VT VÁMBÉRY TANULMÁNYOK ÖSSZEÁLLÍTOTTA DOBROVITS MIHÁLY A S E G Í T ő KÉZNEK EZ A MESTERFOGÁSA VIII. Nemzetközi Vámbéry Konferencia Lilium Aurum Dunaszerdahely 2011 A Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó kft. tagja az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének A könyv megjelenését a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatta. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR – program Kultúra národnostných menšín 2011 A könyv megjelenését támogatta Dunaszerdahely Város Önkormányzata A könyv készült a Vámbéry Polgári Társulás megbízásából © Lilium Aurum, 2011 ISBN 978-80-8062-447-7 ELőSZÓ Tíz év, nyolc konferencia, nyolc kötet. Ennyi munkánk mostani mérlege. Nem állítom, hogy mindenben a le- hető legtökéletesebbet alkottuk, de megtettük, amit te- hettünk. Pedig, s ezt nem csak a költői túlzás mondatja a szerzővel, bizony micsoda évet hagytunk magunk után! A hosszú, már-már csalóka napfény után viharral köszöntött reánk az új akadémiai és az új naptári esztendő. Szemé- lyes küzdelmek, viták, nehézségek hosszú sorát lehetne itt felemlítenem, de megkímélem tőle az olvasót. Inkább ehelyett köszönöm meg azoknak, akiknek köszönhetően vitáink elcsitultak, Vásáry Istvánnak, Lacza Tihamérnak és legfőképpen Madaras Lászlónak. ők voltak azok, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a Vámbéry PolgáriT ár- sulás és annak Tudományos Kollégiuma, bár magánkez- demé nyezésre jöttek létre, már rég többek alapítói és a hozzájuk csatlakozott néhány ember magánügyénél. Köz- ügy, a magyar nyelvű keletkutató tudományosság sajná- latosan ritkuló intézmé nyeinek egyike. Feladatunk tehát, hogy ezt a bástyát megtartsuk, amíg csak lehet. Így, mivel a Tudományos Kollégium titkára is visszavonta korábban benyújtott, de hivatalosan el nem fogadott lemondását nem csak a korábbi rend állt helyre, de a munka is töretle- nül folytatódik tovább. Azonban azt is tudomásul kell vennünk, hogy a hazá(i) nk-nak tekinthető két országban olyan átalakulások zajla- nak, amelyek feltétlenül szükségessé teszik munkánk és szervezetünk átalakítását. A korlátlan bővülés ideje sajnos a múlté, eddigi támogatóink egy része által el is hagyatva, kisebb és hatékonyabb szervezetben, valós intézményi keretek között kell a megkezdett munkát folytatnunk. Eb- ben a tekintetben azt is állíthatom, hogy a VIII. volt az utol- só, a régi keretek között lezajló Vámbéry Konferenciánk. Mire – reményeink szerint 2011. szeptember 29-én, éppen Szent Mihály számomra oly kedves ünnepén – ez a kötet 5 az Olvasó kezébe kerül, már láthatóak lesznek munkánk megújulásának körvonalai. I. Ünnepeink. Ezt a címet is adhatnám előszavam követ- kező részének. Hiszen bármennyit is zimangtunk s borong- tunk, a Nap éltető s gondűző fénye sem lett teljesen hűtlen hozzánk. Természetesen, számomra legalábbis, a Vámbéry év legfontosabb eseménye az éves Vámbéry Konferencia. Ezzel dolgozom a legtöbbet, s ez jelenti számomra azt a három napot, amikor föltétlenül bizonyos lehetek abban, hogy evilági létemnek értelme s szükségessége vagyon. Illetve, had’ legyek oly őszinte, nem is maga a konferencia, melyet néha „a mű forog, az alkotó pihen” költői gondola- tának jegyében magára is hagyok, hanem a szervezés, az előadások összeállítása, a kötet megszerkesztése jelentik az igazi kihívást. Ami az elmúlt konferenciát igazán beara- nyozta számomra az a Vámbéry-díj átadása volt. Egyrészt azért, mert a tavalyi évben vált a díj igazán élő tudomá- nyos kitüntetéssé, amelyet immáron nem a Polgári Társu- lás vagy a Tudományos Kollégium körüli munka előzött meg, hanem, – a díjszabályzatnak megfelelően –, az ed- digi kitüntetettek (név szerint Hazai György akadémikus, Vásáry István professzor úr és szerény személyem) egy- hangú javaslatára, a magyar, de bízvást állíthatjuk, hogy az egész nemzetközi turkológia egyik kiemelkedő tudó- sát, Vásáry Istvánnal professzor úrral együtt kedves közös mesterünket, Kakuk Zsuzsa professzor asszonyt kértük meg arra, hogy szíveskedjék a Vámbéry Polgári Társulást és annak tagjait a díj átvételével megtisztelni. ő nemcsak ennek tett eleget, s fiatalos lendülettel látogatott el hoz- zánk, de azt is vállalta, hogy a jövőben munkánk aktív ré- szesévé válik. Ezt ezúton is köszönettel fogadjuk. A konferencia kapcsán köszönet illeti még Hájos Zol- tán urat, Dunaszerdahely polgármesterét, aki konferen- ciáink aktív támogatójaként ezúttal is rendelkezésünkre bocsájtotta a Városháza tanácstermét. 