Polgármesteri beszámoló a júniusi történtekről lezárásra kerültek a számlák, összesen 47 millió forintot kapott Balatonsze- pezd a strandfejlesztésekre. A Magyar Falu Program keretein belül pályázat benyújtására került sor - a falugond- noki gépkocsi cseréje céljából - egy falubuszra 15 millió Ft értékben, to- vábbá a meglévő traktorhoz utcaseprő kiegészítőre és egy pótkocsira. Beadás- ra került egy Eu-s pályázat a külterü- leti utak felújítására 100 millió Ft ér- tékben, amelyhez 5% önerőt kell majd biztosítania a településnek. Remé- nyek szerint megújulhat a Tűzoltó ut- ca külterületi szakasza, az Öreghegyi út – Napsugár út összekötő szakasza, Kedves Szepezdiek! ség ellenére időre elkészült. Megtör- illetve az Árpád út, Őzike út keresz- tént az elszámolás a pályázat kiírójával, teződésétől Révfülöpig terjedő földút. Június tevékeny és egyben nyárin- dító hónapja van mögöttünk, mely legfőképp felkészülés volt az idegen- forgalmi szezonra, így a hónap infor- mációinak ez a hangadója. Fejlesztési előkészületek, elkészült fejlesztések A központi strand beruházásai a ki- vitelező vállalkozók gyors és hatékony munkájának köszönhetően sikeresen befejeződtek. A Szepezdfürdői strand családi vizesblokk konténere még a szezonnyitás előtt megérkezett, mely- nek üzembe helyezése minden nehéz- www.balatonszepezd.hu SZEPEZDI TÜKÖR –2– 2021. JÚNIUS június 26-i szezonnyitóra nagyon sok vendég érkezett, ahol dobosok, tánco- sok, a Bokafogó Néptánc együttes, a Balatonszepezdi Pacsirták, Djembu- ka együttes szórakoztatta a közönsé- get. Kiemelt vendégünk volt dr. Kont- rát Károly országgyűlési képviselő, aki folyamatos támogatásáról biztosította Balatonszepezdet. A Központi strand új vendéglátóegységének megtervezé- sét támogatói hozzájárulásokkal szán- dékozik Balatonszepezd elkészíttetni, így ennek érdekében a 2021-es ren- dezvényeken támogatói jegyek ke- rülnek majd értékesítésre. Előre kö- szönjük mindenkinek, aki támogatja a fejlesztést. Nyári programjaink ter- vezetét az utolsó oldalon olvashatják. Egyéb tájékoztatások Elkészült Balatonszepezd új hon- lapja, amely az eddigiekhez képest sokkal több információt, képanyagot kínál Balatonszepezdről az olvasók, érdeklődők számára. Várjuk a szoba- kiadók jelentkezését, akik számára - a korábbiaktól eltérően - ingyenes meg- jelenést biztosítunk az oldalon. Június 15-től visszaállt a veszélyhelyzet előt- ti jogrend, a hivatali működésben, új- ra ülésezik a Képviselő-testület. Meg- szűnt a polgármesterek egyszemélyes döntési joga, így megköszöntem a kép- viselőtársaim bizalmát, támogatását és együttműködését a veszélyhelyzet alatti időszakot érintően. A Balaton- szepezdi Önkormányzati Kirendelt- Ezek a fejlesztések minőségi változást készült a 2021 programok lebonyolítá- ség folyamatosan működik, személyes hoznának az úthálózatban. Köszönjük sára! Négy fő gasztronómiai program ügyfélfogadás minden pénteken 8-11 Magyarország Kormányának a lehető- időpontja kijelölésre került, a művé- között van. séget, hogy a pályázatok révén folya- szekkel már zajlanak a szerződéskö- Mindenkinek jó egészséget kívánok! matosan tud fejlődni Balatonszepezd! tések, a kiszolgáló faházak a rendez- Tisztelettel: Bíró Imre Karbantartási feladatok vényterületre kihelyezésre kerültek. A