Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ ILLÉS PÉTER TÁJFENNTARTÓ KÖZÖSSÉGEK — PARASZTI SZŐLŐHEGYEK VÁLTOZÁSVIZSGÁLATA A VASI-HEGYHÁT VIDÉKÉN Történelemtudományi Doktori Iskola Doktori iskola vezetője: Dr. Székely Gábor DSc. Európai etnológia doktori program, vezetője: Dr. Paládi-Kovács Attila, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár A bizottság tagjai és tudományos fokozatuk: A bizottság elnöke: Dr. Paládi-Kovács Attila CMHAS., egyetemi tanár Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Kocsis Gyula PhD., egyetemi docens Dr. Viga Gyula PhD. A bizottság titkára: Dr. Bali János PhD. A bizottság további tagjai: Dr. Égető Melinda CSc. Dr. Csoma Zsigmond DSc. (póttag) Dr. Szarvas Zsuzsanna CSc. (póttag) Témavezető és tudományos fokozata: Dr. Gráfik Imre CSc. Budapest, 2010 TARTALOM 4 BEVEZETŐ I. RÉSZ A VASI-HEGYHÁT – EGY TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI KISTÁJ 8 I.1. A „hegyhát” mint földrajzi köznév és a vele kapcsolatos tájnév kialakulása 13 I.2. A „hegyhát” népi tájnév szórványos emlékei az uradalmi, az egyházi és a megyei igazgatásban 21 I.3. A vasi „Hegyhát” az etnográfiai kutatások és irodalom tükrében 28 I.4. Vas megye népességének táji tagolódása a hagyományos házasságkötési kapcsolatokban – különös tekintettel a Vasi-Hegyhátra 28 I.4.1. Források és tanulságok a táji-történeti tagolódás XIX–XX. századi vizsgálatához 31 I.4.2. Hagyományos házasodási körzetek és táji csoportok Vas megyében 33 I.4.3. Adatok a vasi házasodási szokásokról 35 I.4.4. A hegyháti esperesi kerület az 1830–1860–1890. évi egyházi anyakönyvek tükrében II. RÉSZ PARASZTI SZŐLŐHEGYEK TÁJHASZNÁLATA 43 II.1. A Vasi-Hegyhát a Délnyugat-Dunántúl hagyományos szőlőtermesztésének táji kapcsolódási rendszerében 62 II.2. Paraszti szőlőhegyek kialakulása 80 II.3. Szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége 80 II.3.1. Paraszti szőlőhegyek táji és épített örökségének középkori gyökerei 83 II.3.2. A XVIII. századi borkultúra emlékei 87 II.3.3. Présházpincék XVIII–XX. századi épített és tárgyi öröksége 107 II.4. Az átalakuló szőlőhegyi gazdálkodás tájszerkezeti vonatkozásai 107 II.4.1. Az első korszak: 1960 előtt 107 II.4.1.1. Hegyháti szőlőhegyek földhasználata a filoxéravészt (1890-es évek) megelőző időszakban 110 II.4.1.2. A gyümölcstermesztés fellendülése és térségi hatásai a 20. század első felében 115 II.4.1.3. Paraszti szőlőhegyek földhasználata a két világháború között – mikroelemzés (1929) 118 II.4.1.4. Vas-Soproni hegyközségek szőlő- és gyümölcstermesztése az 1940-es években 120 II.4.1.5. A szőlőhegyek állapota a második világháború után 139 II.4.2. A második korszak: az 1960-as évektől 1990-ig 139 II.4.2.1. Paraszti szőlőhegyek a szocialista (kényszer)modernizáció idején 151 II.4.2.2. Háztáji szőlőterületek és szőlőhegyi zártkertek szerepe a szőlészeti-borászati utóparaszti hagyományokban 162 II.4.3. A harmadik korszak: 1990-től napjainkig 2 III. RÉSZ HEGYBÉLI KÖZÖSSÉGEK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE 171 III.1. „Helységh”-től a hegyközségig 171 III.1.1. Hegybéli közösségek és szőlőhegyi települések a Nyugat- Dunántúlon 171 III.1.1.1. A hegybéli helység 173 III.1.1.2. Szőlőhegyi szórvány- és