Szigeti Magdolna Németország második világháború utáni államépítése, alkotmányjogi helyzete, és az újraegyesítés 1 Tartalomjegyzék Elıszó 4. oldal I. Németország és az európai egyensúly 6. oldal II. A gyıztes hatalmak céljai 12. oldal III. Németország felosztása 16. oldal IV. A két német állam kialakulása 22. oldal IV. 1. Egységes Németország helyett két Németország 22. oldal IV. 2. A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása 25. oldal IV. 3. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása 29. oldal IV. 4. Berlin 33. oldal IV. 5. A „Saarland” 42. oldal IV. 6. Az NSZK, az Alaptörvény 45. oldal IV. 7. Az NSZK állami szervei, és a megszálló hatalmak 62. oldal IV. 8. Az NDK, az 1949-es alkotmány 70. oldal IV. 9. Az NDK állami szervei, és a megszálló hatalom 76. oldal V. A hidegháború elsı évei 82. oldal VI. A szövetségi kormány államépítési törekvései 1955-1969 között 88. oldal VII. 1. Az NDK Ulbricht vezetése alatt 101. oldal VII. 2. Az 1968-as kelet-német alkotmány 106. oldal VIII. A két német állam viszonya a szociál-liberális koalíció idején 113. oldal IX. A kelet-német kommunista hatalom összeomlása 129. oldal IX. 1. Határnyitás Magyarországon 130. oldal IX. 2. Helyi választások az NDK-ban 131. oldal IX. 3. A nyugtalanság idıszaka 133. oldal IX. 4. AZ NDK fennállásának 40. évfordulója 136. oldal IX. 5. Honecker bukása 139. oldal IX. 6. A kiutazásról szóló törvény 144. oldal IX. 7. A fal megnyitása 146. oldal X. A német egyesítéshez vezetı út 148. oldal X. 1. Kísérletek az NDK megtartására 150. oldal X. 2. Kohl kancellár 10 pontja 153. oldal X. 3. Tárgyalások 158. oldal X. 4. A gazdasági- és pénzügyi unió terve 164. oldal X. 5. Az 1990. évi parlamenti választások az NDK-ban 167. oldal X. 5. 1. A polgári mozgalmak 168. oldal X. 5. 2. A pártok 170. oldal X.6. Választási harcok 171 oldal XI. 1. A négyhatalmi tárgyalások 174. oldal XI. 2. Semlegesség vagy NATO - tagság 181. oldal XI. 3. A lengyel határ kérdése 183. oldal 2 XI. 4. Garanciák 185. oldal XI. 5. Az együttmőködés korlátja 187. oldal XI. 6. A nukleáris fegyverek csökkentése 190. oldal XII. Az egyesítés 191. oldal XII. 1. A teljes szuverenitás 195. oldal XII. 2. A két német állam egyesítésének nehézségei 198. oldal XII. 3. A gazdasági és pénzügyi unió 200. oldal XII. 4. Tulajdonjogi problémák 202. oldal XII. 5. Az „Államszerzıdés” 203. oldal XII. 6. Gazdasági hanyatlás 207. oldal XII. 7. A kelet-német gazdaság átalakítása, az Állami Vagyonkezelı Intézet 208. oldal XII. 8. Alaptörvény vagy új alkotmány? A Népi Kamara jogszabályalkotó tevékenysége az egyesítés érdekében 212. oldal XII. 9. Az ún. „Tartományokat visszaállító törvény” 217. oldal XII. 10. Az „Egyesítési szerzıdés” 219. oldal XII. 11. A szociális háló egységesítése 230. oldal XII. 12. Az állami kulturális intézmények újraegyesítése 233. oldal XII. 13. A fıváros: Bonn helyett Berlin 235. oldal XIII. Németország az újraegyesítés után 239. oldal Utószó 252. oldal Bibliográfia 254. oldal Függelék 274. oldal 3 Elıszó Jelen dolgozat Németország 20. századi alkotmányjogi fejlıdésének és történelmének majd fél évszázadát követi nyomon, 1945-tıl, az elveszített világháború utáni felosztástól az 1990-es újraegyesítésig. A kétarcú 20. század, amely soha nem látott fejlıdést hozott civilizációnk szinte minden területén – fıleg a különbözı humán, természet-, elméleti és alkalmazott tudományokban, de a mővészetekben és a filozófia területén is –, ideológiában két diktatúrát segített világra: a kommunizmust és a fasizmust. E két elmélet át- és átszıtte az elmúlt évszázadot, különösen Németország történetét, amely ott bábáskodott mindkettı születésénél, és otthont adott kifejlett formájuknak is. Olyannyira, hogy a 30-as évek elejétıl másfél évtizedre a fasizmus határozta meg egész Németország, ezt követıen pedig 45 évre a kommunizmus Kelet-Németország sorsát. A dolog persze ennél bonyolultabb, hiszen minden, ami történt, Németország egész, de legalább 19. századi történetébıl is táplálkozik, és ugyanígy Európa, illetve a világ korabeli eseményeibıl és folyamataiból. A fasiszta Harmadik Birodalom legyızését követıen a szövetségesek megszállták, majd felosztották Németországot. A szerencsés tartományok a nyugati szövetségesek felügyelete alá kerülve elindulhattak a demokratikus politikai fejlıdés és a piacgazdálkodás útján, a szovjetek megszállta Kelet- Németország ugyanekkor majd fél évszázadra egy másik diktatúra, a kommunizmus homályába süllyedt. Ez a cinikus és demagóg rendszer – más bőnei mellett – arra törekedett, hogy a „kommunista” országokat, közöttük a kelet-európaiakat kivonja, elzárja a világ valódi gazdasági, politikai és szellemi fejlıdésétıl, valami szocialista pótlékkal helyettesítve azokat. Ez a törekvés végül is kudarcot vallott: a Szovjetunió, illetve az általa létrehozott és fenntartott kommunista világrendszer elveszítette a Nyugattal folytatott gazdasági küzdelmet: az emberi jogokat, a szabadságot, a demokráciát, és a piacot gyakorlatában tagadó szocializmus – történelmi léptékben mérve igen rövid idı alatt – életképtelennek bizonyult. 