Csongrád megye kistájainak élőhelymintázata és tájökológiai szempontú értékelése Deák József Áron Témavezető: Dr. Kevei Ferencné Dr. Bárány Ilona, egyetemi tanár Földtudományok Doktori Iskola Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 2010 Szeged 1. Bevezetés Disszertációm célja Csongrád megye kistáji élőhely mintázatának feltárása, bemutatása, a tájmintázatot fenntartó, kialakító abiotikus és biotikus tényezők kölcsönhatásának vizsgálata – különös tekintettel a felszíni üledékek, a hidrogeográfiai adottságok, a morfológia, a talaj és a növényzet kapcsolatára, valamint e kapcsolatrendszerek térbeli mintázata alapján a kistájak korábbi határainak pontosítása. A tájökológiai vizsgálatok nem nélkülözhették a táj történetének feltárását sem, mert a táj aktuális mintázatát a múltbéli események jelentős befolyásolták. Csongrád megye változatos biogeográfiai adottságokkal bír, így az alföldi élőhelyek és tájtípusok túlnyomó része tanulmányozható itt. Az élőhelyek nemcsak a fajok, populációk, élőlényközösségek földrajzi előfordulási helyeként (biotóp), hanem a különböző tájökológiai tényezők kölcsönhatásának eredményeképp létrejövő térbeli (szerkezeti) és működésbeli (funkcionális) egységekként is értelmezhetők (ökotóp). Napjaink élőhelyosztályzó rendszerei (pl. Á-NÉR (Fekete-Molnár Zs.-Horváth F. 1997, Molnár Zs.- Horváth F. et. al. 2000, Bölöni-Molnár Zs.-Kun 2003), CORINE-alapú (FÖMI 2000a, Molnár Zs. 2000) rendszer) gyűjtőkategóriaként (umbrella group) összegzik az adott földrajzi hely természetföldrajzi, biológiai és tájhasználati tulajdonságait, így az élőhelyek az ökotópok in situ indikátorainak tekinthetők. A növényzet fajösszetétele, mintázata valamint a természetföldrajzi és tájhasználati háttértényezők döntően egymással kölcsönhatásban változnak. A tájat egyes kutatók (Forman 1995) vegetációmozaikokból felépülő szerkezeti és funkcionális egységként kezelik, hiszen az élőhelyek legjobb indikátora maga a növényzet, így nem véletlen, hogy az élőhelytípusok is a növényzetről kapták nevüket. A növényzet és a felszínalaktani formák (domborzat) a távérzékelés segítségével napjainkban egyre könnyebben tanulmányozhatók a vizsgálati objektum komolyabb zavarása nélkül. A kőzettani adottságok, a talajok, a klíma és a hidrológiai adottságok vizsgálata csak jól megválasztott, a vizsgálati célnak megfelelő sűrűségű mintavételi pontok segítségével lehetséges jelentősebb anyag, idő és költségráfordítás miatt. E pontszerű adatok táji léptékű kiterjesztéséhez a növényzet is segítséget nyújthat, ha ismerjük az egyes élőhelyeket befolyásoló tájökológiai tényezőket. Az egyes tájökológiai paraméterek térképi adatbázisainak mintázatai ugyan sokszor szignifikáns kapcsolatot mutatnak egymással, de nem fednek át mindig teljesen az adatsűrűségből és a méretarányból adódó heterogenitások miatt. A tájökológiai tényezők kölcsönhatása az adott tájra jellemző funkcionális és szerkezeti kapcsolatrendszert, mintázatot mutat. Tájszinten nemcsak az egyes élőhelyek tájökológiai elemeit, s azok kapcsolatainak tér-idő mintázatát kell megismerni, hanem azok komplexeit is vizsgálni kell a táj működésének, szerkezetének megértéséhez. Az azonos szerkezetű és