A Kommunizmus Áldozataira Emlékeztek Főzőszakkör Szilvágyon

A Kommunizmus Áldozataira Emlékeztek Főzőszakkör Szilvágyon

Vidra, KözéletiLenti havilap ésXXII. évfolyam Vidéke2020. március az Év emlőse A kommunizmus áldozataira emlékeztek 1956-ban szabadult a forrada- hogy Krisztus katonájaként, lom által, majd az amerikai papjaként, a többi vértanúhoz nagykövetségre menekült. hasonlóan jó úton jár. Hihe- 1971-ben kellett elhagynia tetlen szenvedéseket élt át az szeretett országát. Nehezen, de Andrássy út 60-ban harminc- emelt lélekkel viselte az őt ért kilenc napon át. hányattatásokat, mert tudta, dj Főzőszakkör Szilvágyon Az est előadói a polgármesterrel. A kommunizmus áldozatai- majd Simon Márta foglalta nak emlékére szervezett meg- össze a diktatúrák egyházüldö- emlékezést Lenti Város Önkor- ző tevékenységét. A témához mányzataés a Honismereti szorosan kapcsolódott Déri Egyesület. A Városi Művelő- Péter esperes, szentszéki bíró dési Központban Simon Márta előadása, aki tovább szűkítve a egyesületi elnök érdeklődésünk- történelmi kereteket Mind- re elmondta, hogy a 2000-es szenty József bíboros, herceg- Országgyűlési határozat dön- prímás meghurcolásáról beszélt: tött a megemlékezés tartalmá- – Mindszenty bíborost min- ról, azóta Lentiben is méltó- den Isten- és emberellenes képpen felidézik a diktatúrák rendszer üldözte – jelentette ki áldozatainak emlékét: kérdésünkre a helyi kötődésű, – A kezdetekben még arra lentiszombathelyi származású, Közkívánatra újra indult a főzőszakkörSzilvágyon . első is lehetőségünk volt, hogy szá- jelenleg a vasvári kerületért alkalommal székelykáposztát, és a farsangi időszakhoz illően mos szemtanút, az eseménye- felelős esperes. – Először négy fajta fánkot készítettek az asszonyok (szalagos fánk, for- ket túlélő áldozatot meghall- 1919-ben került börtönbe, gácsfánk, rózsafánk és túrófánk). A főzőszakkör és nagyobb gassunk, sajnos erre az idő illetve házi őrizetbe, majd rendezvények alkalmával kicsinek bizonyult a kultúrház kony- előrehaladtával már kevés az 1944 őszén a nyilasok fogták hája, ennek bővítése folyamatban van, falkibontással és új esélyünk. le, 1945-ben szabadult immár spájz építésével. A megemlékezésen Hor- veszprémi püspökként. Majd a A férfiak a kultúrház udvarán a terepet készítik elő a ta- váth László polgármester kö- kommunisták következtek 1948 vasszal megépülő felnőtt sportparkhoz, ehhez egy beteg fa szöntötte a megjelenteket, karácsonyán az elfogásával. kivágása és több fa felgallyazása volt szükséges. Zete 1920 Hagyományõrzõ Egyesület 2 Lenti és Vidéke 2020 . március Az időseket köszöntötték Lentiben hagyomány, hogy mind az öt városrészben köszön- tik az ott élő szépkorú lakókat. Februárban amumori település- részben került sor az első ünnepségre, majdLentikápolnán és Bárszentmihályfán is megtartották a rendezvényt. Ezen alkalmakon az önkormányzat településrészi képviselői – MumorbanFerenczi Róbert , Lentikápolnán Vatali Ferenc –, illetveHorváth László polgármester is szólt az egybegyűltekhez. A város vezetője a szépkorúak köszöntése mellett ismertette a városban az elmúlt időszakban megvalósult legfontosabb fej- lesztéseket, valamint bemutatta a jövőbeni terveket és beszélt az idei rendezvényekről, kiemelve az időseknek szóló eseményeket. Lentikápolnán a helyi gyermekek