Magvetés 2018-2

Magvetés 2018-2

TÖRÖKKOPPÁNY, SZOROSAD, SOMOGYDÖRÖCSKE, MIKLÓSI, KÁRA, ZICS, SOMOGYEGRES, KAPOLY, SOMOGYMEGGYES, PUSZTASZEMES ÉS KEREKI KÖZSÉGEK EGYHÁZI KULTURÁLIS LAPJA 2018. XXVI. évf. — 2. szám — II. negyedév 25 ÉVES AZ EGYHÁZMEGYÉNK lapításának 25. évfor- azért is válik különös fontos- az együttműködés a II. vatiká- dulóját ünnepelte a ságúvá, mert ekkor hirdette és ni zsinat szellemében. AKaposvári Egyházme- ünnepélyesen meg is nyitotta Délután több helyszínen gye május 26-án a püspöki a kaposvári egyházmegyei változatos programokkal vár- székhelyünkön. Az ünnepi zsinatot Varga László püspök ták a híveket és az érdeklődő- szentmise kezdetén felolvas- atya. A zsinat megfogalmazott ket minden korosztályból. ták Ferenc pápa levelét, célja a kapcsolatteremtés, a Sok családi program, játék amelyben jókívánságait küld- párbeszéd, elméletek helyett mellett a katolikus iskola tor- natermében helyi katolikus közösségek mutatkoztak be. Megismerhették az érdeklő- sek során oszthatták meg egy- dők, hogy mit is jelent egy mással gondolataikat a szakí- Kolping iskola, milyen vidá- tásról és az újrakezdésről. mak az Antiochia közösségek, A Kaposvári Egyetem kul- de a „hivatás sarokban” lehe- turális központjában adták elő tőséget teremtettek papokkal, a „Jó pásztor – in memoriam szerzetesekkel, szerzetesnő- Brenner János” musicalt. A vérekkel való találkozásra, zenés darabban az 1957-ben beszélgetésre is. Párhuza- vértanúhalált halt Brenner mosan az egyik osztályterem- János atya életét dolgozta fel ben ifjúsági fórumot tartottak Iváncsits Tamás bólyi kántor a párkapcsolatokról, életveze- és hittanár. Nem csak Kapos- tésről. Egy-egy házaspár be- vár ünnepelt azon a szomba- vezető gondolatai után a fiata- ton. lok kiscsoportos beszélgeté- Szerk. te, hálát adott az elmúlt ne- gyed századért, és megújulás- ra buzdította az egyházme- gyét, hogy váljon a missziós küldetés központjává. A jubi- leumi mise főcelebránsa dr. Erdő Péter bíboros, prímás volt. 1993-ban II. János Pál pápa a hajdani nagy Veszprémi Egyházmegye déli – a Bala- tontól a Dráváig húzódó – részét kaposvári központtal új egyházmegyévé szervezte. Az ünnepségen Varga László me- gyés püspökünk mellett ott volt Balás Béla első püspö- künk is, akinek az egyházme- gye szervezése, intézmény- rendszerének kialakítása és megszilárdítása jutott egész- ségőrlő feladatául. Az ünnep- ségen emlékplakettet vehetett át hosszú, hűséges szolgálatá- ért. A jubileumi szentmise Fotók: A Kaposvári Egyházmegye honlapjáról 2 2018/2 Zsoldos Imre SVD: ORSZÁGGYŰLÉSI Optimizmus VÁLASZTÁSOK 2018. Számold a sok áldást, ne a kereszteket, busás nyereséged, ne ami elveszett. Bajod bár volt elég, bőven volt örömed. Az idén április 8-án, a húsvét utáni első vasárnapon tartották Számold jó barátaid, ne az ellenséged. meg az országgyűlési választásokat. Az irgalmasság vasárnap- Fanyar fintor helyett az arcod nevetett. jának nevezik a katolikus egyházban II. János Pál rendelkezése Gyakran voltál hős, bátor, nem félős, ijedt. óta ezt a napot. Sovány évek helyett nézd a kövéreket. A választások közeledtével a kampány nagyon eldurvult. A Feledd rossz tetteid, örülj sikereidnek. „sárdobálások”, rágalmazások, a politika mocskához tartoznak, Dárius kincsénél drágább