Nógrád Megyei Adattár

Nógrád Megyei Adattár

NÓGRÁD-HONTI ARCKÉPCSARNOK A MADÁCH IMRE VÁROSI KÖNYVTÁR HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉBŐL. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: VAS ÁGNES HELYISMERETI KÖNYVTÁROS 1. Ádám Ferenc György (Ungvár, 1942. október 5. – Balassagyarmat, 2004. július 22.) Gyógyszerész. 1992-ben ötvenévesen, két társával magánpatikát alapított Szent György Gyógyszertár né- ven, amelyben feleségével együtt dolgozott. Nagy összegekkel támogatta elsősorban a beteg gyermekek gyógykezelését előmozdító alapítványokat. Berze Gábor: Nekrológ. = BgyHoHi 2004. 2. Adler Samu (Eger 1880 – 1944?) Izraelita elemi iskolai igazgató. Középiskoláit Balassagyarmaton, a képzőt Budapesten végezte 1901-ben. Tanítói működését 1903-ban Boldogasszonyban kezdte, 1910-ben Esztergomba helyezték. 1923-24-ben került Balassagyarmatra. Neje Weisz Hedvig. Noszky: Nógrád-Hont, Nagy Iván Történeti kör – Holocaust 1995. 3. Ágner Lajos (Szécsény, 1878. febr. 16. – Bp., 1949. április 30.) Tanár, író, irodalomtörténet-író, műfordító. A budapesti egyetem elvégzése után Berlinben tanulmányozta a kínai és a japán nyelvet. Hazatérése után középiskolai tanár. Magyar irodalomtörténeti, nyelvészeti cikkeket publikált. Sokat foglalkozott Japán és Kína kultúrájával. Magyar életrajzi lexikon 4. Algőver Mihály (Súr vagy Sás 1826. január 19. – Balassagyarmat 1908. december 9.) Földmérő és író. Szlovák nyelven publikált. 1853-ban a Zichy uradalom földmérője lett Podluzsányban. Két házasságából tizennégy gyermeke született. Nyugdíjazása után Balassagyarmaton telepedett le. Itt van eltemet- ve, a síremléke megtalálható a temetőben. Apósa volt Baltik Frigyes evangélikus püspöknek és Horváth Danó író, lapszerkesztőnek. Gulyás: Magyar írók élete és munkái, Enciklopedia Slovenska, Reiter László: Utcaneveink. Algőver Mihály. = Ipoly. 1992. aug. 14. 5. Ambrózy Lajos (Kiskürtös 1778 – Buda 1830. december 20.) 1806-1817-ig Nógrád vármegye másodalispánja, cs. kir. kamarás, majd helytartósági tanácsos. Felesége a lo- sonci Gyürky Pál leánya, Erzsébet. Gyermekei: Lajos, Gyula, István, György, Johanna bárói rangra emelked- tek. Borovszky. Nógrád vármegye, Nagy Iván: Mo nemesi családai 6. Amiodt István (Fülek 1676. december 22. – Bécs 1756.) Tudós jezsuita. Nagyszombaton, Bécsben majd Grácban (Graz) teológiát tanított. Erzsébet főhercegnő kí- séretében Brüsszelbe ment, s ott húsz éven át a főhercegnő politikai tanácsadója volt. Erzsébet halála után visszatért Bécsbe, ahol udvari könyvtárnok lett. A bécsi császári könyvtárban húsz kötet teológiai és négy latin munkáját őrzik. Borovszky: Nógrád vármegye 7. Andreánszky Gábor (Bécs 1845. június 23. – Alsópetény 1908. május 19.) Politikus. Tanulmányait Pozsonyban és Nagyváradon végezte. Mint Nógrád vm.-i földbirtokos részt vett a politikai életben. 1875-ben a főrendiház tagja, az 1880-as években csatlakozott az antiszemita mozgalomhoz és ellenezte a vegyes házasságot, 1884-ben antiszemita párti programmal képviselővé választották. Később mér- sékelt ellenzéki politikus lett. Magyar életrajzi lexikon 1994 8. Andreánszky Gábor, báró (Alsópetény 1895. augusztus 1. – Budapest 1967. november 20.) Botanikus, paleobotanikus, egyetemi tanár az MTA lev. tagja (1945-1949). 