lennünk az ország sajátos geopo- litikai helyzetére, ami az ország önmagáról való gondolkodását is mindig erősen be- folyásolta: ez a terület két ősi óriás, Kína és India közé ékelődve foglalja el helyét a magashegységben. A két nagy szomszéd – illetve hatalma tetőpontján Tibet – szerepe, történelme, kereskedelmi jelentősége, a vallások, eszmék áramlása nagy hatással volt az ország politikai és kulturális történetére. Nepál területe folyóktól szabdalt, ami ha- tással volt az adminisztratív körzetek kialakítására, illetve – korábban – a történelmi tagolódásra, igazgatási egységek kialakítására, a hatalom centralizására is. Pontosabban 1 2011 2 Chhettri 16,6%, Brahman-Hill 12,2%, Magar 7,1%, Tharu 6,6%, Tamang 5,8%, Newar 5%, Kami 4,8%, Yadav 4%, Rai 2,3%, Gurung 2%, Damai/Dholii 1,8%, Thakuri 1,6%, Limbu 1,5%, Sarki 1,4%, Teli 1,4%, Chamar/ Harijan/Ram 1,3%, Koiri/Kushwaha 1,2%, egyéb 19% 329 Politikai rendszerek Dél- és Kelet-Ázsiában megnehezítette a központi hatalom kialakítását. Habár a területen régészeti emlékek tanúsága szerint már az időszámításunk előtti első évezredben is alakultak kisebb ki- rályságok, azok a XII. századig nem álltak össze egyetlen felségterületté. Ezek közül az uralkodó családok közül lehet kiemelni a Malla dinasztiát, amely a jelenlegi ország területét három nagyobb részre osztva gyakorolta uralmát, ezek a Kathmandu völgy, Patan és Bhaktapur központok voltak. Tőlük vette át a hatalmat a XVIII. század végén a Shah (Gurkha) dinasztia, Prithvi Narayan Shah3 egységesíteni kívánta a területet, ezért egymás után hódította meg a Malla régiókat, amelyek uralkodói brit segítséget kértek. Így érte el a régiót a gyarmatosítás, a győztes, a mai Nepál területét egységesen saját irányításuk alá vonó gurkhák uralma alatt. Az új dinasztia Kínával, Tibettel, majd a brit Kelet- India Társasággal is összemérte erejét4, a XIX. század elején ez, és a párhuza- mos belső problémák, a központi uralom fenntarthatatlansága a gurkha Shah dinasztia vereségéhez vezetett, a terület feletti irányítást a Rana család vette át, amely az ország főminisztereit adta és a valódi politikai hatalmat a kezében tartotta. A Shah dinasztia és a Rana család hatalomfelfogásában különbözött. A Ranák felhagytak az elsőszülöttség jogán örökített hatalom gyakorlatával, a család legidősebb tagja vette át a megüresedő pozíciót, mindenki mást kizárva a hatalom legfelsőbb szintjéről. A másik meg- határozó különbség a külpolitikai irányvonalban található, amelyben a Ranák felhagytak a Shah királyok expanzív politikájával, helyette előbb az elzárkózást, majd a szövetséges-kere- sést választották, jó viszonyt építettek ki és ápoltak Brit-Indiával, azonban – éppen ezért – a dekolonizáció időszakában a megváltozó status quo bizonytalanná tette az uralmukat. A lassan kialakuló nepáli középosztály Indiában látta a dekolonizációs törekvések sikerét, Gandhi és Nehru politikáját, a demokratizációs és a szocialista elképzelések alakulását és ezeknek megfelelően építette ki politikai elképzeléseit is, amelyeket a függetlenné váló India – és Nehru – támogatott. India és az ott politikai identitásukra találó nepáliak anti-monarchista törekvéseikben elvetették a Rana főminiszterek ural- mát, azt diktatórikusnak és anakronisztikusnak találva, a megoldást egy demokratikus nepáli kormányban látták, amelyet vagy alkotmányos monarchiában vagy köztársasági formában tudtak volna elképzelni. 