adtak műsort. Mumorban a helyi gyerekek verssel, tánccal, zenés műsorral készültek az időseknek, majd aTrilla Kamarakórus tagjai éne- keltek ismert dalokat és teremtettek jó hangulatot előadásukkal. Lentikápolnán az idősek napi ünnepségen a helyi gyerekek, mint minden évben, úgy idén is színpadra léptek. Kedves műsorral lepték meg a vendégeket az óvodások, verseket szavaltak a nagy- szülőknek, majd a fiatalok színjátszó csoportja adott elő vidám jelenetet. Az ünnepség második felében Somosné Farkas Edina ésSomos Zoltán operettműsorral szórakoztatta a közönséget. BárszentmihályfánDrávecz Gyula alpolgármester arról is szólt, hogy idén tervezik a 10 éve felállított fűzsátor felújítását, valamint a temetőben a hősök útjának visszaállítását. Itt a műsor- ban felléptek a művészeti iskola hegedű tanszakos növendékei, Bárszentmihályfán Somosné Farkas Edina lépett fel férjével. majd a városrész szülöttje, Somosné Farkas Edina és férje, So- Megjelent a Lenti Programfüzet mos Zoltán operettműsorának tapsolhatott a közönség. A rendezvények zárásként pedig a városrészi önkormány- A hagyományoknak meg- Táncversenyt áprilisban, ugyan- zatok látták vendégül az ünnepelteket. felelően naptári formába ren- ekkor az először megrende- A lentiszombathelyi és a máhomfai városrészekben március dezve tájékozódhatunk a Len- zésre kerülő Szent György második felében köszöntik az időseket. ti és térségi programokról a Napi Turisztikai Vásárt, a már napokban megjelent Lenti bejáratott és nagy sikerrel fo- Programfüzet oldalain. A meg- lyó Lenti Nyári Esték rendez- jelenésről és tartalomról Hor- vénysorozatát, ahol ismét sztá- váth László polgármester tar- rok koncertjeit kísérhetik fi- Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tott tájékoztatót: gyelemmel különböző zenei – A nemzeti ünnepeinket, műfajokban az érdeklődők. A Lendvajakabfán is bevezették azok helyi megemlékezéseit, teljesség igénye nélkül itt lesz városi és civilszervezeteink, Peter Sramek, Szikora Róbert intézményeink által szervezett és az R-Go, Operett Gála, te- ünnepek sorát tartalmazza ez hát sokféle előadó szórakoz- a füzet – kezdte a legfon- tatja majd a nagyérdeműt. tosabbakkal a polgármester. – Megtaláljuk sportszervezeteink, Mindegyik esemény egy-egy a kerékpáros és futóegyesü- fotóval van illusztrálva, benne letek programjait, a városré- a polgármester ajánlásával, szek és például a lovászi Kan- sőt városunk új logója is lát- tin Fesztivál programjait is. ható benne. Mintegy hatezer Nagy eseményünk az Őszi példányban jelent meg a füzet Fesztivál a hagyományos és – egyébként angol és német sok résztvevőt vonzó főzőver- nyelven is –, minden térségi sennyel és idén Nagy Feró háztartás kapni fog belőle és a koncerttel. Mintegy 150 prog- muravidéki testvértelepülések- ramot tartalmaz a füzet, na- re is viszünk majd példányo- gyon bízunk benne, hogy kat. A legnagyobb érdeklődést mindenki megtalálja benne az kiváltó programokra hivat- érdeklődésének megfelelőt. kozva megemlíteném a Lenti dj A fotó a tájékoztatón készült az önkormányzat épületében. Lendvajakabfa Község Ön- valósult, s örömünkre szolgál, kormányzata egy megbeszé- hogy hat nyugdíjasunkból mind lést követően úgy döntött, a hatnál átadásra és felsze- hogy amennyiben igény merül relésre került az eszköz. A fel, a nyugdíjasok