Egy eltűnt birodalom nyomában Asszír birodalom tündöklése és bukása Közép-Kelet kisebb népeire, népelemeire gondolva láthatjuk, hogy mikor tudják létrehozni a maguk államát. Ez a folyamat abban az időben zajlik le, mikor a folyamköz nagy hatalmai, továbbá a termékenyfélhold területén, vagy a perifériáján elhelyezkedő hatalmak meggyengülnek, a politikai hatalmukat, akaratukat már nem tudják olyan intenzitással kifejteni, mint korábban. Tehát a belső problémák, illetve a külső hatások meggyengítették a hatalmukat. Nézzük meg melyek voltak ezek a hatások? I. A népek szétrajzásának a kora ez az időszak, amely az ie. XIV. század során már jól látható, megjelennek észak felől azok a népek, népelemek, amelyek olyan új hatást érnek el, melyek a folyamköz hatalmát érintik, ilyenek a hadifelszerelésben tapasztalható minőségi változások. II. A felvevő piacok lehetőségei, azok erőszakos megszerzése, továbbá a katonai jelenlétük a környező területeken. III. Egy új harcmodorral szinte minden véderőt meg tudtak semmisíteni és nem utolsó sorban a ló megjelenése a harci eszközök között. A ló megjelenése újat vitt a harcászat elemei közé. A hadművészet terén jelentős előnyt jelentett, mert a mozgásuk sebességét két, háromszorosára tudták növelni. Láthatjuk, e népek örökségéből, hogy a mozgás gyorsaságán túl olyan új fegyverek is megjelentek, melyek a hadviselés eszközeiként évezredekig megmaradtak. Ilyenek voltak a harciszekér, a harckocsi, amely megváltoztatta a harcmodort, hiszen a kocsin tartózkodó hajtónak nem kizárólagosan volt a feladata az ellenség leküzdése, mert az íjász ott volt mellette, akinek a feladata volt nyivánvalóan az ellenséges élőerő leküzdése. A harckocsi maga is harci eszköz volt, mert úgy volt kialakítva, hogy az élőerő ellenséges erőiben kárt tegyen, illetve egymaga is meg tudja semmisíteni az ellenség élő erejét. A letelepedett népek is ebben az időben kezdik a lovat használni, mint igavonó állatot, amely a gazdasági termelés hatékonyságának az elősegítője volt. Igaz a ló ára ebben az időben megegyezett az arany árával. Új elem a harcászatban a ló megjelenése, tudjuk azt, hogy a Turáni alföldön, de a hegyek zárta völgyekben is nomád népek lótenyésztéssel foglalkoztak. Az ókor történelmének legnagyobb katonai találmánya a ló harci eszközként való alkalmazása. Ezek a népek nem mások, mint a KOS, KUS, vagyis a KASSU népek, vagy azoknak a rokonai és a testvér népei. Meg kell említeni még egy másik olyan fegyvert, amely ebben az időben jelent meg a Közép-Keleten. Ez nem más, mint a visszacsapó íj, hiszen vele együtt a lőtávolság is meg duplázódott, az is elképzelhető, hogy meg háromszorozódott. Felvetődik a kérdés, hogy miként érhették el ezt a nagyfokú fejlődést. A nomád pásztornépek az íj faszerkezetét elkezdték pácolással, érleléssel rugalmassá tenni, majd szaruval beborítani a faszerkezetet. Az így elért eredmények lehetővé tették, hogy a szaruval borított, illetve csontlemezekkel beborított faszerkezet rugalmassága révén a lőtávolsága ilyen formán megnövekedjék. Az ie. XIV. századot történelmileg a népek vándorlásának, illetve a káosz századának is szoktuk említeni, mert a termékeny félholdnak, de a folyamköz északi részének nincs egyszerű és könnyen áttekinthető történelme, hiszen a népelemek ezen a területen vagy megtelepedtek, vagy egy másik népelem kilökte a helyéről az ott élőket, de az is megtörtént, hogy az új 1 jövevény népelemek magukba olvasztották az ott élőket. Az ie. II. évezred középső szakasza valahogy a zűr-zavarok kora volt ezen a vidéken, ma nehéz lenne felsorolni azokat a népeket, melyek ezen a tájon megfordultak. A Bibliából ismerünk népneveket, de nem tudjuk őket azonosítani, nem ismerjük, honnan jöttek, hogyan tűntek el, nem tudjuk milyen volt a kultúrájuk, és még sorolhatnám a fehér foltokat. A nagy birodalmak, melyek körül vették a folymköz északi részét, azok vagy önmagukkal voltak elfoglalva, vagy egymással vívtak élet halál harcot, lásd az Óbabiloni birodalmat. Az átrendeződés alákerült Folyamköz és vele együtt a környező világ, különösen az Akkád birodalom és az északi területen a HETTITÁK harcát. Az Akkád birodalom északi részén új népelemek telepedtek meg, ezen a területen lassan átveszik a letelepült életformát. A népvándorlások során ezen a tájon kétirányú mozgás figyelhető meg. A KASPI tó déli oldalán a népelemek kelet felé haladnak, ezeket a tudomány Indoeurópaiaknak nevezik, míg a déli oldalon Perzsia fennsíkja felől érkezőket SÉMI népeknek nevezzük, melynek egy része megtelepszik, a másik része viszont tovább halad, tovább vándorol. A Turáni népek családjához tartozó és helyben lakó Pre Sumer és Sumereket a tudomány árja népekként ismeri. A fent említett népek, vagy egy új hazát alapítottak, vagy felszívódtak, az-az asszimilálódtak azokon a területeken, melyeken a szemiták