4 A sors fintora, hogy az utolsó pillanatban a kommunizmus – egyébként mindig is szélsıbalos – német segédcsapatai kommunistábbak voltak a szovjeteknél, de azok segítsége nélkül nem tudtak ellenállni népük sürgetı szabadságvágyának. Találunk olyan momentumokat is e dolgozatban, amikor egy-egy pillanatra úgy tőnhet, az NDK szabadsága, illetve annak néhány fontos vonatkozása egyszerő üzleti ügy volt: ennek során a gazdaságilag teljesen sarokba szorított Szovjetunió megfelelı nagyságú kölcsönök fejében elengedte amúgy is terhessé vált csatlósát. Van ebben is igazság, de a kelet-európai szocialista országok, közöttük a Szovjetunió és az NDK összeomlása történelmi szükségszerőség volt. Németország szerencséje, hogy nyugati tartományai 1945 után a demokratikus világ részévé válva a kellı idıben készülhettek fel a keleti országrész visszafogadására. Mindannyiunk, Európa és a világ szerencséje pedig, hogy az újraegyesült, immár demokratikus Németország ily módon – nem belsı problémák nélkül – de zökkenımentesen foglalhatta el méltó helyét az új utakat keresı, szabad és demokratikus Európában. A 19. század 70-es éveitıl, az egységes Német Birodalom megszületésétıl kezdve a második világháború utáni idıszakig Németország ténylegesen fenyegetést jelentett Európa és a világ számára. Ezt a fenyegetést az 1871 és 1945 közötti történelmi események támasztották alá, amikor Németország Bismarck vezetése alatt egységes birodalommá növekedett, majd a 20. század elsı felében – két ízben is – szinte egész Európát katasztrófába döntötte. Ekkoriban a militarizmust, a politikai arroganciát a külvilág a németek meghatározó tulajdonságának tekintette, s valóban, a Német Birodalom története azt látszott bizonyítani, hogy az egységes Németország nagyságánál és dinamizmusánál fogva nem tud beilleszkedni az európai államok stabil rendszerébe. Az 1871-tıl háromnegyed évszázadot átívelı német egységnek véget vetı második világháború, a maga mintegy 65 millió halottjával ugyancsak azt rögzítette az emberek tudatában, hogy Németország politikai, gazdasági és katonai hatalma szomszédai függetlenségét és jólétét fenyegeti. 5 I. Németország és az európai egyensúly A második világháború után úgy tőnt, Németország megosztottsága ezt a félelmet és fenyegetettség érzést megszüntette, de 1989-ben a félelmek újraéledtek. Az egységes Németországnak és Európának ismételten meg kellett tanulnia együtt élni. Így az 1989/90-es újraegyesítést nem a jelenkor elszigetelt eseményeként kell vizsgálnunk, hanem a 19. és 20. századi európai történelem összefüggéseiben. A 18. században Németországban is megjelent nacionalizmus kezdetben jelentéktelen szerepet játszott, és az 1815-ben a Bécsi Kongresszuson létrehozott Német Szövetség tudatosan laza konstrukciója sem jelentett veszélyt Európa számára. 1871-ig, a Birodalom megalapításáig sem Poroszország, sem Ausztria, sem a szétszórt német államok nem okoztak Európa számára túlságosan súlyos problémát. A kérdés, hogy egy egységes Németország összeegyeztethetı-e az európai egyensúllyal, a 19. század végén, éppen a Német Birodalom megalakulásával merült fel. Bismarck jól érzékelte, hogy az ország földrajzi fekvése, a népesség száma, gazdasági ereje, és politikai, katonai hatalma szomszédaiban félelmet ébreszt, éppen ezért külpolitikai céljai közé tartozott a hagyományos határok elismerése, a szomszédok megnyugtatása. Azonban II. Vilmos császár 1890-ben menesztette Bismarck kancellárt, ezt követıen a felszín alatt már 1871 óta mőködı, a német militarista törekvéseket támogató erık kerültek hatalomra 1, amelyek egy egészen új Németország-képet alakítottak ki. Különösen elszabadult a korábban a Birodalom kialakítását szolgáló nacionalizmus és a militarizmus, melyek így, alig fékezhetıen, súlyos teherként nehezedtek a fejlıdı iparosításra is. Bismarck óvatos stratégiájának helyére új stílus lépett, dinamikus, nagyléptékő, és arrogáns, amely nem volt tekintettel az európai egyensúly követelményeire, és a szomszédok érzékenységére. Ekkor Európa más államai, Anglia, 1 Vö.: Mitteis-Lieberich: Deutsche Rechtsgeschichte, 458. oldal 6 Franciaország, Spanyolország, Portugália, még Hollandia is már régóta történelemformáló tényezık voltak a világpolitikában. Németország, mint „elkésett nemzet” 2 mohón kapcsolódott be ebbe a körforgásba, és pótolni szerette volna addigi elmaradásait. Az eredmény, a németek elszigetelése, elıre látható volt, és annak a kísérlete, hogy Németország, mint Európa vezetı hatalma fıszerepet játsszon a világpolitikában, végül az elsı világháborúban meghiúsult. A Weimari