működésű tájökológiai egységek meghatározása vezethet el a táj chorikus (kis- és középtáj) szintjeinek megismeréséhez. A vegetációmintázatát és az azt kialakító háttértényezőket lokális és kistáji szinten is vizsgáltam. A tájszintű mintázatok, élőhelygrádiensek elemzéséhez a MÉTA-adatbázist használtam fel, amelynek adatai a megye területének több, mint 2/3-án saját terepi vizsgálataimon alapszanak. A MÉTA alapján határoztam meg a megye természetes élőhelyeinek egymáshoz viszonyított területarányát is. Az egyes kistájak tájökológiai analízise során a növényzet mintázatát összehasonlítottam a felszíni üledékek, a morfológiai adottságok, a talajtípusok, a hidrogeográfiai adottságok és a mezoklimatikus adottságok meglévő térképi adatbázisaival. A kistájak lokális élőhelymintázatát folttérképek segítségével ábrázoltam kisebb mintaterületekre, ami a Dorozsma- Majsai-homokhát élőhelyeinél (Balástya: Ősze-szék és Pántlika környéke) és a hódmezővásárhelyi Nagysziget folyamszabályzás utáni ártéri szikesein részletesebb talajvizsgálatokkal (pH, szervesanyag-tartalom, össz-sótartalom, szódatartalom, kötöttség, szemcseösszetétel) is kiegészült. Az egyes tájak élőhelyeit (élőhelykészletét) jellemző mintázataik, zonációban betöltött szerepük és a többi tájökológiai alrendszerrel alkotott kapcsolataik alapján tájspecifikus, egymással szukcesszionális és dinamikai kapcsolatban álló élőhelykomplexekbe rendeztem, amelyek alapján 1 vegetációs tájtípusokat különítettem el. A crisicumi ártereken és a Csongrádi-síkon elemeztem az egyes tájtípusok élőhely-összetételét, az élőhelyek terület- és foltszám arányát, foltméretét-foltszám eloszlását és jellemző foltméret-tartományait. Az egyes kistájak élőhely-összetételének, vegetációmintázatának különbségeit felhasználtam a Crisicum (Tiszántúli flórajárás) és a Praematricum (Duna-Tisza-közi flórajárás) határának (Újszász-szegedi választóvonal) pontosításához is. Az egyes kistájak élőhelykészlete, az egyes élőhelyek, élőhelykomplexek, vegetációs tájtípusok táji mintázata és aránya, valamint a tájökológiai alrendszerek elemei közt fennálló komplex, kistájspecifikus kapcsolatok valós térbeli kiterjedése alapján javaslatokat fogalmazok meg a természetföldrajzi kistájak új nevezéktanához és határaihoz. A Dorozsma-Majsai-homokhát vegetációtörténetét a Domaszéki-kapitányságnál, míg az ártér és az azt övező kistájak növényzetének változását a csongrádi és szegedi mintaterületekre elkészített CLC-CÉT jelkulcsú élőhelytérkép-sorozatokkal vizsgáltam a XVIII. századtól napjainkig, meghatározva az egyes élőhelyek arányának változását. 2. Alkalmazott módszerek 2.1. A tájökológiai kapcsolatrendszerek értékeléséhez és a tájlehatároláshoz felhasznált földrajzi adatbázisok A felszíni üledékeket Rónai (1968d, 1975b, 1978, 1980), Kuti-Rónai (1972) MÁFI (2005) valamint Szeged környékét Fülöp-Hámor-Jámbor (1984) alapján jellemeztem. A felszínalaktani formákat terepbejárásaim során azonosítottam Borsy (1977, 1992), Gábris (2003), Lóczy D. – Veress (2005) elnevezéseit használva, de a felszínalaktani forma-együttesek tájléptékű elterjedésének vizsgálatánál Pécsi (1967b, 1972) és Jakucs L. (1990) geomorfológiai térképeit is