tartozéktelepülések kialakulása 176 III.1.1.3. A bűnös hegy: szőlőhegyi lakosok üldözése a Kemenesalján a 19. század első felében 187 III.1.2. Hegytörvények keletkezéstörténete 187 III.1.2.1. Írott hegytörvények elterjedése a Vasi-Hegyháton 196 III.1.2.2. Az 1848 előtt írott hegytörvények mint történeti-néprajzi források 196 III.1.2.2.1. Hegybéli helységek 199 III.1.2.2.2. Hegytörvények érvényessége 200 III.1.2.2.3. Szőlőterület 204 III.1.2.2.4. Hegyvám 208 III.1.2.2.5. Hegybéli és telki építmények 210 III.1.2.2.6. Vagyonvédelem 216 III.1.2.2.7. Erkölcs 218 III.1.2.2.8. Határnapok 221 III.1.2.3. Mindennapok és konfliktusok: egy önrendelkezésében sértett délnyugat-dunántúli hegybéli közösség a XVIII. században 229 III.2. Hegyközségi szervezetek 1848–1949 229 III.2.1. A hegyközségek működése a XIX. század második felében 239 III.2.2. Szőlőhegyi rítusok és közösségek mint „survival” jelenségek 250 III.2.3. Hegyközségi szervezetek felszámolása a II. világháború után 255 III.3. Hegybéli közösségek 1949-tól napjainkig 255 III.3.1. A „paraszti szőlőhegyek” modernizációja 258 III.3.2. Városias igények és a lokalitás konfrontációja: a sótonyi „hegyláncok” mindennapjai 264 III.3.3. A sótonyi „hegyközség” mint „elképzelt közösség” 267 III.3.4. Helyi hagyományok a lokális fejlesztések szolgálatában – az oszkói példa 276 IV. IRODALOM 290 V. STATISZTIKAI FORRÁSOK 290 VI. KÖZGYŰJTEMÉNYI FORRÁSOK 3 BEVEZETŐ Dolgozatom kiindulópontját és lényegi inspirációs forrását jelentette az a 2000. júliusa és 2001. márciusa között időszakosan végzett terepmunka, mely Vas megye délkeleti szegletében, a Vasvár és Körmend környéki Vasi-Hegyháton a helyi és térségi hagyományok jelenkori társadalmi szerepét igyekezett feltárni és megérteni. Az akkori eredményeim összegzését a „Kulturális reprezentáció és paraszti hagyomány. Észrevételek a kulturális antropológia szemszögéből az oszkói szőlőhegy kapcsán” címen írt egyetemi szakdolgozatomban (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék, 2001) végeztem el. De akárcsak néhány évvel korábban, a Kárpát-medence túlsó, keleti végein, Gyimesközéplokon (Lunca de Jos, Románia) a kortárs tárgyi kultúra változásait vizsgáló viszonylag rövid terepi kutatómunkám alatt, itt is, a magyar nyelvterület nyugati határtérségében, azzal a megkerülhetetlen problematikával szembesültem, hogy a kortárs rurális életvilágokban lejátszódó és a jelenkori mindennapok viszonyrendeszerében tételeződő társadalmi- kulturális folyamatok egy kritikus pont után mélységeiben már nem érthetőek meg a komplex történeti folyamatok megismerése nélkül. Ebbe a nézőpontváltásba nagyrészt belejátszott az is, hogy a kezdetben még csak főként egyetlen kutatópontra, Oszkóra és annak helyi társadalmára fókuszáló vizsgálódásomat és érdeklődésemet a helyi közösségek életében egykor, de helyenként még ma is jelentős szerepet játszó határbéli szőlőhegyek kultúrtáji képével való összefüggéseire is kiterjesztettem. Az ekkor már a doktori program részeként folytatott kutatásom a jelenkor-történeti (1990 utáni) jelenségek társadalomtudományos megközelítésén túl, az újragondolás igénye mentén, aztán a különféle korokban volt hegybéli közösségek és azok történetileg változó tájalakító tevékenységeinek