Halaszbokor Juniusi:Halasz

Halaszbokor Juniusi:Halasz

Kékhullám Zászlót kaptak Csopakon, a Balaton-fel- vidéki Nemzeti Park Igazgatósága konferencia- központjában Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter június 19-én nyi- totta meg A kulturális örök- ség védelme és ökoturiszti- kai hasznosítása hazánk vé- ALSÓÖRS és CSOPAK KÖZÉLETI LAPJA dett természeti területein cí- XIX. évfolyam, 6. szám 2009. június mű tanácskozást, majd más- nap Tihanyban a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2009 A Borlovagrend 25. születésnapja rendezvényt. Utóbbin a tíz hazai nemzeti park mutatko- Huszonöt évvel ezelőtt zott be különböző program- Gubicza Ferenc, akkori szö- okkal. vetkezeti elnök kezdeménye- Június 20-án Balatonfüre- zésére hazánkban harmadik- den ugyancsak a miniszter ként Csopakon alakult meg - adta át a strandok és kikötők külföldi mintára - a Balaton- üzemeltetőinek a kiváló víz- vin-Csopak Borrend, amely minőséget és szolgáltatá- időközben a Balatonfüred- sokat igazoló Kékhullám Csopak Borlovagrend nevet Zászlót. Alsóörs és Csopak vette fel. Az egyesület ne- önkormányzatainak képvi- gyedszázados történetét, a selői idén is átvehették ezt a borvidék érdekében kifejtett „tanúsítványt”, annak bizo- - tevékenységét az alapító el- y nök, nagymester idézte fel nyítékaként, hogy évről évre június 27-én a csopaki mil- jelentős, vendégvonzó fej- lenniumi parkban tartott ün- lesztéseket valósítanak meg y nepi rendezvényen. Elhang- a strandokon, változatos - zott: eddig közel ezer főre borait, elsősorban a zászlós- tevékenysége elismeréseként programokat biztosítanak az - gyarapodott a borrend tagjai- bornak számító Csopaki Gubicza Ferenc emlékzászlót ide érkezőknek. Igazán kár, i nak száma, közöttük kétszáz Olaszrizlinget. A születésnap adott át Ambrus Tibor pol- hogy a strandoláshoz alkal- - külföldi a borrend nagyköve- alkalmából a csopaki önkor- gármesternek. mas időjárást nem tudják teiként népszerűsítik a térség mányzat borászatot támogató (Folytatás az 5. oldalon.) befolyásolni. - i - Vasút nosztalgia A MÁV június 27-én Budapest és Tapolca között a legendás – egyébként muzeális - 424-es y gőzmozdonnyal vontatott nosztalgia vonatot indított. k Alsóörsön helyiek és turisták százai fogadták a 7 kocsiból s álló szerelvényt, Csopakon Ambrus Tibor polgármester i és a két alpolgármester köszöntötte a kivételesen itt is s a megálló vonatot. i e a - A tizedik Alsóörsön és a Balaton-felvidék környező településein tízezrek voltak szem- és fültanúi a tizedik Harley-Davidson nemzetközi motorfesztiválnak. A sze- rencsésebbek részesei lehettek az Európa Kemping terüle- tén lezajlott gazdag zenei és motoros produkcióknak, amelyek méltók voltak a jubileumi rendezvényhez. (Képes összeállításunk az alsóörsi mellékletben.) 2 ALSÓÖRS 2009. június Somogyi Győző festményei a Török-házban Szoborportré élénk érdeklődést tanúsító Mihálkovicsról közönség. Tájképei mellett Immár három, települé- külön egységben a Mester sünkhöz kötődő jeles szemé- családjának fölmenői. lyiség monumentjét tarthatjuk Famíliatörténet. A múltból számon. Endrődi Sándor ránk tekintő személyiségek valójában önmaguknál sok- permi vöröskő oszlopon fény- kal többről beszélnek ne- lő reliefje a róla elnevezett künk. Az általuk megélt és