6 A konferencia fényét külön emelte egy másik esemény is. Először fordult elő, hogy a Török Köztársaság pozsonyi nagykövetsége is képviseltette magát az eseményen. Re- méljük, hogy ez a találkozás sem marad egyszeri kaland, hanem egy hosszú távú együttműködés kezdetévé válik. A konferencia során ülésezett a Tudományos Kollégium is, s három új tagot vettünk fel: N. Rózsa Erzsébet, Mada- ras László és Tüske László nyerte el székét e testületben. Ugyanakkor, elnökünk, Vásáry István javaslatára, határo- zatot hoztunk arról is, hogy a Kollégium nem bővülhet korlátlanul. Tagjai csak a tudományunkért tevékeny, aktív kutatók lehetnek, s számuk nem haladhatja meg a tizenöt főt. Még az ősz eseményeihez tartozik, hogy a tavaszi, szol- noki bemutatkozás után, 2010. november 3-án Szegeden is bemutatkozott a Lilium Aurum Kiadó Vámbéry sorozata. Az esemény megszervezéséért Ivanics Mária professzort, a Szegedi Egyetem Altajisztikai Tanszékének vezetőjét és Felföldi Szabolcsot, ugyanazon egyetem Régészeti Tan- székének munkatársát, régi kedves barátunkat és rend- szeres előadónkat illeti a köszönet. 2011. február 10. valószínűleg sokak számára egyi- ke volt szokásosan borús télvégi csütörtöki napoknak, számomra mégis kiemelkedő ünnep volt. Ekkor mutatta be Madaras László a Vámbéryval a XXI. században címen megjelent tanulmány kötetemet, amelyet egykori és mai mesterem Vásáry István professzor úr gondos szerkeszté- sében adott ki a Lilium Aurum Kiadó. Hodossy Gyula igaz- gató úron kívül, ezúton is szeretném külön megköszönni a kiadványszerkesztők és korrektorok gyöngye, Mészáros Angelika munkáját, aki szemét s idegrendszerét nem kí- mélve teljesítette véget nem érő pontosítási és javítási kéréseimet. Angelikát egyébként nem csak ezért illeti köszönet, hanem azért is, mivel Václav Kingával együtt megahány kötetünk világra jötténél bábáskodtak már. E tanulmánykötet régi tervünk volt már, s a szerkesztése közben sajátos érzés fogott el. Másfél évtized munkáját 7 összegezni, azt áttekinteni igazi lélekpróbáló feladat. Bár a kötettel akadnak gondjaim, mégis számot kellett vetnem azzal, hogy ezek az írások neveltek tudóssá. Alig telt el egy hónap, s a XI. Vámbéry Napok szele ismét Dunaszerdahelyre fújt minket. A szokásos földrajzi ver- seny, amelynek feladatait László Árpád tanár úr és Kovács Attila, a pozsonyi Comenius Egyetem adjunktusa állították össze, miközben Kovács Attila ezúttal a zsűrielnök felada- tait is ellátta, március 25-én zajlott le. Külön örömünkre szolgált, hogy a rendezvény fővédnökeként Hajzer Antal urat, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét köszönthettük a körünkben. A Vámbéry napok keretében koszorúztunk is, s ezúttal az ünnepi beszédet dr. Kiss László orvostörténész tartot- ta. E beszéd olyannyira megkapó, s olyan tanulságos volt, hogy elhatároztuk, az idei évi konferenciakötetben, mint- egy utószó helyett, ezt is közzétesszük majd. Ha Vámbéry napok, akkor könyvbemutató. Ezúttal Vámbérytől a Keleti életképek című útirajzgyűjteményt rendezte sajtó alá Seres István, a Tudományos Kollégi- um más tagjainak segítségét is igénybe véve. A kötetet, a tervezettől eltérően, nekem volt szerencsém bemutatni, március 24-én este, a Budapest Kávézóban. Különös este volt. Aznap éppen tíz éve múlt ugyanis, hogy Seres István- nal először jártunk Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Napo- kon. Ebből az akkor csak alkalminak ígérkező látogatásból kerekedett ki mindaz, amit ma az olvasó láthat, illetve a kezében tarthat. Természetesen, az este folyamán nem maradhatott el a közös emlékek felidézése sem. II. Eredményeink. Végignézve a konferenciakötet anya- gán, úgy érzem, jószerivel bármelyik tanulmányt kiemel- hetném, olyannyira magas színvonalú munka kerekedett ki a végén. Így szokásainkhoz híven, új előadóink bemuta- tásával kezdem. sor elején egy ifjú hölgy áll, Berze Judit, aki a török női szerepekről tartotta meg szűzbeszédét. ő 8 nemcsak kedves egykori tanítványom, akit még a Miskolc Egyetemen ismertem meg, de egyúttal konferenciánk leg- ifjabb résztvevője is volt. őt követi két már tekintélyes tu- dós, Jany János iranista és Papp Sándor oszmán történész is. János az iráni állam hierokratikus jellegének formavál- tozásairól írt, Sándor barátunk pedig a konstantinápolyi magyar levéltári kutatások hőskorának szentelt néhány oldalt. Nagy örömünkre szolgált, hogy bár régi barátunk és konferenciáink rendszeres hallgatója, de először ad le cikket magyar nyelven Gábriel Pirický, a Szlovák Tudomá- nyos Akadémia Keleti Tanulmányok Intézete turkológus munkatársa. Konferenciáink során kialakult néhány tendencia is: El- nökünk, Hazai professzor úr a korai oszmán-török nyelv kitűnő tudósaként a régi keleti mesevilág színpompás kertjében kalauzol minket. Ifjabb kollégája, Kovács Nán- dor Erik, az MTA Könyvtárának szakértő könyvtárosaként a méltán világhírű, erdélyi származású török udvari em- ber, Rákóczi portai tolmácsa és az arab betűs nyomdászat atyja, Ibrahim Müteferrika örökségébe avatja be olvasó- it. Kedves barátom, Madaras László az avar kori régészet kérdéseit boncolja, s Uhrman Iván immáron a második cikket szentelte a keleten maradt magyarok kilétének. Németh Pál barátunk rendíthetetlen elszántsággal