egészséged. de most különösen élesen megnyilvánultak. Nagy volt a tét, Isten az otthonod, várad, menedéked. külföldi befolyásolásnak is tanúi lehettünk. Sokan megértették, hogy a politika sohasem „feddhetetlen”, néha bizony a kisebb rosszat kell választanunk, de semmiképpen nem mondhatunk le A korábbiakhoz hasonlóan most is közöljük az országgyűlé- a jövőt befolyásoló jogunkról. si választások eredményeit falvainkban. Mindenhol 60% fölött A tét tényleg óriási volt: magyarságunk megőrzése, vagy az volt a részvételi arány, Szorosadon és Pusztaszemesen 70% föl- európainak nevezett, nyugat-európai beolvadás, a hazátlanítás. ötti. Mindegyik falunkban az emberek többsége a Volt olyan ellenzéki képviselő, aki a nyilvánosság előtt hirdet- FIDESZ–KDNP-nek szavazott ismételten bizalmat. te, hogy „az ördöggel is kész lepaktálni, csakhogy megdöntsék a kormányt”. Később bevallotta, hogy nagy anarchia lenne Ma- gyarországon, ha sikerülne a tervük, s ők győznének. A vasárnapi szentmisék végén a magyar emberek józanul mér- legelő döntéséért könyörögtünk. „Sokak Istentől való elfordulása ellenére irgalmazzon hazánknak az Úr, világosítsa meg az állam- polgárok értelmét és lelkiismeretét, hogy olyan vezetőket válasz- szon hazánk élére, akiknek célja a nép szolgálata, hazánk megvé- dése, a keresztény értékek védelme.” Majd elénekeltük a Bol- dogasszony anyánk kezdetű ősi magyar himnuszunkat. A média által sulykolt ellenzéki többlet ellenére hatalmas részvételi arányban szavazott a nép, s megerősítette, hogy nincs szükségünk a magyarságunkat veszélyeztető migráns tömegek- re, a külföldi manipulációknak, az iszlám hódításnak ellent kell állnunk. Eredmények Település Névjegyzékben Szavazáson FIDESZ–KDNP JOBBIK MSZP–EGYÜTT szereplők száma megjelentek száma Miklósi 170 117 (68,82%) 78 26 9 Kapoly 522 318 (60,92%) 187 51 60 Kára 43 27 (62,79%) 17 7 2 Kereki 432 302 (69,91%) 164 69 51 Pusztaszemes 305 214 (70,63%) 116 32 52 Somogydöröcske 119 78 (65,55%) 35 18 19 Somogyegres 155 89 (57,42%) 57 12 16 Somogymeggyes 392 227 (57,91%) 130 55 34 Szorosad 77 60 (77,92%) 29 11 19 Törökkoppány 295 188 (63,73%) 94 43 42 Zics 273 177 (64,84%) 123 21 19 Összesen: 2783 1797 (64,57%) 1030 345 323 04. számú országgyűlési egyéni választókerületi eredmények – Siófok OGY. képviselő jelölt neve Párt megnevezése Elért szavazatok száma Witzmann Mihály FIDESZ–KDNP 22920 (51,11%) Dr. Magyar György MSZP–PÁRBESZÉD 11221 (25,02%) Potocskáné Kőrösi Anita JOBBIK 8635 (19,25%) 2018/2 3 Zicsi Falunap Az önkormányzatok szorosabb költségvetése miatt több felé leépülőben vannak a falunapok. Pedig közösségterem- tő, építő találkozások ezek, s sajnálatra méltó, ha fedezet, vagy érdeklődés hiánya miatt megszűnnének. Örömmel tudósítunk a zicsiek lankadatlan szervezéséről, a május 12- én megrendezett falunapjukról azért is, mert a sokszínű programukba „belefért” még a felújított ravatalozójuk szentelése is. A szeretteinktől való búcsúzás helye, annak állapota „hitjelző” is. Korán kezdődött a szombati nap. Az önkormányzat dolgozói pénteken minden hozzávalót előkészítettek és indulhatott a munka. Az egykori iskolában működő könyvtár néhány órára ismét tanoda lett. Gerbovits Teréz könyvtáros volt a vendéglátó. A ban láthatták a törökkoppányi óvodásokat, a tamási