Köles És Társai

Köles És Társai

Köles és társai Szakkönyvek és folyóiratcikkek ajánló bibliográfiája a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia alapján, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományából Összeállította: Csapó Anikó Szerkesztette: Patkós Ilona Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Budapest, 2014 Kedves Olvasónk! Az Ön által kézben tartott bibliográfiában a köles és egyéb alternatív növények termelésével kapcsolatos könyveket, cikkeket gyűjtöttük össze. Jelen kötet a köles és egyéb, nagyüzemi növénytermesztésben kevéssé használt gabonafélék és egyéb haszonnövények sajátosságaival, helyzetével, fajokkal, környezeti igényükkel, termeléstechnológiával, termékeik piaci megjelenésével, a fogyasztói szokásokkal, reklámmal, marketinggel foglalkozik. A kötet létrehozását indokolta a termések reform élelmiszerként történt felfedezése és alternatív termesztési lehetőségük másodvetésként, illetőleg vízállásos, vagy gyengébb termőképességű területek hasznosíthatósága kapcsán. A témacsoport elején a címet követően feltüntettük azokat a tárgyszavakat, amelyek alapján a gyűjtést végeztük. Az egyes tételeket aktualitásuk, újdonságuk szerint helyeztük el a témacsoporton belül, azaz a legfrissebb irodalomtól kezdődően megjelenésük évének sorrendjében következnek egymás után. Az összeállításban szereplő publikációk és könyvek az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományában, teljes terjedelmükben is megtalálhatók. A folyóiratcikkeket és rövidebb dokumentumokat a könyvektől elkülönítetten gyűjtöttük ki Cikkek címszó alatt, azoktól megkülönböztethetők a szerzői vezetéknevek teljes nagybetűs írásmódja alapján is. A tételek bibliográfiai leírása mellett feltüntettük azok raktári számát is, a könnyebb fellelhetőség érdekében. A bibliográfiai anyag gyűjtése 2014. március 20-án zárult le. A köles, mint gyomnövény Tárgyszavak: agrotechnikai védekezés, életmód, földrajzi elterjedés, gazdasági kár, gyomnövény, herbicid, morfológiai bélyeg, ökológiai igény, vegyszeres védekezés - Cikkek: Y 5051 HOFFMANNÉ PATHY Zsuzsanna - MAGYAR László A kései köles (Panicum dichotomiflorum) és az ellen való védekezés lehetőségei. = Mezőhír. Növényvédelem. - 2013. 17. 4./mell. 18,20. p. Y 4759 MAGYAR László - NAGY Margit - KAZINCZI Gabriella – HOFFMANNÉ PATHY Zsuzsanna - NÁDASYNÉ IHÁROSI Erzsébet Újabb adatok a parti köles (Panicum riparium H. Scholz) csírázásbiológiájához. = Agrofórum. Extra. 50. - 2013. 102-103.p. X 2536 MAGYAR László - KIRÁLY Gergely Kiegészítések a Panicum (köles) nemzetség ismeretéhez - új potenciális invádorok Magyarországon. = Növényvédelem. - 2012. 48. 10. 457-466.p. ö:eng. b:464-465.p. Y 4759 NAGY Margit - KIRÁLY Gergely - MAGYAR László - NAGY Lajos – SIMON Zoltán A parti köles (Panicum riparium) H. Scholz megjelenése, terjedése és gyomirtási lehetőségeinek vizsgálata Magyarországon. = Agrofórum. - 2012. 23. 5. 10-12,14-18.p. b:18. p. Y 4952 NAGY Margit - KIRÁLY Gergely - NAGY Lajos - SIMON Zoltán Új, inváziós gyomnövény, a parti köles (Panicum riparium) Magyarországon. = Őstermelő. - 2012. 16. 2. 65-67.p. Y 5051 NAGY Margit - KIRÁLY Gergely - NAGY Lajos - SIMON Zoltán Új, potenciális inváziós gyomnövény, a parti köles (Panicum riparium) Magyarországon. = Mezőhír. Növényvédelem. - 2012. 