meg telepedtek. Ezeknek, a területeknek kevésbé ismerjük az etnikai összetételét, nevüket is alig ismerjük, de a régészeti hagyatékaik és az írásos emlékeik emlékeztetnek reájuk. Erre az időre tehető a görög népelemek vándorlása keletről nyugatra, továbbá a sémi népelemek népek színes kavalkádja indul el a Közép-Keletre, Laventébe, vagy Palesztínába. Ebben az időben érkezik egy szemita népcsoport a folyamköz északi részére, részben pásztor, vándor életmódot folytatva. Ami érdekessé teszi ezt a népet, nem más, mint hadsereget tart fenn a létük biztonsága szempontjából. Erről a népről még sokat fogunk hallani a történelem során. A fent említett új haditechnikát elsősorban ők alkalmazták, a ló harci célokra történő alkalmazása is az Ő nevükhöz fűződik. A fegyvereik jóval modernebbek, mint az ott élő népeké. Még egy jelentős különbség van a helyben élő népek és a jövevények között, ez pedig nem más, mint a harciasságuk, kegyelmet nem ismernek. Ez a nép hosszú-hosszú évszázadokig a történelem meghatározójává válik. Rettegésben tartják az akkori ismert világot, nem csak a Közép-Keletet hódítják meg, hanem a Közel-Keletet is és még Egyiptomot is az igájuk alá hajtják. Ezt az új népet ASSZÍROKNAK nevezzük, akik az ie. XV.-XIV. század során alapítanak észak Mezopotámiában új hazát, de a betelepedésük jóval korábban kezdődött. Folyamatosan lépésről, lépésre építették ki a katonai szervezetüket. Ez az időszak az Asszír terjeszkedés időszaka, szüntelen harcok, teljes bizonytalanság uralkodott ezen a területen. Ellenőrzésük alá vonták az akkori kereskedelmi útvonalakat, így a Földközi tenger felől érkező kereskedelmet is maguk ellenőrzése alá vonták, másfelől az észak felőli bányák és a fém kereskedelmet és annak útját ellenőrzésük alá vonták. Ebben a bányászati kincsek, így a nemesfém és a hegyvidéki vasérc készleteinek a megszerzése volt a cél. A vándor életmód mellett átvették a letelepült életformát és a mezőgazdasági termelés mellett egyre inkább érvényesült a kereskedelem és vele párhuzamosan az erőszak alkalmazása a szomszédaival szemben. Az ie. XIV.-XIII. század fordulóján kialakult egy laza államszervezet, mely igyekszik egységben tartani ezt a harcias népet. Ebben az időben kialakul az ország központi területe, melyet jól ismerünk Babilonból az újabb kor tudományának köszönhetően, az ott élő népek hagyatékából. Az elátkozott nevet nem véletlen kapta NINIVE, mert a kegyetlenkedések központjává fejlődte ki magát. Az Asszírok fővárosa sokáig a két ZAB folyó között lévő ASSUR városa volt, majd idővel a királyok áthelyezték a fővárost más területekre, vagy új várost alapítottak. Asszíria állammá alakulása az ie. XIV. század végén XIII. század elején végbement, megteremtődtek az állammá alakulás feltételei, egységessé váló népesség, vagy elfogadták a helyben lévő népek főségét, vagy leigázták az ott élő népeket, a megmaradt népelemeket viszont magukba olvasztották, a következő megoldás nem volt, mint a megmaradt népelemek kiirtása. A 2 fentiekből következően kis létszámú állammal van dolgunk Észak mezopotámia területén, de annál harciasabb, mely nem volt tekintettel egyetlen más népre, népelemre sem. Rabló hadjáratokat indítottak a közvetlen környezetükben élő népek ellen, akik nem voltak felkészülve az ilyen harcias néppel szemben. A kegyetlenkedések messze földön rettegést váltottak ki. Az új népet vonzotta a környezetükben élő népek gazdagsága, nyilvánvaló, hogy szemet vetettek DAMASKUS, SIDON, GARGAMIS, és GAZA kincsire, hiszen számukra ellenállhatatlan vonzalmat jelentett és ezt a gazdagságot igyekeztek megszerezni. Asszíria fővárosa a Tigris medencéjének a középső részén található, ott ahol a KÁLDEA tartomány rónái felé hömpölyög a TIGRIS. Keleten a ZAB (Zoab) folyó határolja, egészen, amíg a ZAGROS nyúlványai természetes határként választotta el a NINARI vidéktől. A MÉD törzsek, lakta terület, jelentette a keleti határt. Az Északi határ a MASIOS hegye, Délkeleten ADHEM (Adzsem) volt a határ, Nyugaton, Délnyugaton KABUR és az EUFRAT vonalán húzódott, de nem tudjuk, hogy valaha elérte e- a két nagy folyót. Az Óasszír birodalom fővárosa ASSUR volt. Maga a város az első KÁLDEAI gyarmati népek korából való. Az Óasszír birodalom megalapítóját nem ismerjük, mert a birodalom igazából ki sem alakult, de az Asszír népnek már ebben az időben királyaik voltak, azt viszont nem tudjuk ki is volt az a személy, aki alapítóként számításba jöhetne. A Középasszír birodalom megteremtőjének a nevét jól ismerjük, ADAD volt az első birodalomteremtő királya, akiről tudjuk, hogy nem is volt Asszír származású, hiszen nagy a valószínűsége, hogy jövevény volt és Asszír vált belőle. Felvetődhet a kérdés, hogy miért is állítom ezt? A véleményemet abból az aspektusból fejtem ki, hogy ADAD volt az, aki nem az ősi vallás meghonosodásért vívott