DR. MOLNÁR MELINDA A Gödöllői-dombság népesedési folyamata és foglalkozásszerkezeti átalakulása A Gödöllői-dombság népesedési és foglalkozásszerkezeti átalakulását Budapest agglo- merációs folyamatai alapvetően meghatározták. A főváros viszonylagos közelségének is köszönhető, hogy a változás rendkívül mélyreható volt; igaz, ez a kistáj egyes települése- in más-más módon zajlott és zajlik. 1. ábra A Gödöllői-dombság települései Kistérségek határa Közigazgatási határok Települések belterülete Készítette: Benő Dávid doktorandusz. Forrás: Kistájkataszter OTAB. A Gödöllői-dombság természetföldrajzi kistáj. Határai érthető okokból nem igazod- nak a közigazgatási határokhoz. Ebből adódik, hogy a kistájban vannak „magtelepülé- sek”, melyek közigazgatási határa teljesen, vagy majdnem teljesen a dombságban fek- szik, míg mások területe csak részben. A Gödöllői-dombság településállományának vizs- gálatakor a Magyarország kistájainak katasztere II. kötetet (1990) vette alapul a szerző, amely szerint az alábbi települések tartoznak a kistájhoz: Csomád, Gödöllő, Erdőkertes, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Maglód, Mende, Mogyoród, Őrszentmiklós (Őrbottyán), Pécel, Szada, Úri, Valkó, Vácbottyán (Őrbottyán), Vácegres, Veresegyház (1. ábra). A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 499 A Gödöllői-dombság települései a közép-magyarországi tervezési-statisztikai régió- ban, Pest megyében találhatók, s jelenleg 3 statisztikai kistérségbe tartoznak (1. ábra): – a Gödöllői kistérséghez tartozik Mogyoród, Szada, Gödöllő, Kerepes, Isaszeg, Valkó és Pécel; – a Monori kistérséghez tartozik Gyömrő, Maglód, Mende és Úri; – a Veresegyházi kistérséghez tartozik Veresegyház, Erdőkertes, Csomád, Őrbottyán és Vácegres. A Gödöllői-dombság településeinek népesedési folyamata A dombság társadalmi, gazdasági változásai szorosan összefüggnek azzal, hogy a gyár- ipar megjelenése a fővárosban és környékén óriási munkaerőigénnyel lépett fel. Igaz, ehhez az agglomerációs fejlődéshez a vizsgált térség egyes települései nem egyszerre és nem is a kezdetek kezdetén kapcsolódtak. Összességében ugyanis a fővárosi agglomerá- ció születését a Budapest és a peremközségek között kiépült közlekedési rendszer megte- remtésétől kezdve számolhatjuk (a 19. század második felétől), amely agglomeráció- fejlődés első szakaszában a változások leginkább Budapest szorosabban vett akkori pe- remközségei esetében voltak megfigyelhetők (Erzsébet, Csepel stb.) (Preisich 1960). A népességgyarapodás mint az egyik legszembetűnőbb agglomerációs hatás a Gödöl- lői-dombságban a 19. század végén vált látványossá. A népességnövekedés azonban nem volt töretlen, egy sajátos hullámmozgás figyelhető meg benne. A térség népesedése há- rom nagyobb nekilendülési ívvel írható le. Az első nekilendülés a 19. század utolsó ne- gyedében történt, és a 20. század harmincas–negyvenes éveire tetőzött. A második elru- gaszkodás 1949-ben indult el, és 1980-ig tartott. Az utolsó „népesség-boom” a rendszer- váltás idejére tehető (2. ábra). 