polgármester 15 °C volt a Balaton vize, mikor megkezdődött a Balatonba vezető lép- csők festése, telepítése, strandok felké- szítése. A 7 km hosszú partszakasz 3 fizetős strandja sok munkát kívánt a karbantartóinktól, a kemény munká- ban a kollégák becsülettel helytállak. Program szervezési feladatok Az idei programok szervezése már télen megkezdődött a művelődésszer- vezőnk (Nikol) jóvoltából, aki annak ellenére belekezdett a szervezésbe, hogy a járványveszély miatt minden bizonytalan volt. Balatonszepezd fel- www.balatonszepezd.hu 2021. JÚNIUS –3– SZEPEZDI TÜKÖR A svájci hegyekből a szepezdi dombok közé – beszélgetés Szántó Szilvia igazgatási ügyintézővel Szántó Szilvia igazgatási ügyin- téző és férje 2003-ban választották otthonukká Balatonszepezdet. Ti- zenkét év után költöznek haza Svájc- ból. Az ott megszerzett tapasztalatot és tudást a helyi közösség javára sze- retné fordítani. Két gyermekük van, akik mindig hazavágytak Szepezdre és ősszel a zánkai iskolában folytat- ják tanulmányaikat, ahol korábban magántanulók voltak. Hatalmas volt a honvágy, a hazasze- retet, mindig is figyelemmel kísérték a falu sorsát. A tavaly őszi időszaki ön- kormányzati választások után értesült, hogy kirendeltségvezetőt keresnek, így beadta pályázatát az állásra. Az elbírá- lás után a betanulási időszak Zánkán zajlott, de a koronavírus miatt mind- ez ténylegesen két hét volt, melyet kö- vetett két hét home office. Balaton- szepezden áprilistól látja el a hivatali kor tudja, hogy milyen felmenőkkel zongorázni tanul. Ki tudja, talán majd teendőket. – Mind a kollégák, mind a rendelkezik. Saját maga is tizennyolc egyszer erről az oldaláról is megismer- helyiek nagyon kedvesen fogadtak, ami éves koráig hegedült, énekelt, jelenleg hetjük. Szendi Péter rendkívül jól esett. Kialakult egy csapat- munka a polgármesteri hivatalban, az- zal a céllal, hogy minél többet tegyünk Óvodai hírek ezért a csodálatos faluért. – kezdi a be- szélgetést Szilvia. – Az ügyfélbarát hi- Hosszabb ügyeleti rendszer vatali működést szeretném megvalósíta- után, áprilisban vidámabbnál-vi- ni, segíteni az embereknek eligazodni a dámabb programokkal folytattuk bonyolultnak tűnő hivatali útvesztőben. az évet. Csodaszép alkotások, és Számomra a leglényegesebb, hogy a papír nagy kirándulások mellett megün- mögött lássam az embert is. – A mun- nepeltük az anyák napját, megható kaköröm összekapcsolja a Közös Önkor- előadással búcsúztattuk az iskolá- mányzati Hivatali munkát és település ba készülő ovisainkat, elmentünk irányítás mindennapjaival kapcsola- Balatonfüredre hajókirándulásra, tos teendőket, így segítve a polgármester munkáját. Hamarosan a Képviselő-tes- tületi ülések levezetése is a feladataim kö- zé fog tartozni. és még külön fagyizással összekötött bala- A közösségi média távol áll tőle, ő toni sétára is volt lehetőségünk. inkább a személyes kapcsolatokat he- A szülői munkaközösség szervezésé- lyezi előtérbe. A mostani Képvise- ben színes, mosolygós gyereknappal zár- lő-testület egységes és mindent meg tuk a nevelési évet, melyen a Balatonfüredi tesz annak érdekében, hogy ez a jövő- Rendőrkapitányság kollégai is részt vettek ben is így legyen. Épül-szépül a falu, izgalmas motoros, kutyás, lovas bemutató- nyáron pedig nívós