1920-ban a növényrendszertani tanszéken lett tanársegéd, 1929-ben magántanár. 1942-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazga- tója. 1945-ben a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének tanárává ne- vezték ki, 1952-ben visszahelyezték a múzeumba, ott működött haláláig. Magyar életrajzi lexikon 9. Andreánszky Imre (Szinnyelipóc [Sáros megye] 1890. június 27. – Balassagyarmat 1943. április 22.) A balassagyarmati gimnázium (BBG) tanára volt 1919-1943-ig. Matematikát és fizikát tanított, ő volt az énekkar és a zenekar vezetője. Az első világháborúban elvesztette a bal karját. Mint menekült tanár, a beszter- cebányai kir. kath. főgimnáziumból helyezték 1919-bem Balassagyarmatra. Kéziratos kottáit gyermekei a Ma- dách Imre Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményének ajándékozták. BBG Évkönyve 1942-43. 10. Áninger László (Balassagyarmat 1854. március 18. – Balassagyarmat 1939. január 13.) Kereskedő, földbirtokos, virilista, ügyvédi kamarai tag. Fivérével, Gyulával a Brüder Áninger vaskereskedés tulajdonosa lett. Felesége Pongrácz Jolán, Pongrácz Lajos, Hont vármegye alispánja lánya. Gyermekei: László, Sarolta, Klára és Jolán. Lakásuk Nagy összeget adományozott a kórház építésére. 1896-ban belépett az Ellen- zéki Népkörbe. 1904-ben felépül a Scitovszky úti Áninger villa. (Lakásuk korábban a Deák Ferenc utcában volt.) 1896-97-ben a Balassagyarmati Takarékpénztár aligazgatója, majd igazgatója. Az új Nemzeti iskola építé- sét anyagilag támogatja. 1923-ban a város képviselőtestületének küldöttségét vezette Rakovszky Iván belügy- miniszterhez, hogy megköszönjék a rendezett tanácsú várossá átszervezés engedélyezését. Majdán Béla BgyHoHi 1985. 2., Balassagyarmat története 11. Antal Károly (Alsótold 1921. november 30. – Szécsény 1989. június 18.) Helytörténész, a szécsényi Honismereti Híradó szerkesztője. Műve: Szemelvények a Cserhát-völgyi közsé- gek történetéhez 1265-1985. l. rész. Nyomtatásban megjelent források. Alsótold, 1987. 321 p. Magyar életrajzi lexikon 12. Antal Lajos (Szalatnya (Slatina) 1902. július 30. – Bp. 1973. február 8.) Orvos, belgyógyász. 1927-ben szerzett oklevelet a bp.-i tudományegy. orvostudományi karán. 1927–29-ben gyakornok a pécsi tudományegy. belklinikáján, ahol szakképesítést szerzett. Elnöke volt az Egészségpolitikai Társ.-nak. 1932–36-ban a Betegápolásügy c. szaklap főszerk.-je. Magyar életrajzi lexikon 1994 13. Antal Zoltán (Komárom 1900. – Pécs 1988. február 29.) Költő, református lelkész és hitoktató Balassagyarmaton 1928 júliusától 1947 júniusáig. 1934-ben magyaro- sította a nevét Sulacsikról Antalra. Tagja különböző művészeti és műkedvelő társaságoknak. (Nógrádvármegyei Madách, salgótarjáni Balassa, losonci Kármán, esztergomi Balassi és a budapesti Gyóni Géza Társaságnak.) Kossaczky Arnold betegsége alatt a Madách Társaság titkári teendőit is ellátta, Andreánszky Imre halála után egy évig a gimnáziumi zenekart is vezette. Tagja volt a Dalegyletnek és a zene- karban nagybőgőzött. Élete végét a pécsi Baldauf Otthonban töltötte. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, Antal Zoltán: Gyarmati éveimből. = Balassagyarmati Honismereti Híradó 1985/2. sz., Gyászhírek. = Balassagyarmati Honismereti Híradó 1988. 