SAJTÓKÖZLEMÉNY — 27 Régi, Bezárt Hulladéklerakót Számolták Fel És Illesztettek Tájba

SAJTÓKÖZLEMÉNY — 27 Régi, Bezárt Hulladéklerakót Számolták Fel És Illesztettek Tájba

SAJTÓKÖZLEMÉNY — 27 RÉGI, BEZÁRT HULLADÉKLERakót SZÁMOltÁK FEL ÉS ILLESZTETTEK TÁJBA A szegedi városházán szerdán tartották meg a Szegedi Regionális Hulladékgazdálkodási Program, Hulladéklerakók Rekultivációja című projekt zárórendezvényét. A projektben részt vevő szervezetek másfél év alatt csökkentették a régi, bezárt szeméttelepek környezeti kockázatát, így biztosítva egészségesebb, tisztább, szebb környezetet a térség lakóinak. A “Szegedi Regionális Hulladékgazdálkodási Program, Hulladéklerakók Rekultivációja” című projekt kivitele- zési munkálatait befejezték, így 26 településen a korábban bezárásra került 27 szilárdhulladék-lerakó rekul- tivációja valósult meg az alábbi településeken: . Algyő, Ásotthalom, Balástya, Balotaszállás, Baks, Bordány, Csengele, Deszk, Domaszék, Dóc, Forráskút, Kelebia, Kistelek, Kiszombor, Mórahalom, Ópusztaszer, Öttömös (régi és új lerakó), Pusztaszer, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Szatymaz, Tompa, Üllés, Zákányszék és Zsombó. A pályázat lehetővé tette a települések számára, hogy megoldják évek óta húzódó környezetvédelmi prob- lémáikat, ezzel a településeken a környezet egészségesebbé, tisztábbá és környezetvédelmi szempontból biztonságosabbá vált. A szerdai zárórendezvényen dr. Szentgyörgyi Pál önkormányzati képviselő a Dél-alföl- di Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás képviseletében elmondta: Szeged Megyei Jogú Város Önkormány- zata sikeresen pályázott 1999-ben a hulladékgazdálkodási problémák megoldására irányuló ISPA-projektre, de 2006-ban a munkálatok elhúzódása és költségtúllépés miatt a lerakók rekultivációja kikerült a tervekből. 2008-ban, kétlépcsős pályázat keretében nyílt lehetőség arra, hogy a régi, bezárt szeméttelepeket felszá- molják, illetve a törvényben előírtaknak megfelelő műszaki védelemmel lássák el annak érdekében, hogy a környezeti kockázatot minimálisra csökkentsék. A rekultivációval elhárult a felszín alatti és feletti vizek szennyeződésének a veszélye, javult a levegő minősé- ge, megszűnt a korábban érzékelhető szaghatás, gazdagodott a természeti környezet. Az alkalmazott műszaki megoldások kiválasztása során jelentős hangsúlyt kapott, hogy hazánk egyedülálló természetes élőhelyekkel rendelkezik, valamint az itt élő állat- és növényfajok egyedülálló értéket képvisel- nek Európában. Éppen ezért az értékes ökológiai hálózat (Natura 2000) védelme érdekében a hulladékot Baks és Dóc településeken teljes mennyiségben elszállították, míg az ökológiailag nem veszélyeztetett terü- leteken a helyszínen áthalmozták, kirostálták, kisebb területre rendezték, és egy méter vastag, humuszban gazdag földréteggel takarták le. A többlet-, illetve veszélyes hulladékot az előírtak szerint elszállították a Sán- dorfalvi úti hulladékfeldolgozóba – mondta Csorba Szilárd, a Kivitelező AS Szeged Konzorcium képviselője,. Hozzátette, a rostálásnak köszönhetően humuszban gazdag földet is kinyertek a korábbi szemétdombból, melyet a fedőréteg kialakításában felhasználtak. SZEGEDI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM, HULLADÉKLERAKÓK REKULTIVÁCIÓJA KEOP-2.3.0/2F/09-2009-0012 prOJEKT Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. 2 A jogszabályoknak megfelelően kialakított és kivitelezett, rekultivált hulladéklerakókkal járó feladatok azon- ban nem zárulnak le a kivitelezési munkálatok befejezésével, hiszen az utógondozási időszakban a környeze- ti elemek védelme, a projekt céljainak teljesülése és hosszú távú fenntartása érdekében mind a talajt, mind a felszín alatti vizek minőségét folyamatosan ellenőrizni fogják a monitoring kutak segítségével. A rekultiváció fontos része volt a tájba illesztés is, amelynek érdekében a lerakókat füvesítették és körbeül- tették őshonos fákkal, cserjékkel, valamint övárkokat alakítottak ki körülöttük. Janotka János, a projektben közreműködő Mérnök Szervezet képviselője elmondta, a szélsőséges nyár következtében a tavasszal ültetett fák és cserjék 80 százaléka sajnos kipusztult, ezeket a kivitelező utóbb pótolta. A beruházás garanciális idő- szakában a kivitelező minden szükséges javítási munkát elvégez a lerakókon, legyen ez a csapadék okozta erózió nyomainak helyreállítása vagy akár növénypótlás. A projekt finanszírozását teljes mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam vállalta, így a projekt Ked- vezményezettjét, a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulást és tagönkormányzatait költség nem terhelte. A projekthez kapcsolódva környezetvédelmi vetélkedőt is meghirdettek, ennek döntőjét szintén a szerdai zárórendezvényen tartották. A továbbjutott négy csapat a szelektív hulladékgyűjtés és az energiahatékony- ság témájában mérettetett meg. Tudásával és kreativitásával a tompai Szabó Dénes Általános Iskola 6.b osz- tályos Rekultiv-Ászok csapata (csapattagok: Szabó Kitti, Vankó Lili és Varga Viktória, felkészítő tanáruk Nagy Bettina) győzött. A második helyezett az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola 7.a osztályának diákjai (Papp Kornél, Csóré Attila, Fenyvesi Andor, felkészítő tanáruk: Kiss Andrea), harmadik lett az üllési Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 6.a osztályosokból álló csapata (Ferenczi Csenge, Márta Petra, Sári Hanna, felkészítő tanáruk Hódiné Vass Magdolna), negyedik helyezett a mórahalmi Móra Ferenc ÁMK 8.a-sai (Szécsi Balázs, Szűcs Dezső és Szűcs Norbert, felkészítő tanáruk: Murányi Gabriella). Nemcsak a csapatok, a nevező iskolák is versenyeztek egymással. Az összesítésben az ásotthalmi iskola bizo- nyult a legjobbnak, nyereményük egy 5 napos kirándulás a CSEMETE Egyesület bugaci oktatóközpontjába. A második helyezett tompaiak 75%-os, míg a harmadik helyezett üllésiek 50%-os kedvezményben részesülnek az erdei táborban. SZEGEDI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM, HULLADÉKLERAKÓK REKULTIVÁCIÓJA KEOP-2.3.0/2F/09-2009-0012 prOJEKT Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg..

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    2 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us