16. 4./mell. 3-4,6-7.p. Y 5033 VARGA Zsolt Új kölesfajok a kukorica gyomosításában. = Agrárágazat. - 2012. 13. 3. 34. p. X 2536 MAGYAR László Autökológiai tényezők hatása a kései köles (Panicum dichotomiflorum Michx.) csírázására. = Növényvédelem. - 2011. 47. 1. 29-35.p. ö: eng. b:34-35I.p. Y 5096 GRACZA Lajos Kukorica gyomirtás atrazin nélkül? = Agrár Unió. - 2006. 7. 4. 19-20.p. Y 4759 HARTMANN Ferenc Célzott védekezés a köles fajok ellen kukoricában. = Gyakorlati Agrofórum. - 2006. 17. 5. 11- 14.p. X 157 PÁL Róbert - PINKE Gyula Panicum dichotomiflorum Michaux. - új gyomnövény a magyarországi kapáskultúrákban. = Acta Agronomica Óváriensis. - 2006. 48. 2. 137-144.p. ö:eng. b:143-144.p. 3 A köles, mint gyomnövény X 1236 KÁDÁR Imre A műtrágyázás hatása a kölesre (Panicum miliaceum L.) csernozjom talajon. = Agrokémia és Talajtan. - 2005. 54. 1/2. 77-92.p. ö: eng. b:90.p. Y 4766 REISINGER Péter A köles elleni védekezés sakklépései kukoricában. = Növényvédelmi Tanácsok. - 10. 2001. 5. 30-31.p. Y 230 KOROKNAI Balázs Tavasszal csírázó nyárutói egyévesek. = Kertészet és Szőlészet. - 45. 1996. 2. 23-24.p. Y 4759 HARTMANN Ferenc - NEDECZKY Ferenc Köles elleni védekezés sarokpontjai és újabb védekezési eljárások a kukoricában. = Agrofórum. - 6. 1995. 5. 84-86.p. C 64789/1 TÓTH Ádám - MOLNÁR János - TÖRÖK Tamás Results of national survey of 12 noxicus weed species. - 9th Symposium for Weed Science in a Changing Europe = Perspektiven für (gyűjteményes cím) die Unkrautforschung im veränderten Europa. Budapest Hungary/Ungarn 10-12 (gyűjteményes cím) July/Juli 1995. (gyűjteményes cím) - Bp., 1995. 73-80.p. b:76.p. C 64789/1 VASCONCELOS, Teresa - SÁ, Gizela Grass weeds in some Portuguese regions. 9th Symposium for Weed Science in a Changing Europe = Perspektiven für (gyűjteményes cím) die Unkrautforschung im veränderten Europa. Budapest Hungary/Ungarn 10-12 (gyűjteményes cím) July/Juli 1995. (gyűjteményes cím) - Bp. , 1995. 121-128.p. b:128.p. X 2536 SZÁNTÓ Béla - RIPKA Géza Egyszikű gyom (Paniculum miliaceum L.) elleni védekezés árukukoricában egyszeri postemergens kezeléssel. = Növényvédelem. - 28. 1992. 4. 172-175.p. ö:ang. b:175.p. X 2536 HARTMANN Ferenc Új adatok egy graminicid hatású herbicidjelölt biológiai hatásáról. = Növényvédelem. - 25. 1989. 4. 186-187.p. X 2536 HARTMANN Ferenc - TÓTH Ádám Növényvédelmi Tudományos Napok. 1988. A Panicium miliaceum L. elleni posztemergens védekezés új lehetőségei kukoricában. = Növényvédelem. - 24. 1988. 9. 409.p. 4 A köles, mint élelmiszer Tárgyszavak: alternatív növény, antioxidáns, bioenergia, búzaliszt, diétás rost, érzékszervi tulajdonság, fehérjetartalom, funkcionális élelmiszer, keksz, kenyérgabona, köles, nedves sikértartalom, nyersfehérje, omlósság, szárazanyag, táplálkozástudomány, táplálóanyag- tartalom, világélelmezés - Könyvek: C 69795 Lásztity Borivoj A nem esszenciális elemek forgalma hazai gabonafélékben / Lásztity Borivoj. - Bp. : MTA Talajtani és Agrokém. Kutint. , 2004. - 94 p. ; 21 cm ISBN 963-420-814-2 D 2050 Az 1917. termés értékesítése : Az 1917. évi termés zár alá helyezéséről, a gabonáért, kölesért, repcéért és hüvelyesekért követelhető legmagasabb árakról, a gabona, liszt, korpa, zöldség, gyümölcs, burgonya és takarmány forgalomba hozataláról, a gyapju értékesítéséről és a sertésárakról szóló kormányrendeletek magyarázata / Összeáll. Schandl Károly. - Bp. : Pátria , [1917]. - 128 p. ; 17 cm. - (Háborús füzetek / Magyar Gazdaszövetség ; 14.) - Cikkek: Y 4759 CSEUZ László - MATUZ János Kenyérgabona fajták nemesítésének céljai és eredményei Szegeden. = Agrofórum. Extra. 