Musette „véndiákok” Gerbovits Jutka telefonos, szívélyes meghívására Harmonika Együttest, a kaposvári Megarox Társulatot és a sorra érkeztek. Az 1968-ban végzettek 50 éves találkozójukat kapolyi néptánc csoportot. Hargitai Lászlóné, Ginder Sándorné tartották, de velük ünnepeltek az 1961–64 között a zicsi iskolá- és Csontos Angéla éjszakába nyúlóan sütötték a lángost, sokak ban tanultak is. Ki közelről, ki távolról jött, és hamarosan az örömére. Este bál várta a mulatni vágyókat, ahol a Roll-ex emlékezet szárnyán visszarepültünk a múltba. Volt miről zenekar szolgáltatta a zenét. beszélni és az idő gyorsan szaladt. Az országos Közösségek Hete programsorozathoz Zics is A temetőben 11 órakor kezdődött a ravatalozó megszen- csatlakozott. Örömteli, hogy a jó cél érdekében a falu lakói telése. Szép számban jelentek meg a falu lakói és a „hazaláto- megmozdíthatók. Emberi kicsinyességen felül tudnak emelked- gatók” is ezen az eseményen. A szertartást Molnár Ákos diakónus vezette, Zichy Éva szép énekével és dr. Szabó László tabi orvos gitárjátékával tette meghitté. A szentelés után megemlékeztek a temetőben nyugvó egykori tanárokról: megkoszorúzták Czene József igazgató, Egyed Lajos tanár és a közelmúltban elhunyt Mester Gáborné tanárnő sírját. Déli 12 órakor Fenyves Mária Annunciáta a kultúrházban megnyitotta a Zichy Mihály-kiállítást, amelynek előkészí- tésében Maurer Szilárd is tevékeny részt vállalt. Első alkalom- mal járt nálunk a festő életútját követő tárlat. Joggal érezhetjük egy kicsit magunkénak a világhírű festőt, hiszen szülei a temp- lomunk kriptájában nyugszanak. Elkészült az ebéd, megtelt a kultúrház és a felállított sátor is. Az önkormányzat nemcsak az osztálytalálkozók tagjait vendégelte meg, de minden osztály kapott egy-egy tortát is. A falu fiataljainak köszönjük a felszolgálást! A „Köszörűsök terén” felállított ugrálóvár, csúszda várta a gyerekeket. Az orvosi rendelőben véradást rendeztek. Akik egész napra tervezték az ittlétet, a délutáni kulturális program- Fotók: Gerbovits Judit ni és Zics múltját nem meghazudtolva, vállalják a jelen kihívá- sait. Kisgyermekek, fiatalok, felnőttek és nyugdíjasok tudnak együtt dolgozni és szép dolgokat elérni. Ez az igazi öröm szá- momra, amiért érdemes dolgozni. A teljesség igénye nélkül szeretnék köszönetet mondani a nap sikeréhez hozzájárulóknak: a Karádi Vadásztársaságnak, Ágh János bábonymegyeri gazdálkodónak, a tabi szakácsnőknek és a segítő személyzetnek (Hofman Ferenc Jánosné, Geréb Éva, Veiszmandl Katalin, Speri Zoltán, Gerics Zoltán és Süle Zoltán), Hranyczka László vállalkozónak, a ravatalozó építőjének és segítőinek, a Zicsi Szorgos Kezek Szociális Szövetkezetnek, Horváth József falu- gondnoknak, Horváth Tamás alpolgármesternek, valamint az önkormányzat minden dolgozójának. Köszönet azért az 50.000 Ft-ért, melyet Gerbovits Jutka gyűjtött az önkéntes felajánlók- tól! Találkozzunk jövőre is! Nagy Jenő Józsefné polgármester asszony 4 2018/2 „Az istenszeretőknek minden a javukra válik” Ezt vallotta, választotta jel- tokat kerestem Brenner János élettörténete, a ró- mondatává Brenner János vér- életéről, egyházi munkájáról,

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    8 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us