feltáró kutatómunkájával bővült. Végül a kitűzött célommá az vált, hogy a vizsgálatokat egyrészt egy viszonylag jól körülhatárolható történeti- néprajzi kistáj, a Vasi-Hegyhát átfogó térségi szintjén végezzem, másrészt, hogy egészen a XVIII–XX. századokban volt, de még a napjainkban is meglévő társadalmi valóságok közötti diakronikus kapcsolatok folyamatrajzát kíséreljem meg felvázolni. Vagyis, egy tulajdonképpeni néprajzi változásvizsgálatot kívántam megvalósítani, ám immár a nagy múltú közösségi formák közül a szőlőhegyi gazdák által szerveződött gazdaközösségek, közismertebb elnevezésükben a hegyközségek és azok tájformáló tevékenységére szűkítve témámat. 4 A változásvizsgálat lehetőségét indokolta egyrészt, hogy a kiszemelt térség egykor annak a feudalizmuskori közép- és nyugat-dunántúli országrésznek (Veszprém, Vas, Zala, Somogy) a szerves részét képezte, melyet a vonatkozó néprajzi dolgozatok, elsősorban ÉGETŐ Melinda nyomán úgy tartanak számon, mint a XVII-XIX. századi helyi földesúri hatalomtól korlátozottan, de mégis valamennyire mindvégig autonóm módon működő szőlőhegyi közösségek jellegzetes vidékét. Azok történetileg változó működésének megismerése pedig maga után vonta az eddigiekben csak kevéssé vizsgált, belső perifériát alkotó kisrégió helyi társadalmain belül a szőlőhegykehez kötődő jobbágy-paraszti, majd utóparaszti üzemek gazdálkodásának kutatását is. Így vált összessgébéen célommá a falvak határában fekvő szőlőhegyekhez való időben és koronként változó viszony- és kapcsolatrendszereknek kistáji és mikrotáji (Barabás Jenő) keretekben történő, komplex feltáró leírása, ami reményeim szerint szőlő- és borkultúránk táji tagolódásának jövőbeni mélyebb megismeréséhez járul hozzá. Ezt megalapozandó először is magának a kistájnak az elnevezését, a Vasi- Hegyhát történeti-néprajzi fogalmát kívántam tisztázni és elhelyezni a Kárpát-medence hagyományos táji-történeti tagolódását leíró néprajztudományi fogalmi rendszerben. Ennek során az elemzés írásos emlékek alapján a tájnév kialakulásából kiindulva a későbbi uradalmi, egyházi és megyei igazgatásban való korabeli használatokat, majd annak a néprajzi irodalomban történt recepcióját vázolja. Ide vonatkozóan végül az írás a kistáj tradicionális helyét igyekszik kijelölni a közvetlen környezetét jelentő megye népességének táji tagolódásában, illetve a házassági kapcsolatokban megmutatkozó területi összefüggésekben. A kistáji keretek felvázolását követően a második rész a térség tájkarakterének szerves részét képező szőlőhegyek formálta tradicionális szőlő- és gyümölcstermő táj leírását adja a délnyugat-dunántúli paraszti szőlőművelés területi kiterjedésének figyelembe vételével, egyúttal konkrétan a kistáj szőlőhegyeinek tájszerkezetére fókuszálva. Egyrészt teszi ezt a néprajzi irodalomban rögzített hagyományos tájelemek és épített örökség szempontjából, másrészt az elmúlt másfél évszázad alatt a napjainkig változó szőlőhegyi gazdálkodásban megjelenő tájhasználatot rögzítő írott források elemzései alapján. A dolgozat harmadik részében igyekeztem megragadni a tradicionális hegyközösségek mint „tájfenntartó közösségek” különféle idő és térbeli metszetekben vizsgálható konkrét példáit. Az elvégzett kutatás