számára felszerelést közös tájékoztató biztosítani kívánja a jelzőrend- előzte meg az önkormányzat szeres házi segítségnyújtás épületében. Reméljük, hogy adta lehetőségeket – tájékoz- mindenki hozzászokik az esz- tatta lapunkatEgri Éva, a falu közhöz és használatához. Örö- polgármestere. münkre szolgál, hogy nagyobb – Balláné Kulcsár Mária biztonságban tudhatjuk a jegyző asszonnyal egyeztetve településen élőket. Köszönjük a támogatás formáját is kita- a Lenti Kolping Gondozási láltuk, ezúton is köszönjük a Központ dolgozóinak a se- Horváth László a programfüzettel. segítségét. Az elképzelés meg- gítséget. 2020 . március Lenti és Vidéke 3 Közös fejlesztés valósulhatott meg Zalabaksa, Kerkabarabás, Pusztaapáti és Szilvágy összefogott Az „Erő- és munkagépek beszerzése Zalabaksa és térségé- ben” című projektre még 2017. elején nyújtott be támogatási igénytZalabaksa Község Önkormányzatának vezetésével a négytagú konzorcium (Zalabaksa,Kerkabarabás, Pusztaapáti és Szilvágy), tájékoztatott megvalósuló projektjükről Horváth Ottó polgármester. A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett pályá- zati felhívás célja, hogy az önkormányzati tulajdonban és va- gyonkezelésében lévő utak kezeléséhez, karbantartásához szük- séges erő- és munkagépeket szerezzenek be az együttműködő partnerek. 2018. március végén kapták meg az értesítést az összesen 19 999 991 Ft összegű vissza nem térítendő támogatás oda- ítéléséről, amelyhez 10%-os önrészt kellett biztosítani minden résztvevő konzorciumi partnernek. – Zalabaksa egy traktort és egy nagy teljesítményű szárzúzót, Kerkabarabás önkormányzata egy padkakaszát, Pusztaapáti egy tolólapot, míg Szilvágy település egy sószórót szerzett be, A települések polgármesterei a beszerzett gépekkel. Balról amellyel minden olyan eszköz rendelkezésre áll a négy tele- Németh Árpád, Pusztaapáti, ifj. Pál István, Kerkabarabás, pülésen, amellyel költséghatékonyan tudják megoldani a kezelé- Péntek Katalin, Szilvágy és Horváth Ottó, Zalabaksa. sükben lévő utak és környezetük kezelését – részletezte a beru- A támogatás segítségével megvalósított beruházással a négy házást a polgármester. – A települések az eszközök szakszerű ke- együttműködő önkormányzat a következő legalább öt évre saját zelésének biztosítása érdekében vállalták egy fő foglalkoztatását erőforrásból tudja biztosítani a települések külterületi úthálóza- is, aki a korszerű géppark használatával el tudja végezni a tának kezeléséhez szükséges feltételeket, javítani az itt található külterületi földutak karbantartását, rendezését, szükséges kaszá- mezőgazdasági területek és zártkerti ingatlanok megközelíthető- lási munkákat, de télen a síkosságmentesítést is biztosítani ségét, ami hozzájárul a vidék élhetőségének javításához is. tudják. dj Metszési bemutató Az idén immár a harmadik nyek sokasága láttán. Ma Mi- rendezvényét tartotta a Lenti hályka Gábor kertészmérnök Kertbarát Kör Egyesület. Rösz- fogja megmutatni nekünk a ler Attila elnök elmondta, tudnivalókat különböző élet- hogy a szőlőben már megta- korú és nagyságú gyümölcsfán nulták, gyakorlattal rendelkez- – mondta az elnök. nek a gazdák a metszést ille- Az eseményen kiemelést

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    12 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us