parkban, Jókai Mór mell- számunkra megfontolandó szobra hajókikötőnk ligeté- korról, hagyományról, köz- ben. Majd ugyane kőből dr. jót alapozó egykori helytál- Mihálkovics Tivadaré is, lásról. A hovatartozásunk- amely Endrődi szomszédsá- ról! Somogyi mély nemzet- gában áll, s a közeljövőben tudattól késztetett művészi avatjuk. Endrődi a líra, Jókai a munkásságából kaphattunk mese mestere, Mihálkovics a Mindig különleges él- séget adó emberi hajlékai azt magvas betekintést. Somogyi György művé- helyi fürdőélet megalapítója, ménynyel gazdagodik a mű- sugallják, hogy a történelem legendás jóbarátok. E meleg- vészetpártoló közönség folytonossága gyökeres haj- szettörténész nyitotta meg a Somogyi Győző kiállításain. tóerőként van jelen. tárlatot, Sík Dóra elmélyült séget hordozó kőbe örökített A középkori gótikus udvar- Nélkülözhetetlen fundamen- csellójátékával emelte a jelenlétükkel közösen adnak ház hangulatában a fény be- tum! megnyitó ünnepélyességét. egy sugarat pannon egünk lülről világító mágikus erej- Alkotásaiból ezúttal egy fényteli ragyogásába! Örö- ével ható képek szinte lelki szűk válogatást láthatott az A. S. münkre és gyarapodásunkra. rezgéseket keltettek. Ha va- lahol, itt e pannon vidék, a tó tündökletes varázsa a törté- Nyugdíjas népdalkör a kezdetektől nelem arcát mutatja, szelle- mét hordozza. Míves ábrá- A Sirály Népdalkör 2004. csak a község rendezvénye- 2008-ban jelentkeztünk a zolásaiban visszaring a múlt. tavaszán alakult lelkes, nép- in léptünk fel, majd elhatá- KÓTA (Kórusok Országos A tájékot a maga groteszk, dalokat kedvelő énekesek- roztuk, hogy részt veszünk Tanácsa) által rendezett or- ám nagyvonalú stílusában is ből. Ekkor kértek fel en- megyei, országos megmé- szágos minősítő versenyre. ünnepi látvánnyá emeli. gem, Bányai Máriát a bala- rettetéseken. 2007-ben a 2009. május 30-án Ma- Várromok, templomok, falu- tonfüredi Radnóti Iskola ze- Vass Lajos Népzenei gyarpolányban került sor a si porták, a regényes tájék nepedagógusát a népdalkör Verseny elődöntőjén Ezüst versenyre. A megye 15 cso- megannyi szépsége, meleg- vezetésére. Az első években minősítést szereztünk. portja lépett fel, s mi a me- gye együttesei közül a „KIVÁLÓ” fokozatot értük Négy megye ezer éve el. (A térségi kategóriában Május 23-án Sólyban négy megye – Fejér, Július 25. ez a legmagasabb ered- Pest, Veszprém és Zala – összevont ünnepi Várról várra: NAGYVÁZSONY – rene- mény.) Ezzel az eredmény- közgyűlése és Veszprém megye millenniu- szánsz zenés ébresztő, lovasfelvonulás, tör- nyel jövő évtől indulhatunk mi emléknapja keretében gazdag program- ténelmi bemutatók, előadások, várjáték, az országos versenyen is, mal , kiállításokkal, könyvbemutatóval, 3dimenziós várfotó kiállítás. A rendezvé- természetesen a KÓTA szer- hagyományőrzők fellépésével idézték fel a nyeket a júl. 24-től aug. 2-áig tartó vezésében. megyék történelmét, hitet téve a megyei HumorVár rendezvénysorozat egészíti ki, Lelkesen készülünk to- közigazgatás jövőbeni jelentősége mellett. benne naponta 18 órától népi komédiák vább, újabb dalokat tanu- Veszprém megyében a következő hónapok- (Alig Színpad), 20 órától Dumaszínház, éj- lunk, s további örömöt sze- ban is számos rendezvény lesz a millenni- jeli színielőadások, kézműves vásár. retnénk szerezni a