1946-ban megalakult a Nepáli Rashtriya (Nemzeti) Kongresszus, vezetőjének választva Dili Raman Regmi-t, e törekvéseknek formális ke- retet is adott, 1947 tavaszán Rana-ellenes tüntetéseket szervezve országos mozgalommá nőtte ki magát. Azonban sokan Regmin kívül B.P. Koirala-t is alkalmasnak tartották a politikai törekvések érvényesítésére és a Kongresszus irányítására, így a mozgalom két ágra szakadt 1948-ra, a Nepáli Demokratikus Kongresszus irányítását Koirala vállalta, míg a Nepáli Nemzeti Kongresszus vezetője Regmi maradt. A két politikai tábor sokrétű ideológiai vitában állt egymással és a hatalom gyakorlásának módjáról is különbözőek voltak az elképzeléseik, azonban abban egyet értettek, hogy az ország irányítását a Ra- nák részvétele nélkül képzelik el, így amikor 1950-ben a két tábor az indiai Kalkuttában közösen döntött a monarchiával szembeni fegyveres harcról, a proto-pártok ismét egye- sültek, habár számos ideológia képviselői tartoztak soraikba. 3 Pritvy Narayan Shah a Gurkha dinasztiának kilencedik uralkodója volt, azonban az első, aki a Malla területeket hódoltatni tudta cc.1779-1875. 4 1788-1791: Kínai-Nepáli háború, közben a Sigacei Tasilhünpo kolostor kirablása, 1814-1816: Brit-Gurkha háborúk, amelyeknek az 1816-os Sugauli megállapodás vetett véget, amely nagy területi veszteséget is jelentett Nepál számára. 330 Nepál – Rónaháti Cecília A politikai szándékot, amely Nepál irányítását a britekkel jó kapcsolatot ápoló Ranák nélkül, azonban a monarchiától nem elszakadva képzelte el, Nehru Indiája is támogatta, hiszen amellett, hogy India elveszthette volna hagyományos érdekeltségét, a monarchi- kus forma feladása esetleg Kínához sodorhatta volna közelebb Nepált, és ezzel, mint- hogy Tibetet politikája már ekkor Kína mellett kötelezte el5, kiszélesíthette volna a két óriás közötti határon a kínai érdekeltségű területet. Burma felfogása különbözött ettől, nepáli kommunisták korábban vettek részt a burmai dekolonizációs folyamatban, ahol a fegyveres ellenállás fortélyait többek között az Aung San alapította Burmai Független- ségi Hadseregben sajátították el, most tapasztalataikkal és a függetlenné vált Burmából származó fegyvereikkel fordultak az ellenséges bel-és külpolitikai környezetbe került Rana családdal szembe (1949). Mivel a társadalmi folyamatok még nem tették lehetővé, hogy egy erős új középosz- tály vegye magához a politikai irányítást, Nepálnak nem csak új kormányra, de új ve- zetőre, uralkodóra is szüksége volt. Így fordult a fi gyelem ismét az addig háttérbe szorult Shah család felé, és Tribhuvan Shah uralkodását az új demokratikus mozgalmak vezetői segítették. A hatalom még mindig elsősorban a Rana család kezében összpontosult6, akik ígéretet tettek a politikai vezetés demokratizálásra, azonban a valóságban kemény kezű politikát folytattak, amelyben a jelképnek tartott király tevékenységét, mozgását is szigorúan ellenőrizték. 1950-ben a Shah család önkéntes száműzetésbe Indiába vonult – sok forrás szerint szökött – kivéve az akkor három esztendős Gyanendrát, Tribhuvan Shah unokáját, akit a Ranák királlyá koronáztak és folytatni kívánták az addigi politi- kájukat. A nepáliak azóta is a demokratizációs folyamat hősének, egyfajta emblema- tikus fi gurának tekintik Tribhuvan személyét, aki – nézetük szerint – még a trónról is lemondott az ország modernizációjáért, és ez a gesztus a demokratikus mozgalom és a monarchia modernizációjának híveinek közös jelképet adott. Az önkéntes száműzetés ideje alatt Nepálnak két királya volt egy családból, a demok- ratikus mozgalom hívei pedig nem vallottak egységes politikai nézeteket, azonban a Rana-uralommal szembeni fegyveres ellenállás átmenetileg összekovácsolta a különbö- ző politikai erőket. Az 1950-es delhi-i béketárgyaláson a politikai aktivistákat tömörítő Nepáli Kongresszus tagjai egy asztalnál ültek a Rana és a Shah család tagjaival, és megállapodtak abban, hogy amint Tribhuvan Shah visszatér a trónra, új kormányt hoz létre, amelyben a Nepáli Kongresszus Pártnak és a Ranáknak egyforma szerepe lesz. 1951-ben Tribhuvan Shah hősként tért vissza a trónra, ami a Rana uralom végét jelen- tette, azonnal demokratikus reformokat