2. ábra A Gödöllői-dombság népességének alakulása, 1870–2007 fő 160 000 140 000 120 000 100 000 80 000 60 000 40 000 20 000 0 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1940 1950 1960 1970 1980 1990 2001 2007 Forrás: KSH-statisztikák alapján szerkesztette a szerző. A népesedést történeti metszetben vizsgálva, egy rövid átmeneti időszakot (1980−1990) leszámítva a térségben kitartó népességgyarapodásról beszélhetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden település minden vizsgált időszakban valódi né- pességgyarapító volt. 1941-ben 1930-hoz viszonyítva két fogyó népességű települést 500 DR. MOLNÁR MELINDA lehetett találni: Csomádot (–1%) és Úrit (–5%). 1960-ban a népességvesztők köre (az 1941-es statisztikához képest) tovább bővült. Csomád (–10%) mellett Vácegres (–23%) és Valkó (–4%) is népességvesztőként jelent meg, igaz a korábban fogyóként regisztrált Úri kilépett ebből a táborból. 1960-hoz képest 1970-ben viszont átmenetileg mindenhol népességgyarapodás volt megfigyelhető. 1980-ban (1970-hez képest) azonban a koráb- ban is fogyó népességű települések ismét fogyóvá váltak: Csomád (–2%), Úri (–1%), Vácegres (–11%) és Valkó (–9%). A mélypontot az 1990-es statisztika mutatta. Ekkor, 1980-hoz képest a térség településállományának a nagyobbik fele népességvesztővé vált: Csomád (–7 %), Gyömrő (–6%), Isaszeg (–4%), Mende (–4%), Mogyoród (–1%), Pécel (–3%), Szada (–1%), Úri (–6%), Valkó (–7%) és Vácegres (–10%). Ehhez képest a rend- szerváltás hatalmas fordulatot hozott: akár a 2001-es, akár a 2007-es adatokat vizsgáljuk, a térség minden települését népességgyarapodás jellemezte. A Gödöllői-dombságban a népességnövekedés következményeként átrendeződött a térség településeinek besorolása az egyes település-méretkategóriákban (1. táblázat). 1. táblázat A Gödöllői-dombság településeinek tipizálása méretük, státusuk alapján A népesség szerinti falutípusok megoszlása, % A városok Év óriásfalvak középfalvak kisfalvak aprófalvak száma (5000−) (2000−4999) (1000−1999) (−999) 1890 – 26,7 53,3 20,0 – 1900 6,7 33,3 40,0 20,0 – 1910 13,3 40,0 33,3 13,3 – 1920 20,0 46,7 26,7 6,7 – 1930 26,7 53,3 13,3 6,7 – 1941 40,0 40,0 13,3 6,7 – 1949 33,3 46,7 6,7 13,3 1960 31,3 56,3 – 12,5 – 1970 33,3 53,3 – 13,3 1 1980 40,0 46,7 – 13,3 1 1990 40,0 46,7 – 13,3 1 2001 41,7 41,7 – 16,7 4 2007 45,5 36,4 9,1 9,1 5 Forrás: KSH-statisztikák alapján szerkesztette a szerző. Az 1890-es adatok alapján a Gödöllői-dombság eredendően kis- és aprófalvakból álló térségnek számított. Abban, hogy 1900-ban megjelent az első óriásfalu a térségben (Gö- döllő), minden bizonnyal a budapesti agglomeráció népességkoncentrációt indukáló hatása is megmutatkozik. 1910-ben már két óriásfaluval számolhattunk (Gödöllő, Pécel), 1920-ban pedig egy harmadikkal is (Gyömrő). A térségben 1920-ban tolódott el a súly- pont végérvényesen a közép- és óriásfalvak irányába. Ezzel gyökeresen megváltozott a korábbi arculat. 1930-ban Isaszeg is „belenőtt” az óriásfalu-méretbe. 1941-ben Veresegy- ház és Maglód is társult az előző négy településhez. 1949-ben ugyan Maglód átmenetileg visszakerült a középfalu-kategóriába, de utána minden statisztikai vizsgálatban elérte az óriásfalvak méretküszöbét. 1949-ben tehát öt óriásfalut számlált a térség (Gödöllő, Pécel, Gyömrő, Isaszeg, Veresegyház). 