50. - 2013. 20-24.p. Y 4954 JÓVÉR János - CZIRÁK László - BOSNYÁK Imre Alternatív növények a funkcionális élelmiszer-előállítás szolgálatában. = Agro Napló. - 2013. 17. 6. 83-84.p. X 4060 BAGDI A. - BALÁZS G. - SCHMIDT J. - SZATMÁRI M. – SCHOENLECHNER R. - BERGHOFER, E. - TÖMÖSKÖZI S. Protein characterization and nutrient composition of hungarian proso millet varieties and the effect of decortication. = Acta Alimentaria. - 2011. 40. 1. 128-141.p. b:140-141.p. X 4060 CHAKRABORTY, S.K. [et al.] Process parameter optimization in relation to some sensory attributes of millet flour enriched biscuits using response surface methodology (RSM). = Acta Alimentaria. - 2011. 40. 4. 466- 479.p. b:478-479.p. X 4060 KISS Zs. - VECSERI-HEGYES B. - KUN-FARKAS G. - HOSCHKE, Á. Optimization of malting and mashing processes for the production of gluten-free beers. = Acta Alimentaria. - 2011. 40. Suppl. 67-78.p. b:78.p. Y 4759 LÉDER Ferencné Alternatív növények élelmezési jelentősége. = Agrofórum. - 2011. 22. 3. 16.p. 5 A köles, mint élelmiszer Y 231 KISS Zsuzsanna - OLÁH Balázs - KUN-FARKAS Gabriella – HEGYESNÉ VECSERI Beáta A malátázási és a cefrézési folyamatok optimalizálása gluténmentes sörök előállításához. = Élelmiszer Tudomány Technológia. - 2010. 64. 1.ksz. 3-4.p. ö:eng. C 73141 NAGY László - ÁBRAHÁM Éva Babett Köles (Panicum miliaceum L.). - Növénynemesítés és fajtafenntartás az Észak-alföldi régióban. - Debrecen : MTA Debreceni Terület Bizotts., 2010.111-114.p. b:114.p. ISBN 978-963-88930-0-0 Y 4759 GONDOLA István - GOCS László - NAGY László Alternatív lehetőségek a szántóföldi növénytermesztésben. = Agrofórum. - 2009. 20. 2. 13- 16,17-21.p. C 71463 PANYOR Ágota A funkcionális lisztek ismertségének vizsgálata megkérdezések tükrében. - Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok. Az Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet 2007. évi tudományos évkönyve. - Szeged : Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar, 2007.85-94.p. ö:eng. b:94.p. Y 4619 CSIKINÉ PÁLINKÁS Julianna Gyógyélelmiszerek. = Biokultúra. - 11. 2000. 1. 25.p. Y 231 AUBRECHT Erzsébet - DWORSCHÁK Ernő - GELENCSÉR Éva – HORACSEK Márta Gabonafélék és más növényi magvak gliadin-tartalmának vizsgálata. = Élelmezési Ipar. - 51. 1997. 4. 116-118.p. ö: ang,ném,oro. b:118.p. Y 506 PÉNZES István Magyar univerzális malom búza, cirok, köles és kukorica őrléséhez. = Gabonaipar. - 39. 1992. 4. 3-11.p. X 4060 LÁSZTITY R. - SALGÓ A. New sources of protein and their utilization in the food industry. - Abstracts of papers presented at the VIIIth Conference on Food Science. = Acta Alimentaria. - 20. 1991. 1. 65.p. Y 609 BALTÁS Lászlóné - HOMOLYA János Új gabonaipari termékek sütőipari felhasználhatóságának vizsgálata. = Sütőipar. - 37. 1990. 1. 34-35.p. Y 230 PAPP Erzsébet Köles-köret. = Kertészet és Szőlészet. - 38. 1989.

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    15 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us