14. Aradi György (Balassagyarmat 1937. augusztus 2. – Balassagyarmat 1989. március 7.) Matematika-fizika szakos tanár, 1983-tól haláláig a Bajcsy-Zsilinszky úti általános Iskola igazgatója. Műkö- dése alatt veszi fel az intézmény Kiss Árpád nevét (1986. április 19-én). Igazgatósága alatt teljesedett ki az isko- lában az ének-zene tagozat és az idegen nyelvoktatás. Kitüntetései közül a Gyermekekért Érdemérem volt számára a legkedvesebb. Emlékkönyv 1875–2000. Kiss Árpád általános Iskola, Balassagyarmat, 2000. 15. Árvay József (? 1811 – Vác 1883. február 3.) Ötven évig jegyzősködött Nógrád megye községeiben. 1848-ban és 1861-ben képviselőjelölt. 1882-ben, nyugdíjazása után költözött Vácra. NLHH 1883. február 25. – Gyászhír, NLHH 1879. 46. sz. 16. Asbóth János Keresztély Kristóf (Szatumik, 1845. jún. 7. – Videfalva, 1911. jún. 28.) Országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az 1848-as tábornok fia, Nógrád vármegye törvényhatósági bizottsági tagja, ~ Lajos honvéd tábornok fia. 1872-ben a Kelet Népe, majd a Ma- gyarország főmunkatársa. 1887–1901-ben képviselő. Több ízben járt Afrikában, Bosznia-Hercegovinában. Po- litikai írásaiban konzervatív és modern szocialista tanok keverednek. Az elsők közt hangoztatta a proletár köl- tészet fontosságát. Magyar életrajzi lexikon 1994 17. Augusztin István (Balassagyarmat 1870 – Balassagyarmat 1932. november 1.) Pénzügyi számvevőségi főtanácsos, számvevőségi főnök. Törzsökös gyarmati család utolsó tagja. Nagyapja, Pál molnár volt: vízimalma volt a Nádor utca végén. Apja, Mihály kocsifényező és nyerges, meghalt Lugoson. Balassa- gyarmati társadalmi és műkedvelő egyesületekben működik (Skarabeusz Asztaltársaság, róm. kath. egyháztanács, vá- rosi képviselőtestület), titkára és történetírója a Balassagyarmati Dalegyletnek. Novellái jelentek meg a NLHH-ban. Síremléke a gyarmati temetőben. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, Nógrádi Hírlap 1932. 45. sz. Gyászhír 18. Bagossy Ambrózia (Szatmár 1832 – Balassagyarmat 1888. január 10.) A balassagyarmati Paulai Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek zárdájának főnöknője. Életéből 50 évet szerzetesként, tanítóként élt le. Balassagyarmaton 19 évig volt a zárda vezetője. Síremléke a gyarmati te- metőben. Műve: Értesítvény a balassagyarmati római kath. elemi leányiskoláról 1888-89, 1889-90. HT adattár 19. Baintner Ferenc (Hradek 1805 – Balassagyarmat 1883. március 1.) Orvostudor, királyi tanácsos, a vármegye tiszti főorvosa haláláig. Az 1873-as kolerajárvány elleni védeke- zést Balassagyarmaton ő vezeti. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái 20. Baintner Ferenc (Balassagyarmat 1871. május 20. – Pusztaberki 1948. március 28.) Mezőgazdasági vegyész. A mosonmagyaróvári gazdasági akadémia tanársegédje, a kolozsvári gazdasági akadémia tanára, a vegyvizsgáló állomás igazgatója. Trianon után hazatelepül Balassagyarmatra. Cikkei, tanul- mányai magyar és német nyelven jelentek meg. Magyar életrajzi lexikon, Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái, Borovszky: Nógrád vármegye 21. Baintner Károly (Kolozsvár 1905. november 11. – Bp. 1989. július 12.) Mezőgazdasági mérnök, állatorvos, kandidátus. Középiskoláit Balassagyarmaton végezte. Pályáját a Ma- gyaróvári Gazdasági Akad.-n

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    85 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us