1960-ban is öt óriásfaluja volt a Gödöllői-dombságnak: Maglód visszakerült az óriásfalvak közé, Veresegyház viszont kikerült onnan, mivel A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 501 időközben kivált belőle Erdőkertes, így lélekszáma az óriásfalu-méret alá csökkent. A gyors lélekszám-növekedés a térségben minőségi változáshoz is vezetett, mivel az idők folyamán a nagyobb lélekszámú települések között megkezdődött a várossá nyilvánítás. 1966-ban született meg a térség első városa: Gödöllő. (Gödöllő jóval korábban, 1763-ban már mezővárosi rangot nyert el, s mint uradalmi központ már akkor szorosan kapcsoló- dott Budapesthez. Ez a státusa a 19. században végrehajtott közigazgatási reformmal szűnt meg (Frisnyák 2008).) Az óriásfalu-állomány tagjainak száma 1970-ben megint 5 volt, mivel Veresegyház ismét „belenőtt” ebbe a kategóriába. 1980-ban újabb taggal bővült az óriásfalu-állomány: Kerepessel. Ezzel csúcsához érkezett az óriásfalvak száma a térségben (6). A rendszerváltás után liberalizálódott várossá nyilvánítási gyakorlat a várossá válást szélesebb körben is lehetővé tette. 1996-ban várossá nyilvánították Pécelt, 1999-ben Veresegyházat, 2001-ben pedig Gyömrőt. 2007-ben Maglód is város lett, majd 2008-ban Isaszeg követte. A várossá nyilvánítások ellenére az óriásfalvak mégsem tűntek el a térségben, mivel újabb települések indultak meg az „óriássá” válás útján: Erdőkertes, Kerepes, Őrbottyán és Mogyoród (1. táblázat). A Gödöllői-dombság településeinek tipizálása népességük változása alapján A térségről általában elmondható, hogy növő népességű, ám az egyes településeken ez más-más módon és időben vált jellemzővé. A népesedést a természetes szaporodás (fo- gyás) és a vándorlási egyenleg határozza meg. Ezeket a tényezőket figyelembe véve megállapítható, hogy a formálódó nagyvárosi agglomerációs folyamatokra a Gödöllői- dombság települései nem adtak egységes választ, ami jól megmutatkozik az eltérő népe- sedési folyamatokban. Tíz évente vizsgálva a térség településállományát, az alábbiakban megrajzoljuk, hogy a népességalakulást befolyásoló természetes szaporodás/fogyás és a vándorlási egyenleg alapján hogyan osztályozhatók a települések. Az első vizsgált időszak 1949−1960. A Gödöllői-dombság településállományának demográfiai bázisát tekintve 1949-hez képest 1960-ban három településcsoport jött létre: – fogyó népességű csoport, ahol a fogyás oka a vándorlási veszteség volt (Csomád, Vácegres, Valkó); – növő népességű csoport, ahol a természetes szaporodás meghaladta a vándorlási veszteséget (Úri, Mende, Mogyoród, Vácbottyán és Veresegyház); – növő népességű csoport, ahol természetes szaporodás és pozitív vándorlási egyenleg volt jellemző (Gödöllő, Gyömrő, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Maglód, Őrszentmiklós, Pécel és Szada). 1949−1960 között a Gödöllői-dombság településállományának döntő része tehát né- pességgyarapító volt. A népességnövekedést elkönyvelő települések mindegyikében magasabb volt az élve születések aránya, mint a halálozásoké; különbségük a vándorlási egyenlegben mutatkozott meg. E népességkoncentrálódás irányába mutató változás min- den bizonnyal szoros összefüggésben volt a kor központosított ipar- és igazgatási politi- kájával, a főváros környékének intenzív agglomerálódásával (Pesty L-né 1982). 1960−1970 között a térségben