felhasználtam. A kistájak talajföldrajzi mintázatát Mattyasovszky-Görög–Stefanovits (1967) Kreybig-jelkulcsú mezőgazdasági talajtérképei, Csongrád megye genetikai talajtérképe (Takács 1989) és az agrotopográfiai térképek (AGROTOPO 2002) genetikai talajtípus fedvénye alapján vizsgáltam. Géczy-féle talajtérképet a Szeged környéki talajtípusok jellemzésénél használtam (Keveiné Bárány 1988). A hódmezővásárhelyi Nagyszigetnél 2 részletes genetikai talajtérkép (NTSZ 1980, Becker 1991), egy talajvíz-talajvízfelszín térkép (Csillag 1998) és egy m-mm-ÁNÉR élőhelytérkép került összevetésre (Nagy E. 2006). Ahol nincs természetes növényzet, ott a talajok, a felszíni üledékek és a morfológia alapján végezhető el a tájlehatárolás. Valamennyi mintaterület aktuális élőhelytérképének elkészítésekor felhasználtam az Állami Erdészeti Szolgálat üzemtervi térképeit (ÁESZ 1998a) és üzemterveit (ÁESZ 1998b), a Gauss- Krüger topográfiai térképeket (MH 1992a, b) és a SPOT-4-es műholdfelvételeket (CNES 1998) az élőhelyfoltok határának pontosításához. A tiszántúli mintaterületek aktuális élőhelytérképeinek digitalizálását, a felszínmorfológiai formák azonosítását ortofotók (FÖMI 2000b) alapján végeztem, amelyek a SPOT-4 (CNES 1998) és SPOT-5 műholdfotók (CNES 2007) vizuális értékelésével együtt segítették terepi felméréseim adataim térbeli pontosítását. Tapasztalataim szerint a pontos vegetációtérképek elkészítéséhez sem a távérzékelés, sem a terepi felmérés nem nélkülözhető. A tájhatárok meghatározásához a fenti adatbázisokon kívül saját tereptapasztalataimat, a MÉTA-adatbázist és történeti térképeket (HIM 1764-1787, Jankó A.-Oross-ELTE 2004, Jankó A.- Oross-ELTE 2005, HIM 1806-1869, Jankó A.-Oross-Timár G. 2005, Lányi S. 1845, Friedrich 1858, Mátéffy 1857) is felhasználtam. 2.2. A növényzet térképezése A növénytakaró a tájökológiai rendszerek szerves része, mégis hazánkról a MÉTA-ig (Magyaroszági Élőhelytérkép Adatbázis) nem készült országos lefedettségű, aktuális növényzeti 2 térkép. Az eddigi térképek (Zólyomi 1967, 1981, Nicklfeld 1973, Soó-Zólyomi-Nicklfeld 1999) áttekintő jellegűek, erősen generalizáltak, az intenzív emberi tájátalakítás előtti, de ma is releváns „potenciális” vegetációtípus-csoportok regionális mintázatát mutatják. Tájökológiai- természetvédelmi szempontból a művelési ágak szerinti kategorizálás (rét-legelő, szántó, erdő, szőlő és gyümölcsös, tó, művelésből kivont terület) nem kielégítő, ráadásul a földhivatali nyilvántartás is pontatlan (pl. a Csongrád Nagyréti természetvédelmi területnél alig 50%-os az egyezés a valósággal (Dobrosi-Deák J.Á-Deák J. 2002)). A növénytársulás alapú térképezés inkább természetközeli területek 1: 5000 - 10 000-es térképezésére alkalmas, ám szikeseken az 1:1000-es méretarány a legmegfelelőbb (Bagi 1991). Dolgozatomban Borhidi-Sánta (1999) és Bodrogközy (1982) társulástani elnevezéseit használom. A klasszikus növénycönológiai térképezés hiányosságai miatt (a természetesebb növényzet centrikusság, a nem természeti területek kategóriáinak hiánya, az átmeneti, degradált közösségek, nem leírt társulások nehéz kezelhetősége, tájléptékű ábrázolás problematikája, latin nyelvűség, túl sok kategória) az 1990-es évektől