község- um jegyében: nek, s nem utolsó sorban Július 11. Augusztus 1. magunknak. Várról várra: SOMLÓ – Somlói vígassá- Várról várra: SZIGLIGET – hagyományőr- Következő versenyünk ez gok, azaz a középkor arcai ző csoportok bemutatója (a vár Magyar év októberében lesz. Július 17-18-19. Bálint korában), korhű zenék, táncok, gyer- Mohácson, a Vass Lajos Várról várra: CSOBÁNC - “Gyulaffy mekprogramok (apródavatás, játszóház), Népzenei Verseny elődön- Napok Csobáncért” - GYULAKESZI – lo- íjásztatás, borkóstolás, népművészeti vásár, tőjén szeretnénk öregbíteni vasbemutatók, csatajelenet, hagyomány- tűzzsonglőrök a várban. Alsóörs hírnevét. őrző és gyermekprogramok a Lovasudvar- Pápai céhes relikviák – kiállítás megnyitó – ban, vártúra borkóstolással, emlékmise a PÁPA, Somogyi Galéria (Fő tér 21.) A Bányai Mária hősökért a várban kiállítás év végéig megtekinthető. Népdalkör vezetője 2009. június ALSÓÖRS 3 Eötvös-díj ÁMK Eötvös Károly „Aki dudás akar lenni…” Művelődési ház az önkormány- 2oo9. július havi zatnak programja Az idei Pedagógus Napon Hebling Zsolt pol- Július 11. Szombat 20,30 h Sirály-park Kis színpad gármester, Ferenczy Gábor Utcabál a Sa-Si duó alpolgármester és Báró részvételével Béla jegyző köszöntötte és Július 18.szombat l9.00 h látta vendégül az ÁMK va- Törökház a Párizsi Magyar lamennyi dolgozóját. Dr. Műhely kiállítása Kölcsei Márton tanácsnok Július 18.szombat 20.00 h osztotta meg ünnepi gon- Ref.templom Kiss- Domonkos Judit dolatait a jelenlévőkkel. és barátai – Komoly- Külön hangsúlyt adott az zenei koncert francia eseménynek, hogy Galló vendégművészekkel Istvánné, a Pedagógus Július 25.szombat 20.00 h. Szakszervezet elnöke itt Ref.templom In memoriam Dr.Berkes Kálmán adta át az önkormányzat Az idei Duda-ünnep vezetőinek az Eötvös Komolyzenei koncert strandi foglalkozását Július 25.szombat 20,30 József emlékplakettet, ez- Sirály-park Utcabál a Sa-Si zel is elismerve azokat az ugyan felülírta a rossz duóval eredményeket, amelyeket idő, de a művelődési Kis színpad az önkormányzat ért el az házban a gyerekek a du- Augusztus 01. szombat általános iskola megtartá- l5.00 h-tól X.Jubileumi sában, az intézményben fo- dakészítés számos fo- Endrődi-Jókai irodalmi lyó munka színvonalának gását megismerhették bableves muri Augusztus 01. szombat emelésében. Szabó Zsolt segítségével. 20,30 h Sirály-park Nagy sikert aratott a Utcabál a Silverado Kinevezték az együttessel ÁMK igazgatóját Török-házban Somogyi Kis színpad Az ÁMK igazgatói posztjára Győző kiállítása, majd a kiírt pályázatra egy jelentkező Mindenkit szeretettel hívunk volt, pályázatát minden fórum református templomban és várunk! Alsóörs község támogatta. Így Mészáros Ká- a Duda-zenekar és Pál Önkormányzata roly a képviselő-testülettől újabb öt évre kapott igazgatói István tereskei pásztor- Információ: Sashegyi Ildikó megbízást. dudás műsora. 06-70-374-04-53 Ifjúsági klub alakult A közelmúltban találkozott Alsóörsön. Ehhez várják to- az önkormányzat törekvése vábbi tagok jelentkezését. az itt élő fiatalok igényével. Júniusi összejövetelükön A megalakult ifjúsági klub megválasztották a klub ve- vezetésének szándéka sze- zetőségét: Oláh

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    8 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us