rendezvények lesz- val. Szeretnénk külön megköszönni a sok nek a Balaton ékszerdobozában, me- segítséget és a rengetek támogatást, amit lyet már ő is nagyon vár. kaptunk, mint a szülőktől, mint a helyi vál- Szabad idejét mindig aktívan töl- lalkozóktól. Két hét szünet mellett, nyáron ti, sportol és sokat kirándul a család- is szeretettel várjuk az óvodába érkező gye- dal. Ha még emlékezik valaki a „Hold, rekeket. ragyog a Dunán” című slágerre, ak- Bognár-E Katalin www.balatonszepezd.hu SZEPEZDI TÜKÖR –4– 2021. JÚNIUS az első gondolata – „mi van, ha fertő- zött, el ne kapjam tőle…!”. Az oltot- Orvosi tanácsok nyárra tak előtt számos lehetőség megnyílik a nyár folyamán. A koronavírus járvány kitörése óta és krónikusbetegek voltak érintettek a Ne feledkezzünk meg a melegben a 2021. nyara az első olyan időszak, súlyos, kórházi kezelést igénylő, illet- megfelelő sópótlásra és folyadékbevi- amikor kicsit fellélegezhetünk. Fi- ve halálos kimenetel tekintetében. Az- telre, melyet a fokozott verejtékezéssel gyelembe véve a tavalyi nyár járvá- tán megjelent a védőoltás, először az elveszítünk. Ételeinket ilyenkor kicsit nyügyi adatainak kedvező változását, idős, krónikusbetegeket kezdtük el ol- jobban sózhatjuk, a hőhatástól függő- elmondható, hogy némi szezonali- tani. A védőoltás, illetve a megbetege- en napi 3-4 liter folyadékra is szük- tást mégis csak mutat a COVID-19 dés következtében sok ember tett szert ségünk lehet. Használjunk magas fak- járvány. immunizációra, valamilyen szintű vé- torszámú naptejet, hiszen ne feledjük, delemre, ami azt jelenti, hogy a vírust hogy a napfény UV sugarainak ká- Nem tűnik el, mint az influenza, de képes elkapni a védett személy, akár rosító hatása az élet során összeadó- nyáron lényegesen kevesebb megbete- oltott, akár gyógyult fertőzött, csak dik, ami bőrrákra hajlamosít. Védjük gedést okoz, vagyis nehezebben terjed. az immunrendszere megakadályoz- bőrünket a leégéstől! Ha mégis leég- Ennek számos oka lehet, nem feltét- za, hogy súlyos, akár halálos kimene- nénk, ne tejfölt, hanem IRIX, Pant- lenül a vírus „érdeme”, de ez sem ki- telű betegség alakuljon ki. Mindezek henol, vagy Aloe Vera spray-t használ- zárható. Több időt töl- junk! Mivel az alkohol tünk a szabadban, többet folyadékot von el a szer- szellőztetjük a lakást, így vezetből, ezért a nyá- kisebb az esélye annak, ri melegben különösen hogy elkapjuk a fertő- fontos a moderált alko- zést. Több napfény ha- holfogyasztás. Nyáron tására a szervezetünk gyakori a darázs- vagy D-vitamin szintje ma- méhcsípés, a vegyszer- gasabb, több zöldsé- rel fertőzött, allergi- get-gyümölcsöt eszünk, ás bőrtüneteket okozó többet mozgunk, me- szúnyogcsípés, illetve a lyek mind az immun- kullancscsípés. Minden rendszerünk működését csípés helye megpiroso- javítják. Hála a védőol- dik. Kullancscsípés után tásoknak a vírus terjedé- akár egy hónapon belül se még jobban nehezí- kialakuló piros karika, tett, hiszen ha el is kapja vagy az 5 centiméternél valaki a fertőzést, a vé- nagyobb vörös folt ese- dőoltás miatt nem be- tén merül fel Lyme-kór tegszik meg, nem, vagy gyanúja, ebben az eset-
Details
-
File Typepdf
-
Upload Time-
-
Content LanguagesEnglish
-
Upload UserAnonymous/Not logged-in
-
File Pages8 Page
-
File Size-